Kicsit felfüggesztem most az Incredible India sorozatot, hiszen egyszerűen muszáj megírnom azt az élményt, amit először tapasztaltam meg több hónapos solo utazásaim során, mégpedig azt hogy... lebetegedtem. De nem csak szimpla hasmenős-hányós vírust szedtem össze, de nem ám! Belázasodtam és azt hittem, hogy valaki poénból tőrt döfdös a halántékomba, úgy minden két percben. Amikor meg nem csak feküdtem és vártam a kaszás gyilkost, akkor meg minden 2 másodpercben. 

(Ez volt az egyetlen dolog városból, amit láttam pár napon keresztül)

Kicsit kevesebbszer lehet találkozni az utazásnak a negatív oldalaival, kevesebbszer beszélünk és posztolunk róla, nem nagyon hallasz arról, amikor valaki összeszed egy kellemes hasmenéses-hányós vírust Indiában, vagy megtapasztalja a "Bali Belly-t" Balin, esetleg a nagyon hidegre állított légkondik miatt összeszednek egy jó kis megfázást és konstans orrhangon beszélnek a bedugult orrukkal. Nagy népszerűségnek örvendenek még a jó kis fülfájások is. Aki azt mondja, hogy délkelet ázsiában nincs tél, az hazudik. Csak annyi különbséggel, hogy itt nem kültéren kell havazásra számítani, viszont minden reptéren, vonaton, buszon, metrón és zárt helyen TÉL van. De minimum ősz. Tuti így kompenzálják az évszakok hiányát.. szóval hála a minimum 15 fokos hőmérsékletkülönbségeknek, nem túl nehéz összeszedni bármilyen megfázást illetve vírust és bacit a nem jól karbantartott légkondik miatt.

Nem is beszélve a komolyabb betegségekről, amik ellen jobb esetben kapsz védőoltást, mielőtt ellátogatsz a világnak ebbe a részébe, mint amilyen pl. a malária, tífusz, japán vízfejűség, dengue láz, hepatitisz, stb. Ezekkel senki nem szeretne összetalálkozni.

Szóval másnap, amikor iszonyatos fejfájással ébredtem úgy, hogy már az éjszaka közepén fel kellett kelnem bevenni valami fájdalomcsillapítót, akkor tudtam, hogy valami gebasz van. Éreztem magamon azokat az ismerős tüneteket, amik akkor jelentkeznek nálam, amikor kezdek belázasodni, éppen ezért a cuki CouchSurfing vendéglátómtól is kértem valami gyógyszert, aminek elvileg segíteni kellett volna, gyakorlatilag csak annyit értünk el vele, hogy erőltetetten tudtam mosolyogni és nem álltam a sírás határán egészen addig, amíg az alapjáraton is 2 órás buszozásunk 4 órásra nem sikeredett, köszönhetően:
- valami útlezárásnak, ami miatt egy csomót kellett sétálnunk 34 fokban a tűző napsütésben (mondjuk legalább a láz miatt nem volt melegem, sőt, fel kellett vennem az egyetlen pulcsimat, ami nálam volt, mert rázott a hideg).
- illetve amikor rossz buszra szálltunk - itt kezdtem el zokogni, ami olyan szintű érzelemnyilvánításnak minősül errefelé, amivel csak ritkán lehet találkozni, nem is csoda, hogy nagyon megbámultak.

Mikor beértünk a hosztelbe, és kiderült, hogy várnunk kell a szobánkra, akkor megint majdnem eltört a mécses, viszont "szó bennakadt, hang fennakadt" amikor rájöttem, hogy 39.5 fokos lázam volt. NEKEM! Akinek máskor már az is teljesítmény, ha hőemelkedése van. Na, a hipohonder énem ettől még rosszabbul lett. Gyorsan el is mentem lezuhanyozni, bevettem valami lázcsillapítót és igyekeztem nem belehalni a tudatba, hogy beteg vagyok. Még alvás előtt kicsit meditáltam is, merthát azért mégiscsak sokat számít, hogy milyen állapotban van a tudatunk.

Na, amikor ébredés után ugyanolyan szarul voltam, szépen beírtam a google translate-be, hogy beteg vagyok, segítsenek, és megmagyaráztam a szitut, majd lefordítottam kínaira, a recepciós iránymutatása alapján szépen elvonszoltam magam a legközelebbi gyógyszertárba, közben igyekeztem nem hányni a különböző helyi ételek szagától. Amikre előző nap folyt a nyálam és alig vártam, hogy végigkóstoljak mindent! Közben pedig csak arra tudtam gondolni, hogy:
1. otthon akarok lenni
2. pirítóst akarok meg teát, de ezeket csak és kirázólag úgy, ahogy anyu csinálja
3. öleljen meg valaki, mert amúgy meghalok
4. MIÉRT ÉÉÉÉN?? 
....és a bónusz: Kérlek istenem, add, hogy ne malária vagy más komolyabb bizbasz legyen.

A gyógyszertárban adtak valamit, amitől egész szépen lement 37.5-38 fok közé a testhőm, már nem akartam belehalni a reszketésbe, viszont mivel ez alá nem tudtam lehúzni a lázam, másnap fogtam magam, és bementem a kórházba...

...ahonnan haza is lettem egyből küldve, ugyanis ha külföldön mész kórházba, MINDIG LEGYEN NÁLAD AZ ÚTLEVELED. Ne legyél majom, mint én.

Szóval megint visszamentem, viszont a sors közreműködésének tudom be és pozitívumként könyvelem el ezt a kis extra sétát, ugyanis mire visszaértem, a kórház előcsarnokának közepén álló koncertzongorán játszott egy lány, egy másik pedig csellón kísérte. Hihetetlen volt arra belépni, hogy felcsendült a Szépség és a Szörnyeteg főcímdala. Ezek mellett még egy csomó mindent játszottak. Egyébként mindenki rendkívül kedves volt, amit nem tudtak elmondani angolul, azt elmutogatták, vagy szóltak valakinek, aki beszélte a nyelvet.

Az orvosom megnyugtatott, hogy valószínűleg csak sima megfázás, bár ő is azzal kezdte az egész procedúrát, hogy felvette, mikor és hol jártam, közölte, hogy egyik sem maláriás teürlet, viszont amennyiben elkezdek hányni vagy a hasam megy, azonnal menjek vissza, illetve akkor is, ha foltok jönnek ki a bőrömön vagy a lázam nem akar lejebb menni. 

Amíg arra vártam, hogy az orvos által felírt gyógyszert összeszedjem a pultnál és fizessek kb. 375 taiwani dollárt, ami kb. 10 eurónak felel meg úgy komplett MINDENÉRT (a vizsgálatért, a regisztrációs díjért, és a 20 tablettáért), kaptam valami kekszet, amit a várakozók között osztogattak, ugyanis ilyen jó fejek ott az emberek. Nem arra mennek ki, hogy minél több pénzt kiszedjenek az emberből, a kórházban nem problémaként kezelnek, még akkor sem, ha nem beszéled a helyi nyelvet, kekszet adnak és közben klasszikus koncertet adnak, hogy jobban teljen-múljon a várakozási idő, ami egyébként is elég rövid volt.

(Normális esetben feltöltenék ide egy videót a koncertről, de mivel videó túl nagy, ezért nem engedi feltölteni. Szóval nem tudjátok megnézni, de itt egy kép a receptemről és a kekszről).

Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyi minden múlik a hozzáálláson. Hiszem, hogy minden negatív helyzetben meg kell találnunk a pozitívumot - ez határozottan ilyen volt. Ezért IS kell utazni, hogy megismerjük ezeket a dolgokat, hogy tudjuk, máshogy is lehet csinálni. A pénz, a gazdasági helyzet pedig csak kifogás, mikor a kedvességet, a figyelmet és a barátságosságot nem lehet anyagiakban mérni. Természetesen sokkal nehezebb mosolyogni, amikor valaki minimálbérért túlórázik akár hónapokon keresztül, vagy egyszerűen nem adottak a feltételek ahhoz, hogy a munkáját a legjobb tudása szerint végezze, tudom, mert tapasztaltam ezt a középsulis kórházi gyakorlataink során, amikor nem volt elég kesztyűnk ahhoz, hogy fürdetéskor minden beteg után cseréljük, vagy amikor a "friss" lepedő vérfoltos volt, bár ki volt mosva. 

Szóval van egy javaslatom: mi lenne, ha első körben nem a túlhajszolt egészségügyi dolgozóktól várnánk el azt, hogy a hozzáállásuk rendben legyen, hanem a következő alkalommal, amikor bekerülünk a rendszerbe, akkor mi lennénk kedvesek és megértőek? Sokkal nehezebb valakivel úgy bunkózni, hogy közben a másik fél maga a megtestesült Teréz anya, és ki tudja, lehet olyan lesz az adjonisten amilyen a fogadjisten.

UI: amikor Indiában voltam, akkor is kellett mennem kórházba egy gyors kivizsgálásra - na, ott pedig tényleg nem lehet azt mondani, hogy a gazdasági helyzet jobb lett volna, mint Szerbiában vagy Magyarországon. Sőt, eléggé otthonosan éreztem magam a leharcolt felszerelések, ágyak, röntgen, stb között

UUI: onnantól fogok felnőttként tekinteni magamra, hogy egy ilyen megbetegedésnél nem akarok otthon lenni anyu kezei között és hagyni, hogy helyrerakjon. Eskü valami varázslat van abban a teában, amit csinál!