Hétfőn viszonylag elég nagy örömmel mentem dolgozni, hiszen úgy alakulgatott minden: a lakás überkirály, a barátaim itt remekek és van egy szinte félelmetesen és hihetetlenül jó kapcsolatom, plusz mivel elkezdtem dolgozni a Wickesben teljes állásban, így a seniorrá válás is igencsak úton volt..egészen addig, amíg Jack nem szólt, hogy beszélni akar velem. Azt hittem, hogy csak a beosztást beszéljük át és hogy miket kell csinálnom, mikor milyen tréning lesz és hogy hogyan fogjuk elérni azt, hogy rövid idő alatt tökéletes seniort faragjanak belőlem. Hát, kb mindenről szó is volt, viszont a végén közölte, hogy igen, rendben, és ha betanítottunk, akkor legalább 3 hónap múlva elő is leszel léptetve minden gond nélkül.
Csak az dübörgött a fejemben, hogy legalább három hónap... legalább HÁROM HÓNAP. LEGALÁBB HÁÁÁROOM HÓNAP!!
Úgy éreztem, mintha kirántották volna a talajt a lábam alól. Nem értettem, hogy hogy lehetséges ez, mikor egy kicsit sem erről volt szó, nem ebben állapodtunk meg. Mire közölte, hogy vele nem, csak Sabinával, aki viszont átment egy másik helyre dolgozni, ergo nincs itt, nem hozhat döntéseket és amit eddig csinált, az kb. semmis lesz. Kibuktam és elszomorított. Munka után hazajöttem és egy kis felfrissülés után rohantam is a Rose Theater-be megnézni egy koncertet, amit az iskolák rendeztek egymás között, és ahol Kayan is játszott hegedűn. Vicces volt a kezdőket figyelni, és libabőrös voltam, amikor a profikat. Panaszkodtam is a családnak, akik nagyon édesek voltak, és egy igen kellemes két órát voltunk együtt. Úgy búcsúztunk, hogy jövő héten ilyenkor átmegyek megnézni őket Valentina szülinapja miatt.
Kedden megint dolgoztam, 9-től egészen fél 7-ig. Unalmas volt és az előző napi incidens igencsak letörte a lelkesedésem. A lakótársaim irtó jó fejek, élvezet velük lakni. Richard felajánlotta, hogy használhatom a bicaját, ha gondolom, mert neki nincs szüksége nincs rá, és amúgy is gondolkodik azon, hogy el kellene adnia.. Én pedig örültem neki. Munka után egész este azzal voltam elfoglalva, hogy álláshírdetéseket bújtam, mert éreztem, hogy a Wickesben NAGYON NEM akarok maradni.
Másnap életemben először 6:30-ra kellett mennem dolgozni. Giorgio, az új manager/supervisor, egyébként igen laza és jó fej, szintén ott volt, együtt nyitottuk ki az üzletet. Jó kezdeni, ugyanis ilyenkor fél óra semmittevésért fizetnek, plusz mert előbb vége a napnak. Később be is mentem Kingstonba venni ezt-azt, majd összefutottam három adai ismerősömmel, amint a Nero-ban kávéztak. Leültem egy kicsit beszélgetni velük, majd mentem tovább a dolgomra. Este Michael is átjött, de annyira kikészített a reggeli ébredés, hogy a sorozatból az első 2 percnél többet nem láttam, bár a közös vacsink igencsak finom volt.
Csütörtökön boldogan keltem és boldog volt az egész napom. Voltam Chiswickben egy fejvadász cégnél is. Már az odaút is csodálatos volt, imádtam buszozni. Minden tökéletes volt és annyira angol! A házak gyönyörűek, a kertek rendezettek és az idő is igencsak változatos volt: hol esett, hol hétágra sütött a nap. Az irodában tett látogatás után beültem egy szimpatikus kávézóba meginni egy white americanot és közben olvasgattam. Maga a hely is nagyon stílusos volt, az egész fehér, egyszerű és nagyszerű. A kilátás pedig mindent megért! Pont ráláttam a főutcára, figyelhettem a felhőket, az embereket, a város mozgását. Az asztalommal szemben ült egy idős úriember, olvasott. Nem sokkal később megérkezett egy szintén idős hölgy is. Kávéztak, sütiztek, beszélgettek-randiztak. Végül szendvicset is ettek, gondolom az volt az ebédjük, hiszen akkor már jócskán elmúlt dél. Én is igyekeztem egy interjúra, ami abban a bölcsiben volt, ahol már előzőleg voltam körbemutatáson. Élveztem nagyon válaszolgatni a kérdésekre, még úgy is, hogy tudtam, hogy ez a munka nem nekem való teljesen. Tudnám csinálni, jó lennék benne, de nem lenne eléggé kihívás és előbb-utóbb ráunnék. Később találkoztam Timivel is.
Pénteken megint elég korán mentem dolgozni, este megint átjött Michael, de most nem aludt itt, hazament inkább, mert másnap megint korán kezdtem a Wickesben. Gondolom a fáradtságtól vagy igazából nem tudom mitől, de egész nap rosszul voltam. Fájt a fejem, hányingerem volt és szédültem, így nagy nehezen hazaengedett Georgiana is a munkából. Előtte 5 órát dolgoztam, majd elküldött ebédszünetre és még 45 percet ott tétlenkedtem, fizetés nélkül,miközben próbáltam nem hányni. Itthon lefeküdtem egy órácskára, majd Michael megint átjött. Megnézte, hogy hogy vagyok és mivel este azért nagyon el akartam menni Beth (barátnőm Londonból, akivel majd' egy éve ismerkedtünk meg Budapesten egy PR workshopon) szülinapjára. Nem csak azért, mert Beth-szel lenni mindig öröm és buli volt, hanem mert jó olyanokkal lenni, akik valami olyasvalamivel foglalkoznak, mint amivel én szeretnék egyszer. A barátai is hihetetlenül jó fejek voltak, főleg egy Camille nevű francia csajjal lógtam. Nem maradtam sokáig, éjfél után már rohantam is, hogy elérjem az utolsó metrót.
És ezt nem kellett volna.
Mivel nem érzem az erőt magamban, hogy ezt megint leírva átéljem a történteket, így inkább bemásolom azt, amit a barátnőimnek írtam vasárnap.
"Voltam bulizni az egyik baratnom szulinapjan, es az utolso.metroval akartam hazajonni. Pont lekestem az elozot, egybkicsit varnom kellett. Ott alltam a peronon, az egyik percben meg orulok annak, hogy a hangosbemondon mar a "please mind the gap" megy, a kovetkezoben kiabalast meg OH MY GOD!ot hallok..odanezek, latom ahogy egy pasi fekszik a foldon, a felsoteste a metrojarat felett mert probalja kihuzni a baratjat, aki teljesen lent van abban a jaratban..a hatterben mogottuk meg ott latszik mar a metro fenye..es az az erzes, mikor tudod, hogy a metro nem fog megallni, mert ahhoz tul gyorsan jon, a pasi meg nem tudja kihuzni a baratjat eleg gyorsan..
Itt elfordultam, meg lattam, ahogy mindenki mas is, az egesz tomeg egy emberkent fordult a fal fele es hunyta be a szemet. En meg be is el is takartam a kezemmel es picire osszehuztam magam es akkor csak egy hatalmas csattanast lehetett hallani..es akkor mar tudni lehetett, hogy vege.
Mikor megfordultam, ott fekudt az egyik pasi a foldon. Odarohantam, megraztam a csuklojat, de akkor mar lattam, hogy omlott a ver az orrabol..a szajabol es a fulebol nem tudom. Csak alltam ott mellette mikor jott egy csaj, aki elvileg nover. O leguggolt, megnezte a pulzusat, en odaadtam neki egy csomag zsepkendot, mondjuk nem tudom milyen hasznat vette...valakik a veszhivon beszeltek a mentosokkel vagy a soforrel vagy valakikkel.
Mindenki gyult korenk, masok a metro elejet neztek. Sokan sirtak, en akkor meg nem..a metro elejet nem is lattam, feltem, hogy milyen lehet.. Kesobb lehajoltam es lattam a kocsi alatt a masik pasit. Valaki bevilagitott egy lampaval/mobillal, akkor meg ugy tunt, mintha lelegezne. egyenetlen volt es egyaltalan nem szabalyos..nem lattam, hogy verzett volna, de igaz, hogy arccal volt a beton fele. Ott volt a hatizsakja is.
Aztan lattam, ahogy a nover a neven szolitja a foldon, akkor mar hatalmas vertocsaban fekvo pasit, remeltem, hogy magahoz tert de utana lattam, hogy csak megtalaltak az iratait. Kesobb kitereltek mindenkit a metrobol, lattam meg, ahogy a mentosok rohannak le, jottek tuzoltok es rendorok is.
Ha mindez ket perccel elobb tortenik, nem lett volna baj szerintem. Pont akkor esett bele, mikor jott a metro. Utana kurvasokaig tartott hazajonni, az oysteremen kb alig maradt penz es azert egyedul lenni, sokkban utazni, kisirt szemekkel nem volt jo buli. Michaelt felhivtam utana egybol..o edes volt. Neki sirtam"
Nagyon nehezen jutottam haza végül, több buszos átszállással, keresgéléssel, kb. 4 órán át tartott az egész hercehurca, egészen attól, hogy kiléptem a bárból, ahol a szülinapot tartották. Pont akkor értem haza, amikor Lauren is, ő az egyik barátjával jött. Enyhén ittasak voltak, de hihetetlenül édes és törődő volt. Be is terelt a nappaliba, ahol Jason még filmezett, és próbáltak megnyugtatni. Mondjuk az nagyon vicces volt, hogy mikor kiszállt a taxiból, akkor közölte a sofőrrel, hogy "készpénzem nincs, tudod, hol lakom!" majd ránézett az elmaszatolt sminkes-könnyes szememre, megkérdezte, hogy HOL VAN MICHAEL??!! (tudta, hogy velem volt a délután folyamán, és előző tapasztalatokból kifolyólag nem szereti az ausztrálokat, szerintem azt hitte, hogy miatta bőgtem) és miután elmeséltem, hogy mit láttam, a szárnyai alá vett. Jó volt ilyen emberek között lenni..akiket érdeklek. Nem ehhez szoktam hozzá a családdal élve.
Vasárnap egészen fél 12-ig aludtam. Mikor felkeltem, a többiek már lent filmeztek, pizzát ettek. Én is ettem valami csirkéből, ami volt ott, majd főztem a szokásos zabkását és kávét, majd együtt néztünk valami rajzfilmet. Később felhívtak egy cégtől, hogy megkapták az önéletrajzom és hogy a héten valamikor jó lenne, ha találkoznánk személyesen, mert érdeklem őket. Nagyon feldobta ám ez a napom! Később bementem Kingstonba Timihez a Paulba, kellett vennem kenyeret. Nehéz találni olyat, ami nem felfújt és nyomásra nem válik papírvékonnyá. Timivel együtt vacsiztunk nálam, én vettem levest, ő hozott salátát, közben filmeztünk a nappaliban. Később Michaeléknél voltunk, filmeztünk megintcsak. Pont olyan lazulós-pihenős vasárnap volt, amilyenre szükségem volt. Nem csak a fáradtság miatt, hanem mert az előző esti élmények hatását még mindig éreztem.
