A hétfő a szokásosan indult, attól eltekintve, hogy a tervezett 7:30 helyett a szokásos 7:45-kor keltettem a kölyköket, mert előző este szóltak a szülők, hogy elmarad a kórus. Ettől függetlenül nem sikerült megúszni veszekedés nélkül, a kölykök továbbra is elég féltékenyek egymásra, hogy ki-miben jobb. A hét megfelelő kezdése után rohanhattam dolgozni a Wickesbe, amihez éppen nem sok kedvem volt. Szerencsére előző este vettem a tesco-ban valami előre elkészített, de nem túl rossznak tűnő, egészséges(ebb)nek látszó ebédet is, ami, mint kiderült a felmelegítés után, ízre nem volt éppen nagyon rossz, de akkor sem értem, hogy hogyan tud valaki csak ilyen előre elkészített, műanyag dobozos izéken élni. Főzni annyival jobban megéri, és ráadásul ha az ember tud pár egyszerűbb receptet, akkor éppen nem bonyolult és nem is túlságosan időigényes feladat.
Sajnos mivel Tim anyukája elutazott valahova elég sok időre, így nekem kellett rohangálnom a kölykökkel erre-arra. Még kenyér sem volt a szokásos délutáni uzsihoz, így Kayan a pirítós helyett csirkés tortilját kapott, Tamarának viszont a szokásos pita-kenyeres-sajtos-vajas valami jutott. Meg is volt a délutáni "edzésem", karate-balett-haza(sütőbekapcsolás)-karate-balett-haza(vacsi). Alig vártam, hogy felmenekülhessek a nap végén a szobácskámba.

Kedden a reggeli helyzet egyáltalán nem változott, bár feszültséglevezetésként legalább eljutottam futni. Olyan jól indult az egész, aztán meg megint elkezdett fájni a lábam, de annyira, hogy könnyes lett a szemem. Mondjuk nem hagytam abba a futást, sőt, igyekeztem még gyorsabban futni, hogy előbb hazaérjek. Egy gyors tusolás után elugrottam az ASDA-ba pár dologért, és végül nekiláttam életemben először édeskrumplit sütni. Enni már ettem előtte is, nagyon szeretem, igencsak emlékeztet a sütőtökre. Aztán utána is néztem, hogy mégis miért jobb, mint a sima krumpli. Hát... elvileg nem kicsit egészségesebb, ez a valami egy igazi energia- és vitaminbomba! Szerencsére a házi verzió is jól sikerült, IMÁDTAM! Csináltam mellé valami marhahúsos kolbászt is (brühühü, hiányzik az otthoni kaja) meg salátát, nagyon remek lett. Olyan jót ettem belőle! Plusz mivel az előző müzli-adagom igencsak fogyóban volt, készítettem még egy nagyobb adagot, kicsit másként. Tettem bele kókusztejet is, és előzőleg összekevertem a fahéjjal, nem csak rászórtam. Annyira jó, de tényleg, annyira-annyira finom lett! Ha ilyen egészséges dolgokat enni, akkor egészen megszerettem ezt az életmódot.
Délután Kayannal elrohantunk Mary-hez órára, majd 4:30-kor felvettem Frankie-t, Tamara itthon maradt, és elindultunk úszásra. Szerencsére volt annyi eszem, hogy azért Frankie anyukájának számát leírtam Tamarának egy papírra, ha bármi baj történne. Mégiscsak könnyebb átugrani 3 házzal arrébb, mint hazaérni a központból, nem is értem a szülők miért nem gondoltak erre, mikor lebeszélték Marával az itthonmaradást. Estére pizza volt a kölyköknek az ebéd, szigorúan vigyázva a sütéssel, nehogy tovább süssem, mint a múltkor. Ja, és leves. Az is jó volt, bár én a pizza helyett nagyon finom salátát ettem, amire még mindig nem untam rá. Este, mivel a szülők későn jöttek haza, én tettem ágyba a kölyköket. Volt olvasás, fogmosás-felügyelet és minden ami kell. Szeretem ezt csinálni, mert jobb esetben már olyan kis nyugodtak.. lehet velük beszélgetni meg csak úgy lenni.

Másnap a reggeli balhé nagyobb volt, mint addig bármikor ezen a héten. Valentina megígérte Kayannak, ha jó lesz és szót fogad és nem balhézik a testvérével, akkor kapni fog valamit. Hát, az alkut követő 5 percben ez már halálra volt ítélve, de tényleg igyekezem nem keveredni bele ezekbe a dolgokba, mert egyszerűen felesleges. Én megoldani úgysem tudom, csináljanak velük a szülők amit akarnak, mosom kezeimet. Tőlem megkapják a reggelijüket, felöltöztetem őket, elviszem a suliba és tádádááám! Kayant még meg is fésülöm. Imádom, mikor belenéz a tükörbe a folyamat végén és nagy büszkén megcsodálja magát, vág egy elégedetten grimaszoló-vigyorgó fejet és odébbáll.
Munkán, mint kiderült, még Jack-kel, a főnökömmel is beszélnem kellett a pozíciómról, a felelősségeimről, a lehetőségeimről, a céljaimról, a negatív és pozitív dolgaimról, stb. Amolyan "pár hónapja itt vagy, és egyébként is felmérési időszak van". Amin nagyon meglepődtem, hogy egyáltalán foglalkoznak ilyennel, és hogy Jack mennyi jót mondott rólam. Úgy tűnik meg van elégedve a munkámmal, és a hiányosságaim azok, amiket én is mondtam, és amiről nem tehetek: nem kaptam még meg a kellő tréninget, így pár feladatot nem tudok elvégezni a tudás hiányában. Viszont amit remek volt hallani: mikor a terveimről meséltem neki, hogy jó lenne mesterre menni, stb. akkor Jack így közbeszólt, hogy:
- Már minden világos! - itt értetlenül néztem, és rákérdeztem, hogy mármint mi világos?
- Az élő tesztjeid mindig jók lettek, nem csináltál hibát és nagyon precízen dolgozol (itt már nagyon kezdtem örülni), de így, hogy egyetemet fejeztél, már érthető. Mármint az én megfigyelésem szerint azok, akik egyetemet végeztek, egészen máshogy gondolkodnak, jobban figyelnek a részletekre. Én szeretném, ha hat.. nem is hat, három inkább, sőt! Három hónapon belül Natalia és te már önállóan tudnátok dolgozni elöl a pultnál, felügyelet nélkül. 
Szóval nem tudom, hogy ez előléptetés-félének felel-e meg, de egyszerűen eszméletlenül jó, hogy nagyobb felelősséget fogok kapni és hogy az alatt a két hónap alatt, amióta ott vagyok, felfigyeltek a munkámra! Egyszerűen fantasztikus érzés.
Itthon a kölykök is eléggé lenyugodtak a rossz napkezdés ellenére, bár szerintem a délutáni palacsinta is elég sokat segített. Szerencsére Tim hazaért időben, így vacsi után ő vitte a kölyköket cserkészkedni és balettre. Én meg rohantam át Michaelhez. Jött is a busz, és mikor szálltam volna fel, akkor esett le, hogy a kártyámat bennehagytam az egyik táskámban. Szóval rohanás megint oda-vissza. De teljesen megérte, mert kellemes egy punnyadós este volt. Most Fish főzött valamilyen pesto cuccot. Én nem ettem, mert itthon vacsoráztam. Viszont megismerkedtem egy párral, akik karácsony utánig laktak a new maldeni ausztrál-tanyán. A pasi kb. 8 hónapnyi járás után megkérte a csaj kezét! Most meg együtt mászkáltak erre-arra Európában.

Reggel mikor Kayan elkezdett kiabálni és veszekedni, akkor nem is próbáltam meg lenyugtatni, hanem csak intéztem a dolgom. Suliba menet is pukkadozott egy sort a kiskölyök..aztán csak ráunt. Michelle-éknél viszont megint kitörő örömmel fogadtak a drágák, imádom, hogy kopogok, és erre egy hatalmas "HÁÁJ ÁGÉÉÉ" (ez a Hi Agie megfelelője. Egyébként a másik családnál Alex is folyamatosan é-vel ejtette ki a nevem, olyan kis cukik. Ha jól emlékszem még az öcsém is párszor ÁGÉÉÉÉ-t ordított anno..) kiáltással üdvözöl Hugo. Solomon meg csak sunyin mosolyog. Ma Michelle vitte el Hugo-t az oviba, addig én a csöpikével játszottam meg pakolásztam otthon. Olyan muki és bújós az a kis taknyos (szó szerint az), de nagyon imádnivaló. Percek alatt belopja magát az ember szívébe. A MusicMonkey órán megtalálta az egyik majmot, majd odavitte az énektanárnak. El sem hiszem, hogy mennyire büszke voltam rá. Bele sem merek gondolni abba, hogy milyen az, mikor az ember a saját gyerekét látja fejlődni, okosodni. Nagyszerű érzés lehet.. Michelle-el később még beszélgettünk, kérdezgettem arról, sikerült-e találniuk au pairt, mire mondta, hogy nem, mert "az a csaj is tök jónak tűnt, aztán meg hívtuk, nem válaszolt, nem is jelentkezet.. Nekem valaki olyan kell, mint te. Aki ennyire összeszedett, rendezett." Szóval jeheeej, megint egy bók, hogy jól csinálom, amit csinálok! Azt tudtam eddig is, hogy szívesen alkalmazna, de mégis, szeretem, ha mondja is. Pl. múltkor is mondta, hogy olyan személyi asszisztensre lenne szüksége, mint amilyen én vagyok. Mondjuk igaz is, amíg ő felvette Hugo-t, én regisztráltam neki egy weboldalon és keresgettem a lehetséges au pairek között.
Itthon a maradék időben főzőcskéztem, sütöttem tököt, amiből aztán iszonyatosan finom tésztaszósz lett, amit holnap fogok enni ebédre, mert úgyis megyek dolgozni a Wickesbe. A kölykökkel egész szép délutánt terveztem.. végül a sok-sok pukkadás és hiszti ellenére egész jó lett. Itt nasiztak a szobámban, közben néztük az Atlantiszt, majd én dugtam őket ágyba, fogmosás, olvasás, stb. 
(apróbetűs rész: azt hittem egy nyugis este lesz, erre mikor ezt írom, majdnem 11 órakor este, azt kell hallgatnom, ahogy a szülők valamin vitáznak, miközben a gyerekek, akiket szépen lefektettem időben, az emeletről kiabálnak le valamiket a szüleiknek. Tim egyébként most ért haza, nem is értem, hogy nem tudnak ezek az emberek tekintettel lenni egymásra.)

Pénteken borzasztóan sűrű napom volt. Reggel a gyerekekkel szerencsére nem volt semmi gond, de aztán rohantam megint a Wickes-be dolgozni. Egész nap unalmaskás-punnyadós volt. Mondjuk kicsit felcsesztem magam azon, hogy mivel előre tudtam, hogy rengeteg mindent meg kell csinálnom, így kértem a felettesem, hogy a fél órás ebédszünetemet hagyjuk ki, és hogy inkább fél órával előbb engedjen el, hogy itthon nyugodtan felporszívózhassak. Hát.. nyilván nem jött össze, azzal az indokkal, hogy akkor Nicole-nak meg Ann-Marie-nak a szünetjük alatt nem lenne társa, ergo egyedül kellene mindent csinálniuk. Ezt meg is értettem, el is fogadtam, viszont amikor Ann-Marie átírta a beosztást és így is-úgy is egyedül lettek a végén, azt már nem. Nem rájuk haragudtam, hanem hogy egyszerűen lehetetlen beszélni néha Sabinával. Azt is pénteken tudta megmondani biztosra, hogy szombaton mikor dolgozok, ugyanis elfelejtett beszélni Aprillel, pedig megígérte. Végül sikerült elintéznem, hogy szombaton a késői váltásban dolgozzak, de mégis. Egyébként a nap fénypontja a sütőtökös teljeskiőrlésű tészta ebédem volt. Komolyan, jelenleg két új kedvenc kajám van, és ezek a: sütőtök és az édeskrumpli. 
Hazafelé szinte rohantam, de teljesen megérte, mert sikerült felporszívóznom mielőtt még felvettem volna Tamarát a suliból. Itthon gyorsan nekiláttam a vacsi készítésének, ami csirkemell curry volt tésztával és brokkolival, megcsináltam magamnak a rizst és a cukkinis-gombás csirkemellet másnap ebédre és elkészítettem a vacsim is, ami megint saláta volt. Mégsem tudok ráunni, annyira finom! A vacsit a családnak pedig csak meg kell melegíteni, úszás után nem kellett a főzéssel bajlódniuk. Kayant is felvettem közben a fociedzésről, majd miután megetettem a kölyköket, elintéztem azt is, hogy átöltözzenek az úszódresszükbe. Miután a kiscsalád minden tagja elment úszásra, gyorsan hajatmostam és letörölgettem a portól, megvacsiztam és rohantam Charlie-ékhoz babysitterkedni. Ők az egyik kedvenc családom, Will, a kiskrapek is irtó jó fej meg a szülőket is kedvelem. Olyan egészen kis harmonikus egy család, eltekintve attól, hogy Will bátyja csak minden 3-4 hétben tud hazajárni a bentlakásos suliból. Ez egyébként az egyik legegyszerűbb pénzkeresési lehetőség, mármint ha az ember babysittelést vállal jó fej családoknál. Ha viszont a gyerekek rosszak és neveletlenek, akkor az egyik legszörnyűbb munka (kivéve ha már egyből alszanak mikor megy az ember). Szerencsére nem volt még ilyen esetem, eddig mindenkivel nagyon könnyen kijöttem. Egy óra után már ágyban voltam.. imádtam, hogy másnap nem kellett hajnalban kelnem a munka miatt. 

Mégis korábban kellett kelnem, mint azt egyébként szerettem volna. Szombat reggel esett a hó, és a kedves ausztrálok (mint azt hallottam) oda meg vissza voltak a dologtól. Bár én tudnék így örülni olyan hónak, ami esik, viszont nem marad meg! De nekem, mint Közép-Európai lakosnak, az az igazi, ha a hó meg is marad. Frissen ropog a talp alatt, mindent elborít és átváltoztat. Imádom! Később Michaellel együtt reggeliztünk, a szokásos zabkásámat felcseréltem egy szendvicsre és kávéra, majd onnan mentem dolgozni. A késői váltás igencsak érdekes volt. Úgy éreztem, hogy egyszerűen nem halad az idő, egyre fáradtabbnak és fáradtabbnak éreztem magam. Az viszont tetszett, hogy 18:30-tól a 20:00-ás zárásig "egyedül" kellett vinnem a pultot, még akkor is, ha a munkatársam, Michael, mindig elérhető közelségben volt, ha éppen kód kellett vagy valamit nem tudtam volna. Ettől függetlenül rendesen átfagyva és megtörve értem haza. Egy gyors (és forró) zuhany után megvacsiztam, majd 10:30 körül már aludtam is. Még akkor is, ha megígértem Timinek meg Anginak, hogy bulizni fogunk. Egyszerűen nem volt erőm kimozdulni, kint hideg is volt, sötét és én meg annyira álmos, hogy egyszerűen nem voltam képes rávenni magam sem arra, hogy elkészüljek, sem arra, hogy kimozduljak.

Vasárnap eszméletlenül jól ébredtem, a több, mint 9 órás alvás csodát tett velem. A munkatában is jó fej emberek voltak, szeretem a vasárnapi csapatot. A kaja megint tescos előkészített izé volt, az előző napi maradék rizzsel. Ez elvileg egy egészségesebb verzió, csirkemell zöldségekkel (répa, zöldbab és krumpli) valami szószban. Nem tudom, egyszerűen képtelen vagyok megbarátkozni a csomagolt, előre elkészített ételekkel. Lehet én vagyok nagyon előítéletes, vagy nem ettem még jót. Valahogy úgy vagyok vele, ha van időm főzni, akkor inkább azt, mint az ilyeneket. Munka után találkoztunk Timivel és egyből megindultunk Richmond felé, hogy meglátogassuk Angit a munkahelyén. Próbáltuk úgy szervezni, hogy akkor legyen szünete és hogy együtt tudjunk lenni egy picit, beszélgetni, stb., kicsit valahogy pótolni az előző napi elmaradt bulizást. Hát, nagyon kellemes egy késő d.u volt! Ettünk Anci jóvoltából, én kaptam valami eszméletlenül fincsi salátát csirkemellel, Timi pitát evett valami grillezett sajjtal, Anci pedig (nem volt éhes) csak meleg pitaszeleteket humusszal. Ezután még sétáltunk Tmivel egyet Richmondban, annak ellenére, hogy az idő borzasztóan hideg volt. Egyáltalán nem szokványos errefelé. Később Michaellel is találkoztunk, kipróbáltam "mattress land-et." Rowan, az ausztrál-ház egyik lakójának nincs rendes ágya, de van három matraca a földön. Az a nappali-féleség a házban, ott szoktak összegyűlni és filmeznek. Az a szoba legalább még meleg is, nem úgy, mint a ház többi része. Most éppen a Riot-Club volt műsoron. Jó volt nagyon a film is, meg hogy nem fagyott le a lábam, mint pl. a konyhában. Hazamenni már kevésbé volt jó.. de bebújni a paplanaim alá már annál inkább.
PS: még mindig muszáj két paplannal aludnom, egyébként fázok.