A tegnapi napom nagyon a mozgásról szólt, többet kellett rohanni, mint úgy eddig bármikor.
Először is kora d.u. elmentünk Fabiannal (Angi barátnőm ex-munkatársa) bicajozni a Richmond Parkba. Egyébként a mellettünk levő utca teljesen le van zárva és a park bejáratánál is tele van mindenféle sminkes-és öltöző autóval, mert valami filmet forgatnak, amiben egy csomó ismertebb színész is játszik, mint pl. Ryan Reynolds (asszem. Az tuti, hogy Ryan) és még sokan mások. Ez akkor is érdekes, ha az ember csak távolról szemléli a dolgokat, pl. a Die Hard valamelyik részét is egy utcával mellettünk forgatták, amikor még Budapesten éltem.
Na, de a lényeg a lényeg: találkoztunk Fabiannal és egy csomót bicikliztünk, én pl. még szarvas agancsot is fogtam útközben, mert a drága lélek majdnem az úton feküdt, remélem nem akart öngyilkos lenni, de így meg tudtam érinteni anélkül, hogy meg kellett volna állnom és nem volt ideje elszaladni. Később megálltunk kicsit beszélgetni, tanított spanyolul, főleg ilyen "éhes vagyok, szomjas vagyok, tetszik, nem tetszik" jellegű dolgokat, de káromkodást nem volt hajlandó, pedig mondtam, hogy az is nagyon hasznos lehet, nem csak a "me gusta" és a "no me gusta". Üldögéltünk a fűben, én almát ettem, mert annyi eszem legalább volt, hogy vittem valami táplálékot, még ha előtte el is felejtettem enni. Mivel a földön voltunk, még egy hernyó is rámászott a kezemre, ezer éve nem láttam ilyen élőlényt. És még az idő is nagyon-nagyon kellemes volt! (vagy csak kezdem megszokni).
A délután következő része rohanásból állt: gyerekekért suliba, haza a füzetekért, Tamarát elvinni a nagymamájához, rollerrel vissza (szerintem évek óta nem rollereztem, de NAGYON jó!), gyorsan összedobni valami kaját Kayannak és rohanni, szaladni, futni úszás órára. Ahonnan elkéstünk...
Mentségemre legyen mondva, Tamara nem készítette ki a cuccait, amit elvihettem volna a suliba, akkor nem kellett volna visszajönni és megint el innen, plusz életemben először mentem el az uszodába - a hosszabb úton. Hazafelé már a rövidebben jöttünk, Kayan mutatta az utat egy darabon és sokkal jobb volt, főleg hogy az első szakasz után már tudtam is, hogy merre vagyunk. Az úszás jó volt, főleg mert nem csak a kölyöknek volt órája, hanem közben én is úszkálhattam, plusz még utána is maradtunk úgy kb. fél órát, szóval tényleg megvolt a napi edzés. Hazafelé útközben még egy játszótéren is megálltunk és mivel a lubickolás után a kölyök fázott (én is egyébként), odaadtam neki a pulcsim. Nagyon viccesen kis cuki volt így!
Vacsira készítettem levest, salátát és pizzát, majd rohantam vissza a központba, mert Fabiannal megint találkoztunk. Ő vacsizott, én nem voltam éhes (nyilván a pizza után), meg megittunk egy-egy Desperadost, ami ilyen citromos-tequilás finom sör. Utána sétáltunk egyet a Temzeparton, ő növelte az egóm, mert folyamatosan bókolt. Mondjuk tényleg jól esett, de latin, ők meg elvileg nagyon értenek az udvarláshoz, úgyhogy inkább nem vettem komolyan amiket mondott. Viszont nagyon sok szépet mesélt Chiléről, a családjáról, a terveiről meg hogy úgy egyébként milyen volt itt Londonban élni. Megjegyzem: egy évre jött és kilenc év után megy haza!
Egyébként van meghívásom Chilébe, és hazafelé végre láttam rókákat is! Mennyi volt belőlük, el sem hittem, pedig nem lakom messze a parttól.
