Hétfőn még mindig szünetjük volt a kölyköknek a suliban, csak a délutáni különóráikra kellett vinnem őket. Mivel nagyon aktívnak kellett lenniük, így Tim kitalálta, hogy ne punnyadjunk már itthon, menjünk el szépen teniszezni reggeli után meg aztán fussunk is már, mert mé' ne? Így kisebb-nagyobb viták után elindultunk a teniszpályára, még én is kaptam saját ütőt a kölyköktől. Próbáltunk játszani, de ez végül csak abból állt, hogy valaki szervált, aztán a többiek megpróbálták visszaütni - általában semmilyen sikerrel, közben pedig végig vitatkoztak és veszekedtek, hol az eredményen, hol csak úgy. A vége az lett, hogy amolyan Tom&Jerry módra az egyikük kergette a másikat, miközben én megpróbáltam elkapni a mérgesebbiket, hogy leszedjem őket egymásról, mielőtt kék-zöldre verik egymást. Fantasztikus volt!
Itthon kaptak uzsit, punnyadtunk, majd végül csak elmentünk futni. Gyönyörű idő volt, kár lett volna kihagyni..! Később elvittük Kayant karatera, és miközben sétáltunk balettre Tamarával, megtudtam, hogy mekkora idióta is néha a kedves anyukája. Nyilván nem az én saram ezt eldönteni, de én, mint az au pair, felettébb rombolónak találom, hogy valaki a 11 éves lányával beszélje meg a házassága negatívumait. Ez alatt azt értem, hogy a rövid sétánk alatt kiderült, hogy a család, aki a hétvégét egy gyönyörű tengerparti városban kellett volna, hogy töltse, hazajött szombat este. Na, nem mindenki, ugyanis az apukát OTTHAGYTÁK, csak az anyuka és a két gyerek szállt vonatra. Az ok a következő: nem kapták el az apukától a hotelkulcsot/belépőkártyát. Amit el tudok képzelni, az a következő: volt egy program, amiről mindenki haza akart már menni, kivéve a "mindent-adjatok-a-pénzemért-ha-már-kifizettem" apukát, és a többiek ezt megelégelve vissza akartak menni a szobájukba punnyadni, ami azért nem jött össze, mert az apuka nem adta nekik a belépőt - ezért hazajöttek.
Ja, és persze azt is tudom már TAMARÁTÓL, hogy aki ét dolgot szeretne nagyon jelenleg: egy kiskutyát és egy iPhone-t, hogy mindkettőt kapni fog, ha majd költöznek. A kérdésemre, hogy mégis "mivaaaan??" elmondta, hogy igen, az anyja elmondta neki, hogy szeretne elköltözni, lehetőleg a környéken és már lakásokat is nézegettek, és természetesen akkor kapni fog kutyát is, telefont is. (Kutya jelenleg azért nem lehet, mert a kutya a muszlimoknak csak annyira tisztátlan állat, mint a disznó - ami ugyebár NAGYON, és hogy a nagymama akkor nem teszi be a lábát a házba. Azt meg azért meg tudom érteni, hogy az apuka még szeretné élvezni az édesanyja látogatásait az élete során..sajnos ezt elfelejtették elmagyarázni a gyereknek is.)
Mikor megkérdeztem, hogy oké, de ő mit szól ehhez?
Csak annyit válaszolt: "hát, elejében biztos furcsa lesz, meg hiányozni fog a szobám."
Ekkor leesett az állam, és óvatosan rákérdeztem: "..és apukád..?"
Mire ő: "Hát, nem fog hiányozni, hogy kiabáljon velem. De mivel úgyis közel fogunk költözni, így majd találkozhatunk többször is."
És itt éreztem, hogy nekem innen a családtól mennem kell, de sürgősen, főleg, hogy a gyerekek végigveszekedték az estét és erre még jött a szülők viselkedése. Vacsira életemben először, valamilyen töltött rétestésztát vagy mit csináltam, miközben próbáltam rávenni a kölyköket, hogy ne gyilkolják meg egymást. Hazaért Valentina és jóóóól kiosztotta őket, végre! Már rájuk fért. Egy hétig semmi elektronikai kütyü és minden nap legalább egy fejezetet el kell olvansiuk a könyvükből.
Később, olyan este tíz után Tim teleofnált, mikor a gyerekek már aludtak. Azt tudni kell a telefonról, hogy rohadt hangos, zengett tőle az egész ház. Ráadásként Valentina ORDIBÁLT a kagylóba, miközben Timmel vitatkozott. Le is csapta a készüléket, mire az édes-drága férje mégegyszer felhívta. Gondoltam is, hogy ilyen egyszerűen NINCS.
Na, de volt. Valentinával akartam beszélni, de mikor bementem a szobájába, akkor valami papírokat pakolgatott éppen és rettentően elfoglaltnak tűnt. Gondolom épp Tim cuccait rendezte/túrta át, mert mikor hazaért a férj, akkor jött az újabb hangzavar és kiabálás és ordítozás, megspékelve egy kis káromkodással és Tamara kiáltásaival, hogy hagyják abba, mert ő nem tud így aludni. Itt még jobban éreztem, hogy innen el, bárhova, csak el innen!

Kedden végre mentek suliba a kölykök, így nekem is volt egy kis szünetem. Természetesen majdnem megint elkéstünk, mert Tamara nem hajlandó kikelni az ágyából kb. az utolsó percig, Kayan meg folyamatosan veszekedett vele. Elegem volt már mindenkiből, elég szépen. Végre voltam orvosnál is a PCO-nyavalyával, ahol másnapra kiírtak vérvételre. A doktornő kedves volt, mondjuk elég lehangoló, hogy az egyetlen megoldás jelenleg, hogy ezt valahogy "gyógyítani" tudják az az, hogy fogamzásgátlót kellene szednem, amihez éppen semmi kedvem nincs, szóval az eddigi életmódváltást még komolyabban kellene vennem és számolgatnom mindenfélét és a többi. Mivel éreztem, hogy ez a hely nem nekem való már, így egész nap az önéletrajzomat csinosítgattam és javítgattam, kedves Misi barátom segítségével, aki, mint HR-es, igencsak profinak tekinthető. Délután az úszásra menet Kayan viszont übercuki volt, mondta Frankie-nek, hogy finom tortákat/sütiket tudok ám sütni! Nem is tudtam, hogy bókolgatni is tud ez a gyerek. Jól is esett, hogy bár legalább ebben a családban ő értékeli a sütési tudományom. Este egészen okésak voltak, kivéve, hogy nem nézhettek TV-t, így hármasban olvastunk, amíg nem ért haza Valentina. Tim megint későig dolgozott, de nem bírtam tovább. Mikor több, mint fél óra múlva kijött a fürdőből, addigra a felesége már aludt, de neki akkor is megmondtam, hogy "nem vagyok boldog már itt és nem tudom már tovább ezt csinálni." Mire kb. köpni-nyelni nem tudott, és közölte, hogy majd átbeszéljük ezt, valószínűleg csütörtökön, mikor az anyuka is itthon lesz időben.

Szerdán végigmentünk a kölykökkel a szokásos reggeli ceremónián, majd hazajöttem, felporszívóztam és mentem is vérvételre. Gyorsan, szépen kivette a nővér, öt nap múlva kell telefonálnom az eredményekért. Épp kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz. Ezután bementem a központba elintézni ezt-azt a bankban. Beszereztem egy kütyüt, ami az online banki utalásokhoz kell- csak hogy legyen, ha véletlenül tényleg költöznék a családtól, ami, úgy éreztem, hogy igencsak esedékes lesz. Épp bementem Paulba, amikor Timinek szünete volt, így együtt ebédeltünk. Én megint ettem spenótos-lencsés "levest", Timi szendvicsezett. Nagyon jó volt! Még egy gyönyörű GAP kabátot is sikerült beszereznem, aminek tényleg nagyon örülök. Mikor megvettem, végig azon gondolkodtam, ha éppen mennem kell majd állásinterjúra, ez tökéletes viselet lesz. Mivel az idő fantasztikus volt, még futottam is egy nagyot délután, amolyan feszültséglevezetésként. Felvettem Kayant a suliból, később Tamarát is. Mivel Timi mondta, hogy nem volt fűtés a házukban, így áthívtam estére Tim beleegyezésével. Reméltem, hogy igent mond a kérésemre, már csak azért is, mert Timi rengetegszer küldött sütit, amiért eleve sok szivességgel tartozik neki, plusz mert amúgy a megegyezés szerint fogadhatok vendégeket. Úgy voltam vele, hogy ha éppen genyóskodna, akkor megmondom, hogy már a hétvégén kiköltözök, mert nem vagyok hajlandó tovább elviselni ezt, ami itthon megy.
Szerencsére nem volt semmi probléma, Tim rettenetesen udvarias és rendes volt Timivel is. Mondjuk azon azért kiakadtam, hogy 18:08 körül telefonált, hogy nem fog hazaérni időben, sétálnunk kell a cserkészekhez és balettre is, már csak azért, mert akkor a kölyköknek adtam volna előbb vacsorát, hiszen ha autóval mennek, akkor is el kell indulniuk olyan 18:15 körül, szóval elég durván késésben voltunk. Az azért jó volt, hogy jött velünk Timi és hogy miatta még a gyerekek is viselkedtek, igaz, ő még focizott is Kayannal, amíg én a vacsit csináltam. Este átmentünk a szomszédos pubba meginni egy sört, ott találkoztunk Michaellel és az egyik lakótársával. Kellemes este volt, sokat nevettem.

Reggel Timinek 5:30-kor már kelnie kellett, de nem bántam. Kiengedtem szépen és visszafeküdtem még egy órát aludni. A reggel a szokásos volt, rohannunk kellett a suliba, mert megint későn indultunk a kölykök miatt, akik nem voltak képesek elkészülni, hiába könyörögtem nekik. Ezután mennem kellett babysittelni Michelle-hez. Olyan jó volt a két bügyürüre vigyázni! Édesek, bújósak, aranyosak voltak. Ölelgették egymást, játszottunk sárkányosat meg mindent és annyira megörültek nekem! Bár mindig örülnek...ami tényleg olyan nagyon jól esik, főleg a másik kettő veszekedései után. Mosolyogva mentem el tőlük, feldobták a napom. Kayant kellett csak felvennem a suliból, Tamara egyedül sétált haza a számítógépes klub után. Este vacsira "juhászpitét" kellett csinálnom, amihez a kiscsajnak kellett megcsinálni a krumplipürét. Istenem, ennyire ügyetlenül fogni azt a szerencsétlen kést és krumplit..! Kayan sokkal ügyesebb volt, ő is beállt hámozni. Azért csak sikerült, bár épp érdekelne, hogy mire emlékszik a receptből. Szegénykém tényleg hihetetlenül gyakorlatlan, semmit nem tud arról, ami a konyhában történik. Mikor mosogattam, akkor épp akart adni valamit a kezembe és véletlenül a bal kezében lévő késsel beleszúrt a combomba. Nem volt vészes, de igencsak fájt, meg azért megijeszti az embert, hogy valaki ennyire figyelmetlen is tud lenni.
Mikor végre hazaért mindkét szülő viszonylag emberi időben és a gyerekek kiabálását és veszekedését is sikerült lecsillapítani, akkor pedig megtörtént a Nagy Beszélgetés. Mari, az ex-au pair tanácsára nem próbáltam őket okolni egyáltalán, hanem arra igyekeztem felhívni a figyelmet, hogy lehet nem vagyunk egymásnak valók. Tisztára mint egy szakítás. Jött is a magyarázkodás, én meg ellenálltam, próbáltunk különböző lehetőségeket kitalálni, de szerintem el fogok menni, bármit is igérnek. Még ha a márciust ki is birom ezekkel egy fedél alatt anélkül, hogy idegösszeomlást kapnék, a következő pár hónapot már tuti nem fogom. Szóval mindenki jobban jár, ha most veszünk könnyes búcsút egymástól.