Be kell vallanom - a júniusom nem nagyon szólt másról, mint a munkáról.

És hogy ezt honnan tudom úgy, hogy a blogomban még csak a hónap második heténél tartok? Hogy már július van. Még csak most van időm picit töprengeni azon, hogy miféle dolgok történtek velem.

Sylvie-vel remek párost alkotunk. Hétfőn el is kezdtük az egymásnak főzős dolgot, és Hamidnak is annyira tetszett, hogy be akart szállni. Először salátát vittem quinoaval, Sylvie pedig töltött töltött valamiket, "dumpling-ot" csinált. Finom volt, bár én jobban szeretem serpenyőben sütve, ropogósra, semmint főve. 
Sameera távozásával - ami mindenkit sokkolt, bár szinte egyhangúan örültek a hírnek, - nekiláttunk átszervezni a dolgokat és igyekeztünk megtalálni a hiányzó majd' egymillát, ami a számlák nem kiküldésével és nem kérésével szépen lassan felgyülemlett három év alatt.

Szerdán munka után elmentünk iszogatni Rickyvel, Hamiddal, Mohsennel és Sylvie-vel. Nagggyon-nagyon jó volt, rengeteget nevettem. Imádom a munkatársaimat!! Egyszerűen fantasztikus volt az egész este, jó volt végre átélni ezt a közösségi érzést. Őszintén tartottam ennek a hiányától, ugyanis sem Georgina, sem pedig Sameera nem éltek társasági életet az irodán belül, így külön öröm volt, hogy ez mégis egy létező dolog. Sokkal jobb bejárni egy olyan irodába, ahol van valamilyen kötődés, ami nem csak szakmai, hanem baráti, oldottabb és kellemesebb.
Hamid megígérte, hogy másnap, vagyis kedden, elvisz egy meeting-re. A londoni Hilton Park Lane biztonsági részlegének a fejesével találkoztunk - CCTV kamerákat kellett kicserélni. 

Másnap kicsit másnaposan és kicsit félve vártam Hamidra a megbeszélt találkozóhelyen. Utáltam, hogy szinte semmi "rendes" ruhám nincs, viszont aztán egy csomó rohangálás és kapkodás után mégis sikerült összehoznom valamit. Fekete harisnya, szoknya, fehér felső és egy fehér zakó volt rajtam. Kicsi smink és megpróbáltam komoly arcot vágni az egész meeting alatt. Sikerült is mindent lejegyzetelnem. Hamiddal az úton odafelé gyakoroltuk a helyes kézfogást is - ami elsőre sikerült. Mondjuk élőben sikerült alakítanom, ugyanis a megérkezésünk után elsiettem a mellékhelyiségbe, és mikor jöttem kifelé rohanva, még vizes kézzel, mert nem akartam a kézszárítóval pepecselni (ami egyébként elég rossz minőségű volt) Steve már ott volt és beszélgetett Hamiddal. Szóval egy kissé vizes és félénk kézfogást kapott, fene! De legalább a jegyzeteim jók és hasznosak voltak, utána tudtam egy olyan árajánlatot írni, hogy büszke lehettem magamra.
Az irodába beérve viszont vicces volt, mindenki azt hitte, hogy elaludtam. Utána magyarázkodnom kellett, hogy de nemis..
Mindenesetre csütörtökön egy élmény volt lefeküdni aludni, másnap pedig ugyanannyira kellemetlen felkelni.

Pénteken a drága főnök mindenkit meglepett azzal, hogy egy jó nagy rakat gyümölcsöt hozott közös fogyasztásra az irodába - almák, eprek, körték, minden, de minden! Nagyon boldog volt tőle az egész bagázs, mert végre nem csak fehérkenyér és vaj volt bent, hanem valami, aminek legalább valami normális tápanyagértéke van. Este azért elmentünk meginni még egy italt, szerencsére most a "mérnökök" is bent voltak, szóval tudtak csatlakozni. Én lettem kikiáltva puhánynak, mert csak szódát akartam inni. Valahogy nem bántam, inkább vagyok gyenge, mint másnapos, főleg hogy a hétvége nem annyira volt kilátásban.

Szombaton Sylvie-vel együtt bementünk az irodába takarítani és iratokat rendezni. Előtte csináltam magamnak egy elsőosztályú reggelit - nagyon finom szendvicset, tojást, jogurtos gyümölcsöt, paradicsomot.. Hát, egész 5-ig nem voltam éhes. Annak azért nem örültem, hogy 9:30-ra már bent kellett lenni, aminek én eleget is tettem, hanem drága munkatársam olyan 11 felé vágódott be. "Nem tudott előbb jönni". Este a barátai ott voltak nála és elvileg nem nagyon tudta őket kiterelgetni. Pakoltunk, rendezkedtünk, még nagyobb kupit csináltunk, mint előtte volt. Aztán szépen hazajöttem és pizsipartiztunk Timivel.

Másnap szépen megreggeliztünk, majd főztem, hogy várjam vissza a drága Michaelemet, aki szerdától vasárnapig Tenerifén volt a haverjaival - hát mit mondjak, a képek láttán, amiket küldött, elfogott az irígység azért, én is szívesen töltöttem volna pár napot azon a helyen!
Az biztos, hogy nagyon jó volt újra látni, még akkor is, ha nem volt túl sokáig távol.