Miután elvégeztem a reggel a szokásos kis munkámat (suliba vinni vállalható állapotban a gyerkőcöket és most éppen vasalás és főzés volt a program), bementem Kingston központjába Angival. Szokás szerint a telefonfülkéknél találkoztunk, és szokás szerint elkéstem. Mivel az új (egyébként nagyon szép) cipőjét szoknia kell a lábának, beülős program lett a kis találkánkból, miután 30 percig mászkáltam és bámészkodtam (igazából Angi is ott volt, de őt kevésbé kötötte le a sok kis vacak, mint engem).

Végül beültünk a Paul nevű cukrászdába megkóstolni valami citromos-fantasztikus sütikét és meglátogatni Anci barátnőjét, Timit. Timi ebben a nagyon hívogató cukrászdában dolgozik, és nagyon-nagyon aranyos volt, mivel neki épp akkor volt szünete, amikor mi ott voltunk, így odaült hozzánk és beszélgettünk. Kellemes délután volt, főleg, hogy elvileg minden záráskor a megmaradt sütiket kidobják, és Timi mondta (nem tudom, hogy csak viccből-e vagy komolyan gondolta), hogy mivel ők elvihetik haza a megmaradt sütit, így lehet kaphatnánk mi is. Namármost: vagy nagyon kövér leszek, vagy hazahozom a kiscsaládnak, mert itt mindenki oda meg vissza van Paul cukrászdájának mindenféle termékétől. 

A kis beülős-beszélgetésünk után egyből mentem a gyerekekért a suliba, Kayan már nagyon hülye állapotban jött ki suliból. Hallgatott, nem beszélt, viszont engem csesztetett és az arcom előtt pofozgatott elég hevesen, amikor meg hangot adott ki magából, az inkább ordítás vagy dünnyögés volt. Tamara barátnője eljött hozzájuk egyből órák után, itt volt fél hétig, az úszásóra előttig. Csinálni akartam nekik palacsintát, amolyan uzsonna-félének, és mikor bejöttek a gyerekek a konyhába enni (közben még sütöttem), Kayan továbbra is vállalhatatlanul viselkedett, meglökött, holott a forró serpenyő a kezemben volt és hát.. olyat mondtam neki, amit akkor megbántam, amint elhagyta a számat. Egyébként semmi különöset, de olyan gyerekek előtt csunyán beszélni, akik még a zenékből is a cenzúrázott verziót kapják, hát, nem a legjobb ötlet. Bántam is rendesen, tényleg. még Timmel is beszéltem róla, de ő csak legyintett, hogy megesik. Viszont a kicsiken látszott, hogy rosszul érintette őket, ezáltal engem is sokkal jobban zavart. A házi feladat készítése közben elmagyaráztam Kayannak, hogy miért mondtam, és hogy engem nem zavar, ha ütöget, de soha többet ne csinálja ezt, ha a konyhában vagyunk, mert megsérülhet, ha pl. a forró víz legközelebb rajta köt ki, vagy bármi történik. Úgy tűnt, hogy felfogta annak a súlyát, amit ő is csinált, mert utána újból egy bújós kiscica lett. 

Amikor Tamarát elvittük úszásoktatásra (egyébként annyira büszke voltam rá, nagyon jól megy neki), Kayannal kimentünk focizni a nagyon közeli parkba, amíg Tim bevásárolt. Olyan jót játszottunk! Vagy én vagyok egyébként nagyon béna fociban, vagy Kayan hihetetlenül ügyes meg gyors, mert bár párszor sikerült elvennem tőle a labdát, a legkönnyebb megoldásnak mégis az tűnt, ha megfogom, felemelem, és közben lövök. 

Sajnos később megint rájött a hasmenés a kislegényre, szóval a Lidlből egyenesen visszaszaladtam vele az uszodába, ahol bementünk a női mosdóba. Kayan végezte a dolgát, viszont a kézszárításkor probléma adódott, ugyanis a gépek nem működtek. Viszont volt egy automata a WC másik végén... csak az éppen nem meleg levegőt fújt ki, hanem Always és Tampaxot adott ki, ha valaki bedobott egy pénzérmét. Mondtam is Kayannak, hogy hát.. lehet nem ezt kellene használnia, mert ez bizony nem kézszárításra való.
- Akkor mire?
- Hát.. Always-t és Tampaxot tudsz itt venni.
- Az mi?
- Női dolgok.
- Miért női dolgok? (itt már tényleg kezdtem kétségbeesni, hogy ezt most hogy magyarázom meg neki.)
- Hát mert... felnőtt dolog, kérdezd meg anyukádat.
- De biztos szabad tudnom, mondd el!
- Nézd, Kayan, mindjárt odaérünk apukádhoz, kérdezd meg őt.
- Mondd el, miért nem akarod elmondani?! (közben már egyre idegesebb ő is, csak ő másért.)
- Kayaaaan! Nem is tudom, hogy elég nagy vagy-e már ehhez. Kérdezd meg apukádat, mindjárt odaérünk.
Itt már erőteljesen követelte, hogy mondjam el neki, a mondandóját kézrángatással is hangsúlyozta.
- Tudod mi a nőknél a ciklus?
- Nem, mi az?
És itt végre valahára odaértünk Timhez és Tamarához, én amilyen hamar csak lehetett, lepasszoltam a kis kiváncsit, foglalkozzon az ilyen kérdésekkel az apja, és inkább cipeltem két jóóó nagy csomagot. Azt hittem, hogy az ilyen jellegű beszélgetésekkel még várnom kell pár évet, pl. majd ha a saját gyerekemnek kell magyarázni. Azért tudnak ám kérdeni a kicsik, az biztos. Főleg ilyen esetekben rossz, amikor azt sem tudom, hogy szabad-e válaszolnom, vagy inkább nem.

Viszont a vacsi, amit főztem, mindenkinek ízlett aki próbálta (Kayan újra diétás koszton van) és el is fogyott. Szóval most juhuuu, öröm van és boldogság! Főleg mert holnap utazok Windsorba, Bathba és a Stonehenge-hez. Őszintén remélem, hogy nem fogok elveszni a londoni nagyon szövevényes metrón odafelé, nem fogom elveszteni Valentina éves bérletét és úgy egyébként is nem fogom elhagyni még a fejemet is útközben.