Hétfőn végre kipróbálhattam, hogy milyen érzés futni a Richmond Parkban. Életemben először egy alkalmazást is használtam a mozgáshoz, mégpedig a Runtastic nevű, valóban nagyon fantasztikus kis appot. Így le tudtam mérni az útvonalat, azt, hogy milyen sebességgel futottam, hol álltam meg, milyenek voltak a terepviszonyok, egy km-t hány perc alatt futottam le és hogy közben mennyi kalóriát égettem. Tényleg nagyon hasznos, főleg hogy asszem tárolja az eddig adatokat, ergo vissza tudom követni, hogy vajon fejlődtem-e az idő múlásával.
Szóval azt hiszem határozottan kijelenthetem: a Runtastic és én egymásra találtunk, amíg az internetkapcsolat el nem választ.
Hazaértem, közben kimostam egy adag ruhát (hihetetlenül jól tudok előretervezni, hahaha) és egy gyors tus meg kajakészítés után találkoztam Angival a ház előtt, ugyanis a buszmegállóba nem értem oda (milyen meglepő!) és eljött értem. Innen indultunk korgó gyomorral a Richmond Parkba, ugyanis bár én még csak három hete vagyok itt, már nagy erőkkel indultam a felfedezésére, míg ő egy év után csak most jutott el ide először. Szerintem az ő szívéhez is annyira közel fog állni ez a hely, mint az enyémhez. A természet lágy ölén közelről is megcsodálhattam egyes alkotásait az élőlényeknek, ugyanis jól kivehetően beleléptem egy olyan dologba, ami ilyen formában elvileg szerencsét hoz (na, a mai nap mégis rácáfolt erre, vagy csak 24 óráig érvényes a kakis dolog, nem tudom).
Lényeg a lényeg: egy kidőlt farönkön megebédeltünk, hülyéskedtünk, írtunk Fabiannak, hogy hiányoljuk és hogy a parkban vagyunk, amit ő is nagyon szeretett itt, és végül elindultunk "megmászni a hegyet." Gyönyörű volt a kilátás, a természet, és még az idő is jó volt. Végre valahára szakítottam időt arra, hogy benézzek az Isabella Plantation-be, úgyhogy végül körbe-körbe mászkáltunk azon a fantasztikus helyen. Gyönyörű, rendezett kert, tavacskákkal, kacsákkal és egyéb madarakkal, mókusokkal, rókákkal meg mindennel, ami kell. Békés, nyugodt sziget az amúgy sem éppen zsúfolt park közepén.
Itthon még beszélgettem Fabiannal, aki szerint nagyon jó, hogy ennyit mászkálunk mindenhova, és hogy igazi "mamacita" vagyok a futás miatt. Miután csekkoltam, hogy mit is jelenthet ez, enyhén szólva meglepődtem, mert bár akkor éppen a kölyköknek főztem megint, nem gondoltam volna, hogy leanyukáz. Ezért inkább meg is kérdeztem tőle, hogy most komolyan..? Majd mondta, hogy náluk szlengben ez egyfajta dicséret, amivel a jobb kinézetű, fitt nőket illetik. Most meg rajam múlik, hogy vagy elhiszem neki, vagy nem, ugyanis a spanyol tudásom kimerül a "szomjas vagyok" ismételgetésében, meg egyébként is, a chilei kultúra nem túl ismerős nekem. Végülis szerintem mégis elhiszem, mert ez jobban esik a kölykök lekövérezésénél, még akkor is, ha csak egy kis hülye bók.
Este Tim előbb hazajött a munkából, hogy segítsen Tamarának a felkészülésben a holnapi vizsgájára, szóval előbb otthon volt, minthogy elkezdtem volna csinálni a vacsit. Aminek a vége az lett, hogy először mindenkit kiküldtem a konyhából, mert a két gyerek, Tim, Mari és én is ott voltunk, de a végén mégis az apuka csinálta meg a vacsit, miközben folyamatosan magyarázott... szóval inkább elmentem megnézni, hogy Kayan letusolt-e és összeszedtem a ruhákat, mert még anyuval sem tudok főzni, aki kevesebbet magyaráz Timtől, szóval az idegrendszerem és a hajszálaim megőrzése érdekében visszavonultam.
Este pedig csakazértis megettem egy fagyit, és a "korán" fekvésből megint éjfél lett.
