Na, ez a bejegyzés már nagyon időszerű volt. Le vagyok maradva - és ha nem csinálok egy gyorstalpalót, leginkább az érdekes eseményekre koncentrálva, akkor soha nem fogom tudni behozni magam, főleg, hogy (szerencsére) az Augusztus eléggé programokkal telinek érkezik.

Szóval: Július 13.

Hétfőre és keddre már előző vasárnap elkészítettem az ebédmenümet. Szeretem ezt, így legalább nem kell gondolkodni ezen a hétfői munkanap után megkínzottan. Ez a hét különösen nehéz volt. Sylvie egyszerűen siralmasan viselkedett. Louise is elment - bár ez nem neki köszönhető. Unalmas volt minden és nagyon stresszes. Legalább a hétvégén lefoglaltam a jegyem Portugáliába, ahova Michaellel és az ausztrálokkal tervezünk menni.

A drága barátom most a szokásos szerda helyett kedden jött át, ugyanis az ügyfelei elég későn szeretnének edzeni, így ez volt az egyetlen szabad estéje a héten. Csináltam is fincsi vacsit, ráadásul ez azért volt jó, mert így szerdán munka után sikerült összehozni egy találkát Timivel, kint iszogattunk a Temze-parton, meggyötörten az idióta munkatársaktól.

Csütörtökön munkából hazafelé menet megálltam a kedvenc kajaüzletemben - és vettem Michaelnek is ezt-azt (ő is szokott hozni nekem apróságokat, amiknek tudja, hogy örülnék). A husit, mert azt kapott, egy jó nagy adag marhahusit meg avokádót (tescoban pl. 1 darab olyan 1 font körül van, itt meg 4 kicsit kisebb kerül ugyanannyiba, a minőség viszont ugyanaz). Édes volt, a buszmegállóban várt és a "segélycsomagnak" is nagyon megörült. Később aztán mondta is, hogy mennyire jól esik neki, hogy mindig gondoskodom róla meg hogy olyan törődő vagyok. Cuki, legalább észrevette, bár nálam ez jelenti azt, hogy valakivel kapcsolatban vagyok. Elbattyogtunk a következő buszmegállóig, majd ott felpattantam a következőre, ami éppen hazavitt.

Pénteken már nagyon ki voltam borulva, a munkahelyen a hangulat kezdett elég jól elharapózni. Mindenki utálja az új managert, nem csak én. Egyszerűen nem lehet ráismerni arra a nőre, akivel annyira szerettem együtt dolgozni. Hihetetlen, hogy a hatalom mennyire meg tudja változtatni az embereket. 

Hétvégén viszont szerencsére eljutottunk Cambridge-be. Pénteken itt aludt a szivem csücske, reggelit viszont nem kapott. Rohantam, hogy elérjem a buszt meg minden és hogy sikeresen megérkezzek a gyülekezőhelyre. Először elmentün Woburn-ba, autós szafariztunk. Láttunk mindenféle állatot, amint a busz mellett vánszorogtak. Orrszarvút, oroszlánt, zsiráfokat, tigrist, mindenféle őzet, bivalyt, mindent-mindent. Nagyon kellemes volt, bár szerintem kicsit túl sok időt töltöttünk a sétálós állatkertben - 3 órát. Bár így szerencsére volt lehetőségem megtekinteni egy csomó műsort. A papagájreptetős különösen tetszett, még úgy is, hogy ebben az állatkertben már volt szerencsém a régi host-családommal lenni. Bár akkor elég ködös-szürke novemberi volt az idő, most viszont verőfényes napsütés volt. Michaellel találkoztunk Cambridge-ben, ő vonattal jött. Az egész település egyszerűen fantasztikus és most tömve volt emberrel. Sikerült még egy diplomálási ceremóniát is elcsípnünk. A csatornákat imádom, az épületek mesések, a kávézók kis kedvesek, szép helyi pubok, éttermek.. mindenkinek csak ajánlani tudom. A téren levő piac külön élmény volt mindenféle kézműves dologgal.

Vasárnap elmentünk a Hungry Horse nevű helyre zabbantani, igazi pub-os Sunday Roast-ot ettünk. Nagyon finom volt, én csirkét kértem, Michael meg marhát - egyébként akkora adag volt, hogy vacsorázni sem vacsoráztam később.

Július 20.

Ez a hét.. életem legrosszabb hete volt munkaszempontból. Szerintem az agyam törölt mindent, amit csak lehetett, ugyanis tényleg cefetül éreztem magam. Csináltam egy hibát kedden - az árajánlat tökéletes volt, de a kliens megszólításánál az email részben elrontottam a címet. Másik hotel nevét adtam meg - és ráadásul pont egy konkurens (gondolom) hotel nevét egy nagyon-nagyon fancy és előkelő kliensnek. Érthető módon rákérdeztek - de aztán a véleményem szerint sikerült nagyon szépen letisztázni az egészet.

Viszont Hamid és Sylvie nagyon túlreagálták. Hibáztam, beláttam, de azt a módot, ahogy az a nő beszélt rólam a telefonban, azt soha nem fogom elfelejteni neki. Lenézően, becsmérlően, az összes gyengeségemet kiemelve és felnagyítva, egyáltalán nem törődve azzal, hogy egyébként mennyi mindenben jó vagyok és hogy az elmúlt hónapokban mennyit sikerült letennem az asztalra, hogy mennyire keményen dolgoztam és hogy mindenkivel milyen munkaviszonyt sikerült kiépíteni, főleg hogy a managerek is szeretnek velem dolgozni...

Szóval kedden ezért búslakodtam, szerencsére Timi barátnőmnek több, mint egy órán keresztül sikerült kiöntenem a lelkem. Jó volt, hogy valaki még messziről is ennyire segítőkész volt. Másnap beszéltem a managerekkel, megkérdeztem őket, hogy ők mit gondolnak a munkámról - és biztosítottak arról, hogy mennyire meg vannak elégedve velem. Az összes kollégám a managert utálgatta és engem bíztattak. Hihetetlenül jól esett. Hamid viszont szerdán szinte rám sem nézett. Csütörtökön is alig - az akkori megbeszélés is érdekes volt azért... Viszont volt egy tervem,hála Bhumik barátomnak, akinek segítségével sikerült olyan választ megfogalmazni, amibe egyszerűen nem lehetett belekötni. A hét hátralevő napjaiban annyira keserű volt a szám ettől az incidenstől, hogy inkább dolgoztam volna étteremben, semmint a cégnél és komolyan fontolgattam azt, hogy kilépek, bármi is legyen később. Végül pénteken, mindenki biztatása után, elküldtem a válasz e-mailt. De előtte csütörtökön és pénteken sikerült mindent megbeszélni Hamiddal - bár Sylvie-t is tudatni akartam arról, hogy <}{@&#&@! és hogy akkor is maradni fogok és bizonyítok. 

Pénteken munka után hazarohantam és Jason átvitt Michelle-ékhez babysittelni. Nagyon jó volt végre látni a gyerkőcöket, zabálnivalóak voltak, mikor megláttak és megörültek nekem. Ennek a hétnek a tökéletes lezárása volt ez, érezni, hogy szeretnek. Michelle és Nick hozták a szokásos formájukat - imádnivalóak voltak ők is.

Szombaton elmentem bevásárolni a nyaralásra, igyekeztem elintézni mindent még ezen a hétvégén. Később átmentem Michaelhez ebédelni, majd hazarohanás után fénysebességgel elkészültem az esti munkatársas-ivászatra. Wimbledonba mentünk - vicces volt a többieket részegnek látni, Hamid kegyetlenül cukira itta magát biztosított arról, hogy azért volt mérges, mert tudja, hogy képes vagyok hiba nélkül dolgozni és hogy többre tart annál, minthogy ilyen hülyeséget elrontsak, Lenka folyamatosan vigyorgott, Connor, Sylvie, Alia és mindenki kedves volt és aranyos és táncolt. Nagyon jó este volt, amit a Burger King-ben zártunk és ettem (azt hiszem életem első) börgerkinges hamburgerét. Buli után egyből átmentem Michaelhez, aminek gondolom ő kevésbé örült. Másnap elmentünk egy mexikói étterembe, ahol naggggyon fincsi ételeket próbáltunk ki. Michael választott és fizetett, most ő volt soron.
5 felé átmentünk a host családhoz Marival, ugyanis Kayannak volt szülinapja,mi meg elvittük őket milkshake-t inni. Jó volt kicsit velük lenni, de továbbra sem bánom, hogy nem maradtam ott.

Július 24.

Ez a hétfő fényévekkel jobb volt, mint az előző. A buli, úgy tűnik, összehozott mindenkit. Az egész iroda sokkal jobb hangulatban volt. Még Sylvie is meglepően kedves volt egész héten - nyilván a sok panasz után Hamid beszélt vele. Aznap, a szokásokkal ellentétben Michaelnél aludtam. Ő és a haverjai játszottak valami idióta ipades játékot, én olvastam és végül könyvvel a fejem alatt aludtam el.

Kedden kezdett egy új pasi is, Liam, aki irtózatosan "vicces", vagy legalábbis szeretne lenni. Mint egy humorista, mindenkinek beszólogat. Najó, nem csak szeretne lenni, tényleg folyamatosan röhögtünk az irodában. A többiek mentek bulizni munka után - én meg rohantam haza. 

Másnap megtudtuk, hogy az éjszaka folyamán Liam édesanyja stroke-ot kapott és elhunyt.. és ő mégis bejött másnap. Igyekezett úgy tenni, mintha minden okés lett volna. Viccelődött továbbra is, de szinte erőltetettnek tűnt az előző naphoz képest - amikor valaki felhozta a dolgot, egyből átváltozott a vigyorgó feje valami nagyon szomorúba. Sajnáltam szegényt, de végigcsinálta a hetet végül. Ezen a héten Michaellel kihagytuk a szerda estés randevúnkat. Egyébként csütörtökön Sylvie még fagyit is hozott az egész irodának, miután közöltem vele (poénból), hogy lepjen meg minket, mikor visszajön. Kedves volt és aranyos egész héten - pont olyan, mint amilyennek megismertem. Hamid szerdán elment szabadságra - azóta az egész iroda kicsit (sokkal) nyugisabb és unalmasabb szinte. Van egy új kollégánk, Steve, aki a business fejlesztésbe fog besegíteni. A Mandarin hotelnél dolgozott, igazi angol úriember. Nagyon kedvelem, olyan nagypapás a stílusa - mint kiderült, tényleg nagyapa már. 

Pénteken ottaludtam Michaelnél - csináltunk finom vacsit, cukkinis spagettit. A tészta helyett nagyon vékonyra szelt cukkinit készítettünk és filmeztünk. Másnap találkoztam Lucával, egyik budapesti barátnőmmel a belvárosban. Turistáskodtunk, mászkáltunk erre-arra a belvárosban. Később rohantam haza és egy 20 perces szundi után átbicajoztam Michelle-ékhez babysitterkedni. Szegény elég rossz állapotban volt, amolyan influenza előtti depresszióban volt szerintem. A kölyköket pedig, életemben először, teljesen egyedül kellett lefektetnem aludni. Nagyon élveztem, kis csintalanok voltak, de nekik megbocsájtható, mert annyira édesek mindig. 

Vasárnap átjött Michael ebédre, és mivel nagyon honvágyam van, így próbáltam egy otthoni vasárnapi ebédnek az utánzatát elkészíteni. Volt húsleves, májgombóc helyett brokkolival, oldalas, kirántott pulykamell, fasírtgolyók, krumpli-édeskrumpli-hagyma sütve, uborka saláta foghagymával-mentával és jogurttal, paradicsom saláta fetával és bazsalikommal, cékla olajjal és ecettel. Asszem ennyi. Nagyon-nagyon jól sikerült - még az ausztrálom is kajamámorban úszott. Édes volt nagyon. Egyébként Portugália előtti spórolós állapotban vagyunk - ezért ezen a vasárnapon én főztem hazait, a nyaralás utáni vasárnapon pedig valami ausztrál lesz, kihagyjuk a heti egy éttermet. Később napoztunk, sorozatot néztünk, punnyadós vasárnap volt, így szeretem. Este Timivel találkoztunk, együtt vacsiztunk a Temze-parton. Még tortákat és sütiket is kaptam, egy Michael által kinézett tortát át is vittem egyből az ausztrál házba, mivelhogy a drága már régóta szemezett azzal a sütivel. Kiskanál, még több ausztrál, és szinte egyből el is fogyott.

Augusztus 3.

Hétfőn Sylvie továbbra is meglepően kedvesen viselkedett, mindenki brutáljól érzi magát az irodában. Sokat nevetünk, viccelődünk - mégis minden dolog el van intézve. Liam nem jött be az irodába, tekintve hogy aznap volt az anyukája temetése és el kellett utaznia Manchesterbe. A többieknek viszont sikerült élvezniük a Paul-os, Timi által szponzorált édességeket és péksüteményeket. Amandától kaptunk egy-egy gyönyörű ceruzát, amit a Victoria & Albert múzeumban vett. Külön vittem neki és Eliskának sütiket, mert mindig gondolnak rám és hihetetlenül anyáskodóan és édesen viselkednek velem. Tényleg megérdemelték.

Igyekeztem mindenkit betanítani, hogy hogyan kell árajánlatokat írni - még különböző lépésről-lépésre jegyzeteket is csináltam és összeállítottam egy mappát szükség esetére. Este átjött Timi és hozta a bőröndöt, amit a nyaralásra kaptam kölcsön és segített bepakolni és válogatni a szükséges dolgokat.

Kedden már tényleg nagyon-nagyon izgatottan mentem dolgzni - ez volt az utolsó napom a nyaralás előtt. Minden dolgot igyekeztem elintézni - mégis "tisztán" szeretném otthagyni az irodát, hogy ne legyen probléma, amiért nem vagyok elérhető. Beszaladtam munka után Kingstonba venni még pár utolsó dolgot, Timitől még szendvicset is kaptam az útra meg egy csomó minden mást is. Azt sajnálom csak, hogy Angis találkozót nem sikerült összehozni... na, majd akkor, ha visszajövünk.

És most.. irány az ágy, mert holnap végre indulunk Portugáliába! Juhuuuu! Napsütés, tenger, utazás, kaland - imádom.

Már el sem hiszem, hogy július második hete van! Csak úgy repül az idő - én meg kések a beszámolóimmal rendre. Pedig ez nekem kell, hogy emlékezhessek minden jóra-rosszra, apróságra, amikor majd elmegyek innen - ami, remélem, valami újnak, és sokkal-sokkal az én személyiségemhez illőbb hely lesz.

Londonnal kapcsolatban egyébként nagyon vegyes érzéseim vannak. Szeretem és elegem van belőle. Hatalmas, olyan, mint egy palacsinta. Abból is az óriásibb fajta. Lapos és hosszan elnyúló. Szeretem, hogy zöld és hogy szép környéken lakom, ahol madárcsicsergés meg rókák és minden szép és jó van, ugyanakkor agyvérzést kapok, ha be kell mennem a központba szétnézni. Emlékszem, egyszer Anci barátnőm mondta, hogy jujdejó, szabadnapja van - és én megkérdeztem, hogy miért nem megy be akkor a központba múzeumokat járni, élvezni, hogy ebben a rendkívüli városban élhet. Akkor nem értettem, hogy a "kis buszozás" mennyire kellemetlen tud lenni, ha az ember fáradt az egész hetes hajtás után. Már tudom.. de ettől függetlenül fájna, ha a hétvége egyik napját nem tölteném valahol, ami nem a megszokott Kingston-New Malden-Wimbledon-Richmond tengelyen belül van.

Július második hetére az idő eléggé lehült az előző 30 fokos melegekhez képest - itt hőségriadó volt, nagymeleg, az emberek nem mentek be dolgozni, hiszen hőgutát kapott a maximum 23 fokhoz szokott testükkel. Én meg torokgyulladást kaptam a légkonditól - nem szerettem, soha nem is fogom szeretni, természetellenes és hideg. Megfájdul a fejem is tőle - viszont a meleget nagyon élveztem, éppen ezért szomorított el az, hogy visszatért ez a kellemes tavaszi időjárás.

A hét első fele amolyan semmilyen nem volt. Sylvie közölte, hogy nem akar többet együtt főzni (ami jó, mert kb. soha nem csinálta mg az ő részét), Louise elment, elege lett a cégből - amit, őszintén, meg tudok érteni. Még minden kész katasztrófa, még nincs bejáródott séma, amit követni lehet, viszont mások múltbéli hibáit rajtunk kérik számon, nekünk kell előkeresni rég elfeledett emaileket, megbeszélt dolgokat, és előtúrni-kotorni azt a pénzt, aminek már réges-rég a cég számláján kellene lennie.

Kedden cukkinis-lasagne-t csináltam, tészta helyett cukkini volt az alap. Később átjött Michael - jó volt, hogy itt volt, jót tett nekem, főleg mert nagyon ízlett neki a vacsi. Az mindig jól esik az embernek, ha dicsérik amit készített.

Csütörtök reggel aztán történt valami szokatlan - Hamid írt sms-t, hogy be tudok-e menni az irodába előbb. Hát, mivel már 7 óra volt, így erre nem sok lehetőséget láttam. Viszont megbeszéltünk egy találkozóhelyet, ahol felvett munkába menet (még szerencse, hogy elég közel lakunk egymáshoz). Az autóban közölte, hogy Sylvie egyáltalán nem elégedett a munkámmal, folyamatosan alám tesz és látszik, hogy nagyon szeretné azt, ha nem dolgoznék tovább a cégnél. Hamid szerencsére tudja, hogy ez egyáltalán nem így van, hogy képes vagyok elvégezni azt, amivel megbíznak és hogy akarom is csinálni. Ez jól esett, főleg hogy az utóbbi időben nem éreztem azt, hogy támogatna. Megbeszéltük, hogy tökéletesen és még annál is jobban fogok dolgozni, viszont senkinek nem mondhatok arról, hogy nekem ezt elmesélte. 

Sylvie-t azóta kerülöm - viszont egyszer megkérdeztem tőle, hogy miért viselkedik ennyire máshogy, mi bántja?? Akkor mondta, hogy semmi, csak hogy magánéleti és családi zűrök... és aztán egész nap kedves volt. Egészen addig, amíg kettesben nem maradtunk az irodában, ugyanis akkor elővett, hogy én mégis miért beszélek vele csúnyán. Mivel nyakig ültem a munkában, röviden felvázoltam neki, hogy nyilván nem én vagyok, aki megváltozott, mikor délelőtt még én kérdeztem tőle ugyanezt a kérdést. Végül nem maradtunk semmiben, szerencsére otthagyott - és én megint két órával többet ültem bent, mint kellett volna. A hét további részében igyekeztem mindent tökéletesen csinálni - és Sylvie-t, mint anno Sameerát, elkezdtem kerülni.

Pénteken munka után egyből átmentem Michaelhez - jó volt, kijött elém a buszmegállóba. Bevásároltunk ezt-azt, vettem Pick szalámit amit az egyik boltban találtam és a drága barátomtól még Passion Fruit-ot is kaptam - aminek a magyar nevét nem tudom, de egy irtózatosan érdekes, szinte gusztustalan de nagyon jó illatú és kellemes gyümölcs. Az íze pedig tuti mindenkinek ismerős a különböző gyümölcsjogurtok miatt (előtte meséltem Michaelnek, hogy Jason adott egy igazi papayát, azt zabbantottam be pénteken a zabkásám mellé). 

Szombaton bementünk a központba a Borough Marketre. Hatalmas piac, mindenféle földi jóval. Ezernyi féle gomba, zöldség, sütik, kenyerek, húsok és street food. Minden, de minden. Csak azzal jóllaktam, hogy végigpróbálgattam a kínált falatkákat-darabkákat. Nagyon élveztem!

Mászkáltunk még a South Bank környékén, ide-oda sétáltunk és végül külön-külön mentünk haza, ugyanis nekem még át kellett ugranom hozzánk, ő pedig egyből ment vissza az ausztrál házba. Felszedtem pár cuccot, majd rohantam át a kertipartyra. Grilleztünk náluk, így ünnepeltük Mike szülinapját (aki nem az én Michaelem, hanem az ő egyik barátja). Sokat nevettünk, beszélgettünk, majd a délutáni naptól és mindentől eltikkadva (a többieknél az alkohol is besegített) mindenki behúzódott a szobájába punnyadni, nem mentünk el bulizni. Mi viszont elbattyogtunk a tescoba és vettünk fagyit. Azt hittem majd eszünk pár kanálkával, majd ennyi. Erre Michaelből előjött a nem diétázó kamasz énje, és konkrétan megette az egész doboz fagyit. Én meg csak bámultam - soha nem gondoltam volna, hogy az egészséges táplálkozás-edzés híve egyszerre be tud nyomni ennyi cukrot egyből.

Másnap elmentünk a HaRu-ba ebédelni miután kilustálkodtuk magunkat. Estig nem voltam éhes aztán, vagyis másnap reggelig, mert a vacsit is kihagytam. Azért mégis összedobtam valamit a következő hétre az itthon található alapanyagokból. Jobb ez, mint venni valami nyomi szendvicset, vagy kekszen és pirítóson élni, mint az iroda többi része.

A következő héten erőteljesen érződött az, hogy minden, de MINDEN a wimbledoni teniszbajnokságról szól Wimbledonban. Még az edzőtermem előtt is volt műfű és székek meg füves fotelek meg minden és hatalmas kivetítő, hogy senki ne maradjon le a meccsekről.

A munka.. érdekes volt. Fura érzés volt úgy bemenni dolgozni, hogy egyszerűen nem érdekelt már, hogy mi megy ott és hogy mennyit fogok még ottmaradni. Nem tudom mennyire "úgyis savanyú a szőlő" pszichológia van a dologban, de az is biztos, hogy egyszerűen már nem volt kedvem olyan dologért kűzdeni, amit érezhetően nem értékelnek. Az, amit Hamid pénteken mondott, olyan volt, mint egy hátbatámadás.. és aztán kedden jött a következő pofon.

Hamid megkérdezte, hogy mennyi extra órát dolgoztam ebben a hónapban. És közöltem vele, hogy hát legalább 21-22-őt, ha nem többet (ugyanis azt nem számoltam bele mikor az órás ebédszünet helyett 9 perc alatt betoltam a kajám és mentem vissza dolgozni). Mire Sylvie, aki mellettünk ült, csak felvihogott, majd rámnézve csak annyit mondott: "Viccelsz, ugye?"
Annyira felszaladt a méreg bennem, hogy éreztem, hogy vörösödik a fejem. A barátnőm, akivel együtt csináltunk mindent ebben a hülye irodában, képes megkérdőjelezni azt, hogy mennyi extra órát dolgoztam?? Majd Hamid, látva hogy igencsak kiakaszt a helyzet, elnevette magát, majd közölte, hogy a szombati egész napos munkáért és a péntek extra 4 óráért ki fogja fizetni a bónuszt.. és hogy ezzel a részéről minden okés is. Merthát ugyan, az annyira lehetetlen, hogy az, hogy többször is 45-60-120 percet maradtam az irodában, szinte lehetetlen. Szóval ezután igyekszem 5-kor befejezni mindent, és a lehető leghamarabb menni is hazafelé, mert én ugyan nem vagyok hajlandó gürcölni, ha nem muszáj. Még így is sikeresen fejeztem néha 7-kor, de nem baj.. a minőségből nem adok, és a munkámra nem fog panasz lenni..!

És, bármilyen csoda, a pénteki fenyegetés után megkaptam a mérnöki riportok kezelését is, ami annyit jelent, hogy nekem kell irányítgatnom és számonkérnem a mérnököket, akik nem az irodában dolgoznak. Ugyanis ezek alapján a riportok alapján kell számlázni a munkákat, és így elég fontos egy dolog.

Szóval most nagyon f@sza, tényleg. Örülök neki, mert remek dolog, jót fog mutatni az önéletrajzomban, de az mondjuk kevésbé, hogy ki fog hullani a hajam, ha ez így megy tovább. 

Kedden Michaellel is sikeresen összevesztem rendesen. De csak mert majom. Tényleg az, ez most nem amolyan "túlságosan túlgondoltam a női eszemmel" dolog, de tényleg. Sokat kell még tanulnia a kapcsolatokról, de kedd este sikerült annyira felcsesznie az éretlen-ártatlan-nem is értem hozzáállásával, hogy majdnem azt mondtam, hogy menjen haza Ausztráliába, és hagyjuk az egészet (mert egyébként ezen is ment a vita, hogy konkrétan közölte, hogy az eddigi itt továbbtanulós terveit félretéve visszamegy. Októberben vagy ki tudja mikor). Mondjuk ezzel azért elkeserített, mert mind Damoklész kardja, mindig is ott lebegett az a tudat, hogy ő egyszer erre, én meg arra (ebben a kapcsolatban sokkal nagyobb esélye van ennek, mint pl. lenne az egy otthoni pasival), de arra nem voltam felkészülve, hogy ő ennyire negatívan hozzáállva, ilyen nyersen közli. Szóval veszekedtünk. Szerdán pedig én mentem át, mert most egyébként is így volt megbeszélve. Szinte felkészítettem magam arra, hogy milyen válogatott érveket fogok a fejéhez vágni, hogy bebizonyítsam, hogy nekem van igazam, és hogy mégiscsak no, amikor megláttam, hogy kisétált elém.. mezítláb, pirosan a brightoni naptól (igen.. elment nélkülem Brightonba), magasan és jóképűen.. és várt engem, pedig nem tudhatta pontosan, hogy melyik utcán jövök. Szóval amikor megláttam, hát egyből elment minden vitatkozástól a kedvem. Megölelgettem, érződött a tengeri sós illat a ruháján, a szakállán.. és utána szépen hazabattyogtunk, és mindent megbeszéltünk. Szóval "all good". 

Csütörtök reggel sikeresen lekéstem a buszt, amivel mennem kellett volna az edzőterembe, majd 8 perces várakozás után leesett, hogy a sportmelltartóm van rajtam és hogy a normálisat a földön hagytam a többi, táskából kirakott cucc között - szóval rohanhattam vissza az ausztrál házba, majd egy gyors tusolás után (végre meleg volt Londonban is!!) megint vissza a buszra.

Sylvie.. na, ő is egy igazi kétszínű (nyomdafestéket nem tűrő szó - mindenki saját ízlése szerint helyettesíthet)! El sem hiszem, hogy valakin ennyit tud változtatni a hatalom megszerzése. Most, hogy Sameera elment, ő az, akinek koordinálnia kell az irodát, és hát szerintem enyhén a fejébe szállt a dolog. Főnökösködik és okoskodik, el sem hiszem, tényleg. Forgatja  a szemét, ha kérdezek valamit, viszont ha nem úgy csinálja az ember, ahogy azt ő elképzeli, akkor viszont morgolódik és javítgat meg puffog. Iszonyat idegesítő.

Patrick-kel is volt egy kis összezörrenésünk.. igazából semmi nem volt, de a fejemhez vágta, hogy "hülye vagy", mert valamire rámutattam, ami szerinte nem úgy van. Igazából két mondatból állt az egész "vita", de annyira bántotta, hogy lehülyézett, hogy kaptam tőle fagyit. Pedig tényleg nem bántódtam meg, ez amolyan Patrickes dolog volt. Előbb jár a szája, minthogy gondolkodna. Rá nem is lehet haragudni. 

Szombaton sikerült csinálnom meggyespitét, amit az itteni fánkról szedtem, meg palacsintát is, az volt a reggeli. Pénteken, a keddi vita miatt, külön töltöttünk az estét, de csak mert így mindketten foglalkozhattunk azzal, amivel szerettünk volna - és amivel kellett. Kicsit kitalálni, hogy ki mit akar, mesterkurzusokat keresgélni és a többi. Mondjuk én az egészet inkább átaludtam, mert fáradt voltam. Később átmentem Michaelékhez, elmentünk a szombati termelői piacra, majd mászkáltunk Wimbledonban. Akkor volt a napja, hogy 6 hónapja kezdtünk randizni, így kicsit elsétálgattuk az időt, elmentünk megnézni a teniszt (csak kívülről a sor miatt), majd épp arra battyogtunk, amerre  a lábunk vitt - és végül siettünk haza, mert valaki (én...) napszúrást kaphatott, ugyanis rámtört valami szörnyű fejfájás, alig tudtam kinyitni a szemem, és még hányingerem is lett. Szóval náluk aludtam picit, Michael közben vigyázott rám, simogatta a fejem, szerzett fájdalomcsillapítót is, majd készített nekem egy fantasztikus vacsit - hogy egyek is valamit az egész napos mászkálás után, mert a reggelin kívül csak gyümölcs került a hasamba a meleg miatt, abból sem sok.

Vasárnap elmentünk megnézni a Jurassic World-öt a moziba, hát én nagyon-nagyon élveztem. Végigizgultam az egészet, mindezt Michael karjába csimpaszkodva, aki a film után közölte, hogy örül, hogy még megvan a jobb keze. Ebédre maradékot akartam enni, de végül elmaradt az is, mert filmezés közben nasiztunk - répa és guacamole, meg tortilla chips. Jó volt, bár eléggé lelkiismeretfurdalásom volt utána. Még új cuccokat is vettem magamnak, cipőket meg papucsokat és egy új Converse-t is! Végre, már nagyon rámfért.

Hazaérve láttam, hogy itt volt az egész család, grillezés volt meg pihenés. Még medence is van már a kertünkben, hála Jasonnek. Velük ettem, ittam Pimm's-et, amit a főbérlőm készített. Minden jó volt, kellemes volt így fejezni a hetet.

Végre valahára elérkezett az a hét, ami Sameera utolsó hete volt...
.. és nekem az egyik legrosszabbom a munkatörténetem során. Nem elég, hogy én voltam az irodában az egyetlen, akin keresték a papírokat, mintha én tettem volna el őket valahová, még ráadásul egyébként is mindent nekem kellett csinálni: kikeresni levelezéseket, árajánlatokat, beleegyezéseket, plusz végeznem kellett a saját munkám, mert azzal is haladni kellett. Így simán lekéstem majdnem az esti vacsorát is, amit Anginál tartottunk - Timi, Anci meg én.
Fantasztikusan sikerült, sajtos-szalonnás csirkemell volt, rizzsel és mindenféle zöldséggekkel. Közben sorozatot néztünk és beszélgettünk. Nagyon jó volt, és feltöltött energiával azért a hétre.. Bár, hogy őszinte legyek, kedden viharsebességel merült le az aksim, mikor mindenki feszült, ideges és kezelhetetlen volt. Mindenki igyekezett a lehető legtöbbet kihozni abból az időből, amig Sameera ott volt, Lenka, Hamid felesége is bent volt az irodában egy csomót, ugyanis Sameera segített neki megtanulni ezt-azt. 

A hét további része is ugyanilyen körülmények között telt el. Sokszor enni sem volt kedvem, mert egyszerűen annyira feszült voltam a rám nehezedő nyomástól és stressztől. Ráadásul a hülye franciaországi munkát, ami majd' 30 ezer fontos volt, újra és újra át kellett beszélni és nyavalyogni, ugyanis a kliens, miután elfogadta az ajánlatot és  munka is kész lett, sokallni kezdte az árat. Holott Hamid tette a legjobb ajánlatot a többi céggel szemben, ezért is kapta meg a munkát. Szóval mindenki tiszta ideg volt, és eléggé rajtam csattant az ostor, ugyanis egy olyan árajánlatot kellett lebontanom részekre és igyekezni úgy kikalkulálni, aminek a teljes összegét hasracsapás szerűen adták meg. Hamid szerdán ordítozott velem a telefonba, folyamatosan elmondta, hogy olyan emberrel kell beszélnie, aki beszél angolul, és hogy nem érti, hogy mi olyan nehéz abban, hogy össze kell adnom 8 számot, amire ő kiváncsi? Mondjuk elméletben semmi nem volt, a gyakorlatban pedig az, hogy az egész irodának segítenem kellett, írnom kellett a folyamatosan bejövő árajánlatokat, rendeznem a dossziékat és a dokumentumokat, és mások felelőtlenségén és rossz munkáját kellett elvégeznem. Ja, és hogy a hülye számológépen ha az ember elüti akárcsak az utolsó számjegyet, akkor újból kell kezdenie az egészet - és az sem segít, hogy egy dühös perzsa, aki mellesleg a főnöke, ordít a telefonba, mint egy sakál.

Mondjuk mikor visszajött az irodába, akkor elvicceltük a dolgot, megölelt és minden okésnak tűnt... egészen másnapig, amíg nem kellett azt hallanom, hogy Sameera szemébe mást mond, mint amit nekünk a hátunk mögött - és hogy nem állt ki Sylvie mellett és mellettem, amikor a kedves irodamenedzser lehülyézett minket a dokumentumok szétválasztásáért - ami mellesleg nem az én ötletem volt, én elleneztem is... dehát mivel együtt voltunk, nyilván nem érvelhettem ezzel és nem akartam Sylvie-t sem bemártani, mert igazából mindenkit csak a legeslegjobb szándék vezérelt.
Annak azért nagyon örültem, hogy Michael átjött este.. jót tett a meggyötört és stresszes lelkemnek, hogy összebújva sorozatot néztünk.

Csütörtökön volt megbeszélésünk, mindenkinek voltak jó ötletei és igyekeztünk a lehető legjobb tervet készíteni, hogy hogyan éljük túl azt, hogy Sameera elmegy, hiszen mégiscsak 5 évet dolgozott le a cégben.

Pénteken pedig megtörtént az, amire nem számítottam. Hamid félrehívott reggel, miközben a Sameerának szánt tortát pakoltam be a hűtőbe (amiért köszönet Timinek), és mondta, hogy szerinte túl fiatal vagyok ehhez a munkához, és nem értem az irodapolitikát, mindent a lelkelmre veszek (egyébként azért nem fogok elnézést kérni, amiért nem vagyok kétszínű), és hogy lehet jobb lenne, ha nem itt dolgoznék.. és hogy erről még beszélünk. És ezzel a mondattal otthagyott a konyhában, összetörve bennem a róla alkotott képet. Egyszerűen nem hittem el, hogy az én drága főnököm, akit annyira szerettem és akire annyira felnéztem, képes lenne ilyen indokkal elküldeni az irodából! Teljesen letaglózott, a nap további részét úgy dolgoztam végig, mint egy zombi. Mikor Sameera búcsúbulija/ebédje volt, akkor is azon járt az agyam, hogy akkor most ennyi?? Legközelebb én megyek el..?
Végül sikerült elkapnom Hamidot, és mondta, hogy nem akar velem beszélni, és hogy minden okés, ne aggódjak. Szóval megint olyan Hamid-féle hirtelen beszéd volt az egész, de továbbra sem hagyott megnyugodni az, hogy konkrétan megfenyegetett azzal, hogy kirúg. Munka után azért maradtam egészen este 9-ig, hogy elpakoljam a hülye papírokat és mindent rendszerezzek. Sikerült is, többé-kevésbé. Mégsem volt könnyű a lelkem mikor mentem haza.

Szombaton csináltam fincsi reggelit magamnak, voltam futni, napoztam, smoothie-t ittam és élveztem a napot. Később átjött a kicsit másnapos Michael, aki sajnos eléggé elrontotta az amúgy is törékeny lábakon álló jókedvem. Semmihez nem volt kedve, megint punnyadtunk, mert előző este a haverjaival és a többiekkel mentek ki iszogatni Shoreditch-re, és én megint a szobában ragadtam. Se utazás, se bulizás, se semmi.

Másnap legalább sikerült elmennünk ebédelni egy pubba. Az mondjuk nagyon finom volt - és mivel esett az eső, egész kellemes program volt. Később még a nap is előbújt, és sikerült elmennünk bicajozni egyet, egészen a Richmond parkon át Richmondba. Ja, és még egy Kingstonian fagyit is kaptam. Nálam még filmeztünk kicsit, Michael akart volna menni haza, de győzködtem, így végül maradt. Végül sajnos aztán durcáskodott, amiért nem sikerült hazamennie időben, hogy tanuljon és egy kicsit a saját dolgaival törődjön.

Szóval ez egy ilyen nagyon stresszes, morgós, nagyon kellemetlen hét volt.. pedig hát nyár van, még ha amolyan brit nyár is..!

Oszinten, le vagyok maradva ezzel a bloggal mint a borravalo. Ebben tobb tenyezo is kozrejatszik:

- az utobbi idoben dolgoztam mint egy idiota, reggel 6-6:15 korul hagyom el a hazat es ha 7-re hazaertem akkor boldog voltam

- a laptopom kezdi megadni magat nagyon az ido mulasanak, es kb orankent kikapcsol. Surgosen kell keresnem egy laptop huto ventillator valamilyen szerkezetet, hatha akkor meg tudok egy kis eletet lehelni abba a szegeny paraba, egyebkent meg uj gepet kell vennem

- amikor vegre volt szabadidom, akkor valami olyannal akartam eltolteni, ami nem abbol all, hogy a kepernyo elott ulok, tekintve hogy a nap legnagyobb reszeben egyebkent is szamitogep elott vagyok

Szoval most ez a helyzet. Mar Julis 10. van es azert irok ekezet nelkul, mert pentek van, Michaelnel vagyok, az o laptopjat hasznalom es ezen az ausztral gepen nincs magyar betu.

Szoval majd' egy honappal ezelott, junius 14-en annyira nagyon vartam mar azt, hogy kezdodjon a het! Tele voltam tettvaggyal es szorgalommal - tudtam, hogy igazabol a rengeteg penzhiany es minden miatt szinte ujra kell epitenunk a ceg adminisztracios munkajat - ami hatalmas kihivas volt es en nagyon elveztem.

Hetfon orommel es vidaman mentem be dolgozni, es sokszor maradtam tulorazni is. Szerdan vegre-valahara pedig reszt vehettem eletem legelso igazi ceges rendezvenyen: az egyik cegnek, akinek a termekeit hasznaljuk, volt egy bulija, ami abbol allt, hogy meghivtak mindenkit, akinek dolgoznak, ingyen kaja-pia es szorakozas meg jo hangulat. Nagyon jol ereztem magam. Borral a kezemben, az egesz napos hajtastol meggyotorve tarsalogtunk ossze-vissza, megismerkedtem az amerikai regio nagyfejesevel, aki egyebkent irtozatosan jo fej volt. Nagyon jokat cseveresztunk mindenkivel, tenyleg konnyed es kellemes volt az egesz este. A "setalo-falatkak", alias eloetelek is nagyon finomak voltak, mindenfele-fajta csodat meg lehetett talalni azokon a talcakon. Foetelkent pedig lazacot ettem zoldsegekkel es krumplival - eszmeletlenul jo volt. Meg Tamara "lanyom" baratnojenek az apjaval is talalkoztam - o ismert fel engem, mivel sokszor latott rohanni a suliba a gyerekekkel. Orultem neki hogy talalkoztunk, mert valahogy remeltem hogy igy nem csak a kelet-europai dadust latjak bennem, hanem hogy azon kivul mennyi minden mashoz is ertek! Sot..ahhoz szerintem kevesbe ertettem, mint a mostani munkamhoz.

A munkatarsaimat imadtam es tovabbra is nagyon jo volt minden - azt leszamitva, hogy Sameera folyamatosan obegatott valamiert. Hol ezt az iratot nem talalta, hol valami mast keresett. En meg mint egy idiota - en ultem veluk egy tersegben, nem Szilvi, a magam munkaja mellett igyekeztem a dokumentaciot is befejezni, es tamogattam a sok-sok uj munkatarsam. Hol ennek segitettem hol annak.

Egyebkent az est vege is erdekes volt - Hamid, Sylvie meg Ricky elmentek meg wimbledonba iszogatni, en meg repultem hazafele. Egyebkent a mult szerdabol okulva nem ittam meg az osszes italt, amit a kezembe adtak. Mosolyogva elfogadtam, es amikor nem nezett oda senki, gyorsan letettem egy asztalra, mintha mi sem tortent volna. Semmi kedvem es szuksegem nem volt egy macskajajra. 

Penteken meg napozni is volt idom egy kicsit, aminek nagyon orultem. Kellett mar a D vitamin, foleg hogy egesz heten extra sokat raboskodtam az irodaban. Vegul Michael is atjott, ettunk egy eszmeletlenul finom vacsorat mindenfele joval, majd masnap elmentunk egyutt edzeni az edzotermembe. Neki ugyanis szerencsere van egy ingyen probanapja ott, ami jol jott. Meg boxoltunk is! Szo szerint szetrugtam a feneket - ugyanis parszor elhibaztam azt a szivacsos boxizet, ami hatalmas mancsokra emlekeztet, es igy hatson billentettem. Jokat nevettunk kozben. Kesobb talalkoztunk Timivel is, ettunk egy kis kinait, majd rohamleptekben siettunk a Dean City Farmra, ami Merton kozeleben egy teljesen ingyenes, cuki kis farm mindenfele tyukokkal, tehenekkel, baranyokkal, kecskekkel es lovakkal meg disznokkal. Meg menyetek, baglyok, nyuszik es tengerimalacok is vannak. Az en otletem volt, hogy menjunk oda, mar nagyon kedvem volt valami hasonlo programhoz. Kesobb pedig felutaztunk WImbledon Commonhoz, ahol valaminyari vasar volt - Michael megprobalt nyerni is nekem valami plusst, de nem jott ossze sajnos. Vegul az eso miatt mentunk haza - de igy is volt egy nagyon szep napunk.

Vasarnap vegre-valahara bejutottunk London kozpontba. Ott maszkaltunk Michaellel egesz nap. Temze mellett, erre-arra, voltunk a Sohoban es China town-ban, ahol "annyit eszel amennyit akarsz" kajaldaban voltunk. Vegigprobaltam MINDENT - mindenbol egy kicsit: a legeslegjobb dolog. Igy szeretek en enni! Nem sokat, de kiprobalni mindenfele ujdonsagot es csak csipegetni - ez nekem valo nagyon is. Kesobb mondjuk mozogni nem nagyon tudtam, de nagyon jo volt. Vegul jottunk haza. Kicsit meg filmeztunk nalam majd Michael otthon aludt.

Remek es egy mozgalmas het volt.  

Be kell vallanom - a júniusom nem nagyon szólt másról, mint a munkáról.

És hogy ezt honnan tudom úgy, hogy a blogomban még csak a hónap második heténél tartok? Hogy már július van. Még csak most van időm picit töprengeni azon, hogy miféle dolgok történtek velem.

Sylvie-vel remek párost alkotunk. Hétfőn el is kezdtük az egymásnak főzős dolgot, és Hamidnak is annyira tetszett, hogy be akart szállni. Először salátát vittem quinoaval, Sylvie pedig töltött töltött valamiket, "dumpling-ot" csinált. Finom volt, bár én jobban szeretem serpenyőben sütve, ropogósra, semmint főve. 
Sameera távozásával - ami mindenkit sokkolt, bár szinte egyhangúan örültek a hírnek, - nekiláttunk átszervezni a dolgokat és igyekeztünk megtalálni a hiányzó majd' egymillát, ami a számlák nem kiküldésével és nem kérésével szépen lassan felgyülemlett három év alatt.

Szerdán munka után elmentünk iszogatni Rickyvel, Hamiddal, Mohsennel és Sylvie-vel. Nagggyon-nagyon jó volt, rengeteget nevettem. Imádom a munkatársaimat!! Egyszerűen fantasztikus volt az egész este, jó volt végre átélni ezt a közösségi érzést. Őszintén tartottam ennek a hiányától, ugyanis sem Georgina, sem pedig Sameera nem éltek társasági életet az irodán belül, így külön öröm volt, hogy ez mégis egy létező dolog. Sokkal jobb bejárni egy olyan irodába, ahol van valamilyen kötődés, ami nem csak szakmai, hanem baráti, oldottabb és kellemesebb.
Hamid megígérte, hogy másnap, vagyis kedden, elvisz egy meeting-re. A londoni Hilton Park Lane biztonsági részlegének a fejesével találkoztunk - CCTV kamerákat kellett kicserélni. 

Másnap kicsit másnaposan és kicsit félve vártam Hamidra a megbeszélt találkozóhelyen. Utáltam, hogy szinte semmi "rendes" ruhám nincs, viszont aztán egy csomó rohangálás és kapkodás után mégis sikerült összehoznom valamit. Fekete harisnya, szoknya, fehér felső és egy fehér zakó volt rajtam. Kicsi smink és megpróbáltam komoly arcot vágni az egész meeting alatt. Sikerült is mindent lejegyzetelnem. Hamiddal az úton odafelé gyakoroltuk a helyes kézfogást is - ami elsőre sikerült. Mondjuk élőben sikerült alakítanom, ugyanis a megérkezésünk után elsiettem a mellékhelyiségbe, és mikor jöttem kifelé rohanva, még vizes kézzel, mert nem akartam a kézszárítóval pepecselni (ami egyébként elég rossz minőségű volt) Steve már ott volt és beszélgetett Hamiddal. Szóval egy kissé vizes és félénk kézfogást kapott, fene! De legalább a jegyzeteim jók és hasznosak voltak, utána tudtam egy olyan árajánlatot írni, hogy büszke lehettem magamra.
Az irodába beérve viszont vicces volt, mindenki azt hitte, hogy elaludtam. Utána magyarázkodnom kellett, hogy de nemis..
Mindenesetre csütörtökön egy élmény volt lefeküdni aludni, másnap pedig ugyanannyira kellemetlen felkelni.

Pénteken a drága főnök mindenkit meglepett azzal, hogy egy jó nagy rakat gyümölcsöt hozott közös fogyasztásra az irodába - almák, eprek, körték, minden, de minden! Nagyon boldog volt tőle az egész bagázs, mert végre nem csak fehérkenyér és vaj volt bent, hanem valami, aminek legalább valami normális tápanyagértéke van. Este azért elmentünk meginni még egy italt, szerencsére most a "mérnökök" is bent voltak, szóval tudtak csatlakozni. Én lettem kikiáltva puhánynak, mert csak szódát akartam inni. Valahogy nem bántam, inkább vagyok gyenge, mint másnapos, főleg hogy a hétvége nem annyira volt kilátásban.

Szombaton Sylvie-vel együtt bementünk az irodába takarítani és iratokat rendezni. Előtte csináltam magamnak egy elsőosztályú reggelit - nagyon finom szendvicset, tojást, jogurtos gyümölcsöt, paradicsomot.. Hát, egész 5-ig nem voltam éhes. Annak azért nem örültem, hogy 9:30-ra már bent kellett lenni, aminek én eleget is tettem, hanem drága munkatársam olyan 11 felé vágódott be. "Nem tudott előbb jönni". Este a barátai ott voltak nála és elvileg nem nagyon tudta őket kiterelgetni. Pakoltunk, rendezkedtünk, még nagyobb kupit csináltunk, mint előtte volt. Aztán szépen hazajöttem és pizsipartiztunk Timivel.

Másnap szépen megreggeliztünk, majd főztem, hogy várjam vissza a drága Michaelemet, aki szerdától vasárnapig Tenerifén volt a haverjaival - hát mit mondjak, a képek láttán, amiket küldött, elfogott az irígység azért, én is szívesen töltöttem volna pár napot azon a helyen!
Az biztos, hogy nagyon jó volt újra látni, még akkor is, ha nem volt túl sokáig távol.

Marci barátom már előzőleg bejelentkezett, hogy kivenne nálam egy szabad helyet, ha lehetséges. Természetesen lehetséges és ajánlatos azoknak, akik Londonban járnak és a barátomnak tekinthetem őket. Vártam már, hogy valaki meglátogasson, annak meg örülök is, hogy Marci jött, ugyanis vele Izmirt és Isztambult jártuk körbe kb. két éve és remek volt.

Szóval hétfő reggel még munka előtt elmentem edzeni, majd egyből rmunka után mentem megnézni Timi barátnőmet a Paulban, hogy szerezzek valami kaját és rohantam haza, hogy csináljak valami tápot a Marci gyereknek, mert feltételeztem, hogy éhes lesz, a szendvicsek meg a sütik másnapra kellettek, hogy legyen mit ennie a munkán. Olyan 11 és éjfél között meg is érkezett, én örültem is neki, de a spagettiból nem lett semmi, helyette kapott egy szendót meg egy sütit, beszélgettünk kicsit és mentünk is aludni.

Másnap jó volt valakivel reggelizni, megpróbálta a finom zabkásámat, amit minden hétköznap eszek munka előtt. A meló is egyre jobb és érdekesebb, Sylvievel nagyon jól tudunk együtt dolgozni, tényleg élvezetes így bejárni dolgozni és a főnök is elégedett velünk. Este rohantam haza, mert feltételeztem, hogy Marci hamarosan itthon lesz. Hát, nem... ugyanis a drága elnézte a buszokat és így rossz járműre szállt fel vagy mi, de egy gyors spagettizés után mehettünk is tovább Kingstonba. Bemutattam Timinek és Beninek, mászkáltunk egy kicsit a központban, majd beülve egy pubba megittünk egy-egy italt. Timivel cydereztünk, a pasik meg söröztek. Marci nem volt megelégedve az angol sörökkel, de így is nagyon jó este volt.

Szerdára munka után központi városnézést terveztünk - South Kensingtonban találkoztunk, körbenéztünk ott is olyan 5 perc alatt, megmutattam neki a Bartók Béla szobrot, majd felpattanva a 14-es buszra, elmentünk a Hyde Park Cornerig, bementünk a parkba, elmászkáltunk erre-arra, majd elindultunk a Buckingham palota felé. A James parkon keresztül elmentünk a parlamentig és a Westminster Abbey-ig, végigsétáltunk a Temze mellett egészen a Towerig, közben ettünk fish&chipset és gyönyörködtünk a kilátásban. Fenséges volt az egész! Közben jókat röhögtem Marci beszólásain, és azon, hogy követelte, hogy mutassak valami helyet, ahol vehetünk valami tápot. Azt is mondta, hogy onnan lehet tudni, hogy ki a külföldi és ki angol, hogy hogyan próbálja meg kikerülni az embert. Nekem ez eszembe sem jutott. Bementünk egy kertheylségbe, ahol koncertek szoktak lenni és az egésznak olyan mini-fesztivál hangulata volt. Végre-valahára elmásztunk a Towerig, amit Marci meg szeretett volna nézni, végül csalódottan kijelentette, hogy a fények miatt béna és hogy nappal tuti szebb. Mondjuk ezzel mélyen egyetértek, a lila megvilágítás nem passzol egy ilyen építményhez. Két óra buszozás és megerőltető utazás után végre-valahára hazaértünk olyan éjfél felé. Hosszú nap volt, nem volt problémám az elalvással, a felkeléssel másnap viszont annál inkább.

Csütörtökre is volt ám programunk, elmentünk megnézni Richmondot és közben vacsihelyként beiktattunk egy Nando's-os programot is. Kellemes este volt, meleg volt az idő is, és Richmond szerintem eszméletlenül hangulatos és szép, jó volt egy kis időt eltölteni ott. Angival is megismerkedett (bár lehet adán már egyszer találkoztak), és itthon megittunk megint egy-egy italt, én cydert eper és uborka (!!) ízesítéssel, ő meg sörözött Jasonnel és az apukájával - és mint másnap kiderült, egészen hajnali fél háromig beszélgettek. Én 11 körül leléptem aludni, mert az energiaszintem picit lecsökkent.

Másnap reggel elköszöntem Marcitól, mert ő aznap utazott Oxfordba megnézni az angliai barátait és szombaton már utazott is haza. Sajnáltam, hogy elmegy, jó volt, hogy itt volt kicsit, bár azt még inkább sajnáltam, hogy nem jutott idő arra, hogy bemutassam Michaelnek. Munka után elmentünk iszogatni a munkatársaimmal, nagyon jó volt megintcsak, majd találkoztam az ausztrálommal. Mondta, hogy mostanában szomorúnak tűnök, ami nem is igaz, mert pénteken éppen nem volt semmi bajom a hasfájáson kívül... Bár másnap sikeresen összevesztünk egy félreértés miatt, a majdnem 6 hónap alatt először. Én meg pukkadásból mondtam neki, hogy este ne is jöjjön át - amit ahogy kijelentettem, megbántam, de azért mégsem mondhattam neki, hogy nademégis.. szóval csak másnap találkoztunk és minden rendben is volt már. Ettünk együtt, voltunk bevásárolni és filmeztünk is, tényleg kellemes és lustálkodós vasárnap volt.