Két hete a csodálatos, fantasztikus, imádnivaló Budapesten töltöttem pár napot. 

Sietősen utaztam fel, rohanós volt az egész (céges évzáró, barátos karácsonyi buli és utolsó pillanatos ajándékvásárlás volt a program). Éppen indultunk a belvárosba a barátnőmmel, és ahogy szálltunk be az autóba, mondta, hogy mennyire szereti az esőt egyébként és hogy tökre nem zavarja, hogy most esik. És ezzel én is így vagyok. Néha már a hajam kihullik a sok borongós naptól és Londonban élve gyűlöltem, hogy nem volt egy igazi nyaram. Idén viszont 7 hónapot töltöttem el napsütésben és konstans 30 fokban, ami bár eszméletlenül király volt, mégis jól esett hazajönni októberben és élvezni a hűvösebb, hosszú nadrágos időjárást is.

Pont ezért szeretem a novemberi hideg, esős, ködös és szürke napokat, amikor csak annyit van kint az ember, amennyit muszáj, viszont behúzódva lehet meleg pokrócba burkolózva teázni és filmezni, lehet sütiket sütni meg gazdag, ízletes leveseket főzni, amik felmelegítik az ember testét-lelkét és nem kap mellé hőgutát és nem izzad ki minimum 2 liter folyadékot evés közben, mint nyáron. Ráadásul az őszi-téli behúzódós, lelassulós idő tökéletes arra, hogy számot vessünk az eddigi életünkkel, tanuljunk az átélt dolgokból, legyen az negatív vagy pozitív, és hogy kicsit a külvilág helyett saját magunkra fókuszáljunk.

Ez a kép kb. 2 éve készült Osloban.

Szeretem az évszakok változását, megfigyelni, ahogy újjáéled a természet, kizöldül minden, virágba borulnak a fák, a kertek. Szeretem a nyár pörgős forróságát, a vízparton eltöltött lustulós órákat, a meleg éjszakákat, a szabadban fröccsözéseket, a könnyű ételeket. Szeretem az ősz lassúságát, a színek kavalkádját, a meleg italokat és a nagyon puha pulcsikat, könnyű kiskabátokat. És nagyon szeretem a tél egyszerűségét, fehérségét (jobbik esetben), az ünnep fényét és ragyogását, a karácsonyi ízeket, süteményeket, a szeretteinkkel való együttlétet. Az a melegség, ami nyáron kint van, ilyenkor a szívekben van, legalább egy kis időre, vagy sokan legalább erőt vesznek magukon, és úgy csinálnak, mintha képesek lennének emberi együttérzésre, de ez a tényen nem változtat, attól még kedvesebbek egymással az emberek.

A természet változasáit szeretem, szeretem őket átélni, megfigyelni és részese lenni ennek a körforgásnak. 

Az viszont, hogy ugyanezt a változást elfogadjam magamban és az emberi kapcsolataimban, nem annyira tetszetős dolog számomra. Nem szeretem, hogy pont úgy, ahogy sok dolog elromlik, úgy sok kapcsolat is. Ragaszkodok minden egyes kis szalmaszálba, nem tudom elengedni azokat az embereket, akiket egyszer megszerettem, főleg ha azok önszántukból mennek el, pedig sokkal jobb felesleges terhek nélkül indulni az új évnek. Kicsit talán irígylem is azokat, akiknek megy ez az elengedős dolog. Idén elvesztettem egy számomra nagyon-nagyon fontos embert, aki születésem óta a világom egyik alappillérje volt és aki nagyon közel állt hozzám. Az ő halálának feldolgozásában csak az segített, hogy tudom, ha választania kellett volna, még mindig velünk lenne és még sokszor találkozok vele álmomban is, ami azért jól esik, mert hallom a hangját és érzem a jelenlétét. 

Egyik kedvenc képem a tatámról

Az év vége remek lehetőség arra, hogy tanuljunk ezekből a kapcsolatokból és elengedjük azokat, akik menni szeretnének. Akik nem hoznak pozitív változást az életünkbe, akik nem vidítanak fel a jelenlétükkel és akikre többször gondolunk rossz érzésekkel, mint jókkal. Szükséges elengedni azokat a dolgokat, szokásokat és személyeket is, amelyek bár közel állnak hozzánk, mégsem tesznek hozzá semmi pozitívat a mindennapjainkhoz, akik és amik sok energiát igényelnek, pont azért, hog beengedhessünk valami vagy valaki újat. Az a virág növekszik, amelyiket öntözik - azok a dolgaink javulnak és változnak, amelyekre fókuszálunk. 

Ez az életszemlélet nem csak a kapcsolatainkban fontos, hanem a mindennapokban is. A magánéletben eléggé szétszórt vagyok és rendezetlen, sokszor felejtek el dolgokat és igencsak kupis az életterem is (mondjuk ezt igen jól kompenzálom a munkámban, ahol mindig mindent rendszerezek és rendben tartok, hahaha). Az új évben meg fogok szabadulni minden olyan dologtól, ami csak "porfogó", amire ha ránézek, nem tölt el örömmel és/vagy kellemes emlékkel, legyen szó emberről, tárgyról, akármiről.

A 2018-as évemben nem értem el semmit, ami a társadalmunkban értéknek számítana. Nincs egy jóravaló barátom (ne adj isten, férjem, így 26.5 évesen), gyerekeim, saját családom. Sőt, kiemelkedően király munkám és karrierem sincs. Van egy egész normálisan fizető állásom, amit azért csinálok örömmel, mert bárhonnan dolgozhatok és nekem ez a flexibilitás és mobilitás a fontos. Saját lakásom sincs, bár mondjuk minek is, ha szabadidőmben repjegyeket keresgetek a következő utazáshoz?

Az idei évem talán arról szólt leginkább, hogy alternatív lehetőségekről tanultam és hallottam. Tudom, hogy úgy is boldog lehet lenni és családot lehet alapítani, ha az ember 3 dollárt keres naponta a földeken, de azt is láttam, hogy milyen Delhiben menő menedzserként egy soklakásos társasházában a balkonról nézni a krikett meccset. Láttam embereket, akiknek semmijük sincs, a nagy mosolyukon kívül, ami az arcukra van ragasztva. Láttam olyanokat is, akiknek mindenük megvan anyagi értelemben, de nem találják önmagukat. 

Sokan mondják, hogy mennyire menő, hogy ennyit utazok és hogy egyedül mászkálok a nagyvilágban.

Holott én azt érzem menőnek, amikor valaki tudja, hogy mit szeretne és meg is valósítja azt, nekem ez az utazás. Tudok embereket, akik arra fókuszálnak, hogy a lehető legjobban nézzenek ki, és ezért minden nap tesznek is, edzésekkel és helyes étkezéssel, míg én lelkiismeretfurdalás nélkül zabáltam tele magam karácsonykor. Embereket, akik éjt-nappallá téve dolgoznak azért, hogy olyan cégük legyen, ami megélhetést biztosít nekik és azoknak az embereknek is, akiket alkalmaznak. Emberek, akik a menő munkájuk mellett tanulnak, mert szeretnének több lábon állni. Olyanok, akik a szerelemért átutaznak a fél világon és feladnak mindent, csak azért, hogy együtt legyenek. Mesés anyukák és apukák, akiknek a gyermekeik a legfontosabbak, és értük tesznek mindent. Olyanok, akik egy fontos célért önkénteskednek valamelyik harmadik világbeli országban. 

Minden egyes ember csodálatos, aki kilép a komfortzónájából csak azért, hogy elérje a céljait, még akkor is, ha ezek a célok nem olyanok, amikből filmet készítenek. A lényeg úgyis az, hogy éljünk egy normális, kiegyensúlyozott és boldog életet, amivel nem ártunk másoknak és a környezetünknek, nem? 

Szóval kívánok mindenkinek (és magamnak is) egy olyan 2019-es évet, ahol:
- olyan emberekkel vagyunk körülvéve, akik számunkra fontosak és boldoggá tesznek minket
- észrevesszük az élet apró örömeit a mindennapokban, kezdve azzal, hogy a reggeleket egy finom kávéval/teával kezdhetjük, hogy van kinek reggelit csinálni vagy csak simán köszönni
- megtanuljuk értékelni azt, amink van - de ettől függetlenül törekedhetünk arra, hogy valamiben jobbak legyünk, hogy fejlődjünk
- minden nap kicsivel legyünk kedvesebbek, türelmesebbek másokkal és önmagunkkal
- minden napban van legalább 3 dolog, amiért hálásak lehetünk
- hogy elérjük a céljainkat és legalább egy nagyobb álmunk megvalósul
- hogy tanuljunk valami újat, amiben jók lehetünk és ami boldoggá tesz
- kevesebb elektromos kütyü, pl mobilozás helyett olvashatnánk is jó könyveket (magamnak felírva a tennivalók listájára, hogy be KELL iratkoznom a könyvtárba).
- több mozgás, séta, jóga, futás, aerobic, zumba, akármi
- több, helyi termelőktől beszerzett élelmiszer, mint előre csomagolt vacak, több zöldség és gyümölcs, kevesebb hús és édesség meg tartós élelmiszer
Kívánok egy olyan 2019-es évet, amire jó lesz visszaemlékezni. 
Találkozunk jövőre! :)

UI: ezen a képen nem én vagyok, de köszönöm annak a kreatív emberkének, aki elkészítette és lehetővé tette, hogy elérhető legyen a Google képkeresési találatai között :)

------------------------

Amennyiben érdekel, hogy éppen hol vagyok, kövess instán, az @agnesbenak név alatt megtalálsz :)