Először is: boldog nőnapot minden nőnek, és boldog nőket mindenkinek!

Márai Sándor: A nőkről általában
„Köszönet a nőknek. Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tízedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, amikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején. Köszönet a nőknek, köszönet.”

Nehéz erről a témáról úgy írni, hogy ne legyen valaki megbélyegezve feminácinak, vagy ne illessék mindenféle negatív jelzővel. 

Volt szerencsém eljutni nagyon sok, a miénktől teljesen eltérő országba a délkelet-ázsiai régión belül.

Voltam keresztény, hindu, muszlim, buddhista országokban és köszönhetően annak, hogy én hogyan szeretek utazni (couchsurfing, helyiekkel beszélgetni, összeismerkedni random emberekkel a tömegközlekedési eszközökön, éttermekben, strandon, bárhol... a lényeg, hogy minél jobban meg tudjam ismerni az adott hely szokásait és életét), sok-sok női sorsról hallottam.

Különbözőekről. Szomorúakról, vidámakról, találkoztam elégedett nőkkel, olyanokkal is, akik a nőiességüket használják arra, hogy egy jobb életet teremtsenek magukra, akiknek a szexualitás egy fegyver, egy dolog, amivel előrébb tudnak jutni. Találkoztam olyanokkal is, akik a mai modern korban is tipikus Héraként a tűzhely mellé voltak rendelve és az volt a dolguk, hogy vezessék a háztartást, kiszolgálják az uraikat és neveljék a gyerekeiket.. néha esetleg az a gyerek, ha fiú, több joggal rendelkezett és nagyobb megbecsülést élvezett, mint a saját anyja.

Egyes kultúrákban a nőket istenként tisztelték. 

Képes életet adni, teremteni. Sokan szeretnek jönni azzal a példával, hogy hát izé, a nők csak gyűjtögettek meg elvoltak, nade a férfiak! Azok voltak ám a valamik! Kimenni vadászni, állatot ölni (meg sok esetben saját magukat). Talán pont ennek köszönhető, hogy a nők kis dolgokból is tudtak nagy dolgokat varázsolni. Magvakat vetettek el, állatokat rendeztek, nevelték a gyerekeket, gondolom ők voltak azok is, akik a barlang környékére elkészítették a kis szerszámokat is, mert ők tudták, hogy mire van szükségük, amíg a férfiak elmentek, öltek, pusztítottak, és akiket valószínűleg a nők ápoltak, amikor egy-egy állat kitépett belőlük egy darabot.

Van ez az interneten keringő mondás:

"Akármit adsz egy nőnek, jobbat csinál belőle! Adj neki spermát és babát csinál belőle. Adj neki egy házat és otthont csinál belőle. Te hazahozod a bevásárlást, ő ételt csinál belőle. Adj neki egy mosolyt és ő a szívét adja vissza. Amit a nő kap, azt megnöveli, megsokszorozza. Úgyhogy vigyázz, mert ha valami hülyeséggel próbálod megetetni, akkor készülj fel rá, hogy mindjárt egy tonna sz@r zúdul a nyakadba." (Eric S. Gray)

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Az egyenlő jogok nem azt jelentik, hogy egyformák vagyunk. Csak azért, mert mindenki dolgozhat, szavazhat, dönthet a sorsa felöl, iskolába járhat még nem jelenti azt, hogy mindenkinek fel kell cipelnie a frigót a negyedikre. Azt jelenti, hogy senkit nem érinthet megkülönböztetés azért, mert más nemű, vallású vagy bőrszínű. 

A nők nem tenyészállatok és nem háztartási gépek. A Zewának van egy nagyon jó reklámja, amiben egy futóversenyen egy kisfiúnak és egy kislánynak ugyanakkora távot kellett lefutni - spoiler alert: csak a kislánynak közben meg kellett állnia különböző háztartási munkákat végezni.

Itt tudjátok megtekinteni a videót

Ha egy háztartás fenntartásához két kereset kell, és mindkét fél dolgozik, akkor miért oké még a mai napig is, hogy csak a nők főznek, mosnak takarítanak, és csak ők látják el a gyerekeket? Ha úgy gondolják az XY kromoszómások, hogy "ez nem munka" mert mondjuk anyuka szoknyája mellől egyből a feleségükhöz kerültek és nem tapasztalták meg az egyedül élés minden szépségét, akkor miért nem csinálják ők is? Miért választják sokan, hogy inkább a TV előtt ülnek vagy horgásznak, amíg a feleségeik, anyáik, barátnőjük vagy élettársuk otthon csinálja a házimunkát? Ez a felosztás teljesen okés, amennyiben a férfi tartja el a családot, pl. hiszen akkor megvan az egyensúly, de így?

Tamás, a LifeTilt megálmodója és frontembere apuka lett, és most csinálnak egy olyan 30 napos próbát, hogy ő marad otthon gyereket nevelni főállásban, ezzel együtt "főz", mos, takarít és ellátja azokat a dolgokat, amiket eddig a felesége, Reni csinált meg. 
Érdemes elolvasni MINDENKINEK, aki úgy gondolja, hogy otthon lenni babázni könnyű. Itt tudjátok elérni az első részt, itt pl. a 23 napos bejegyzést, de ajánlom, hogy az összeset olvassátok el, nyomtassátok ki, és adjátok oda annak a személynek, aki csak kívülállóként pampog. 

Szóval miben kellene egyenlőnek lenni minden embernek a földön?
1. Oktatás
Az UNESCO szerint 31 millió lánygyermek nem tudott tanulni, és minden négy nőből egy soha nem végezte el az általános iskolát. Pedig a statisztikák szerint a tanult nők egészségesebb gyermekeket nevelnek, jobb munkákat kapnak és tovább élnek, mint kevésbé szerencsés társaik.

2. Munkahely
Megállapították, hogy az USA-ban a nők kb. 23%-al keresnek kevesebbet, mint a férfiak. Világszinten ez még rosszabb: a világ pénzének csak 1/10-e kerül nőkhöz, viszont az összes munkaóra 2/3-át női munkások adják. Ez egyébként annyira durván hangzik, hogy szerintem rosszul fordítottam, szóval itt az eredeti: "Globally, the gender gap is even wider: women earn only one tenth of the world’s income despite working two thirds of the total work hours."

3. Dönthessenek a testükről
A fejlődő országokban 225 millió nőt érint az, hogy nincs lehetőségük szexuális védekezésre illetve nem dönthetnek arról, hogy az ezekből az aktusokból megfogant babák megszületnek-e vagy sem. 74 millió tervezetlen terhességből 36 millió végződik illegális abortuszban. Az illegális terhesség-megszakításokból és szülésekből származó halálozás 70%-al csökkenthetne, ha a nők lehetőséget kapnának a fogamzásgátlásra. 

4. Az anyák egészségének védelme
A WHO szerint naponta 800 nő hal bele terhességi- és szülési betegségekbe vagy az ezekből fakadó komplikációkba, éves szinten kb. 300,000 nő hal bele abba, hogy életet kellene adnia.

5. Kiskorúak kiházasítása
2011 es 2020 között becslések szerint 140 millió kiskorú lányt adnak férjhez - általában az ő beleegyezésük nélkül. Ezek a lányok tanulni sem tanulhatnak és az erőszak jellemző ezekre a kapcsolatokra.

6. Erőszak a nők ellen
A WHO szerint minden 3 nőből 1 él át erőszakot az élete folyamán: családon belüli és nemi erőszakot, illetve a testük árulására kényszerítik őket.

7. A nemiszervek csonkítása
Még mindig túl sok kislány nemiszervét csonkítják meg kulturális okok miatt (semmilyen vallás nem írja elő, hogy ezen a nőknek át kell esni!!). És hogy miért teszik ezt? Mert így ellehetetlenítik, hogy a nők élvezzék a szexet és elérjék, hogy teljes egészében a férjük tulajdonai legyenek. Több fokozata van: van, hogy csak a csiklót metszik ki, egyébként a csiklót és a kisajkakat, majd van, amikor mindent levágnak, és a legdurvább, amikor a hüvelyt is összevarrják, csak annyi rést hagyva, hogy a menstruációs folyadék kijusson. Naponta feltehetőleg 8000 nő esik át ezen.

Egyébként a Sivatag virága c. filmet ajánlom mindazoknak, akiket érdekel a téma. Itt a trailer.

8. Menstruációs higiénia és a tiszta víz
Sok lánynak csak addig tart az oktatása, amíg meg nem jön az első menzesze. És hogy miért? Nem mehetnek iskolába, ahol a higiéniai körülmények nem megfelelőek. 
Tiszta vízre nyilván mindenkinek szüksége van: viszont a fejlődő országokban általában a lányokat szalasztják el vízért, amiért néha több kilométert is le kell gyalogolniuk naponta akár többször is. Nyilván nincs idejük olyan alapvető dolgokra minthogy eljárjanak iskolába.

• 
• 
• 
• 

Szóval még mindig nagy út van addig, hogy a nőket egyenlő félként, partnerként kezeljék, és ne az apjuk vagy a férjük tulajdonai legyenek. Európában szerencsére a legtöbb dologban elértünk arra a szintre, hogy ne érjen megkülönböztetés minket azért, mert XX kromoszómánk van.

Mai hír egyébként, hogy a CERN egyik tudósát (tudjátok, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezetről van szó, ergo a pasinak értelmesnek KELLENE lennie, hát nem volt) kirúgták, miután hosszú előadásban bizonygatta, hogy a nők nem valók fizikusnak. Itt elérhető a hvg cikke. 

Köszönteni és becsülni kell a nőket, nem csak március 8-án, ugyanúgy, ahogy nem csak február 14-én kell ünnepelni a szerelmet és kimutatni azt, ha valaki nekünk fontos. Köszönjétek meg minden körülöttetek álló nőnek a mindennapi munkákat, azt, ami miatt egy házból otthon lesz és azt a sok erőfeszítést, amivel összetartja a családot. 

És nők, a legfontosabb: köszönjétek meg minden férfinek, aki mellett nők lehettek, és aki rendesen, egyenrangú partnerként kezel titeket :)

Boldog nőnapot!

------------------------

Amennyiben érdekel, hogy éppen hol vagyok, kövess instán, az @agnesbenak név alatt megtalálsz :)
Facebookon pedig nyomjatok egy Tetszik-et az utazós oldalamra, a Megelekre, különböző képekért, ajánlatokért, játékokért, önkéntes lehetőségekért.

 -----------------------

Források:

- Matriarchális közösségek
- LifeTilt blog 
- Global Citizen

 

Január 27-én, vasárnap, volt a Holokauszt emléknapja. 

Rengeteg filmnek, könyvnek, cikknek és egyéb alkotásnak volt és lesz a központi eleme. Olyan téma, amiről mindig lehet és kell is beszélni. Viszont kevesen tudják, hogy a zsidó és más nem kívánt nemzetiségű (pl. roma) lakosság szisztematikus kiírtása nem Hitler és más náci főmuftik fejéből pattant ki, hanem az 1915-1917 közötti örmény népírtás szolgált alapul.

Ezen időszak alatt 1.5 millió örményt telepítettek ki erőszakosan, ebből kb. 600-800 ezret mészároltak le. Nem csak a számok miatt érdekes ez, hanem azért, mert mindez szervezetten történt. 1915 május 29-én elfogadtak egy törvényt (!!) mely szerint minden "nemzetre veszélyes" személyt el kell távolítani. A hátrahagyott javak, az állatok, a földek, a házak és minden, ami ebbe beletartozott, lefoglalták. Az embereket mindenféle felszerelés, élelem és víz nélkül a sivatagba szállították és valószínűleg 25 koncentrációs táborba helyezték el őket. A New York Times így írt róla:

„Az utakat és az Eufrátesz folyót a száműzöttek holttestei borítják, és a még életben levők is biztos halálra vannak ítélve. A hatóságoknak az a szándéka, hogy kipusztítsák a teljes örmény népet.”

Ismerős a történet, igaz?

 A Promise c. film Christian Bale szereplésével pont erről szól.

Erről nem sokat tanultunk történelemórán, viszont a későbbiekben volt szerencsém hallani róla. Több, mint 100 éves eseményekről van szó, nem is beszélve arról, hogyan írtották ki az őslakosokat Ausztráliától kezdve Észak- és Dél-Amerikáig a Brit hódítók. Viszont itt meg is akad a történet - a kommunisták "nyertesei" voltak a második világháborúnak, ellentétben a nácikkal és mint azt tudjuk, a történelmet a győztesek írják.

Ennek fényében nem is meglepő, hogy nem beszélünk és tanulunk arról, hogy hányan haltak meg a Szovjetunióban (egyes források szerint 3-9 millió között, más források szerint legalább 20 millió halottal kell számolni, de bizonyítottan 3.3 millió emberről tudni). míg Kínában Mao Ce Tung számlájára írható 35-45 millió ember halála. 35-45 millió ember Mao Ce Tung miatt, míg a 2. Világháború alatt kb. 50-80 millió ember halt meg ÖSSZESEN!

Íme a három úriember: Hitler, Stalin és Mao

Hol él a legtöbb fiatal Délkelet-Ázsiában?

Salor Sat, vagyis Pol Pot, Kambodzsa diktátora, aki 1975 és 1979 között volt hatalmon Mao elveit követte a kis uralkodásában és elveiben. Jelenleg Kambodzsában az átlagéletkor 24 év. Huszonnégy év!!! Mindezt azért, mert Pol Pot kis országának lakóinak majdnem 1/4-ét kiírtotta. 

Pedig Pol Pot egy tehetős parasztcsaládba született, 1949-től még ösztöndíjjal Franciaországban is tanult pár évet, bár a vizsgáit elbukta, folyékonyan beszélte a nyelvet (bár ha jól tudom francia gyarmat volt Kambodzsa). 1953-ban tért vissza. Megalapították a Kambodzsai Kommunista Pártot, aminek Pol Pot a főtitkára lett. A vietnámi háború következtében a támogatottságuk megnőtt, majd az 1970-es évek alatt fokozatosan elfoglalták az egész országot. Ezalatt az idő alatt is már egész falvakat írtottak ki, így nem meglepő, hogy miután Phnom Penh-t 1975-ben elfoglalták, szisztematikusan elkezdték írtani az "ellenségeiket", vagyis a rendszerét.

Az ellenség alatt pedig mindenkit kell érteni, aki nem khmer és nem paraszt. Tehát: értelmiségiek (orvosok, tanárok, bankárok, írók, költők, művészek, ügyvédek, mindenki, aki nem a földeken dolgozott és végzett "hasznos" munkát), szemüvegesek (aki szemüveges, az sokat olvas, tehát nem dolgozik a mezőn - ergo értelmiségi), külföldiek, kémek, szerzetesek, vietnámiak (őket bármikor bárhogy meg lehetett ölni).

Egész családokat tettek tönkre, jelszavuk/szlogenjük a következő volt:

„Ha megtartunk benneteket, az nekünk nem nyereség; ha pedig elpusztítunk titeket, az nekünk nem veszteség.”

A városok teljesen kiüresedtek, ugyanis mindenkit a földeken dolgoztattak. A kiosztott étel adagok arra voltak jók, hogy legyen a gyomrukban valami, amikor meghalnak. Minden (konkrétan MINDEN) az állam tulajdona volt, így úgy ítélték meg Pol Poték, hogy pénzt is teljesen felesleges használni. Halál járt azért, ha egy édesanya levett egy mangót a fáról azért, hogy az éhező gyerekeit megetesse. 

Bár "szerencsére" erre is volt egy "megoldásuk": a család intézményét burzsoának nyílvánították, így a gyerekeket elszakították a szüleiktől, a férjeket a feleségeiktől. Mindenki a neki rendelt párral hálhatott, azt is vezényszóra, nem saját igényeiknek megfelelően (bár amennyit ettek és dolgoztak, nem tudom kinek jutott eszébe az, hogy nemi életet éljen). Rizst termesztettek mindenhol, és éjjel-nappal, megállás nélkül. A vegyes házasságban élőknek megparancsolták, hogy végezzék ki a más nemzethez tartozó párjukat. 

Elvileg a vörös khmerekhez tartozó katonák szórakozásból kitéptek gyermekeket az anyjuk kezei közül, hogy azok nem sokkal később a falhoz verve végezzék. Fiatal lányokat vetkőztettek meztelenre, kínoztak meg - és elvileg meg is ették őket. A krokodilokat néha még élő emberekkel etették, azzal sem törődtek, hogy kegyelemből esetleg fejbelőjék őket előzőleg. 

Konkrétan ahogy az ujkor.hu-n írják: az egész országot koncentrációs táborrá alakították.

S-21, a leghíresebb haláltábor

Éppen ezért amikor életemben először mentem Ázsiába, feltett szándékom volt eljutni Kambodzsába is, ugyanis Michaeltől rengeteget hallottam a kambodzsai mészárlásról és az S-21-ről (ő London előtt utazgatott Kelet-Európában és DK-Ázsiában). Előzőleg soha nem hallottam a kambodzsai népírtásról és érdekelt, hogy vajon tényleg annyira borzalmas lehetett-e, mint azt mondták, és ha igen, miért nem beszélünk róla? Miért nem említik meg legalább pár szóban történelem órákon, amikor pl. a holokausztról tanulunk? Miért érdekesebb az, hogy Angelina Jolie egy kambodzsai árvát fogad örökbe, semhogy említést tennének az adott árva történelmi örökségéről?

Kambodzsába Thaiföldön keresztül érkeztem, busszal utaztam Bangkokból Siem Reap-be, a helyre, amiről Kambodzsa a leghíresebb: megnézni az Angkor Wat csodálatos romjait. Az a hely megérdemel egy saját bejegyzést, az biztos!

Onnan utaztam életem első éjszakai alvós-buszával le a fővárosba. Michael ezt a 312 km-es utat élete legrosszabb éjszakájaként írta le, így nem éppen örömömben sírtam, hogy én is ugyanerre vállalkoztam.

Szerencsére teljes mértékben felesleges volt az aggodalmam: elfelejtettem, hogy egy 2 méteres ausztrálnak egészen más igényei vannak, mint egy 170 cm-es vajdasági lánynak. A busz olyan volt, mint egy itt is ismert sima busz - viszont az ülések helyett emeletes ágyak voltak bent. Igaz, hogy ázsiai méretekről volt szó, így én ha összehúztam magam, éppen kellemesen elfértem a kis ágyacskán. Az utak olyanok voltak, mint nálunk - najó, talán kicsit rosszabbak, több volt az állat az utakon, és a dudát is többet nyomták, mint errefelé, viszont volt mobiltöltő meg kispárna és pokróc, így én végigaludtam az egész utat. 

Phnom Penh nem éppen álmaim városa. Koszos, zajos, poros. Az emberek nekem megkeseredettnek tűntek, első ránézésre legalább négyszeres árakat mondtak dolgokért, ami nagyon felbosszantott. Egész addig haragudtam a kambodzsai népre a viselkedéséért és a hozzáállásukért, amíg meg nem látogattam az S-21-es tábort, vagyis a Tuol Sleng-et. 

Ha azt hiszed diákként, hogy az iskola kínzás, mert tanulni kell, még nem jártál a Toul Sleng-ben

Ránézésre olyan, mint bármelyik ázsiai iskola. Három szintes, a folyosók nyitottak, a tantermek sok ablakkal rendelkeznek és a folyosóra néző részeknél olyan dísztéglákat használtak, amelyeken lyukak vannak, hogy ezzel is elősegítség a légáramlást. 

• 
• 
• 

Négy épületből áll: A, B, C és D. Az udvar rendezett, pálmafák állnak ott, illetve mindenféle gyümölcsfa van az udvaron. A fák árnyékában azt hiszem 11 síremlék van: azé a hét emberé, akiknek a holttestét megtalálták az épületben, mielőtt elhagyni kényszerültek a vörös khmerek. Ennél sokkal, de sokkal többen vesztették életüket itt vagy élték át az utolsó napjaikat: körülbelül 16 ezer ember halt meg és várta a halált a négy épületben a kb. 4 év alatt. A fontos foglyokat és a külföldieket ölték meg a Tuol Sleng-ben, míg az "egyszerű" foglyokat kivitték a Choeung Ek-re, arra a mezőre, ahol kb. naponta pár tucattól akár 300 ember lelte halálát. Mivel a golyó drága volt, így "úgy ölték meg őket, mint a csirkéket - elvágták a torkukat". Ez olcsóbb volt, mintha lelövik őket.

Kaptunk egy kis magnót, amin helyszínről-helyszínre járva bizonyos számok szerint történeteket hallhattunk. Körülbelül 7 ember élte túl Toul Slenget. Ezek a túlélők és más, Pol Pot uralmát végigélő emberek beszámolóit hallgathattuk. Olyan emberekét, akik arról meséltek, hogy milyen érzés volt bekerülni az S-21-be, milyen érzés volt végignézni, hogy kivégzik a családját, milyen érzés volt férgeket enni, tudva, hogyha rajtakapják őket, akkor halál jár azért is. Milyen érzés volt nézni, ahogy ismerőseik, barátaik tűnnek el egyik napról a másikra. Milyen érzés volt félni a kivégzéstől azért, mert könyvtáros volt valaki.

Hogyan élték túl S-21-et, hogyan vezették meg a vörös khmerek az országba látogató nagyköveteket. Hogyan tudták eltitkolni a világ elől azt, hogy a világ legnagyobb koncentrációs táborát vezetik. 

Az A épületben kínozták az emberek többségét, egyesével, ágyakhoz láncolva. Itt is találták meg az utolsó holttesteket. A szobák sárgákra vannak festve, a megkopott festéken jól kivehető egy régi kép: a szoba, ahogy hagyták, miután fejbelőtték az utolsó kínzottat. Mindenhol vér. És te ott állsz, ugyanabban a szobában.

Ott van ugyanaz az ágy.

Ugyanaz a padló.

Csak a vér hiányzik, azt felmosták.

Ha becsukom a szemem, még most is emlékszek arra, hogy milyen érzés volt ott állni a tanterem bejáratánál, fülemen a kis audio-guide-dal, kicsit izzadtan, a fővárostól porosan. Látni az embereket körülöttem és csak nézni a szobát, hallgatni a beszámolót és elképzelni, hogy itt ezrek haltak meg csak 40 éve.

• 
• 
• 
• 

A beszélő a fülemben épp arról mesél, hogy amint elvitték valamelyik ismerősüket, tudták, hogy valószínűleg ők lesznek a következők. És hogy miért? Azért, mert addig kínozták az embereket, amíg nem mondtak egy nevet. Bárkit, akárkit. Csak egy nevet, aki gyanús volt, vagy tudták, hogy a rendszer ellensége. A rokonaikat, családtagaikat kevesen mondták, így a távolabbi ismerősök neveit bökték ki legelőször. 

A "B" épületben arról hallgathattunk beszámolókat, hogy kik vesztették itt az életüket illetve láthattunk nagyon-nagyon sok képet. Arcok, fiatalok, idősek, férfiak és nők. Ami közös bennük az az, hogy mindegyiken látható a szenvedés és hogy nem sokat ehettek a kép készítése előtti pár hónapban.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A "C" épület volt a legnagyobb börtön. Itt az osztálytermek sok, még egy wc fülkénél is kisebb részre voltak osztva. Illetve hatalmas vasrudak voltak behelyezve, bilincsekkel felszerelve. Ez annyit jelentett, hogy az embereket, mint a heringeket, beszorították a szobába, lábuknál fogva összebilincselték őket. Így elég volt csak 1-2 őr, hogy meggátoljanak bármilyen rendbontást, sőt, mozgást is.

• 
• 
• 

A "D" épületben a kínzóeszközöket és a különböző módszerekről készült festményeket lehetett megnézni. Akkorra már éreztem, hogy ez túl sok szenvedés volt így egyszerre. A kínzások ténye is elég megrázó volt, de talán a legrosszabb volt az a tudat, hogy akiknek a fényképét láttam pár teremmel és épülettel arrébb, valószínűleg átestek ezen a tortúrán. Valószínűleg sokszor és nem csak egy nap. A szerszámok és építmények mellett voltak leírások is, hogyan használták ezeket és mire. 

• 
• 
• 
• 

Érdemes megnézni a képeket itt: http://www.killingfieldsmuseum.com/s21-victims.html

Az itt tartott foglyok moslékot kaptak enni, már ha egyáltalán kaptak enni valamit. Ahhoz is engedély kellett, hogy alvás közben megfordulhassanak. Halhatták a többi fogoly utolsó kiáltásait, a megkínzottak sikolyait. 

Mindeközben tudták, hogy valószínűleg ők lesznek a következők a következő nap és hogy valószínűleg nem fogják megérni, hogy jöjjön a segítség, már csak abban reménykedhettek, hogy a családtagjaikat, barátaikat nem fogják viszontlátni ezen a helyen.

Azt hiszem egy svéd nagykövet mondta, aki járt Kambodzsában 1975 és 1979 között, hogy felelősnek érzi magát, hogy nem tettek semmit. Senki nem tudott semmit arról, hogy mi megy az egész országban.

1975-ben választották meg Margaret Thatchert, akkor halt meg Francisco Franco, ért véget a Vietnámi Háború, és ebben évben támadta meg az IRA az Egyesült Királyságot.

1976-ban Steve Jobs megalapította az Apple-t, Kanadában megépítették a CN tornyot, felszállt az első Concorde repülőgép, Jimmy Cartert megválasztották elnöknek, a Viking 1 leszállt a Marson és Ausztriában megtartották a téli olimpiát. 

1977-ben elment az áram New Yorkban 25 órára, meghalt Elvis Presley, az USA visszaadta a Panama csatornát Panamának, megjelent a Commodore PET számítógép, Gandhi lemondott, megnyitották a Trans Alaskan Oil Pipeline-t, Spanyolországban megtartották az első elnökválasztást Franco halála után.

1978-ban az USA-ban bemutatták az első női asztronautákat, Naomi Uemura egyedül eljutott az Északi sarkra, megszületett az Egyesült Királyságban az első IVF baba, megjelent az első Garfield, Dominika függetlenné vált.

1979-ben Michael Jackson kiadta az Off the Wall c. albumát, a Szovjetunió és az USA aláírták a SALT II Egyezményt, Iránban Khomeini ajatollah hatalomra került 15 év száműzetés után, a Voyager 1-nek köszönhetően pedig felfedezték a Jupiter gyűrűit.

Ennyi minden történt a világban 1975 és 1979 között.. miközben Kambodzsa lakosságának majdnem 1/4-e belehalt Pol Pot uralmába. 

------------------------

Amennyiben érdekel, hogy éppen hol vagyok, kövess instán, az @agnesbenak név alatt megtalálsz :)

 -----------------------

Források:
- Mass killings under the communist regimes
- Who killed more: Hitler, Stalin or Mao?
- How many people died during World War 2?
- S21 Toul Sleng Genocide Museum, Phnom Penh
- The Killing Fields Museum of Cambodia
- Pol Pot és a kambodzsai népírtás
- A képek többsége Google-on található, ugyanis a saját készítésű képeim többségét elnyelte az éter :)

Két hete a csodálatos, fantasztikus, imádnivaló Budapesten töltöttem pár napot. 

Sietősen utaztam fel, rohanós volt az egész (céges évzáró, barátos karácsonyi buli és utolsó pillanatos ajándékvásárlás volt a program). Éppen indultunk a belvárosba a barátnőmmel, és ahogy szálltunk be az autóba, mondta, hogy mennyire szereti az esőt egyébként és hogy tökre nem zavarja, hogy most esik. És ezzel én is így vagyok. Néha már a hajam kihullik a sok borongós naptól és Londonban élve gyűlöltem, hogy nem volt egy igazi nyaram. Idén viszont 7 hónapot töltöttem el napsütésben és konstans 30 fokban, ami bár eszméletlenül király volt, mégis jól esett hazajönni októberben és élvezni a hűvösebb, hosszú nadrágos időjárást is.

Pont ezért szeretem a novemberi hideg, esős, ködös és szürke napokat, amikor csak annyit van kint az ember, amennyit muszáj, viszont behúzódva lehet meleg pokrócba burkolózva teázni és filmezni, lehet sütiket sütni meg gazdag, ízletes leveseket főzni, amik felmelegítik az ember testét-lelkét és nem kap mellé hőgutát és nem izzad ki minimum 2 liter folyadékot evés közben, mint nyáron. Ráadásul az őszi-téli behúzódós, lelassulós idő tökéletes arra, hogy számot vessünk az eddigi életünkkel, tanuljunk az átélt dolgokból, legyen az negatív vagy pozitív, és hogy kicsit a külvilág helyett saját magunkra fókuszáljunk.

Ez a kép kb. 2 éve készült Osloban.

Szeretem az évszakok változását, megfigyelni, ahogy újjáéled a természet, kizöldül minden, virágba borulnak a fák, a kertek. Szeretem a nyár pörgős forróságát, a vízparton eltöltött lustulós órákat, a meleg éjszakákat, a szabadban fröccsözéseket, a könnyű ételeket. Szeretem az ősz lassúságát, a színek kavalkádját, a meleg italokat és a nagyon puha pulcsikat, könnyű kiskabátokat. És nagyon szeretem a tél egyszerűségét, fehérségét (jobbik esetben), az ünnep fényét és ragyogását, a karácsonyi ízeket, süteményeket, a szeretteinkkel való együttlétet. Az a melegség, ami nyáron kint van, ilyenkor a szívekben van, legalább egy kis időre, vagy sokan legalább erőt vesznek magukon, és úgy csinálnak, mintha képesek lennének emberi együttérzésre, de ez a tényen nem változtat, attól még kedvesebbek egymással az emberek.

A természet változasáit szeretem, szeretem őket átélni, megfigyelni és részese lenni ennek a körforgásnak. 

Az viszont, hogy ugyanezt a változást elfogadjam magamban és az emberi kapcsolataimban, nem annyira tetszetős dolog számomra. Nem szeretem, hogy pont úgy, ahogy sok dolog elromlik, úgy sok kapcsolat is. Ragaszkodok minden egyes kis szalmaszálba, nem tudom elengedni azokat az embereket, akiket egyszer megszerettem, főleg ha azok önszántukból mennek el, pedig sokkal jobb felesleges terhek nélkül indulni az új évnek. Kicsit talán irígylem is azokat, akiknek megy ez az elengedős dolog. Idén elvesztettem egy számomra nagyon-nagyon fontos embert, aki születésem óta a világom egyik alappillérje volt és aki nagyon közel állt hozzám. Az ő halálának feldolgozásában csak az segített, hogy tudom, ha választania kellett volna, még mindig velünk lenne és még sokszor találkozok vele álmomban is, ami azért jól esik, mert hallom a hangját és érzem a jelenlétét. 

Egyik kedvenc képem a tatámról

Az év vége remek lehetőség arra, hogy tanuljunk ezekből a kapcsolatokból és elengedjük azokat, akik menni szeretnének. Akik nem hoznak pozitív változást az életünkbe, akik nem vidítanak fel a jelenlétükkel és akikre többször gondolunk rossz érzésekkel, mint jókkal. Szükséges elengedni azokat a dolgokat, szokásokat és személyeket is, amelyek bár közel állnak hozzánk, mégsem tesznek hozzá semmi pozitívat a mindennapjainkhoz, akik és amik sok energiát igényelnek, pont azért, hog beengedhessünk valami vagy valaki újat. Az a virág növekszik, amelyiket öntözik - azok a dolgaink javulnak és változnak, amelyekre fókuszálunk. 

Ez az életszemlélet nem csak a kapcsolatainkban fontos, hanem a mindennapokban is. A magánéletben eléggé szétszórt vagyok és rendezetlen, sokszor felejtek el dolgokat és igencsak kupis az életterem is (mondjuk ezt igen jól kompenzálom a munkámban, ahol mindig mindent rendszerezek és rendben tartok, hahaha). Az új évben meg fogok szabadulni minden olyan dologtól, ami csak "porfogó", amire ha ránézek, nem tölt el örömmel és/vagy kellemes emlékkel, legyen szó emberről, tárgyról, akármiről.

A 2018-as évemben nem értem el semmit, ami a társadalmunkban értéknek számítana. Nincs egy jóravaló barátom (ne adj isten, férjem, így 26.5 évesen), gyerekeim, saját családom. Sőt, kiemelkedően király munkám és karrierem sincs. Van egy egész normálisan fizető állásom, amit azért csinálok örömmel, mert bárhonnan dolgozhatok és nekem ez a flexibilitás és mobilitás a fontos. Saját lakásom sincs, bár mondjuk minek is, ha szabadidőmben repjegyeket keresgetek a következő utazáshoz?

• 
• 
• 

Az idei évem talán arról szólt leginkább, hogy alternatív lehetőségekről tanultam és hallottam. Tudom, hogy úgy is boldog lehet lenni és családot lehet alapítani, ha az ember 3 dollárt keres naponta a földeken, de azt is láttam, hogy milyen Delhiben menő menedzserként egy soklakásos társasházában a balkonról nézni a krikett meccset. Láttam embereket, akiknek semmijük sincs, a nagy mosolyukon kívül, ami az arcukra van ragasztva. Láttam olyanokat is, akiknek mindenük megvan anyagi értelemben, de nem találják önmagukat. 

Sokan mondják, hogy mennyire menő, hogy ennyit utazok és hogy egyedül mászkálok a nagyvilágban.

Holott én azt érzem menőnek, amikor valaki tudja, hogy mit szeretne és meg is valósítja azt, nekem ez az utazás. Tudok embereket, akik arra fókuszálnak, hogy a lehető legjobban nézzenek ki, és ezért minden nap tesznek is, edzésekkel és helyes étkezéssel, míg én lelkiismeretfurdalás nélkül zabáltam tele magam karácsonykor. Embereket, akik éjt-nappallá téve dolgoznak azért, hogy olyan cégük legyen, ami megélhetést biztosít nekik és azoknak az embereknek is, akiket alkalmaznak. Emberek, akik a menő munkájuk mellett tanulnak, mert szeretnének több lábon állni. Olyanok, akik a szerelemért átutaznak a fél világon és feladnak mindent, csak azért, hogy együtt legyenek. Mesés anyukák és apukák, akiknek a gyermekeik a legfontosabbak, és értük tesznek mindent. Olyanok, akik egy fontos célért önkénteskednek valamelyik harmadik világbeli országban. 

Minden egyes ember csodálatos, aki kilép a komfortzónájából csak azért, hogy elérje a céljait, még akkor is, ha ezek a célok nem olyanok, amikből filmet készítenek. A lényeg úgyis az, hogy éljünk egy normális, kiegyensúlyozott és boldog életet, amivel nem ártunk másoknak és a környezetünknek, nem? 

Szóval kívánok mindenkinek (és magamnak is) egy olyan 2019-es évet, ahol:
- olyan emberekkel vagyunk körülvéve, akik számunkra fontosak és boldoggá tesznek minket
- észrevesszük az élet apró örömeit a mindennapokban, kezdve azzal, hogy a reggeleket egy finom kávéval/teával kezdhetjük, hogy van kinek reggelit csinálni vagy csak simán köszönni
- megtanuljuk értékelni azt, amink van - de ettől függetlenül törekedhetünk arra, hogy valamiben jobbak legyünk, hogy fejlődjünk
- minden nap kicsivel legyünk kedvesebbek, türelmesebbek másokkal és önmagunkkal
- minden napban van legalább 3 dolog, amiért hálásak lehetünk
- hogy elérjük a céljainkat és legalább egy nagyobb álmunk megvalósul
- hogy tanuljunk valami újat, amiben jók lehetünk és ami boldoggá tesz
- kevesebb elektromos kütyü, pl mobilozás helyett olvashatnánk is jó könyveket (magamnak felírva a tennivalók listájára, hogy be KELL iratkoznom a könyvtárba).
- több mozgás, séta, jóga, futás, aerobic, zumba, akármi
- több, helyi termelőktől beszerzett élelmiszer, mint előre csomagolt vacak, több zöldség és gyümölcs, kevesebb hús és édesség meg tartós élelmiszer
Kívánok egy olyan 2019-es évet, amire jó lesz visszaemlékezni. 
Találkozunk jövőre! :)

UI: ezen a képen nem én vagyok, de köszönöm annak a kreatív emberkének, aki elkészítette és lehetővé tette, hogy elérhető legyen a Google képkeresési találatai között :)

------------------------

Amennyiben érdekel, hogy éppen hol vagyok, kövess instán, az @agnesbenak név alatt megtalálsz :)

 

 "Télapó itt van, hó a subája, jég a cipője, leng a szakálla..."

Tiszta-e a cipőtök, csizmátok?

Jók voltatok egész évben?

Akkor reggelre van esély, hogy virgács helyett tele lett minden finomsággal, kicsi csokival, almával, dióval, édességgel. Ha most nincs is, aki megtöltse a lábbelinket, biztos vagyok benne, hogy még mindenki fel tudja idézni azt, amikor nagy erőkkel suvickolta a cipőjét, vagy esetleg a testvérével azon mesterkedett, hogy tudják leleplezni a jóságos öregapót a nagy puttonyával és a rénszarvasaival. 

Amikor au pair-ként vigyáztam gyerekekre Londonban, velük is próbáltam ünnepelni ezt a napot. Sajnos nem nagyon volt sikere, mert már túl nagyok voltak ahhoz, hogy higgyenek a mesékben, viszont ők még piciként sem ünnepelték a Mikulást, szóval nosztalgiázni sem tudtak - a csokinak azért örültek. Ők, mint az angolszász országokban szokás, karácsony este kapnak ajándékot a Télapótól. 

A különbség a két, egyébként minden hasonló puttonyos között:
- Mikulás: Szent Miklós létező személy volt, aki Patarában született olyan 270 környékén, majd 343 december 6-án halt meg. Egyébként püspök, a tengerészek, kereskedők, a gyermekek és a diákok védőszentje, emellett azoké is, akik nehéz körülmények között élnek. Meglepő, de Magyarországon elvileg még a pálinkafőzők védelmezője is - tehát a felnőtt lakosság is nyugodt szívvel ünnepelheti a december 6-ot. 

- Télapó: jóságos, mágikus bácsi, aki rénszarvasokkal repkedi körbe a földet és hoz minden gyereknek valamit. Karácsony este érkezik, a kéményen keresztül varázsolja be magát a házakba, és megtölti a kandallóra akasztott zoknikat ajándékokkal.

A magyar kultúrkörben nincs hagyománya az utóbbinak, karácsonykor az angyalkák-Jézuska-stb. hozza az ajándékot. Tehát hogy ünnepelnek máshol? Biztos vagyok benne, hogy sok helyen olvashattok majd a szokásos országokról, mint amilyen Németország, Amerika, Franciaország, stb. szóval igyekeztem olyan helyeket választani, amikről kevésbé esik szó.

1. Belgiumba és Hollandiába Szent Miklós bizony nem szánon érkezik - hanem gőzhajón, ráadásul Spanyolországból. Ráadásul nem krmapusza van, hanem Fekete Pétere. A Mikulás helyett ő mászkál le a kéményeken, hogy megtöltse a cipőket (nem zoknikat!) mindenféle ajándékkal. Fekete Péter több okból lehet fekete, az egyik azért, mert összekormozta magát a kéményekben, a másik, hogy mivel Spanyolországból érkezik a Mikulás, így lehet Fekete Péter mór. Vagy pedig, mivel pár évszázada még Hollandia nagy rabszolgakereskedő nemzetnek számított, így megeshet, hogy Mikulás rabszolgája volt Fekete Péter.

2. Ausztrália - mivel angol gyarmat volt, így ott is a brit hagyományok maradtak meg leginkább. Télapó jön karácsonykor, bár Ausztráliában szó sincs arról, hogy havon csússzon a szán, ugyanis akkor van a legmelegebb. Sokan pont ezért a karácsonyt is a parton ünneplik, a Télapót pedig sokszor ábrázolják rövidnadrágban, flip-floppal a lábán. Azt is mondják, hogy a szánt rénszarvasok helyett kenguruk húzzák. 

3. Izlandra 13 Télapó érkezik - 13 napon keresztül, egészen karácsonyig. Azt tartják, hogy ők a "Yule Ifjak", akiknek az anyjuk egy gonosz troll, aki elviszi és megbünteti a rossz gyerekeket. Ráadásul van egy érdekes hagyományuk is: új ruhát kell viselni karácsonykor, különben elviszi őket a "karácsonyi macska". Ezt valószínűleg azért találták ki, hogy a farmerek motiválják az embereiket a gyapjúfonással, hogy még készek legyenek karácsonyig.

4. Finnországban él elvileg a Mikulás - szerintünk. Meglepő azonban, hogy ott "Joulupukki" a neve, ami pedig "karácsonyi kecskét" jelent. És hogy miért? Mert volt egy félelmetes, gonosz karácsonyi kecske, aki ajándékokat követelt. Később ez a kecske ajándékozni kezdett és idővel felváltotta a jóságos télapó a gonosz, ámde később megszelídült kecskét, viszont a név maradt. 

5. Japánban egy buddhista szerzetes, Hoteiosho hagy ajándékokat a gyerekeknek Szilveszter éjszakáján. Azt mondják, hogy még a feje hátulján is vannak szemei, tehát tényleg mindent lát. De kövér és jóságos, mint Télapó.

6. La Befana-t Olaszországban várják a gyerekek, aki egy jó boszorkány. Otthagy nekik mindenféle finomságot, mint amilyenek a cukorkák, füge, csoki, stb és fekete cukrot ad a rossz gyerekeknek. A szülők, milyen meglepő, egy pohár bort hagynak kint neki, tej és keksz helyett, mint az az USA-ban szokás.

7. Svédországban a karácsonyi kecskék mellett gnómok is hordják szét az ajándékot, ugyanúgy, mint Finnországban.

8. Oroszországban Fagy Nagyapó ajándékoz a gyerekeknek Szilveszterkor Hó Lánnyal, akinek a viselete egyébként meglepően hasonlít a Jégvarázs Elzájához. 

Hull a hó, hull a hó, mesebeli álom,
Télapó zúzmarát fújdogál az ágon.

A kis nyúl didereg, megbújik a földön:
"Nem baj, ha hull a hó, csak vadász ne jöjjön!"

Parányi ökörszem kuporog az ágon,
Vidáman csipogja: "Süt még nap a nyáron!"

Nálatok van valamilyen érdekes Mikulás-napi vagy karácsonyi szokás, tradíció? 

------------------------

Amennyiben érdekel, hogy éppen hol vagyok, kövess instán, az @agnesbenak név alatt megtalálsz.

------------------------

Források:
- Dalokversek
- Kamaszpanasz
- Catholig.org
- Szent Miklós - Wikipedia
- stnicholascenter
- theculturtrip
- blogs.scientificamerican.com

 

 

 

"Ne higgyenek a fanatikus természetvédőknek, akik azt állítják, hogy őseink harmóniában éltek a természettel. Már jóval az ipari forradalom előtt a Homo sapiens tartotta a legtöbb növény- és állatfaj kiirtásának rekordját. Miénk a kétes dicsőség, hogy a biológia történetének leghalálosabb faja vagyunk."

Yuval Noah Harari

Az utazgatás mellett még egy nagy szívügyem van: ez pedig a környezetvédelem.

A két dolog nem feltétlenül mond ellent egymásnak, bár be kell vallanom, hogy amikor csak lehetőségem van rá, lehetőleg nem repülővel megyek egyik helyről a másikra, hiszen az az egyik legkárosabb utazási forma. Saját magammal is össze tudok veszni egyébként, mert ez a kijelentés, mely szerint "amikor csak lehetőségem van rá" szintén nézőpont kérdése. 

Utazni lehet gyalog, biciklivel, autóval, busszal, vonattal, stoppal, hajóval és még rengeteg módon, nem hiába jutottak el a nagy felfedezők is véletlen-szándékosan pl. Amerikába is, annak ellenére hogy a repülést csak a madaraktól ismerték.

Egy jó barátom, akit már említettem, Kilian, konkrétan Németországból stoppal utazott Indiába Afganisztánon és egy csomó érdekes helyen keresztül. Amennyiben tudtok németül vagy, ajánlom a blogját, amit itt tudtok elérni: http://wandererandvegabond.com

Kili egyébként tipikusan az az ember, akit 3 másodperc alatt meg lehet kedvelni. Egy olyan nagyon laza, nyugodt, jó fej csávó. Még így a jógasuli vége után 8 hónappal is szoktunk beszélgetni, sőt, Bangkokban össze is futottunk, mert pont egy időben voltunk a városban.

Naés, Kili nem csak azért hatalmas inspiráció, amiért szinte 0 anyagi forrásból utazik, hanem mert tényleg rendkívül környezettudatos: nem használ felesleges vackokat, vegán, lehetőleg nem vásárol új ruhát, hanem csak second hand shopokban. Igazi hippi, de a szó legjobb értelmében.
Legyél te is olyan, mint Kili! :)

Szóval a környezetvédelem.... és a repülések.

Hát, elég szép kis lelkiismeretfurdalásom van emiatt, amikor repülőre ülök, pont ezért igyekszem kerülni, viszont ha már repülök, akkor igyekszem kompenzálni.

Felszedem mások után is a szemetet, akár parkról van szó, akár a tengerpartról és a vizekről. Búvárkodás közben is gyűjtöttük a szemetet, hiszen nem tart semeddig felszedni, ha már úgyis ott vagyunk. Vettem egy jó bambusz fogkefét is, ami nem is sokkal drágább, mint a "rendes", viszont lebomlik, ergó sokkal olcsóbb, ha nem szeretnéd, hogy még az unokád is az általad használt fogkeféket nézze, amikor utazik valahova. Nem eszek húst, lehetőleg piacról, termelőktől vásárolok élelmiszert (pl háztáji tojás, zöldségek, gyümölcsök és tejtermékek), illetve nem kérek nejlonzacskót a termékekhez. Kis dobozokban simán haza lehet vinni a savanyúságot, a túrót, és egy csomó mindenhez nem is kell az extra csomagolás, hanem csak bele kell tenni a hátizsákba, kosárba vagy vászontáskába.

"Amikor azt mondjuk: "kidobtunk valamit", az mit is jelent igazából? A "kidobni" többnyire azt jelenti, hogy eltüntetjük a látókörünkből, de ettől még nem szabad megfelejtkeznünk róla. A kirakott szemetünk nem válik levegővé pusztán attól, hogy a kukát kiürítik. A hulladék a szeméttelepre kerül, ami tönkreteszi értékes környezetünket, toxikus részecskéket ereszt a levegőbe és a földbe. Ezáltal egyben a kidobott termékek előállításához használt erőforrásokat dobjuk ki, amelyek feldolgozása ráadásul több milliárd dollárunkba kerül évente."

Bea Johnson

Van egy király kis weboldal, a https://hulladekmentes.hu, ahol egy csomó okosságot lehet tanulni és vásárolni, bár sok mindent otthon is el tudunk készíteni. Van egy zseniális kis Facebook csoport, a Hulladék nélkül, Vajdaságban, amihez itt tudtok csatlakozni, és ami Mészáros K. Ágnes zseniális fejecskéjéből pattant ki. Nagyon inspiráló dolgokat lehet ott olvasni, amivel nem csak az ökológiai lábnyomunkat csökkenthetjük, hanem egy csomó pénzt is megspórolhatunk, amennyiben nem veszünk meg sok felesleges vackot, hanem otthon készítjük el őket.

Motivációként ajánlom még Zaka Dominika írásait is, akinek a Facebook oldalát ide kattintva tudjátok elérni, és aki arról mesél, hogy milyen az élet a "vadonban". Amikor elkezdtem követni, a párjával és kisfiával éltek egy jurtában, mindent maguknak termesztettek, és egy nagyon fenntartható, dolgos, de ugyanakkor békés életet élnek. Meg is van az egyik könyve, a Szabadon, amit nemsokára kezdek el olvasni. Várom már!

Egyik nem túl régi írásából álljon itt egy részlet, a teljes bejegyzésért katt ide.

"Tegyünk érte, hogy fiataljaink büszkén ássák fel kertjüket, és szívvel-lélekkel gondozzák növényeiket, állataikat. Tegyünk érte, hogy az újonnan érkezettek visszataláljanak gyökereikhez, visszataláljanak az egyetlen útra, ami az életet nem kiirtani, de megtartani és kivirágoztatni képes: A Földhöz.
Talán még nem késő belátni, hogy a jövőnk az egészségünkön (s egyúttal földünk egészségén) múlik, az egészségünk az élő ételen, élő vizen és élő levegőn - s hogy ezért tehetünk. A mi felelősségünk, hogy gyermekeink, unokáink még ismerjék a frissen szedett gyümölcsök, zöldségek ízét, még ismerjék a frissen fejt, habos tej illatát, még büszkén elmondhassák: parasztok vagyunk."

A képet Dominika Facebook oldaláról csentem el, remélem nem bánja, ha látja :)

És hogy miért érdemes és KELL ezzel foglalkozni?

Mert minden egyes legyártott műanyag még létezik a természetben. MINDEN EGYES DARAB. Még akkor is, ha nem látjuk - ugyanis találtak már mikroműanyagot halakban is, sőt mi több, még emberi ürülékben is. A műanyag egyébként zseniális anyag, olcsón előállítható és igencsak tartós - olyannyira, hogy egy műanyag zacskó lebomlási ideje 200-1000 év között van. Ha lehet, akkor én inkább piramisokat nézegetek, meg az Angkor Watot, a maják és inkák elképesztő építményeit, és nem szeméthegyeket, pedig jelenleg úgy tűnik, hogy ez az egyetlen, amit az utókorra hagyunk.

Több, mint 7 milliárd ember él a földön. Most gondoljatok bele, ha mindenki csak 1 zacskót használ el naponta!  Szóval álljon itt gondolatébresztőnek pár tény a környezetszennyezésről:

- Minden percben 1 millió műanyag üveget vesznek meg, 2050-re az óceánokban több műanyag lesz, mint hal.
- Naponta 5000 ember hal meg abban, hogy nem jut számára tiszta ivóvíz.
- Amerika tavainak 46% és folyóinak 40% alkalmatlan fürdőzésre és halászatra a szennyezettség miatt
- A kínában okozott környezetszennyezés hatással van Amerika időjárására
- Egy átlagos amerikai 2 kg szemetet termel naponta
- A Csendes óceánon úszik egy szeméthegy, ami Texas területének kétszerese.
- A világ legtisztább helye jelenleg az Antarktisz. És hogy miért? Mert van egy törvény, mely szerint tilos bármiféle katonai kísérlet, bányászat, nukleáris robbantás és nukleáris szemétlerakás. Mondjuk a törvényt simán ki lehetne terjeszteni más helyekre is, csak úgy mondom.
- Pekingben annyira szennyezett a levegő, mintha minden nap 21 szál cigarettát szívnának el az ott élők.
- Jelenleg 500 kémiai anyagot tudnak kimutatni az emberi szervezetben, ami nem létezett 1920 előtt. 
- Több ezer tengeri élőlény hal meg naponta csak azért, mert lenyelnek egy vízben lebegő zacskót, ami nagyon hasonlít a medúzára. 
- Az Akropolisz állapota többet romlott az elmúlt 40 évben, mint az előző 2500 évben összesen, köszönhetően a savas esőknek.
- A Karachay tó Oroszországban a világ legeslegszennyezettebb helye. Csupán 5 perc eltöltése a közelben mindenféle védőfelszerelés nélkül képes megölni egy embert. Hála az ott lerakott nukleáris hulladéknak.
- 1952 decemberében kb. 4000 ember halt meg Londonban a légszennyezettség miatt. A Crown c. sorozatban mesésen megjelenítik ezt az időszakot, szóval itt egy videó. Viszont mint tudjuk, a történelem megismétli önmagát, szóval álljon ez itt figyelmeztetésnek is.

- Csak az USA-ban 200,000 fát vágnak ki és 3.4 millió gallon olajat használnak fel csak arra, hogy eldobható pelusokat készítsenek. Hát mennyivel jobb a mosható pelenka??? UI: 500 év a lebomlási ideje egy pelenkának.
- A hurrikánok, tájfunok, aszályok gyakoribbá válása és erősödése és a korallok pusztulása mind a klímaváltozásnak köszönhetők
- A klímaváltozásnak köszönhetően könnyebben előfordulnak olyan betegségek, mint amilyen a dengi láz, a malária és a Lyme-kór.
- Az éghajlatváltozáshoz köthető incidensek száma a négyszeresére nőtt 1980 és 2010 között.
- A föld átlagos hőmérséklete jelenleg 15 fok, hála az üvegházhatásnak. Ez a hőmérséklet eredetileg -18 fok kellene, hogy legyen. Még egyszer kihangsúlyozom, átlagról van szó.
- Naponta 25 orángután hal meg csak azért, mert a pálmaolaj-termesztés miatt ledózerolják az élőhelyeiket. Az Iceland nevű áruházlánc karácsonyra készített is egy - betiltott - karácsonyi reklámot. 

Pálmaolajat tartalmaznak a következő népszerű termékek: rúzsok, fagyik, instant tészták, samponok, csokik, bio-dizelek és még rengeteg más. A WWF oldalán elolvashatjátok: https://www.worldwildlife.org/pages/which-everyday-products-contain-palm-oil

És még millió és egy oka van annak, hogy miért kell változtatnunk az életmódunkon most. Rögtön. Azonnal. Már tegnap is késő volt.

„Ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót és kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz, hogy a pénz nem ehető" 

Indián közmondás

Ne vegyétek el a zacskót a boltban, nézzétek meg, hogy a termék tartalmaz-e pálmaolajat. Használjatok bambusz fogkefét, vegyetek termelőktől élelmiszereket, és lehetőleg ne előre csomagolt termékeket. Vásároljatok turiban (meglepően nagyon jó minőségű ruhákat lehet venni olcsón!), adomány-boltokban. Vegyétek fel a szemetet az utcán, parkban, parton. Ültessetek fát. Google helyett pedig kérlek használjátok ezt a keresőt: https://www.ecosia.org/ A bejegyzés írásakor már majdnem 43 millió fát ültettek. Remek szervezet! Facebookon is követhetitek őket itt. Minden kicsi változás számít!

Kérlek írjátok alá ezt az online petíciót az egyszer használatos műanyagok betiltásáért. 

Amennyiben tudtok még ilyen petíciókról, kérlek jelezzétek kommentben vagy bárhogy.

------------------------

Amennyiben érdekel, hogy éppen hol vagyok, kövess instán, az @agnesbenak név alatt megtalálsz.

------------------------

Forrás: 
- 25 Shocking Facts
- Factretriever 
- 35 Facts about climate change

Mint minden évben, így idén is feljön október vége felé az az örök kérdés, hogy mennyire illik vagy nem illik Halloweent ünnepelni itt Kelet-Európában és/vagy a Balkánon. Sokan ördögtől való pogány ünnepként tekintenek rá, amit csak a "hanyatló nyugat" erőltet az emberekre. Mások szerint pedig a világ változik és a Halloween egy jó buli, amikor legalább van indok, hogy félelmetes, gusztustalanra készített ételeket együnk, degeszre tömjük magunkat édességgel a tipikus falusi vásári cukrok és sült gesztenye mellett, illetve hogy másnak öltözzünk fel legalább egy estére (az már más kérdés, hogy a szokásos félelmetes jelmezek helyett mindenki "ribancos valaminek" öltözik be, ezek tárháza végtelen, a neten is simán lehet rendelni a ribis nővérke-rendőrnő-ördög háromszögön kívül mindennek a ledér változatát is.)

De mik azok az ünnepek, szokások és ünnepségek, amiket szívesen megünnepelnék így ősszel vagy télen és/vagy kapcsolódnak a halottakhoz? Íme egy szubjektív lista, bár, őszintén megvallva, én bármikor ünnepelnék bármit, vallástól és helytől függetlenül. Mert minden nap ünnep és minden kultúra nagyszerű a maga nemében! Egyébként a felsorolásból párat át is éltem élőben, míg másokról csak hallottam és/vagy olvastam és bakancslistás helyek lettek.

1. Diwali - India

Erről már írtam itt. Lényeg a lényeg, hogy idén Diwali asszem pont november 7-re esik, szóval nemsokára mindenhol mécsesek, tüzijátékok és gyönyörű ringalikkal, hennával meg minden földi jóval. Nagyon sajnálom, hogy végül kihagyom az ünneplését, igazán szerettem volna ott lenni Indiában, főleg mert az egyik helyi barátom meghívott a családjához vidékre, és már elvileg a nagypapája is várt és örültek, hogy megyek.
 

2. Bonfire Night - Anglia

Egyik kedvenc ünnepem Angliában, főleg, hogy novemberben van, így történik valami érdekes az esős, ködös, hideg őszi időben. Konkrétan arról emlékeznek meg, hogy 1605 november 5-én egy Guy Fawkes nevű férfi fel akarta robbantani az egész angol parlamentet, majd máglyán elégették. 

Manapság a nagyvárosokban tüzijátékokat lőnek fel, vidéken máglyákat raknak, disznót sütnek, cukros-karamellás almát készítenek meg héjában sült krumplit és csupa jó és kalóriadús dolgot. Én így éltem meg anno Londonban életemben először.

• 
• 

3. Día de Muertos - Halottak napja, Mexiko módra

November elsején ünneplik a hallottak napját Mexikóban is, hasonlóan, mint errefelé - ergo a középpontban az elhunyt szerettekre, családra való emlékezés van, összegyűlik a család és a barátok, esznek, isznak és jól érzik magukat. Az ételeket "csontokkal" díszítik, illetve van egy kenyerük, amit a "Halottak Kenyerének" neveznek. Aki megtalálja a bele sütött műanyag csontocskát, az egész évben szerencsés lesz. A fesztiválokon, felvonulásokon az emberek csontváznak öltöznek, illetve az arcukat is nagyon jellegzetes mintára festik.

• 
• 

4. Obon - Hallottak napja Japán módra

A keresztény kultúrkörtől eltérően nem ősszel ünneplik, hanem Júliusban vagy néha Augusztusban. Úgy tartják, hogy visszatérnek a halottak lelkei az élők közé. Emiatt lámpásokat helyeznek a házak ajtajai előtt, hogy az elhunyt családtagok hazataláljanak, előadják a "bon odori" nevű táncokat. A síroknál és a házi oltároknál ételeket helyeznek el, felajánlva azokat az ősöknek. 
Az Obon vége felé lámpásokat tesznek a folyókra és a tavakra, hogy visszavezessék a lelkeket a túlvilágra.

• 
• 

5. Szent Luca napja - Svédországban

Nagyon szeretem Luca napját nem csak azért, mert akkor van az egyik legjobb barátnőm szülinapja, hanem mert mindig egy csomó aprót összegyűjtöttünk a hagyományos Luca-pogácsákból, hiszen a mamám nem csak egybe tett pénzt, hanem majdnem mindegyikbe, hogy örüljönek az unokák, viszont odáig nem jutottam, hogy elkészítsük a híres-neves 13 fából álló széket, hogy meglessük az éjféli misén a boszorkányokat.

Svédországban viszont nagy hagyománya van ennek a napnak, fiúk és lányok mind beöltöznek hosszú fehér ruhákba, amelyet piros övvel kötnek el és Luca-napi énekeket énekelnek. Mivel Luca a fényhozó, így a megválasztott Luca fejére koszorút raknak, amelyre gyertyák vannak állítva, míg a szolgálólányai a kezükben tartják a gyertyát, a csillagfiúk pedig egy pálcára tett csillagot visznek. Azt is olvastam, hogy a "Luca-lányok" keltik a család többi tagját kávéval, és sáfrányos kaláccsal, aminek a svéd neve "lussekatter", vagyis Luca-macska. A video 27 perces, viszont érdemes belekukkantani, mert nagyon szép és hangulatos.

 6. Up-Helly-Aa - Skócia

Január utolsó keddjén ünneplik az Up-Helly-Aa-t Lerwickben a Shetland szigeteken. Sokat elmond az egészről az a tény, hogy a szerda szintén ünnepnap, hogy a résztvevőknek legyen idejük felgyógyulni az előző napon elfogyasztott alkoholmennyiségből következő másnaposságból. Sokan beöltöznek és készülnek valamilyen előadással, táncokkal, énekekkel, vagy csak egy darabbal. Végiglátogatják az iskolákat, hoteleket, sportlétesítményeket, és mindenhol eljátszák az aktuális számokat (és gondolom közben megöntögetik a száradó torkukat vagy whiskey-vel, vagy rummal vagy bármivel). A végén pedig felmasíroznak egy Viking gályára, amit végül felgyújtanak.

• 
• 
• 

7. Három Királyok napja vagyis El Dia de los Reyes - Puerto Rico

A legtöbb keresztény országban a karácsonyt letudják december 24-25-el, míg a szerencsésebbek már kezdhetik az adventi időszakkal - én személy szerint nagyon szeretem, hogy minden vasárnap eggyel több gyertya ég a koszorún. 

Viszont Puerto Ricoban karácsonytól egészen január 6-ig tart a buli, amikor is befejezik ezt a maratoni ünneplést a Három Királyokkal. Ez a három király látogatta meg az újszülött Jézust, név szerint: Gáspár Arábiából egy teve hátán érkezett meg, Menyhért (vagyis Melchor) Európából lovon, illetve Boldizsár (Balthazar) Afrikából egy elefánt hátán. 

A puerto rico-i gyerekek szalmát, szénát, füvet gyűjtenek dobozokba, hogy a királyok hátasainak legyen mit enniük. Ilyenkor is megajándékozzák egymást, főleg olyasmit kell elképzelni, mint a Mikulás-ünnepségek errefelé. A jó gyerekek kapnak cukrot és édességeket, míg a rosszak szenet és/vagy földet. 

• 
• 

8. Bodhi vagyis Buddha megvilágosodása - minden buddhista országban ünneplik

2500 évvel ezelőtt egy fiatal indiai herceg, Siddartha, leült meditálni egy fügefa alá és megvilágosodott, így lett A Buddha (egyébként minden megvilágosodott ember buddha). 30 napig égetnek gyertyákat a megvilágosodás szimbólumaként, illetve hagyományosan elkészített tejes-rizses ételt esznek, amit Siddartha is fogyasztott a meditációt követően és amit egy Sujata nevű lány adott neki.

9. Kwanzaa - Afro-Amerikai kultúrkörben

Egy egészen új ünnepség, ami nyilvánvalóan nagyon fontos mindazoknak az afro-amerikaiaknak, akik annyira kegyetlenül el lettek szakítva a hazájuktól a történelem folyamán. A Kwanzaa Dr. Maulana "Ron" Karenga professzor kezdeményezése volt 1966-ban, amikor a fekete kisebbség helyzete változni kezdett az Államokban. Az alapjait ősi afrikai szokások adják, és szerintem fantasztikus üzenet közvetít: egység (umoja) - hogy a közösségek összetartsonak, önrendelkezés (kujichagulia) - önálló döntések hozatala a közösségek javára, kollektív munka és felelősségvállalás (ujima) - mások segítése a közösségben,  szövetkezeti gazdaság (ujamaa) - vagyis olyan vállalkozások segítése, amelyekből a közösség is valamilyen hasznot élvez, céltudatosság (nia) - olyan célok meghatározása, amelyek a közösség javára válnak, kreativitás (kuumba) - a közösség fejlesztése és szebbé-jobbá tétele, hit (imani) - a hit abban, hogy a közösségek jövője szebb és jobb lesz. Ezek a célok főleg annak fényében tűnnek még érdekesebbnek, hogy az USA egy jellemzően individualista állam, ahol az egyén a fontos és nem a közösségek, szemben a keleti népekkel, ahol minden a közösség, a család és a nemzet érdekeit szolgálja.

Az ünnepség december 26-tól január 1-ig tart, a fénypontja a december 31-én ünnepelt Karamu, ahol a fekete, piros és a zöld színek dominálnak, illetve olyan ételeket fogyasztanak, amelyeket a gyarmatosítók afrikából vittek be az USA-ba. Bár nem tudom, hogy mennyire elterjedt, illetve hogy ünneplik-e egyáltalán viszont instán a kwanzaa hashtagre 165 ezer találat jött ki, szóval gondolom azért igen.

• 
• 

10. Yi Peng Fesztivál - Thaiföld

November közepén ünneplik a Yi Peng fesztivált észak Thaiföldön, Chiang Maiban, pontosabban a 12-ik holdhónap teliholdján. A Yi Pengről biztosan az is látott már képeket, aki nem világutazó vagy különösebben érdekelt más kultúrák iránt, hiszen egyszerűen meseszerű fotók jelennek meg róla illletve akkor is, ha van gyereke, ugyanis az Aranyhaj - A nagy gubanc c. nagysikerű rajzfilm egyik kulcsfontosságú jelenetének ez lehetett az alapja (gondolom én, de ha bárki bármit tud, az szóljon). 

Szóval mit is ünnepelnek ekkor? Úgy hiszik, hogy a hold ilyenkor a legfényesebb és a folyók ilyenkor vannak legjobban megtelve vízzel, szóval remek alkalom arra, hogy mindenféle jókívánság teljesüljön az új évben, illetve hogy az óév minden búját-baját elengedjük. A buddhista szerzetesek úgy hiszik, hogy amikor elengedünk egy lámpást, az olyan hatással bír, mint mikor elfújjuk a szülinapi tortán a gyertyákat - ergo a kívánság biztosan teljesülni fog. 

• 
• 
• 
• 

És levezetésként íme a rajzfilm-részlet, amiről beszéltem:

Egyébként még sok-sok remek ünnepség van a világon, amelyeken tök szívesen vennék részt, és ami nem kapcsolódik sem őszhöz, sem télhez, sem pedig elhalálozott lelkekhez. A nagyon "mainstream" ünnepeket nem is listáztam, mert nyilvánvalóan a karácsony, az újév, Mikulás és a többi mind-mind nagyszerűek, viszont azokról mindenki tud.

Majd biztos lesz egy bejegyzés is, amikor a saját ünnepeinket listázom, mert azoknak is érdemes tudni mind a történelmi hátterét, mind a szokásokat, amelyeket már lehet nem is tartunk, vagy nem tudjuk, hogy miből alakult ki és hogyan, esetleg hogy mi a jelentése.

------------------------

Amennyiben érdekel, hogy éppen hol vagyok, kövess instán, az @agnesbenak név alatt megtalálsz.

------------------------

Források:
- Obon fesztivál
- Szent Luca napja és ez
- Up-Helly-Aa-ról itt és itt 
- Három Királyok itt és itt 
- Bodhi Day itt és itt 
- Kwanzaa 
- Yi Ping fesztivál

Lehet, hogy kicsit túlzásnak tűnik ez a cím, de valóban úgy gondolom, hogy nem a facebook meg az insta az, ami VALÓBAN összehozza az embereket ma az internet, hanem a couchsurfing. Amikor egy világ fér be egy szobába.

Párszor említettem már a bejegyzéseimben, hogy szoktam couchsurfingelni a hosztelezés mellett, ami annyit tesz, hogy egy adott helyen az ott élők jóindulatából náluk töltök pár napot. Sokan is írtatok/írtak ezzel kapcsolatban is, aminek tökre örültem, továbbra is vegyétek fel velem a kapcsolatot, amennyiben felmerül valamilyen kérdés vagy kérés, szívesen válaszolok! De mit is kérnek a szállásért cserébe a hosztok? Azt, hogy az ember beszélgessen velük, meghallgassa őket, esetleg megtanítson pár fogást, ami szörfölő országára jellemző, együtt zenéljenek, jógázzanak, egyenek, igyanak, filmezzenek, stb. Tehát hogy barátkozzanak.

Sokaknak elsőre talán úgy tűnik, hogy mekkora már, ingyen lehet dekkolni embereknél, még szállásért sem kell fizetni és általában ezeket a következtetéseket vonják le:
1. Milyen gáz már az, aki így utazik, ki akarna idegenek kanapéján aludni? Csóringer.
2. Soha nem próbálnám ki, mi van ha meglopnak / elrabolnak / megerőszakolnak / meggyilkolnak stb. (Bár ezek a sima solo-utazásra is vonatkoznak haha)
3. Dejó, új embereket lehet megismerni.
4. Bele lehet látni más kultúrájú emberek életébe, és rövid idő alatt a lehető legjobban megiserni az éppen aktuális helyszínt.

 

Mi vitt rá arra a kezdetek kezdetén, hogy kipróbáljam?

Elsőre a legbanálisabb indok az volt, hogy Skóciában még a hosztelek is brutáldrágák voltak az aktuális anyagi helyzetemhez képest. Második meg az, hogy pár hónappal a skóciai kirándulásomat megelőzve együtt utaztam egy csajjal, aki Indiában kanapészörfölt és imádta. Amikor ezt mondta, akkor még nem jártam Indiában, így az országról csak a media által közvetített kép élt a fejemben, és feltettem neki én is a mi van ha "meglopnak / elrabolnak / megerőszakolnak / meggyilkolnak" kérdéseket.

Erre azt mondta, amit MINDENKINEK meg kell fogadni, aki kacérkodik azzal a gondolattal, hogy így utazzon: “Csak olyan embereknél szálltam meg, akinek sok-sok referenciája volt más utazóktól, és nem csak a barátai írkálgattak róla dolgokat, hanem valódi külföldi hátizsákosok is.” Én még kiegészíteném ezt azzal, hogy “és egyedül utazó nők is szálltak meg már nála”.

Mert bár oké, bizalom meg minden, meg szerintem én elég jóhiszemű vagyok és nem érzek rossz szándékot szinte senkiben, de én szeretem az életemet, és a lehetőségeimhez képest a lehető legtovább szeretném élvezni a napjaimat. Szóval bizalom meg minden, azért mégsem szeretném ha a testemet valaki olyanokra használná, amire én nem szeretném használni, illetve a patológiát se rajtam gyakorolja valami önjelölt pszichopata.

Szóval csak és kizárólag olyanoknál szállok meg, akik már előttem fogadtak sok-sok beazonosítható utazót, és van köztük legalább 1-2 solo nő is.

A másik, hogy előzőleg mindig beszélgetek ezekkel az emberekkel, már csak azért is, hogy megnézzem, milyen az első benyomásom róluk. Pl megbízható-e (rendszeresen válaszol), segítőkész-e (megpróbálja-e megmagyarázni hogyan jutok el a találkozási pontig), van-e közös témánk, és a többi.

Ja, és soha, de soha nem couchsurfölök akkor, ha későn érkezek valahova és már nincs esélyem arra, hogy máshol találjak szállást, ha véletlen valami mégsem úgy alakulna, ahogy terveztem. Na meg azért az első pár alkalommal mindig tudta valaki, hogy kinél leszek, hol lakik, telefonszám, stb. így ha véletlen elvesztem volna az éterben, akkor meglettek volna a keresési kiindulási pontok.

Szóval én Skóciában (Edinburgh és Glasgow) próbáltam először a CS-t. Elsőre egy Roberta nevű csaj látott vendégül, akivel még életemben nem találkoztam, de kijött a munkahelye elé (egyébként az Amazonnál dolgozik), és odaadta a lakáskulcsot, hogy menjek szépen haza, küldött képeket, hogy hogy tudok bejutni az épületbe, melyik kulcs hova való meg ilyenek. Ekkor esett le, hogy ez azért tényleg nagyon kétirányú utca, hiszen simán bemehettem volna a lakásába, felpakolhattam volna az értékesebb dolgokat, aztán meg köd előttem, köd utánam, pá és köszi a dolgokat. Vagy rászabadíthattam volna egy csomó baltásgyilkost – ő sem tudhatta előre, főleg hogy a két szép szememen kívül nem tudtam semmit nyújtani, ugyanis vele ellentétben nekem még nem volt referenciám a weboldalon. Se vendéglátótól, se utazótól, sem pedig baráttól. Nulla, zéró, semmi. És még így is megbízott bennem. Cserébe én frissen készített kajával vártam, amikor hazaért a munkából és órákig beszélgettünk az utazásairól, a kínában töltött éveiről, a családjáról, a barátjáról és minden másról.

A második vendéglátóm egy Mark nevű meleg pasi volt, akivel “első látásra egymásba szerettünk”. Egy nagyon édes, érdekes, tradícionális étkezdében teáztunk meg ettünk, és az első pillanattól fogva be nem állt a szánk. Konkrétan megállás nélkül beszéltünk és olyan volt, mintha ezer éve ismertük volna egymást. Volt, hogy Mark főzött nekem haggis-t, tradícionális skót ételt, máskor én csináltam neki és a lakótársának valamit. Mivel Mark nem volt beosztva akkor, amikor ott voltam (egyébként rendőrként dolgozik), így együtt mászkáltunk erre-arra Glasgowban, megmutatta a legjobb helyeket és nyilván továbbra is folyamatosan csacsogtunk. Ja, és az én javaslatomra kezdte el csinálni az ingyenes sétatúrákat a városban, aminek a végén a résztvevők annyi pénzt adnak, amennyit gondolnak.

A kövektező CS-ig pár hónapot várnom kellett, de egyértelmű volt, hogy miután megint egyedül utazgatok Ázsiában, hogy Delhiben is szeretnék megismerkedni pár helyivel, főleg a remek skóciai élményeim után és annak köszönhetően, hogy beleszerettem az indiaiak kedvességébe.

Nem szeretném külön-külön taglalni, hogy milyen sok mesés élményben volt részem így, hogy helyiekkel lógtam, de pár nagyon különlegesről szeretnék beszámolni.

1. Egy szegényebb muszlim családnál szálltam meg Jaipurban, ahol nem volt folyóvíz a házban, egy matracon aludtam- és aludtak a földön, vödöről öntöttük a vizet kézmosáshoz, és tusoláshoz át kellett menni a szomszédos nagymama házába, ahol volt “fürdőszoba”, ami annyit jelentett, hogy volt egy csap, amiből lehetett engedni a vizet egy nagyobb vödörbe, és egy kisebbel kellett kimeregetni onnan, hogy le tudjuk mosni magunkat. Van egy vállalkozása egyébként, elefántokat tartanak, oda is elvitt, hogy etethessem őket és egy csomót mesélt az állatokról. Cserébe nekem csak véleményeznem kellett a vállalkozást TripAdvisoron. Ja, tanítottak főzni (a konyhában sem volt bútor, a földre téve készítettek el mindent), illetve a rokongyerekekkel játszottunk, egy csomó chai masalát ittunk. Plusz elvittek egy tradícionális indiai muszlim esküvőre is. Itt csak a gyerekeknek vettem cukorkákat meg friss gyümölcsöt a családnak hálából, amiért befogadtak pár napra.

• 
• 
• 

2. Sri Lankán megismerkedtem egy nagyon szuper ajurvédikus orvossal, aki egy csomó tanácsot adott az étkezésemmel kapcsolatban (és amit nem nagyon tartottam be azóta sem…de majd!), elvitt egy ajurvédikus növényeket körbemutató kertbe és egy csomót teáztunk meg beszélgettünk.

3. Balin Ubudban megismerkedtem egy csodálatos családdal, akikkel együtt töltöttem a szülinapom első felét – és mivel éppen akkor ünnepelték a Gulungán-t, a jó győzelmét a rossz fölött és hogy az ősök szellemei 10 napra visszatérnek a családhoz, így felöltöztettek engem és egy másik kanapészörföst (egy softwer developer pasit kaliforniából, de előzőleg 4-en voltunk vendégek, mert a pasi lány ikertesója és egy másik csaj is ott volt) tradícionális ruhákba, és együtt mentünk templomról templomra a családdal, és csináltuk velük a szertartást. Ez azért is rendkívül különleges élmény nekem, mert a nagytatám szülinapján születtem, és egész eddig mindig fel tudtuk köszönteni egymást, de mivel idén márciusban elhunyt, így ez volt az első alkalom, hogy nem tudtuk beszélni sem, viszont a tudat rendkívül megnyugtató volt, hogy balin úgy hiszik, hogy a szeretteik szelleme velük van 10 napot, és ráadásul ez pont a szülinapunkra esett.

• 
• 
• 

4. Szintén balin megszálltam egy nagyon jó arc pasinál, aki bemutatott egy csomó szintén nagyon jó arc emberkének – és így ismerkedtem meg Dórával, a magyar lánnyal, aki balin él a balinéz barátjával.

5. Thaiföldön egy jó arc argentín pasinál, Ricardonál csöveztem, aki búvároktatóként dolgozik. Vele és a barátaival, főleg Ramónnal, lógtunk végig és nem volt egy unalmas percünk sem, voltunk hajókiránduláson, iszogattunk, beszélgettünk. Nem volt sok mindene, de azt szívesen megosztotta, de volt, hogy én főztem magunknak vagy hívtam meg vacsira.

• 
• 

6. Szintén thaiföldön vendégül látott egy meleg pasi, aki olyan történeteket mesélt, hogy fájt a hasam meg az állkapcsom a röhögéstől. Vele beszélgetni nem nagyon lehetett, mert csak mondta-mondta-mondta, viszont minden érdekelt, amit mondott és tényleg jót szórakoztam a sztorijain. Ja, és miután elment bulizni, ahova nem mentem vele, mert egy szörfdeszka (az enyém…) előzőleg úgy medencecsonton vágott, hogy se röhögni, se köhögni, se leülni nem nagyon tudtam, szóval szkippeltem a táncikálást, viszont így legalább másnap tudtam pátyolgatni a rendkívüli macskajajos Ruttit, aki lehet az első pár órában több időt töltött a wc fölött görnyedve, mint bárhol máshol. Ja és minden reggel munkába menet előtt csináltam neki reggelit.

7. A Fülöpszigeteken megismerkedtem egy brutál cuki lánnyal és az olasz barátjával, akivel már 4-5 éve együtt vannak. Meséltek a fociklubról, amit pár hónapja kezdtek el, és az első 10 gyerek helyett már kb. 60-al foglalkoznak. Voltunk helyi gyógyítónál, ugyanis Siquijor-t mindenki úgy ismeri, mint a “misztikus” sziget és a többi helyi is mindig figyelmeztetett, hogy vigyázzunk, mert mágia van a szigeten. Ja, meg elvittek pár nem turistás helyre engem is és az előzőleg megismert barátaimat, meg volt szerencsém részt venni egy tradícionális fiesztán, ahol úgy kezeltek, mintha az angol királynő lennék. Még a misén is külön lettünk üdvözölve, ugyanis a filippínók nagyon vallásosak, katolikus keresztények, és minden fieszta előtt van mise.

• 
• 
• 

8. Taiwanon egy Taipei központjától kb. 1-1.5 órányira egy családnál voltunk, akik egy brutálisan szép, zöld környéken laktak. Itt is tradícionális ágyakon aludtunk és jól esett a családias légkör, hogy mind egy asztalnál ültünk és együtt ettünk. Csináltam nekik paradicsomlevest meg krumplistésztát, ami úgy sikerült a helyi alapanyagokból, ahogy, ugyanis nagyon örültek annak, hogy valami “magyarosat” egyenek. Csakhát nyilván nem volt az igazi, hahaha.

• 
• 
• 

9. Indiában megismerkedtem egy pasival, aki a testvérével együtt vettek maguknak egy telket, ahol felállítottak pár sátrat, csináltak fürdőszobát, és kialakítottak maguknak egy kis életteret, ahova visszavonulhatnak a rohanós hétköznapokból, ugyanis elég menő üzletemberként dolgoznak, illetve a politikában is benne vannak. És ezek mellett dolgoznak rendesen a karmájukon is, ugyanis egyszerre akár 15 embertis vendégül tudnak látni Hampiban. Az egyik helyi, aki besegít a tulajoknak, elvitt minket egy privát telekre, ami a helyi “királyi” családé, és amin végigfolyik egy folyó, ami csak a mienk volt, négyünké, pár órára. Sehol senki, csak a természet és mi.

 

• 
• 

10. Hong Kongban egy dubai származású, Hong Kongban nevelkedett pasinál szálltam meg, akivel végül csak kétszer találkoztam, mert először munka miatt kellett elutaznia, ügyvédként néha sürgősen kell szerződéseket kötnie azokkal, akik a városban akarnak céget alapítani, később pedig a barátnője visszajött Franciaországból pár hétre, így nyilvánvalóan vele volt. Így a lakótársára lettem bízva, aki körbevezetett a városon, ha ránéztem valamire, meg akarta venni nekem, minden reggel étellel és chai latte-val várt, és szerintem a veséjét is odaadta volna, ha kérem. Hihetetlenül jó ember és vendéglátó. Amikor nem ért rá, akkor viszont a barátnőjét kérte meg, hogy legyen velem, hogy ne unatkozzak.

• 
• 

De ezen a 10 vendéglátón kívül megismerkedtem még egy csomó nagyon érdekes és értékes emberrel, akiknek köszönhetően beleláthattam a „szürke” hétköznapokba. Nem luxusnyaralás ez, nagyon sokszor matracon aludtam a földön, kanapén, ahonnan kilógott a lábam, vagy párszor egy dupla ágyon osztoztunk ketten. De nekem egyszerűen megéri, mert olyan élményekben volt részem, amiket egyszerű turistaként nem tudtam volna átélni már csak azért sem, mert ezek nem turistás dolgok voltak, hanem a mindennapok részei.

Mindegyik vendéglátóm tudja, hogy bármikor szívesen várom őket az otthonomba, akárhol legyen is az.

Nekem, és a regisztrált kanapészörfösök többségének ez a platform nem arról szól, hogy hogyan tudnak ingyen szállást kapni, hanem ezekről az élményekről.

Van pár szabály, amit érdemes betartani, ha éppen szörföznél valahol:
- mindig legyél illedelmes (ez alap). Valaki más otthonában leszel, megosztod vele az életterüket, tehát nyilván ehhez mérten kell viselkedni is.
- beszélgess és kommunikálj a vendéglátóddal. Okés elvonulni is néha, de igenis azért vagy ott, hogy megismerd őket és a kultúrájukat, az életüket, ez pedig nem telefonbújásból áll.
- ez annyira alap, de egy csomó hoszttól hallottam ezt a panaszkodást: TISZTÁLKODJ hahaha. Tusolj le, tartsd magad és a környezeted tisztán.
- ne zabáld fel a hűtőjüket, még akkor se, ha felajánlották, hogy azt ehetsz amit akarsz. Lehetőleg járulj hozzá az alapanyagok megvásárlásához legalább, ha főznek neked.
- ne is kezdd el ezt az egészet, ha neked csak az ingyen-szállásról szól a dolog, mert ez annál sokkal-sokkal több.
- ne panaszkodj az életkörülményeik miatt (pl. vödörből tusolás). Ők minden nap így élnek, te meg kibírod a 24 órát, utána meg leléphetsz.
- ne maradj egy helyen túl sokáig, kivéve, ha marasztalnak. Tudok olyan hosztot, aki konkrétan 3 hónapig látott valakit vendégül, mert annyira jól kijöttek egymással és volt közös téma meg hobbi, amin együtt tudtak ügyködni, jól megfértek egymás mellett és tádám.
- mindig köszönj meg mindent. Nem illik durcizni meg morgolódni, nem illik hazavinni extra személyt (legyen az partner vagy barát), és a többi.

Szerintem ezzel mindent körbefoglaltam kb.

Jó couchsurfölést mindenkinek!

Ha valaki azt mondja, "nyaralás ázsiában", akkor biztos, hogy nem Mianmar (vagy régi nevén Burma) ugrik be elsőre senkinek. Pedig nézzétek milyen strandjai vannak! Ez pl a Ngapali strand, a képet, sajnos, nem én készítettem, ugyanis én az esős évszak miatt kihagytam a strandokat.

Hogy Mianmar vagy Burma, azt mindenki döntse el maga, ugyanis a nép saját magára mianmariként referál, viszont a ("nagyon megbízható") Wikipédián ezt olvastam:

"Az amerikai kormányzat képviselője,Tony Fratto elnöki szóvivő a következő nyilatkozatot tette 2007. szeptember 27-én, az újabb összecsapások apropóján: „Szándékos, hogy a Fehér Ház Burmáról, és nem Mianmarról beszél, mert nem hajlandó alkalmazni a népét elnyomó totalitárius, diktatórikus rezsim szótárát”

Egyébként nem szeretnék sokat hadoválni sem a történelméről, sem a nevéről, sem a politikai helyzetéről, csak és kizárólag a jelenlegi helyzetről, az emberekről, a tapasztalataimról és az ételekről. Az ételekről, amelyre nagy hatással volt az indiai, a kínai és a thai konyha, szóval drága "foodie" sorstársaim, képzelhetitek mennyire vártam ezt a gasztronómiai csodát én, aki mindháromnak a rajongója, kivéve, hogy az eredeti kínai kaját még nem kóstoltam, viszont a nyugatiasított verziót nagyon csípem, bár elvileg  a kettőnek nem sok köze van egymáshoz. 

Mivel életemben azt hiszem kétszer csesztem el repjegy foglalást, az egyik a burmába való beutazásom időpontja, a másik pedig az ország elhagyásáé, így csak két fájdalmasan gyönyörű hetet tölthettem el ebben a meseszép, szegény, barátságos országban. Csak Mandalay-ben, Pyin Oo Lwin-ben, Baganban, Kalaw-ban, Nyaung Shwe-ben az Inle tónál, illetve Yangonban jártam, viszont bátran kijelenthetem:

Minden. Egyes. Percét. Élveztem.

Mindet, az egészet, cakompakk. Azt is, amikor az éjszakai busz annyira rázkódott az útviszonyok miatt, hogy egy szemhunyásnyit sem aludtunk, azt is, amikor a monszun miatt konkrétan bőrig áztam egy robogón, illetve azt, hogy a tornacipőm, amiben megtettem a 60+ km-es utat, többszöri mosás (kézi- és gépi) után sem tiszta, ugyanis néha bokáig érő ragacsos, vörös sárban kellett caplatnunk. 

Amikor ezt a bejegyzést írom, még az a tervem, hogy sok-sok képet fogok feltölteni, ugyanis emberek, ezt elmagyarázni nem lehet, bár megpróbálom, látni kell, viszont az sem fogja átadni az élményt. Legjobb lenne mindenkit minimum két hétre elküldeni, hogy megtapasztalja az egészet.

A tervem egyébként ezzel a bloggal az, hogy szépen lassan bemutassam azokat a helyeket, országokat, kultúrákat, ételeket, szokásokat és mindent, ami engem érdekel, titeket pedig érdekelhet. Mert továbbra is azt vallom, hogy a világ szép és sokszinű, és a világ azért szép, mert sokszinű. És egyébként általában jobb, mint azt a hírekből tudjuk. Lassan haladok az élménybeszámolókkal, mert mindig közbejön valami, vagy egy másik téma vagy csak simán nincs net vagy kedvem írni. 

Viszont a Kalaw-Nyaung Shwe túrának annyira a hatása alá kerültem, hogy úgy érzem meg KELL osztanom mindenkivel, akit érdekelhet, méghozzá a lehető leghamarabb, bár annak is hagytam időt, hogy kicsit leülepedjenek az élmények. Következzenek a tények:

1. Kalawból egy csomó gyalogtúrát indítanak Nyaung Shwe-be, ami az Inle tó partján található.
2. Két opció van: 3 nap 2 éjszaka és 2 nap 1 éjszaka túrák
3. Ha már 5-en vagytok, akkor általában 38-40 000 kyatból meg lehet úszni a 3 napos túrát. Az olyan 23 euró jelenleg. Ebben benne van a két éjszaka szállása helyi házakban, családoknál, illetve 7 főétkezés (3 ebéd, 2 vacsora és 2 reggeli, sok-sok gyümölccsel, étellel, néha még desszerttel is), csomó tea és uzsonna (pl keksz, csipsz, ez-az). Vizet, kávét, extra dolgokat magának fizet az ember. 

Három nap tömény élmény. 

Baganból éjszakai busszal érkeztem Kalaw-ba, amin végre aludni is lehetett, ugyanis az egész buszban konkrétan hárman voltunk. Már tapasztalatból tudtam az első burmai éjszakai buszos utazás után, hogy előre kell ülni, mert ott kevésbé rázkódik. Viszont itt is bömböltették a zenét, folyamatosan dudáltak, az egész jármű rázkódott az úthibák miatt, és valamiért élvezik a diszkófényeket a buszban, szóval néha piros, máskor zöld lámpák világítottak bent, én meg elhagytam a szemmaszkomat, szóval csak valamit ráhúztam a fejemre, hogy legalább a fények ne zavarjanak, így tudtam is pár órát aludni 15 perces megszakításokkal. Mivel párszor lerobbantunk, így hajnali 3 helyett fél 5-kor érkeztünk meg, aminek egyébként határozottan örültem, ugyanis nem foglaltam sem szállást, sem pedig túrát előre, gondoltam majd elrendezek mindent, ha megérkeztem a városba.

Még sötét volt és hideg, amikor leparkolt a busz a piac előtt, viszont egy kávézó-reggeliző már nyitva volt, szóval beültem két bögre kávéra és egy jó nagy adag tojásos rottira, amire mézet tettek (soha soha soha nem fogom megérteni, hogy itt a tojásos dolgokat miért eszik édesen), közben meg elszaladtam a piacra avokádóért is. 

Kávézás közben megismerkedtem Axellel, egy 41 éves barcelonai emberrel, aki szintén a túra miatt jött Kalaw-ba. Jót beszélgettünk a családjáról, politikáról, gazdaságról, utazásról és úgy mindenről, felüdülés volt a "honnan jöttél, mióta utazol, hol jártál eddig" hátizsákos kérdés-szentháromságból kilépni picit, bár nyilván ezeket is érintettük Axellel. 

7 óra körül elindultam az Uncle Sam Trekking irodához, ahol tök kedvesen fogadtak és mondták, hogy lesz 3 és 2 napos túra is egy óra múlva, melyikre szeretnék menni? Nyilván a 3 naposat választottam, mert már Laoszban is 3 napos túrán voltunk a dzsungelben, és annak is élveztem minden percét. Szépen átpakoltam a kisebb hátizsákomba a legszükségesebbeket, foglaltam szállást Nyaung Shwe-ben, ahova a nagyobb csomagomat szállítják, szóltam felelősségteljes lányként a szüleimnek, hogy 3 napig valószínűleg nem sokat fognak hallani rólam, ha egyáltalán lesz térerő, szóval ha lehet, ne értesítsék a nagykövetséget, hogy eltűntem, megittam a zöld teámat, vettem vizet, majd vártam, hogy induljunk. Rajtam kívül még négyen voltak a csoportban, 1 belga 19 éves pasi, illetve 3 francia, 21-22-21 évesek (egy testvérpár és a barátjuk), szintén pasik. Illetve Chilli, a túravezetőn, szintén pasi. Kicsit egyedül éreztem magam, és hiányoltam Martát, Juliát és Adéle-t, akikkel összeszokott csapatként csináltuk a túrát tavaly.

1. NAP

Az első nap kb. 6 órát sétáltunk, kb. 21 km-ert. 

Erdőkben, fák alatt, hegynek felfelé sétáltunk, elég gyorsan kimelegedtem és le kellett vetnem a reggeli hűvösség miatt felvett extra réteg ruhákat, illetve sokszorosan megbántam, hogy nem vittem magammal rövidnadrágot, viszont nem szerettem volna tiszteletlen lenni és térdet mutogatni a helyieknek. 

Az első ebéd mesés környezetben zajlott, fent voltunk egy hegyen, ahonnan be lehetett látni az egész környéket, a sok ültetvényt, ahol teát, rizst, chillit, fokhagymát, kurkumát, stb termesztenek. Mivel felhős volt az ég, így a napfény az egyes hegyoldalakat jobban megvilágította, mint a többit, csodálatos látványt nyújtva. A menü cukkini curry volt, chapatti-val (durvább palacsintaféle kenyér) és gyümölcsök. Na meg persze tea. Kb. még 3 órát mentünk délután, kisebb tea-szünetekkel. Az utunk egy részén végig a síneken mentünk, illetve a teánkat a vasútállomáson fogyasztottuk el.

Elmentünk egy iskola mellett is, ami szinte sokkolt - pár padon, széken és a táblán kívül nem nagyon volt más a tanteremben, illetve a gyerekek kint játszottak a szünetben, klikkereztek, szaladgáltak, a szerzetes-növendék gyerekekkel ugyanúgy viselkedve, mint a többi kortársukkal. A tanítók kezdő fizetése Burmában 100 dollártól kezdődik havonta. Azok akik vidéken tanítanak, legalább kapnak lakást, illetve a lakosok általában visznek nekik zöldségeket, rizst, így ezekre nem kell költeniük, viszont akik városban tanítanak, azoknak a 100 dollárból kell kigazdálkodni ezeket is. A gyerekek sokszor 1 órát sétálnak egyik faluból a másikba, hogy tanulhassanak. Elég nagy kihívást jelent a tanároknak az is, hogy sokszor a gyerekeknek meg kell tanítaniuk a hivatalos nyelvet is, ugyanis csak a saját falujukban használatos járást ismerik.

Sokan azért küldik a gyerekeiket kolostorba, mert nem tudják biztosítani az élelmezésüket vagy az iskoláztatásukat, néha pedig a szülők válása után ez a legjobb megoldás, főleg ha az új partner nem szereti az előző kapcsolatból származó porontyokat. Mikor meghallottam ezt, majd' megszakadt a szívem a kis kopasz vörös-narancssárga köpenyesekért. 

Apropó válás: sokan elválnak már fiatalabb korukban, ugyanis azok, akik nem tanulnak tovább, kb. 16-17 évesen megházasodnak, és ez a házasság általában gyorsan kifullad. Egyes törzseknél még mindig elrendezett házasság van, és a hegyeken sokszor látni kis kunyhókat, amiket "mézeshetek házaknak" neveznek - ugyanis esküvő után ide küldik a fiatal párt, hogy megismerjék egymást.

Első éjszakánkat egy picinyke faluban töltöttük, ahova hatalmas gyerekzsivaj közepette érkeztünk, ugyanis az összes helyi gyerkőc kint játszott az egyik téren. A ház, ahol aludtunk, egy cuki családé volt, ahol 3 generáció lakott együtt. Mi a nappaliban aludtunk, matracokon. A WC kint volt, sima guggolós pottyantó, illetve egy bambuszcsövön vezették el a friss forrásvizet egy nagy tartályba, ahonnan lehetett meregetni. Nyilván nem volt elkerítve, így kaptam egy hagyományos szarongot, amiben a nők fürdeni szoktak. Szerintem villantottam párat, mire megmostam magam úgy ahogy kellett, illetve igyekeztem nem hangosan káromkodni, amikor magamra kellett öntenem a jéghideg forrásvizet.

A vacsora fantasztikus volt, sok helyi zöldség, curry, rizs, tea. Mindezt egy fatüzeléses kis tűzhelyen készítették el. Egyszerre egyet, viszont mindent pillanatok alatt. Eléggé füst volt a konyhában, viszont a szegényesség ellenére is minden tiszta és rendezett volt. A vacsorát a nagyszobában (nappaliban) fogyasztottuk el, ahol egyébként egy Buddhista oltár is volt, és ahova néha bejött a nagyapa imádkozni. Ahol éppen nem volt felhős az ég, csodálatosan lehetett látni minden egyes csillagot. Meseszép volt.

9 körül már aludtam, mint akit leütöttek, és nem is keltem fel egészen reggel 6-ig, amikor megint bejött a nagyapa imádkozni, meg előtte kihordta az előző este behozott cipőinket, amiket a kutyák elöl kellett eltennünk.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

2. NAP

Korán keltünk, üdítő volt a forrásvízben arcot mosni, de a friss zöldtea gyorsan felmelegített. Csodás volt nézni, ahogy a hegyek fölé emelkedett a hajnali pára. Reggelire egy csomó gyümölcsöt kaptunk, illetve cukros-tojásos kenyeret, ami meglepően finom volt. A család a helyi ízlésnek megfelelően curry-t evett rizzsel. Minden étkezésnél rizst esznek.

Már előre szóltak, hogy a második nap lesz a leghosszabb. Kb. 23 km-ert sétáltunk. Viszont sokkal könnyebb is volt, az első reggeli hegymászástól eltekintve egész nap ereszkedtünk vagy laposon mentünk, végig a szántóföldeken keresztül. Burmában kétféle rizst termesztenek. Az egyik az egyszerű vízi rizs, ami nagyon sok vizet igényel, illetve a hegyi rizst, vagy vadrizst, amit a szárazabb részeken ültetnek. Mivel sok a csapadék és emiatt nyilván a víz is, sok helyen látni avokádó-fákat. A főbb növények: káposzta, paradicsom, zöldbab, padlizsán, cukkini, répa, kurkuma, fokhagyma, chilli, gyömbér és földimogyoró. 

A földeken dolgozók mind-mind köszöntöttek minket, mosolyogtak ránk, beszélgettek a vezetőnkkel. Még a városokban is folyamatosan integettek, köszöntek. Mindenki brutálisan barátságos volt, nagyon vendégszerető népség.

Sok bambuszt használnak, házakhoz, kosarakhoz, stb. Illetve leginkább ökröket tartanak, néha teheneket. Az ökrök trágyájával dúsítják a talajt, illetve ha nagyon elszaporodnak a bogarak, akkor ökörvizelettel permetezik azokat. Nagyon-nagyon ritka az, hogy valaki vegyszereket használjon, már eleve azért, mert nagyon drágák. A gyomok kiírtása sóval történik a rizsföldeken, ugyanis a rizs nem bánja, a többi növény meg belehal. A földeken kb. napi 3000 kyatot keresnek (az 1.75 euro!!!), viszont Burmában a minimálbér 80 dollár (70 euro) kellene, hogy legyen. Sok helyen a nők dolgoznak a földeken, ugyanis a férfiak a bambusz-kosár készítéssel kb. 4500-6000 kyatot is meg tudnak keresni, és az idegenvezetőnk szerint a bambusz begyűjtése, majd a kosarak fonása nehezebb munka. A földek mellett sokszor láttunk gyerekeket, esetleg az anyjuk hátán voltak kendőben, miközben ők dolgoztak. Kérdezgettem erről Chillit és mondta, hogy szülés után kb.3 hónappal már újra kint vannak a földeken a nők. Elvileg akkor nem dolgoznak, ha menstruálnak, ugyanis erre is rákérdeztem. 

Szülni általában otthon szülnek. A gyermekhalálozás elvileg elég magas, még a kórházakban is, sokszor fertőzések miatt meghal vagy az anyuka, vagy a gyerek, esetleg mindkettő. Az ikrek túlélési aránya még kisebb, elég ritka dolog, hogy mindketten életben maradnak, viszont a második esti hosztunk családját pont ez a szerencse érte. A nő egy jobban felszerelt Kalaw-i kórházban adott életet a piciknek, akik már kb. 2 évesek és rendkívül cukik voltak. 

A vendéglátónőnk megtanított földimogyoró curry-t készíteni (amennyiben bárkit érdekel a dolog, írjatok, és megírom a receptet), ami nagyon egyszerű, finom és jóóóóó kalóriadús gondolom. Viszont tényleg nagyon ízletes. A vacsora szerintem a legjobb volt a túra alatt.

Ennél a háznál szintén guggolós volt a WC, viszont a fürdőhely el volt kerítve, így lehetett szarong nélkül tisztálkodni. Ez annyiból állt, hogy egy hatalmas lavórba töltöttek vizet nekünk, majd egy kisebb edénnyel magunkra kellett locsolni a vizet. Nem volt folyóvíz egyébként. Ja, és itt a konyha egy kisebb házikóban kapott helyet. Azt elfelejtettem mondani, hogy általában a házak kétszintesek, az alsón mindenféle növények, állatok, stb. vannak, tehát tárolóhelyként használják, míg a felső szinten van kb. 2-3 szoba, ott alszanak és néha főznek is.

Evés után a pasik sörözgettek, megtanítottak kockázni, amiben mindig gyönyörűen vesztettem, ha éppen nem, akkor alig-alig középmezőnyben végeztem, de jó volt. Sajnos most nem láthattuk a csillagokat, viszont a szentjánosbogarak elég szépen kárpótoltak minket.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

3. NAP

Ezen a napon sétáltunk a legkevesebbet, csak ebéd utánig volt a menet, viszont a legrázósabb nap volt. Mivel egész délelőtt szakadt az eső, még az esőkabátom is átázott, szerencsére volt nálam vízhatlan hátizsák, így az értékeimet bele tudtam tenni, viszont nyilván nem sikerült annyit és úgy fényképeznem, ahogy szerettem volna, mert nem akartam megkockáztatni, hogy elússzonak a technikai cuccaim, beleértve a telefonomat is.

Már nem is próbáltuk meg kikerülni a pocsolyákat és a sarat, az egyetlen cél az volt, hogy ne üljünk seggre a mocsokban, és hogy lehetőleg a hegyről lefelé ne törjük össze magunkat annak következtében ha megcsúszunk és lehempergünk a hegyoldalon. Ilyen körülmények között még kevesebbet beszélgettünk, mint az előző 3 nap, ugyanis a drága francia barátaim nem nagyon csacsogtak angolul. 

Itt egyébként nem köszönnek egymásnak az emberek: ha szembejön valaki az utcán, mindig azt kérdezik meg, hogy "hova mész". Semmi helló, szia, hogy vagy, hanem "hova mész". Egyébként rengeteg helyen látni cserépedényeket, tetejükön fém pohárral, illetve ezeknek a műanyag verzióját is, ugyanis mindenhol van kikészítve víz, hogyha valaki szomjas lenne, tudjon inni. 

Megváltás volt, amikor megérkeztünk az ebéd helyszínére, egy bambuszból épült étterem-félébe. A menü forró tésztaleves volt és sok-sok zöldség és gyümölcs. Konkrétan mind koszosak, izzadtak és teljesen átázottak voltunk, viszont az teljes büszkeséggel tölt el, hogy egyszer sem csattantam el, viszont a többiek többször is ültek seggre. Általában én vagyok az, aki mindenben megbotlik meg elesik, hehe. 

Ebéd után szerencsére az eső is elállt, szóval sétáltunk még valamennyit, majd beültünk az Inle tóra annyira jellemző hosszú csónakok egyikébe, aki elfuvarozott minket Nyaung Shwe-be. A tó csodálatos, tele úszó kertekkel, körülvéve csodálatos helyekkel, halászokkal, fából a vízre épült házakkal. De erről majd lesz bővebb bejegyzés is, csakúgy, mint a többi általam bejárt városról.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Amikor megérkeztem a hosztelbe, beadtam az összes ruhám mosásra, és végre letusolhattam forró vízzel. Csodálatos luxus volt száraznak és tisztának lenni, viszont látni az emberek így élni, ilyen körülmények között rendkívül meghatározó élmény volt.

Olyan kedvesek, aranyosak és vendégszeretőek! Nem is ismertek minket, mégis mosolyogtak ránk, köszöntötöttek minket mindenhol. Az élet egyszerű, nyugodt. Van, amikor többet dolgoznak, van, amikor kevesebbet, attól függően, hogy mikor melyik növénynek van szezonja, vagy melyikkel van dolguk. Rizst kb. évente kétszer lehet aratni, helyszíntől és fajtától függően. Nem élnek vegyszerekkel, minden teljesen természetes. Nyilván túlidealizálom ezt az egészet, hiszen én is örültem a végén a meleg folyóvíznek és a modern életet sokkal egyszerűbbé tévő dolgoknak, de basszus, az életmódjuk adott egy teljesen más rálátást a dolgokra. Ők biztos hogy nem pénzben mérik a boldogságot, különben egész nap sírnának, ugyanis pénz az valóban nincs. Viszont az ő világuk is változóban van. Már van térerő, a legtöbb embernek van telefonja, internet-hozzáférése. Még a gyerekek kint játszanak, de gondolom ez is ugyanúgy el fog tűnni, mint ahogy nálunk eltűnt. Viszont őszintén remélem, hogy ha legalább felváltja ezt a régies, nyugodt életmódot a modern élet, akkor legalább az egészségügyi helyzetük és az iskolák állapota is javulni fog.

-------------------------------

Helyzetjelentés a Rohingja-krízisről:

Tudom nagyon jól, hogy jelenleg a hírekben Mianmárról csak a tömegmészárlás, a Rohingja-krízis, az erőszak, stb kapcsán lehet hallani. Pont ezen oknál fogva sokan nem is szeretnének ellátogatni oda, a turizmus elég szépen megcsappant az utóbbi év(ek)ben, pedig nagyon-nagyon sokan ebből élnek. Mielőtt elutaztam volna Burmába, megfogadtam, hogy NEM FOGOK KÉRDEZNI ARRÓL, HOGY MI ZAJLIK AZ ORSZÁGBAN ZÁRT AJTÓK MÖGÖTT. Viszont azt is megfogadtam, hogy nem eszek édességet, és voilá, a hűtőben épp egy filippínó fagyasztott mangós szelet várja azt, hogy elmenjek naplementét nézni, és bevágjam az egészet a bűntudat mindenféle hiánya nélkül. 

Tehát nem bírtam ki, meg kellett kérdeznem 2 idegenvezetőt, akik egész jól beszéltek angolul, hogy mégis mi a fene történik, mondják már el ők, hogy ők mit tudnak, mi a burmaiak értesülése ezen történések kapcsán?

Ezeket sikerült megtudnom:
1. A burmaiak semmiféle jogokat nem biztosítanak (asszem) 1948 óta az egyébként muszlim Rohingjáknak, akiknek egy kis csoportja már több, mint 1000 éve ott van, viszont a többség 1824-1948 között vonult be az országba a zöldhatáron keresztül (ezt olvastam neten). Viszont az is igaz, hogy akkoriban India, Mianmar, Banglades, stb mind Brit gyarmat volt, ergo nem volt ez törvénytelen.
2. Pár éve az ISIS megjelent a muszlim lakosság között és különböző terrorcselekményeket hajtottak végre (ezt olvastam és hallottam az idegenvezetőktől).
3. Az Arakan Rohingya Salvation Army, vagyis ARSA egy évvel ezelőtt, 2017 augusztusában megölt 12 embert, megtámadtak több rendőrségi- és katonai állomást. Az ország vezetősége nyilván terrorcsoportnak nyilvánította az ARSA-t, csakúgy, mint Írországban az IRA. (olvastam és hallottam). 
4. Mivel elmenekültek a rendőrök, ezért a kormány bevetette a katonaságot, akik: a) leverték a lázadókat, akik egyébként a lakosságot is pajzsként használták, illetve egy csomó brutális dolgot az ISIS követett el (hallottam) b) konkrétan lelőttek, felgyújtottak, megöltek mindenkit, aki éppen az útjukba került, a nőként megerőszakolták, kivégezték a csecsemőket, egyszóval brutális módon felszámolták az egész lakosságot, aki meg túlélte, az átmenekült Bangladesbe (olvastam).
5. Le szeretném szögezni, elítélem az erőszak minden formáját, viszont nem szimpik ám nekem a Rohingják, ugyanis azok a férfiak, akik túlélték ezt az egészet és Bangladesben vannak a családjaikkal, éppen elhagyják azokat, újraházasodnak, sok nőt 12 éves kora körül házasságra kényszerítenek, gyakorolják a többnejűséget, megverik a saját feleségeiket és a többi gyönyörűség. Szóval nem kell félteni őket sem, hogy éppen erőszakmentesen tengetnék a békés mindennapjaikat. Ide kattintva el tudod érni a cikket, angolul van egyébként.
6. A média úgy állítja be, mintha etnikai tisztogatás történt volna azért, mert a burmézek többsége buddhista, a rohingják meg muszlimok, és nem is ugyanazt a nyelvet beszélik. Éppen ezért nagyon meglepődtem Mandalay-be érve, hogy rengeteg hidzsábos, burkás nőt láttam az utcákon, illetve a muszlim férfiak is a tipikus muszlim viseletet hordják, sok mecsetet láttam, főleg Yangonban, ráadásul nem csak buddhistákkal, muszlimokkal, hanem még keresztényekkel is találkoztam, apácákat láttam az utcán sétálni, tehát nekem úgy tűnt kívülállóként, hogy vallásilag igenis egy sokszínű ország. A nyelvi és kultúrális különbségekről meg csak annyit, hogy szinte minden falu, ahol megfordultunk a túra során, más nyelvjárással, nyelvvel, kultúrával rendelkezik. Nekik is külön meg kell tanulniuk a hivatalos állami nyelvet, mert ha csak a falujukban használtat tudnák, nem jutnának vele sokra.

------------------------------------

Amennyiben érdekel, hogy éppen hol vagyok, kövess instán, az @agnesbenak név alatt megtalálsz.

Nagyon sokan írtak/írtok a solo utazással kapcsolatban. Sőt, még az általános beszélgetéseim is így kezdődnek, akár élőben, akár chaten:

"Szia. Hol vagy? Hogy vagy?"

És nem fogok hazudni, jó érzéssel tölt el, hogy szinte minden egyes alkalommal mást kell mondanom, mint mikor előzőleg kérdezték. Jó érzés, mert mindig erről álmodtam, hogy beutazom a világot, hogy olyan kultúrákat ismerek meg, amiket először a Marika könyvekben olvastam, később a föld állatai és növényvilága sorozatokban megismert élőlényeket- és élőhelyeket látom a saját szememmel. Dokumentum- és játékfilmek színhelyein járok (pl. a Maya Bay környéke a DiCaprio-s A strand című filmből volt a legutóbbi, de pl. az Ízek imák szerelmek egyik strandján is voltam Balin).

El tudjátok képzelni, hogy milyen érzés túrázás közben a dzsungelben vagy az erdőben olyan lepkéket, denevéreket, majmokat, gyíkokat és különleges növényeket látni, mint amilyen a Kancsóka (asszem ez a neve annak a tölcséres növénynek, aminek folyadék van az alján, ami vonzza a rovarokat, és amikor benne vannak a tölcsérben, szépen fogja magát a növény, és lecsukja a tetejét, így zárva el a kijárást a rovar legnagyobb bánatára). 

• 
• 

Milyen érzés bemenni a boltba, megvenni a reggelit, majd kiülni a tengerpartra és a pálmafák alatt elfogyasztani azt? Milyen érzés úgy búvárkodni, hogy közben teknősökkel és rájákkal úszol? Hogy belebotlasz egy bohóchalba, és ott úszik előtted Nemo?

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Esetleg hogy milyen végignézni úgy egy Balinéz vagy Thai táncot, hogy közben előzőleg csak dokumentumfilmekből hallottál ezekről? Vagy mikor egy tipikus áram nélküli halászfaluban alszol meg, miközben látod, ahogy a folyóba járnak fürdeni az emberek, amikor még szőnek meg fonnak, vagy hogy a 3 éves kisgyerek vigyáz a pár hónapos kistestvérére?

El tudjátok képzelni, hogy milyen úgy bemenni egy hindu templomba, hogy közben tudod a mantrákat, hogy milyen érzés képes lenni köszönetet mondani 5-6 ázsiai nyelven? Amikor tudod, hogy szinte BÁRHOVA mehetnél a világon, vannak ismerőseid, barátaid? Vagy ha nincsenek, a couchsurfing segítségével lesznek?

Hogy tudod, hogyan kell hordani teljesen más kultúrák népviseletét (itt azért megjegyezném, hogy a magyarról és a szerből viszont elég keveset tudok, szóval ha valaki felvilágosítana ezekkel kapcs, örök hálám. Egyébként az angoloknak MI a népviseletük? Csak mert ott is éltem, mégsem tudom... Na mindegy, majd google megmondja amint lesz internetem, mert amúgy most nincs, wordben írok, nem direkt a blogra):

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Elképesztően szerencsésnek és boldognak érzem magam, hogy olyan életet élhetek, amilyet, viszont nem fogok hazudni, nem mindig egyszerű. Pl. amikor beteg voltam, igenis éreztem, hogy haza akarok menni, nem akarok ázsiai ízeket, szagokat, ha valaki még egyszer krákog egyet előttem és kiköp az utcán, azt nagyon lazán fejberúgom vagy csak sugárban lehányom, krumplipürét, teát, pirítóst meg borsólevest akarok enni, meg sajtos szendvicset, nem pedig bao-t, nasi campurt, pad se-ew-t, meg társait. Hiányzott az otthon és a megszokott ízek.

A másik: egyszer érdemes lenne lefilmezni azok arcát, akikkel nem vagyok állandó kontaktban és nem tudják, hogy mégis miből utazom?

Megint elmondom, hogy legnagyobb sajnálatomra NEM a szüleim pénzelnek. Bárcsak! De tőlük "csak" lelki támogatást kapok, de azt sokszor és sokat, úgy, ahogy éppen szükségem van rá. Sőt, a nagyszüleim és a rokonaim sem pénzelnek. Viszont itt meg kell jegyeznem, hogy örülnék annak, ha a családomat annyira felvetné a pénz, hogy a mindennapi életük kiadásai mellett még engem is cehhelnének. Gazdag pasik pedig főleg nem fizetnek (ez mindazoknak szól, akikben felmerült az a gondolat, hogy testi bájaim kiárúsításával keresem kenyerem, mert hallottam ám, hogy vagytok ilyenek, kis gézengúzok. Előbb adnám el a vesém, mint az önbecsülésem).

Szóval mégegyszer elmondanám, hátha másoknak is jól fog jönni ez a tudás:

MUNKÁBÓL keresem meg az utazásra valót. Mégpedig alkalmi megbízásokból. Az utazást megelőző hónapokban viszont az Anya Panzió "lelkes" lakója voltam, mert 25 évesen hazaköltözni úgy, hogy előzőleg 6 évet nem otthon él az ember, egyáltalán nem egyszerű. Viszont az a cég, ahol dolgoztam londoni életem során, továbbra is igényt tartott a munkámra, és londoni fizuval otthon élni szinte kiadások nélkül nem egy rossz állapot anyagi szempontból. Plusz az otthon egy effektíve halott kisváros, ahova a barátaim se túl sűrűn járnak vissza, így nem is volt mire elverni a fizetésem. Ez a cég (egyébként Mastered, csak hogy tudjátok, ne olyan legyen, mint Columbo hadnagy felesége vagy Charlie) annyira elégedett a munkámmal és a munkához való hozzáállásommal, hogy azóta is ha megszorulnak munkaerő-szempontjából, írnak egy emailt, és megkérdezik, hogy volna-e kedvem besegíteni X ideig. Nekem meg van, hogy a fenébe ne lenne! Sokat dolgozom ilyenkor és arra a pár órára teljesen kizárom a külvilágot, hogy a következő alkalommal is én legyek az, aki eszükbe jut. Nem túl bonyolult, nem igaz?

Szóval így van meg az anyagi fedezet az utazásom költségeihez.

Ráadásul amikor képet posztolok, akkor azokról a dolgokról teszem azt, amik elvarázsolnak, amik boldoggá tesznek, amik különleges élményt adtak. Ez pedig általában nem maga a szállás. Ez a szociális media átka és bája. Ezt a posztot írva épp egy meleg thai pasi kanapéján csövezek ingyen, viszont a társasházban, ahol él, van egy rohadt nagy medence, jacuzzival meg edzőteremmel. Ráadásul az alak brutáljó fej, annyit nevetek a történetein, hogy már fáj a hasam, és elvisz a legjobb helyekre, ahova az itteniek járnak és amik nyilván olcsóbbak, mint a turistáknak fenntartott részek. Reggelit a tescoban vásárolt kenyérből, tojásból és zöldségekből csináltam, ami szintén nem egy nagy kiadás. Ti élnétek így? Vagy ragaszkodnátok a hotelhez és a saját szobához? Ennétek helyi éttermekben, amik első ránézésre nem (sőt, sokadszorira sem) a legtisztábbak, vagy csak fehér abroszos kedves pincéres helyre mennétek el? Mernétek-e rendelni úgy ételt, hogy azt sem tudjátok, mit esztek, csak ráböktök valamire az étlapon, mert nincs kiírva angolul? Vietnámban pl. meg kellett tanulnom bizonyos ételek és hozzávalók nevét vietnámul, mert olyan sokan nem értettek angolul, kutyát pedig még VÉLETLENÜL SEM akartam enni, bár azóta már semmilyen húst sem eszek.
A couchsurfing mellett viszont hosztelekben szállok meg, általában 4-6-8-10 emberrel osztozok egy szobán, ahol csak egy saját ágyam van, jobb esetben van egy lakatos szekrényem az értékeimnek, illetve közös fürdőszoba van. Néha egy, amit egy szoba lakói használnak, máskor meg van több tusoló meg WC kialakítva egymás mellett. Egyébként ne értsetek félre, nekem ezek nem is kellemetlenségek, mert lehet, hogy nincs saját fürdőszobám, de nem is nekem kell takarítani. Vagy lehet, hogy több emberrel osztozok a szobán, de általában jó fejekről van szó, akik hasonló értékeket vallanak, mint én, és általában nagyon jól kijövünk egymással. Ki ne szeretne új barátokat szerezni? Van akivel utána pár napig együtt utazunk tovább, másokkal csak kontaktot cserélünk, és lehet később futunk össze valahol a nagyvilágban, másokkal viszont lehet csak egy buli erejéig vagyunk együtt. 

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Feladnátok-e az otthon és a mindennapok biztonságát azért, hogy világot lássatok? Tudva, hogy nem építetek karriert, nincs párkapcsolatotok 26 évesen, amikor a korodbeliek már 1. vagy nagyon komolyan kapcsolatban vannak, együtt élnek, stb 2. el vannak jegyezve/összeházasodtak 3. már gyerekük van? 

Én simán, mert engem ez az életforma jelenleg boldoggá tesz. Úgy is, hogy régi barátoktól is akár azt kapod vissza egy vita folyamán, hogy "te csak megmaradtál egy főiskolás lánynak, míg másoknak munkája van". Először is, egyetemre jártam, nem főiskolára, másodszor pedig nem mindenkit ugyanaz tesz boldoggá, és lehet ha sima irodai munkám lenne, előbb-utóbb felvágnám az ereimet.

Az élet olyan rövid. Annyira egyszerű belekerülni a mókuskerékbe, olyan sok dolgot halasztunk holnapra, amire pedig amúgy vágyunk. 

 

Holnaptól jár el mindenki edzeni és egészségesebb életet élni vagy eszi meg a szelet tortát, amikor már leadta az X kilót.
Holnaptól kezd el mindenki egy kurzust.
Holnaptól vesz fel olyan ruhát, amit mások véleménye miatt nem mer hordani.
Holnaptól keres új munkát, pedig a régitől már agyvérzést kap.
Holnaptól szakít a párjával, aki amúgy veri meg abuzálja, de na, azért jobb, hogy van, mintha nem lenne.
Holnaptól megy el álmai nyaralására.
Holnaptól vágatja-festi át a haját, mert na, lehet mégse kellene.
Holnaptól olvassa el a könyvet, nézi meg a filmet.
Holnaptól iratkozik be egy nyelvtanfolyamra.

Holnaptól kezd el élni.

 

És aztán az egyik holnap már nem fog eljönni, mert minden élet véges. Sokan kérdezik meg, hogy "nem félsz, hogy megerőszakolnak, hogy elrabolnak, hogy meggyilkolnak?" 

Nem, nem félek. Én bízok és hiszek abban, hogy mindenkinek azokon a tapasztalatokon kell átesnie, amiket megél. Ez az én hitem, és tudom, hogy akkor és úgy lesz minden, ahogy lennie kell. 

A nemi erőszaktevők legnagyobb része a családból vagy ismerősi körből kerülnek ki. Ki gondolta volna, hogy egy testvérre vagy nagytatára-nagybácsira bízni a kislányt rossz ötlet? Senki, ugye? Vagy hogy a babysitter illetlen helyen nyúl hozzá a kisgyerekhez? Hála a #metoo kampánynak már ezekről is hallani. A Pesten Hallottam csoportban érdemes rákeresni erre a hashtagre, ha storykat szeretnétek olvasni, van pár igen sokkoló.

Hogy kirabolnak? Hát, ellopták a telefonom. De minden anyagi dolog pótolható. Viszont ha a laptopom, a bankkártyám vagy az útlevelem veszne el, lehet kapnék egy bőgőrohamot mert nagyon megnehezítené az életem – viszont mint mondtam, minden pótolható. Mondjuk főleg a laptopom miatt sírnék a benne tárolt értékek miatt. Fúúú, most, hogy belegondoltam, írjatok már, hogy tudok lementeni MINDENT egyszerre valami felhőbe? Ötletek????

Hogy engem rabolnak el? Nagyon tudok sikítani, általában van nálam egy síp, nem mászkálok egyedül éjszaka, és általában nagyobb és nehezebb vagyok mint az ázsiai férfiak többsége. A másik, hogy ezzel az erővel akár Budapest vagy London utcáiról is felkaphattak volna. Reméljük nem történik meg.

És hogy meghalok? Valar morghulis - minden embernek meg kell halnia. A legjobb az egészben az, hogy akkor úgy halnék meg, hogy tudom, hogy úgy éltem, ahogy nekem az adott körülméyek között a legmegfelelőbb volt. Hányan tudják ezt elmondani magukról? Amikor lepereg előtted az életed filmje, lesz benne valami, amit megbánsz? Valami, amit nem tettél meg? Nekem szerintem nem. És ebben benne van az is, hogy ettem sült tücsköt meg skorpiót is.

Viszont hazugság lenne azt mondanom, hogy nem érzem magamon a társadalmi nyomást és elvárást, hogy úgy éljek, ahogy a többieknek megfelel. Hogy legyen egy kis cuki családom, legalább egy örökbefogadott gyerekem, szerető férjem, meg "normális" állásom. Hogy vágyom-e rá? Félig igen, én nem hiszem hogy képes lennék vándor-módra éveket barangolni a világban. Viszont az is biztos, hogy elkaptam a "travel-bugot", tehát hogy képes leszek-e valaha huzamosabb ideig ugyanazon a helyen élni, az is kérdéses. A világ túl nagy, és még túúúúl sok helyen nem voltam, majd ha egyszer végzek ezzel a listával, akkor lehet lecsillapszik bennem a mehetnék, és elkezdek "normális" életet élni, de addig meg: utazok.

 

--------------------------------------------------------------------------------------

Amennyiben érdekel, hogy éppen hol vagyok, kövess instán, az @agnesbenak név alatt megtalálsz.

Kicsit felfüggesztem most az Incredible India sorozatot, hiszen egyszerűen muszáj megírnom azt az élményt, amit először tapasztaltam meg több hónapos solo utazásaim során, mégpedig azt hogy... lebetegedtem. De nem csak szimpla hasmenős-hányós vírust szedtem össze, de nem ám! Belázasodtam és azt hittem, hogy valaki poénból tőrt döfdös a halántékomba, úgy minden két percben. Amikor meg nem csak feküdtem és vártam a kaszás gyilkost, akkor meg minden 2 másodpercben. 

(Ez volt az egyetlen dolog városból, amit láttam pár napon keresztül)

Kicsit kevesebbszer lehet találkozni az utazásnak a negatív oldalaival, kevesebbszer beszélünk és posztolunk róla, nem nagyon hallasz arról, amikor valaki összeszed egy kellemes hasmenéses-hányós vírust Indiában, vagy megtapasztalja a "Bali Belly-t" Balin, esetleg a nagyon hidegre állított légkondik miatt összeszednek egy jó kis megfázást és konstans orrhangon beszélnek a bedugult orrukkal. Nagy népszerűségnek örvendenek még a jó kis fülfájások is. Aki azt mondja, hogy délkelet ázsiában nincs tél, az hazudik. Csak annyi különbséggel, hogy itt nem kültéren kell havazásra számítani, viszont minden reptéren, vonaton, buszon, metrón és zárt helyen TÉL van. De minimum ősz. Tuti így kompenzálják az évszakok hiányát.. szóval hála a minimum 15 fokos hőmérsékletkülönbségeknek, nem túl nehéz összeszedni bármilyen megfázást illetve vírust és bacit a nem jól karbantartott légkondik miatt.

Nem is beszélve a komolyabb betegségekről, amik ellen jobb esetben kapsz védőoltást, mielőtt ellátogatsz a világnak ebbe a részébe, mint amilyen pl. a malária, tífusz, japán vízfejűség, dengue láz, hepatitisz, stb. Ezekkel senki nem szeretne összetalálkozni.

Szóval másnap, amikor iszonyatos fejfájással ébredtem úgy, hogy már az éjszaka közepén fel kellett kelnem bevenni valami fájdalomcsillapítót, akkor tudtam, hogy valami gebasz van. Éreztem magamon azokat az ismerős tüneteket, amik akkor jelentkeznek nálam, amikor kezdek belázasodni, éppen ezért a cuki CouchSurfing vendéglátómtól is kértem valami gyógyszert, aminek elvileg segíteni kellett volna, gyakorlatilag csak annyit értünk el vele, hogy erőltetetten tudtam mosolyogni és nem álltam a sírás határán egészen addig, amíg az alapjáraton is 2 órás buszozásunk 4 órásra nem sikeredett, köszönhetően:
- valami útlezárásnak, ami miatt egy csomót kellett sétálnunk 34 fokban a tűző napsütésben (mondjuk legalább a láz miatt nem volt melegem, sőt, fel kellett vennem az egyetlen pulcsimat, ami nálam volt, mert rázott a hideg).
- illetve amikor rossz buszra szálltunk - itt kezdtem el zokogni, ami olyan szintű érzelemnyilvánításnak minősül errefelé, amivel csak ritkán lehet találkozni, nem is csoda, hogy nagyon megbámultak.

Mikor beértünk a hosztelbe, és kiderült, hogy várnunk kell a szobánkra, akkor megint majdnem eltört a mécses, viszont "szó bennakadt, hang fennakadt" amikor rájöttem, hogy 39.5 fokos lázam volt. NEKEM! Akinek máskor már az is teljesítmény, ha hőemelkedése van. Na, a hipohonder énem ettől még rosszabbul lett. Gyorsan el is mentem lezuhanyozni, bevettem valami lázcsillapítót és igyekeztem nem belehalni a tudatba, hogy beteg vagyok. Még alvás előtt kicsit meditáltam is, merthát azért mégiscsak sokat számít, hogy milyen állapotban van a tudatunk.

• 
• 
• 

Na, amikor ébredés után ugyanolyan szarul voltam, szépen beírtam a google translate-be, hogy beteg vagyok, segítsenek, és megmagyaráztam a szitut, majd lefordítottam kínaira, a recepciós iránymutatása alapján szépen elvonszoltam magam a legközelebbi gyógyszertárba, közben igyekeztem nem hányni a különböző helyi ételek szagától. Amikre előző nap folyt a nyálam és alig vártam, hogy végigkóstoljak mindent! Közben pedig csak arra tudtam gondolni, hogy:
1. otthon akarok lenni
2. pirítóst akarok meg teát, de ezeket csak és kirázólag úgy, ahogy anyu csinálja
3. öleljen meg valaki, mert amúgy meghalok
4. MIÉRT ÉÉÉÉN?? 
....és a bónusz: Kérlek istenem, add, hogy ne malária vagy más komolyabb bizbasz legyen.

A gyógyszertárban adtak valamit, amitől egész szépen lement 37.5-38 fok közé a testhőm, már nem akartam belehalni a reszketésbe, viszont mivel ez alá nem tudtam lehúzni a lázam, másnap fogtam magam, és bementem a kórházba...

...ahonnan haza is lettem egyből küldve, ugyanis ha külföldön mész kórházba, MINDIG LEGYEN NÁLAD AZ ÚTLEVELED. Ne legyél majom, mint én.

Szóval megint visszamentem, viszont a sors közreműködésének tudom be és pozitívumként könyvelem el ezt a kis extra sétát, ugyanis mire visszaértem, a kórház előcsarnokának közepén álló koncertzongorán játszott egy lány, egy másik pedig csellón kísérte. Hihetetlen volt arra belépni, hogy felcsendült a Szépség és a Szörnyeteg főcímdala. Ezek mellett még egy csomó mindent játszottak. Egyébként mindenki rendkívül kedves volt, amit nem tudtak elmondani angolul, azt elmutogatták, vagy szóltak valakinek, aki beszélte a nyelvet.

Az orvosom megnyugtatott, hogy valószínűleg csak sima megfázás, bár ő is azzal kezdte az egész procedúrát, hogy felvette, mikor és hol jártam, közölte, hogy egyik sem maláriás teürlet, viszont amennyiben elkezdek hányni vagy a hasam megy, azonnal menjek vissza, illetve akkor is, ha foltok jönnek ki a bőrömön vagy a lázam nem akar lejebb menni. 

Amíg arra vártam, hogy az orvos által felírt gyógyszert összeszedjem a pultnál és fizessek kb. 375 taiwani dollárt, ami kb. 10 eurónak felel meg úgy komplett MINDENÉRT (a vizsgálatért, a regisztrációs díjért, és a 20 tablettáért), kaptam valami kekszet, amit a várakozók között osztogattak, ugyanis ilyen jó fejek ott az emberek. Nem arra mennek ki, hogy minél több pénzt kiszedjenek az emberből, a kórházban nem problémaként kezelnek, még akkor sem, ha nem beszéled a helyi nyelvet, kekszet adnak és közben klasszikus koncertet adnak, hogy jobban teljen-múljon a várakozási idő, ami egyébként is elég rövid volt.

(Normális esetben feltöltenék ide egy videót a koncertről, de mivel videó túl nagy, ezért nem engedi feltölteni. Szóval nem tudjátok megnézni, de itt egy kép a receptemről és a kekszről).

Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyi minden múlik a hozzáálláson. Hiszem, hogy minden negatív helyzetben meg kell találnunk a pozitívumot - ez határozottan ilyen volt. Ezért IS kell utazni, hogy megismerjük ezeket a dolgokat, hogy tudjuk, máshogy is lehet csinálni. A pénz, a gazdasági helyzet pedig csak kifogás, mikor a kedvességet, a figyelmet és a barátságosságot nem lehet anyagiakban mérni. Természetesen sokkal nehezebb mosolyogni, amikor valaki minimálbérért túlórázik akár hónapokon keresztül, vagy egyszerűen nem adottak a feltételek ahhoz, hogy a munkáját a legjobb tudása szerint végezze, tudom, mert tapasztaltam ezt a középsulis kórházi gyakorlataink során, amikor nem volt elég kesztyűnk ahhoz, hogy fürdetéskor minden beteg után cseréljük, vagy amikor a "friss" lepedő vérfoltos volt, bár ki volt mosva. 

Szóval van egy javaslatom: mi lenne, ha első körben nem a túlhajszolt egészségügyi dolgozóktól várnánk el azt, hogy a hozzáállásuk rendben legyen, hanem a következő alkalommal, amikor bekerülünk a rendszerbe, akkor mi lennénk kedvesek és megértőek? Sokkal nehezebb valakivel úgy bunkózni, hogy közben a másik fél maga a megtestesült Teréz anya, és ki tudja, lehet olyan lesz az adjonisten amilyen a fogadjisten.

UI: amikor Indiában voltam, akkor is kellett mennem kórházba egy gyors kivizsgálásra - na, ott pedig tényleg nem lehet azt mondani, hogy a gazdasági helyzet jobb lett volna, mint Szerbiában vagy Magyarországon. Sőt, eléggé otthonosan éreztem magam a leharcolt felszerelések, ágyak, röntgen, stb között

UUI: onnantól fogok felnőttként tekinteni magamra, hogy egy ilyen megbetegedésnél nem akarok otthon lenni anyu kezei között és hagyni, hogy helyrerakjon. Eskü valami varázslat van abban a teában, amit csinál!