Tudtam,őszintén próbáltam felkészülni lélekben a mai napra, amikor ezernyi hülye, idióta, nemszeretem dolgot kell elintéznem.
Mint pl. mobilszámot szerezni, regisztrálni a doktornál és a fogorvosnál, bejelentkezni az OFSTED rendszerbe, hogy picivel több legyen a fizetésem és végre bankszámlaszámot szerezni, hogy tudják utalni a nagyon megérdemelt pénzecském.
Szörnyű volt ez az egész, bár az igen sok erőt adott, hogy frissen sült kenyér illatára keltem (meg a szemetesautók hangjára, de az mellékes), amibe belevegyült Kayan röhögése, akinek ment a hasa. Én még ilyet nem láttam, egy 8 éves kiskölyök röhögött a saját a betegségén és egyáltalán nem látszott betegnek, eltekintve attól a ténytől, hogy az a táplálék, amit bevitt, három másodperc alatt távozott is belőle a hosszabb úton. Szóval ő is jött velünk az orvoshoz, bár ő nagyon más,sokkal kellemetlenebb okokból. 
Mint később kiderült, mostanában bankszámlaszámot és -kártyát szerezni szinte lehetetlen, hosszú és időigényes folyamat, érthetően szigorítottak a rendszeren.. mégis sokan visszaéltek a helyzettel. Mégis, miután a sokadik bankból gyalogoltunk ki egy sikertelen kisérlet után, csak az volt a fejemben, hogy NEMÁÁÁÁR MOST TÉNYLEG?? MOST TÉÉÉÉNYLEG???! és bizony tényleg.
Timmel (akivel az ilyen dolgokat egyébként rendezni lehet, mert ő foglalkozik velük) végül beültünk, és ettünk egy-egy szelet sütit, csak azért, hogy legalább valami jó legyen a délelőttben (bár nekem az is elég jó volt, hogy előtte voltunk bevásárolni, és kaptam müzlit, ami NAGYON finomnak tűnik. Alig várom a reggelt, hogy meglássam, valóban olyan-e, mint amilyennek elképzeltem).

És végül következett a nap, sőt a hét legjobb pontja, (pedig még csak hétfő van!!), sikerült összehozni egy találkát Anci barátnőmmel. Igazából mindketten a megbeszélt találkozóhelyre igyekeztünk, de mivel én szokás szerint késtem és nála is éppen így alakult, mögé, majd mellé sétáltam, és így mentünk egy darabig, amig le nem esett neki, hogy én gyalogolok mellette. Majd egy drámai nyakbaborulás következett, ő sírt, én nevettem (szerintem szomorú volt, hogy végül csak megtaláltam :D) és gondolom a mellettünk lévő kávézó "nézőközönsége" nagyon örült az egész jelenetnek.
Végül elmentünk "olyan csajos programokra, amiket eddig egyedül csinált." Ilyen volt pl. a vásárlás. Félő, hogy az összes pénzemet olyan cuccokra fogom elkölteni, amiket végül nem is fogok annyit hordani, főleg, hogy kb. nem lesz hogy hazapakolnom majd őket.

De lényeg a lényeg: jó volt Angival együtt lenni, remélem minél előbb összehozhatunk még egy találkát, mondjuk egy kicsit bulisabb jellegűt, de ez is nagyon feldobta a napomat. Ja igen, és találtam/láttunk egy kajáldát, ahol 4 fontért lehet enni igazi, eredeti angol reggelit. Nem tudom, mennyire fog ízleni ez a tömény zsíros valami, de legalább egyszer esélyt akarok neki adni.
Később Angi elment dolgozni, én meg, minő meglepetés, megint egy bankba.
Este, vacsora után meglepően nagyon jól és sokat beszélgettünk a szülőkkel mindenféle dolgokról, de főként tanulási és képességi és hasonló jellegű témákról, Kayanról meg Tamaráról.
Mosogatás után viszont nem bírtam tovább (köszi anyu a nevelést, és hogy nekem is meg KELL csinálnom már) rendszereztem a poharakat, mert egyszerűen hülyén álltak a szekrényben, össze-vissza, keverve a bögrékkel. Most katonás sorrendben vannak, szétválogatva, szekrény kitörölve.