A kicsit húzósabb péntek délután végéhez érve nekiláthattam saját magam felkészítésének. Gyorsan elmentem hajatmosni, lezuhanyozni, leadtam Tamara barátnőjéékhez az itthagyott kabátot és csizmát, majd "rohantam" a 371-es buszra. Ami éppen az orrom előtt ment el, szóval hiába tipegtem gyorsan a magassarkúmban, így is várnom kellett 20 percet a következőre. A központban még beszereztem egy üveg bort, Timinek és nekem, ugyanis a Paulban találkoztunk egy kis buli előtti beszélgetésre és iszogatásra. Remek megalapozása volt a hangulatnak az üres kis étterem az utcáról beszűrődő fénnyel, a szendvicsekkel, amiket Timi mentett ki, és a finom borral. Később áttipegtünk a Wetherspoonba. Fantasztikus egy este volt, sok-sok táncolással, hülyéskedéssel, és ausztrálokkal. Ugyanis mint kiderült, Michaelék is ugyanott buliztak, ahol mi.
Szombaton kikészítettem a kölyköknek a Valentin napi ajándékukat, kaptak tőlem egy-egy nagy képeslapot, egy-egy HubaBubbát és közösen egy jóóóó nagy zacskó popcornt, mert nagyon szeretik, majd rohantam a Wickes-be dolgozni. 7 perccel a kezdés előtt léptem ki a házból, szóval tényleg szaladnom kellett, ha oda akartam érni időben. Sikerült is, három másodperc alatt átöltöztem és tádádám! Szokás szerint nem történt semmi érdekes aznap, kivéve, hogy a supervisoromnak elég szar napja volt, és eléggé ingerült volt mindenkivel. De ő már csak ilyen, többen is mondták, szóval egyáltalán nem vettem fel személy sértésnek. Továbbra sem az építkezéseké a főszerep, úgy tűnik, mert az egész üzlet pangott szinte. Igazából a "pangott" alatt azt értem, hogy nem állt hosszú sor a kasszánál, mert azért jöttek folyamatosan a vásárlók. Unalmas, naaagggyon unalmas...
Végre eljött a várva várt 18:00, és repültem átöltözni és hazafelé. Út közben, tehát hat után, kaptam egy SMS-t az apukától, hogy "köszönjük a kártyákat, szép valentin napot neked is. Edd meg a szendvicset, amit a hűtőben felejtettünk, mert mire hazaérünk, el fog romlani." Egész nap nem jutott eszükbe, hogy megköszönjék, csak akkor, mikor a szendvicsről is kellett írniuk! Nem mondom, elég rosszul esett, mert nem ajándékot vagy bármit várok én tőlük, hanem csak azt, hogy pl. ha én figyelmes vagyok velük, akkor ugyanezt próbálják viszonozni.
A gyors készülődés után jött Michael. Felvett vacsora előtt, ugyanis egy eszméletlenül rózsaszín és klisé Valentin napot akartunk tartani, és szerinte ezt úgy kell kezdeni, hogy nem az étteremnél vagy valahol találkozunk, hanem ha eljön értem. Ennek csak örültem. Kaptam is egy szál virágot, majd sétálás közben még kettő apróságot. Egy képeslapot egy helyen, ahol úgy csókoltam meg, hogy felálltam egy padkára/gerendára, hogy egyforma magasak legyünk, és egy kis dobozt, tele cetlikkel (arcpuszi, homlokpuszi, cuppanós puszi, stb.) az étterem előtt, ahol először randiztunk. Olyan éééédes volt! Az étterem, ahova mentünk vacsira, nem volt messze. Egy hangulatos, pici, eldugott kis olasz hely volt, dugig tele párokkal. Az asztalunk közvetlenül több másik asztal között volt, kb. mintha asztaltársak lettünk volna a mellettünk ülőkkel. A pincérek is olaszok voltak, hangosak, nagyon kedvesek és folyamatosan rohangáltak ide-oda. Minden fantasztikusan finom volt, mi előételnek friss kenyeret ettünk olívaolajjal, főfogásnak pedig Michael paradicsomszószos csirkemellet kért avokádóval és sültkrumplival, én pedig valamilyen roston sült halfilét párolt spenóttal és mindenféle finomsággal. Tényleg első osztályú volt az egész! Mellé fehérbort ittam, Mike pedig sörözött. Tényleg nagyon kellemes este volt, meglepően élveztem a romantikus részeket is, de csak mert a kedves barátom a rózsán kívül mindent nagyon személyre szabottan készített el. Még a képeslap is aranyos volt, nem csöpögően romantikus, a kicsi, sajátkészítésű cetlisdoboz pedig, akármennyire giccsesnek hangzik is maga az ajándék, egyszerűen remek ötlet!
Mivel december 31-én volt az utolsó szabadnapom, azóta pedig folyamatosan dolgozok, eszméletlenül jó érzés volt addig aludni, ameddig akartam és tudni, hogy egész nap semmi dolgom nem lesz. Élveztem a semmittevést, a henyélést, hogy nem vagyok időhöz kötve. Michaellel elmentünk reggelizni egy aranyos kis helyre, ahol eszméletlen mennyiségű kaját rendeltünk - és ettünk meg. Ő csokis milkshake-t ivott, én egy finom kávét. Kezdésként croissant volt forrón, nyúlós sajttal és sonkával, közben pedig kecskesajtot és sonkát eszegettünk (nagyon szeretem a kecskesajtot, olyan nagyon finom!). Következőnek guacamoles csirkemelles pannini volt, ami tényleg finom volt, de az én felem felét Michael ette meg, mert tudtam, hogy ha ezt is eltüntetem, nem fog belémférni a "desszert," ami földimogyorókrémes-banános pannini volt. Hogy ez mennyire jó! Soha nem gondoltam volna, hogy ennek a kettőnek a kombinációja ilyen kellemes tud lenni, főleg melegen, amikor még olvadt a krém, a banán.. Most, hogy erről írok, megint ennék egy ilyet. Közben nagyon kellemesen elröhögcséltünk és beszélgettünk Michaellel, ugyanis az ételek közül többnek is a neve egy város/hely volt, mint pl. Seattle, New York, Manhattan, Mexico, stb. stb. és próbáltunk keresni valami ausztrált is, akár Sydney, akár Melbourne, de semmi nem volt. Később elmentünk bevásárolni délutánra kaját. Kérdeztem is, hogy melyik gyümölcsöt enne inkáb, áfonyát vagy málnát? Mondta, hogy áfonyát.. mire meglátta az arcom, ami valószínűleg csalódott lehetett, mert mondta, hogy MÁLNÁT! Mondtam neki, hogy de jó az áfonya, mire kivette a kezemből a málnát, hogy menjünk fizetni, közben röhögött, átölelt, én meg mondtam neki, hogy igazából nem is tudom, miért kérdeztem... Délután filmeztünk, tartott nekem egy boxedzést, csináltam neki tejberizst, amihez felhasználtuk a málnát és ami tetszett neki, bár szerintem ő az édesebb verziót jobban preferálta volna. A boxolás mennyire jó móka volt! Még kesztyűm is volt és megverhettem Mike-ot. Mondtam neki, hogy ez a legjobb párterápia, ha bármelyikünknek volt elfojtott sérelme a másikkal kapcsolatban, akkor az most kiélhette magát. Erre ő csak megkérdezte, hogy akkor ezért volt olyan gyilkos tekintetem minden ütés előtt? Pedig dehogy, csak próbáltam minél erősebben eltalálni a kis sárga kört, ami az ő ütésgátló kesztyűjén volt (őszintén remélem, hogy profi boxoló nem olvassa ezt, mert hogy melyiknek mi a pontos neve, arról fogalmam sincs).
Vacsira főztem magunknak paprikást borsóval és gombával-és mondhatom, nagyon jó lett! Michaelnek is ízlett, mondta, hogy miután hazamentem, megette a maradékot is.
Sajnos ezzel véget is ért az első idei szabadnapom.. pedig annyira élveztem! Hétfőtől pedig suliszünet, ami egyet jelent azzal, hogy a gyerekekkel kell lennem egész nap. Annyira nem várom éppen, az egész múlt hét kicsit megviselt a családdal meg mindennel kapcsolatban, de remélem majd elmúlik.
