Lehet, hogy kicsit túlzásnak tűnik ez a cím, de valóban úgy gondolom, hogy nem a facebook meg az insta az, ami VALÓBAN összehozza az embereket ma az internet, hanem a couchsurfing. Amikor egy világ fér be egy szobába.
Párszor említettem már a bejegyzéseimben, hogy szoktam couchsurfingelni a hosztelezés mellett, ami annyit tesz, hogy egy adott helyen az ott élők jóindulatából náluk töltök pár napot. Sokan is írtatok/írtak ezzel kapcsolatban is, aminek tökre örültem, továbbra is vegyétek fel velem a kapcsolatot, amennyiben felmerül valamilyen kérdés vagy kérés, szívesen válaszolok! De mit is kérnek a szállásért cserébe a hosztok? Azt, hogy az ember beszélgessen velük, meghallgassa őket, esetleg megtanítson pár fogást, ami szörfölő országára jellemző, együtt zenéljenek, jógázzanak, egyenek, igyanak, filmezzenek, stb. Tehát hogy barátkozzanak.
Sokaknak elsőre talán úgy tűnik, hogy mekkora már, ingyen lehet dekkolni embereknél, még szállásért sem kell fizetni és általában ezeket a következtetéseket vonják le:
1. Milyen gáz már az, aki így utazik, ki akarna idegenek kanapéján aludni? Csóringer.
2. Soha nem próbálnám ki, mi van ha meglopnak / elrabolnak / megerőszakolnak / meggyilkolnak stb. (Bár ezek a sima solo-utazásra is vonatkoznak haha)
3. Dejó, új embereket lehet megismerni.
4. Bele lehet látni más kultúrájú emberek életébe, és rövid idő alatt a lehető legjobban megiserni az éppen aktuális helyszínt.
Mi vitt rá arra a kezdetek kezdetén, hogy kipróbáljam?
Elsőre a legbanálisabb indok az volt, hogy Skóciában még a hosztelek is brutáldrágák voltak az aktuális anyagi helyzetemhez képest. Második meg az, hogy pár hónappal a skóciai kirándulásomat megelőzve együtt utaztam egy csajjal, aki Indiában kanapészörfölt és imádta. Amikor ezt mondta, akkor még nem jártam Indiában, így az országról csak a media által közvetített kép élt a fejemben, és feltettem neki én is a mi van ha "meglopnak / elrabolnak / megerőszakolnak / meggyilkolnak" kérdéseket.
Erre azt mondta, amit MINDENKINEK meg kell fogadni, aki kacérkodik azzal a gondolattal, hogy így utazzon: “Csak olyan embereknél szálltam meg, akinek sok-sok referenciája volt más utazóktól, és nem csak a barátai írkálgattak róla dolgokat, hanem valódi külföldi hátizsákosok is.” Én még kiegészíteném ezt azzal, hogy “és egyedül utazó nők is szálltak meg már nála”.
Mert bár oké, bizalom meg minden, meg szerintem én elég jóhiszemű vagyok és nem érzek rossz szándékot szinte senkiben, de én szeretem az életemet, és a lehetőségeimhez képest a lehető legtovább szeretném élvezni a napjaimat. Szóval bizalom meg minden, azért mégsem szeretném ha a testemet valaki olyanokra használná, amire én nem szeretném használni, illetve a patológiát se rajtam gyakorolja valami önjelölt pszichopata.
Szóval csak és kizárólag olyanoknál szállok meg, akik már előttem fogadtak sok-sok beazonosítható utazót, és van köztük legalább 1-2 solo nő is.
A másik, hogy előzőleg mindig beszélgetek ezekkel az emberekkel, már csak azért is, hogy megnézzem, milyen az első benyomásom róluk. Pl megbízható-e (rendszeresen válaszol), segítőkész-e (megpróbálja-e megmagyarázni hogyan jutok el a találkozási pontig), van-e közös témánk, és a többi.
Ja, és soha, de soha nem couchsurfölök akkor, ha későn érkezek valahova és már nincs esélyem arra, hogy máshol találjak szállást, ha véletlen valami mégsem úgy alakulna, ahogy terveztem. Na meg azért az első pár alkalommal mindig tudta valaki, hogy kinél leszek, hol lakik, telefonszám, stb. így ha véletlen elvesztem volna az éterben, akkor meglettek volna a keresési kiindulási pontok.
Szóval én Skóciában (Edinburgh és Glasgow) próbáltam először a CS-t. Elsőre egy Roberta nevű csaj látott vendégül, akivel még életemben nem találkoztam, de kijött a munkahelye elé (egyébként az Amazonnál dolgozik), és odaadta a lakáskulcsot, hogy menjek szépen haza, küldött képeket, hogy hogy tudok bejutni az épületbe, melyik kulcs hova való meg ilyenek. Ekkor esett le, hogy ez azért tényleg nagyon kétirányú utca, hiszen simán bemehettem volna a lakásába, felpakolhattam volna az értékesebb dolgokat, aztán meg köd előttem, köd utánam, pá és köszi a dolgokat. Vagy rászabadíthattam volna egy csomó baltásgyilkost – ő sem tudhatta előre, főleg hogy a két szép szememen kívül nem tudtam semmit nyújtani, ugyanis vele ellentétben nekem még nem volt referenciám a weboldalon. Se vendéglátótól, se utazótól, sem pedig baráttól. Nulla, zéró, semmi. És még így is megbízott bennem. Cserébe én frissen készített kajával vártam, amikor hazaért a munkából és órákig beszélgettünk az utazásairól, a kínában töltött éveiről, a családjáról, a barátjáról és minden másról.
A második vendéglátóm egy Mark nevű meleg pasi volt, akivel “első látásra egymásba szerettünk”. Egy nagyon édes, érdekes, tradícionális étkezdében teáztunk meg ettünk, és az első pillanattól fogva be nem állt a szánk. Konkrétan megállás nélkül beszéltünk és olyan volt, mintha ezer éve ismertük volna egymást. Volt, hogy Mark főzött nekem haggis-t, tradícionális skót ételt, máskor én csináltam neki és a lakótársának valamit. Mivel Mark nem volt beosztva akkor, amikor ott voltam (egyébként rendőrként dolgozik), így együtt mászkáltunk erre-arra Glasgowban, megmutatta a legjobb helyeket és nyilván továbbra is folyamatosan csacsogtunk. Ja, és az én javaslatomra kezdte el csinálni az ingyenes sétatúrákat a városban, aminek a végén a résztvevők annyi pénzt adnak, amennyit gondolnak.
A kövektező CS-ig pár hónapot várnom kellett, de egyértelmű volt, hogy miután megint egyedül utazgatok Ázsiában, hogy Delhiben is szeretnék megismerkedni pár helyivel, főleg a remek skóciai élményeim után és annak köszönhetően, hogy beleszerettem az indiaiak kedvességébe.
Nem szeretném külön-külön taglalni, hogy milyen sok mesés élményben volt részem így, hogy helyiekkel lógtam, de pár nagyon különlegesről szeretnék beszámolni.
1. Egy szegényebb muszlim családnál szálltam meg Jaipurban, ahol nem volt folyóvíz a házban, egy matracon aludtam- és aludtak a földön, vödöről öntöttük a vizet kézmosáshoz, és tusoláshoz át kellett menni a szomszédos nagymama házába, ahol volt “fürdőszoba”, ami annyit jelentett, hogy volt egy csap, amiből lehetett engedni a vizet egy nagyobb vödörbe, és egy kisebbel kellett kimeregetni onnan, hogy le tudjuk mosni magunkat. Van egy vállalkozása egyébként, elefántokat tartanak, oda is elvitt, hogy etethessem őket és egy csomót mesélt az állatokról. Cserébe nekem csak véleményeznem kellett a vállalkozást TripAdvisoron. Ja, tanítottak főzni (a konyhában sem volt bútor, a földre téve készítettek el mindent), illetve a rokongyerekekkel játszottunk, egy csomó chai masalát ittunk. Plusz elvittek egy tradícionális indiai muszlim esküvőre is. Itt csak a gyerekeknek vettem cukorkákat meg friss gyümölcsöt a családnak hálából, amiért befogadtak pár napra.
3. Balin Ubudban megismerkedtem egy csodálatos családdal, akikkel együtt töltöttem a szülinapom első felét – és mivel éppen akkor ünnepelték a Gulungán-t, a jó győzelmét a rossz fölött és hogy az ősök szellemei 10 napra visszatérnek a családhoz, így felöltöztettek engem és egy másik kanapészörföst (egy softwer developer pasit kaliforniából, de előzőleg 4-en voltunk vendégek, mert a pasi lány ikertesója és egy másik csaj is ott volt) tradícionális ruhákba, és együtt mentünk templomról templomra a családdal, és csináltuk velük a szertartást. Ez azért is rendkívül különleges élmény nekem, mert a nagytatám szülinapján születtem, és egész eddig mindig fel tudtuk köszönteni egymást, de mivel idén márciusban elhunyt, így ez volt az első alkalom, hogy nem tudtuk beszélni sem, viszont a tudat rendkívül megnyugtató volt, hogy balin úgy hiszik, hogy a szeretteik szelleme velük van 10 napot, és ráadásul ez pont a szülinapunkra esett.
5. Thaiföldön egy jó arc argentín pasinál, Ricardonál csöveztem, aki búvároktatóként dolgozik. Vele és a barátaival, főleg Ramónnal, lógtunk végig és nem volt egy unalmas percünk sem, voltunk hajókiránduláson, iszogattunk, beszélgettünk. Nem volt sok mindene, de azt szívesen megosztotta, de volt, hogy én főztem magunknak vagy hívtam meg vacsira.
6. Szintén thaiföldön vendégül látott egy meleg pasi, aki olyan történeteket mesélt, hogy fájt a hasam meg az állkapcsom a röhögéstől. Vele beszélgetni nem nagyon lehetett, mert csak mondta-mondta-mondta, viszont minden érdekelt, amit mondott és tényleg jót szórakoztam a sztorijain. Ja, és miután elment bulizni, ahova nem mentem vele, mert egy szörfdeszka (az enyém…) előzőleg úgy medencecsonton vágott, hogy se röhögni, se köhögni, se leülni nem nagyon tudtam, szóval szkippeltem a táncikálást, viszont így legalább másnap tudtam pátyolgatni a rendkívüli macskajajos Ruttit, aki lehet az első pár órában több időt töltött a wc fölött görnyedve, mint bárhol máshol. Ja és minden reggel munkába menet előtt csináltam neki reggelit.
7. A Fülöpszigeteken megismerkedtem egy brutál cuki lánnyal és az olasz barátjával, akivel már 4-5 éve együtt vannak. Meséltek a fociklubról, amit pár hónapja kezdtek el, és az első 10 gyerek helyett már kb. 60-al foglalkoznak. Voltunk helyi gyógyítónál, ugyanis Siquijor-t mindenki úgy ismeri, mint a “misztikus” sziget és a többi helyi is mindig figyelmeztetett, hogy vigyázzunk, mert mágia van a szigeten. Ja, meg elvittek pár nem turistás helyre engem is és az előzőleg megismert barátaimat, meg volt szerencsém részt venni egy tradícionális fiesztán, ahol úgy kezeltek, mintha az angol királynő lennék. Még a misén is külön lettünk üdvözölve, ugyanis a filippínók nagyon vallásosak, katolikus keresztények, és minden fieszta előtt van mise.
8. Taiwanon egy Taipei központjától kb. 1-1.5 órányira egy családnál voltunk, akik egy brutálisan szép, zöld környéken laktak. Itt is tradícionális ágyakon aludtunk és jól esett a családias légkör, hogy mind egy asztalnál ültünk és együtt ettünk. Csináltam nekik paradicsomlevest meg krumplistésztát, ami úgy sikerült a helyi alapanyagokból, ahogy, ugyanis nagyon örültek annak, hogy valami “magyarosat” egyenek. Csakhát nyilván nem volt az igazi, hahaha.
9. Indiában megismerkedtem egy pasival, aki a testvérével együtt vettek maguknak egy telket, ahol felállítottak pár sátrat, csináltak fürdőszobát, és kialakítottak maguknak egy kis életteret, ahova visszavonulhatnak a rohanós hétköznapokból, ugyanis elég menő üzletemberként dolgoznak, illetve a politikában is benne vannak. És ezek mellett dolgoznak rendesen a karmájukon is, ugyanis egyszerre akár 15 embertis vendégül tudnak látni Hampiban. Az egyik helyi, aki besegít a tulajoknak, elvitt minket egy privát telekre, ami a helyi “királyi” családé, és amin végigfolyik egy folyó, ami csak a mienk volt, négyünké, pár órára. Sehol senki, csak a természet és mi.
10. Hong Kongban egy dubai származású, Hong Kongban nevelkedett pasinál szálltam meg, akivel végül csak kétszer találkoztam, mert először munka miatt kellett elutaznia, ügyvédként néha sürgősen kell szerződéseket kötnie azokkal, akik a városban akarnak céget alapítani, később pedig a barátnője visszajött Franciaországból pár hétre, így nyilvánvalóan vele volt. Így a lakótársára lettem bízva, aki körbevezetett a városon, ha ránéztem valamire, meg akarta venni nekem, minden reggel étellel és chai latte-val várt, és szerintem a veséjét is odaadta volna, ha kérem. Hihetetlenül jó ember és vendéglátó. Amikor nem ért rá, akkor viszont a barátnőjét kérte meg, hogy legyen velem, hogy ne unatkozzak.
De ezen a 10 vendéglátón kívül megismerkedtem még egy csomó nagyon érdekes és értékes emberrel, akiknek köszönhetően beleláthattam a „szürke” hétköznapokba. Nem luxusnyaralás ez, nagyon sokszor matracon aludtam a földön, kanapén, ahonnan kilógott a lábam, vagy párszor egy dupla ágyon osztoztunk ketten. De nekem egyszerűen megéri, mert olyan élményekben volt részem, amiket egyszerű turistaként nem tudtam volna átélni már csak azért sem, mert ezek nem turistás dolgok voltak, hanem a mindennapok részei.
Mindegyik vendéglátóm tudja, hogy bármikor szívesen várom őket az otthonomba, akárhol legyen is az.
Nekem, és a regisztrált kanapészörfösök többségének ez a platform nem arról szól, hogy hogyan tudnak ingyen szállást kapni, hanem ezekről az élményekről.
Van pár szabály, amit érdemes betartani, ha éppen szörföznél valahol:
- mindig legyél illedelmes (ez alap). Valaki más otthonában leszel, megosztod vele az életterüket, tehát nyilván ehhez mérten kell viselkedni is.
- beszélgess és kommunikálj a vendéglátóddal. Okés elvonulni is néha, de igenis azért vagy ott, hogy megismerd őket és a kultúrájukat, az életüket, ez pedig nem telefonbújásból áll.
- ez annyira alap, de egy csomó hoszttól hallottam ezt a panaszkodást: TISZTÁLKODJ hahaha. Tusolj le, tartsd magad és a környezeted tisztán.
- ne zabáld fel a hűtőjüket, még akkor se, ha felajánlották, hogy azt ehetsz amit akarsz. Lehetőleg járulj hozzá az alapanyagok megvásárlásához legalább, ha főznek neked.
- ne is kezdd el ezt az egészet, ha neked csak az ingyen-szállásról szól a dolog, mert ez annál sokkal-sokkal több.
- ne panaszkodj az életkörülményeik miatt (pl. vödörből tusolás). Ők minden nap így élnek, te meg kibírod a 24 órát, utána meg leléphetsz.
- ne maradj egy helyen túl sokáig, kivéve, ha marasztalnak. Tudok olyan hosztot, aki konkrétan 3 hónapig látott valakit vendégül, mert annyira jól kijöttek egymással és volt közös téma meg hobbi, amin együtt tudtak ügyködni, jól megfértek egymás mellett és tádám.
- mindig köszönj meg mindent. Nem illik durcizni meg morgolódni, nem illik hazavinni extra személyt (legyen az partner vagy barát), és a többi.
Szerintem ezzel mindent körbefoglaltam kb.
Jó couchsurfölést mindenkinek!
