Nagyon sokan írtak/írtok a solo utazással kapcsolatban. Sőt, még az általános beszélgetéseim is így kezdődnek, akár élőben, akár chaten:

"Szia. Hol vagy? Hogy vagy?"

És nem fogok hazudni, jó érzéssel tölt el, hogy szinte minden egyes alkalommal mást kell mondanom, mint mikor előzőleg kérdezték. Jó érzés, mert mindig erről álmodtam, hogy beutazom a világot, hogy olyan kultúrákat ismerek meg, amiket először a Marika könyvekben olvastam, később a föld állatai és növényvilága sorozatokban megismert élőlényeket- és élőhelyeket látom a saját szememmel. Dokumentum- és játékfilmek színhelyein járok (pl. a Maya Bay környéke a DiCaprio-s A strand című filmből volt a legutóbbi, de pl. az Ízek imák szerelmek egyik strandján is voltam Balin).

El tudjátok képzelni, hogy milyen érzés túrázás közben a dzsungelben vagy az erdőben olyan lepkéket, denevéreket, majmokat, gyíkokat és különleges növényeket látni, mint amilyen a Kancsóka (asszem ez a neve annak a tölcséres növénynek, aminek folyadék van az alján, ami vonzza a rovarokat, és amikor benne vannak a tölcsérben, szépen fogja magát a növény, és lecsukja a tetejét, így zárva el a kijárást a rovar legnagyobb bánatára). 

Milyen érzés bemenni a boltba, megvenni a reggelit, majd kiülni a tengerpartra és a pálmafák alatt elfogyasztani azt? Milyen érzés úgy búvárkodni, hogy közben teknősökkel és rájákkal úszol? Hogy belebotlasz egy bohóchalba, és ott úszik előtted Nemo?

Esetleg hogy milyen végignézni úgy egy Balinéz vagy Thai táncot, hogy közben előzőleg csak dokumentumfilmekből hallottál ezekről? Vagy mikor egy tipikus áram nélküli halászfaluban alszol meg, miközben látod, ahogy a folyóba járnak fürdeni az emberek, amikor még szőnek meg fonnak, vagy hogy a 3 éves kisgyerek vigyáz a pár hónapos kistestvérére?

El tudjátok képzelni, hogy milyen úgy bemenni egy hindu templomba, hogy közben tudod a mantrákat, hogy milyen érzés képes lenni köszönetet mondani 5-6 ázsiai nyelven? Amikor tudod, hogy szinte BÁRHOVA mehetnél a világon, vannak ismerőseid, barátaid? Vagy ha nincsenek, a couchsurfing segítségével lesznek?

Hogy tudod, hogyan kell hordani teljesen más kultúrák népviseletét (itt azért megjegyezném, hogy a magyarról és a szerből viszont elég keveset tudok, szóval ha valaki felvilágosítana ezekkel kapcs, örök hálám. Egyébként az angoloknak MI a népviseletük? Csak mert ott is éltem, mégsem tudom... Na mindegy, majd google megmondja amint lesz internetem, mert amúgy most nincs, wordben írok, nem direkt a blogra):

Elképesztően szerencsésnek és boldognak érzem magam, hogy olyan életet élhetek, amilyet, viszont nem fogok hazudni, nem mindig egyszerű. Pl. amikor beteg voltam, igenis éreztem, hogy haza akarok menni, nem akarok ázsiai ízeket, szagokat, ha valaki még egyszer krákog egyet előttem és kiköp az utcán, azt nagyon lazán fejberúgom vagy csak sugárban lehányom, krumplipürét, teát, pirítóst meg borsólevest akarok enni, meg sajtos szendvicset, nem pedig bao-t, nasi campurt, pad se-ew-t, meg társait. Hiányzott az otthon és a megszokott ízek.

A másik: egyszer érdemes lenne lefilmezni azok arcát, akikkel nem vagyok állandó kontaktban és nem tudják, hogy mégis miből utazom?

Megint elmondom, hogy legnagyobb sajnálatomra NEM a szüleim pénzelnek. Bárcsak! De tőlük "csak" lelki támogatást kapok, de azt sokszor és sokat, úgy, ahogy éppen szükségem van rá. Sőt, a nagyszüleim és a rokonaim sem pénzelnek. Viszont itt meg kell jegyeznem, hogy örülnék annak, ha a családomat annyira felvetné a pénz, hogy a mindennapi életük kiadásai mellett még engem is cehhelnének. Gazdag pasik pedig főleg nem fizetnek (ez mindazoknak szól, akikben felmerült az a gondolat, hogy testi bájaim kiárúsításával keresem kenyerem, mert hallottam ám, hogy vagytok ilyenek, kis gézengúzok. Előbb adnám el a vesém, mint az önbecsülésem).

Szóval mégegyszer elmondanám, hátha másoknak is jól fog jönni ez a tudás:

MUNKÁBÓL keresem meg az utazásra valót. Mégpedig alkalmi megbízásokból. Az utazást megelőző hónapokban viszont az Anya Panzió "lelkes" lakója voltam, mert 25 évesen hazaköltözni úgy, hogy előzőleg 6 évet nem otthon él az ember, egyáltalán nem egyszerű. Viszont az a cég, ahol dolgoztam londoni életem során, továbbra is igényt tartott a munkámra, és londoni fizuval otthon élni szinte kiadások nélkül nem egy rossz állapot anyagi szempontból. Plusz az otthon egy effektíve halott kisváros, ahova a barátaim se túl sűrűn járnak vissza, így nem is volt mire elverni a fizetésem. Ez a cég (egyébként Mastered, csak hogy tudjátok, ne olyan legyen, mint Columbo hadnagy felesége vagy Charlie) annyira elégedett a munkámmal és a munkához való hozzáállásommal, hogy azóta is ha megszorulnak munkaerő-szempontjából, írnak egy emailt, és megkérdezik, hogy volna-e kedvem besegíteni X ideig. Nekem meg van, hogy a fenébe ne lenne! Sokat dolgozom ilyenkor és arra a pár órára teljesen kizárom a külvilágot, hogy a következő alkalommal is én legyek az, aki eszükbe jut. Nem túl bonyolult, nem igaz?

Szóval így van meg az anyagi fedezet az utazásom költségeihez.

Ráadásul amikor képet posztolok, akkor azokról a dolgokról teszem azt, amik elvarázsolnak, amik boldoggá tesznek, amik különleges élményt adtak. Ez pedig általában nem maga a szállás. Ez a szociális media átka és bája. Ezt a posztot írva épp egy meleg thai pasi kanapéján csövezek ingyen, viszont a társasházban, ahol él, van egy rohadt nagy medence, jacuzzival meg edzőteremmel. Ráadásul az alak brutáljó fej, annyit nevetek a történetein, hogy már fáj a hasam, és elvisz a legjobb helyekre, ahova az itteniek járnak és amik nyilván olcsóbbak, mint a turistáknak fenntartott részek. Reggelit a tescoban vásárolt kenyérből, tojásból és zöldségekből csináltam, ami szintén nem egy nagy kiadás. Ti élnétek így? Vagy ragaszkodnátok a hotelhez és a saját szobához? Ennétek helyi éttermekben, amik első ránézésre nem (sőt, sokadszorira sem) a legtisztábbak, vagy csak fehér abroszos kedves pincéres helyre mennétek el? Mernétek-e rendelni úgy ételt, hogy azt sem tudjátok, mit esztek, csak ráböktök valamire az étlapon, mert nincs kiírva angolul? Vietnámban pl. meg kellett tanulnom bizonyos ételek és hozzávalók nevét vietnámul, mert olyan sokan nem értettek angolul, kutyát pedig még VÉLETLENÜL SEM akartam enni, bár azóta már semmilyen húst sem eszek.
A couchsurfing mellett viszont hosztelekben szállok meg, általában 4-6-8-10 emberrel osztozok egy szobán, ahol csak egy saját ágyam van, jobb esetben van egy lakatos szekrényem az értékeimnek, illetve közös fürdőszoba van. Néha egy, amit egy szoba lakói használnak, máskor meg van több tusoló meg WC kialakítva egymás mellett. Egyébként ne értsetek félre, nekem ezek nem is kellemetlenségek, mert lehet, hogy nincs saját fürdőszobám, de nem is nekem kell takarítani. Vagy lehet, hogy több emberrel osztozok a szobán, de általában jó fejekről van szó, akik hasonló értékeket vallanak, mint én, és általában nagyon jól kijövünk egymással. Ki ne szeretne új barátokat szerezni? Van akivel utána pár napig együtt utazunk tovább, másokkal csak kontaktot cserélünk, és lehet később futunk össze valahol a nagyvilágban, másokkal viszont lehet csak egy buli erejéig vagyunk együtt. 

Feladnátok-e az otthon és a mindennapok biztonságát azért, hogy világot lássatok? Tudva, hogy nem építetek karriert, nincs párkapcsolatotok 26 évesen, amikor a korodbeliek már 1. vagy nagyon komolyan kapcsolatban vannak, együtt élnek, stb 2. el vannak jegyezve/összeházasodtak 3. már gyerekük van? 

Én simán, mert engem ez az életforma jelenleg boldoggá tesz. Úgy is, hogy régi barátoktól is akár azt kapod vissza egy vita folyamán, hogy "te csak megmaradtál egy főiskolás lánynak, míg másoknak munkája van". Először is, egyetemre jártam, nem főiskolára, másodszor pedig nem mindenkit ugyanaz tesz boldoggá, és lehet ha sima irodai munkám lenne, előbb-utóbb felvágnám az ereimet.

Az élet olyan rövid. Annyira egyszerű belekerülni a mókuskerékbe, olyan sok dolgot halasztunk holnapra, amire pedig amúgy vágyunk. 

Holnaptól jár el mindenki edzeni és egészségesebb életet élni vagy eszi meg a szelet tortát, amikor már leadta az X kilót.
Holnaptól kezd el mindenki egy kurzust.
Holnaptól vesz fel olyan ruhát, amit mások véleménye miatt nem mer hordani.
Holnaptól keres új munkát, pedig a régitől már agyvérzést kap.
Holnaptól szakít a párjával, aki amúgy veri meg abuzálja, de na, azért jobb, hogy van, mintha nem lenne.
Holnaptól megy el álmai nyaralására.
Holnaptól vágatja-festi át a haját, mert na, lehet mégse kellene.
Holnaptól olvassa el a könyvet, nézi meg a filmet.
Holnaptól iratkozik be egy nyelvtanfolyamra.

Holnaptól kezd el élni.

És aztán az egyik holnap már nem fog eljönni, mert minden élet véges. Sokan kérdezik meg, hogy "nem félsz, hogy megerőszakolnak, hogy elrabolnak, hogy meggyilkolnak?" 

Nem, nem félek. Én bízok és hiszek abban, hogy mindenkinek azokon a tapasztalatokon kell átesnie, amiket megél. Ez az én hitem, és tudom, hogy akkor és úgy lesz minden, ahogy lennie kell. 

A nemi erőszaktevők legnagyobb része a családból vagy ismerősi körből kerülnek ki. Ki gondolta volna, hogy egy testvérre vagy nagytatára-nagybácsira bízni a kislányt rossz ötlet? Senki, ugye? Vagy hogy a babysitter illetlen helyen nyúl hozzá a kisgyerekhez? Hála a #metoo kampánynak már ezekről is hallani. A Pesten Hallottam csoportban érdemes rákeresni erre a hashtagre, ha storykat szeretnétek olvasni, van pár igen sokkoló.

Hogy kirabolnak? Hát, ellopták a telefonom. De minden anyagi dolog pótolható. Viszont ha a laptopom, a bankkártyám vagy az útlevelem veszne el, lehet kapnék egy bőgőrohamot mert nagyon megnehezítené az életem – viszont mint mondtam, minden pótolható. Mondjuk főleg a laptopom miatt sírnék a benne tárolt értékek miatt. Fúúú, most, hogy belegondoltam, írjatok már, hogy tudok lementeni MINDENT egyszerre valami felhőbe? Ötletek????

Hogy engem rabolnak el? Nagyon tudok sikítani, általában van nálam egy síp, nem mászkálok egyedül éjszaka, és általában nagyobb és nehezebb vagyok mint az ázsiai férfiak többsége. A másik, hogy ezzel az erővel akár Budapest vagy London utcáiról is felkaphattak volna. Reméljük nem történik meg.

És hogy meghalok? Valar morghulis - minden embernek meg kell halnia. A legjobb az egészben az, hogy akkor úgy halnék meg, hogy tudom, hogy úgy éltem, ahogy nekem az adott körülméyek között a legmegfelelőbb volt. Hányan tudják ezt elmondani magukról? Amikor lepereg előtted az életed filmje, lesz benne valami, amit megbánsz? Valami, amit nem tettél meg? Nekem szerintem nem. És ebben benne van az is, hogy ettem sült tücsköt meg skorpiót is.

Viszont hazugság lenne azt mondanom, hogy nem érzem magamon a társadalmi nyomást és elvárást, hogy úgy éljek, ahogy a többieknek megfelel. Hogy legyen egy kis cuki családom, legalább egy örökbefogadott gyerekem, szerető férjem, meg "normális" állásom. Hogy vágyom-e rá? Félig igen, én nem hiszem hogy képes lennék vándor-módra éveket barangolni a világban. Viszont az is biztos, hogy elkaptam a "travel-bugot", tehát hogy képes leszek-e valaha huzamosabb ideig ugyanazon a helyen élni, az is kérdéses. A világ túl nagy, és még túúúúl sok helyen nem voltam, majd ha egyszer végzek ezzel a listával, akkor lehet lecsillapszik bennem a mehetnék, és elkezdek "normális" életet élni, de addig meg: utazok.

--------------------------------------------------------------------------------------

Amennyiben érdekel, hogy éppen hol vagyok, kövess instán, az @agnesbenak név alatt megtalálsz.