Hétfőn már végre sikerült valahogy könnyebben kiráncigálnom a kölyköket az ágyból, mint a múlt héten. Sajnos még ma is nagyon fáradtak voltak, a hétvégéjük elég mozgalmasan telt. Gondolom éppen ezért sikerült a kölyköknek már reggel korán összekapni megint. Kórusról azért csak elkéstünk...
A Wickesben megint punnyadós volt, minden a szokásosan ment, kivéve, hogy úgy tűnt az összes alkalmazottnak ma hétfő volt, ugyanis a feletteseim néha el-eltünedeztek, vagy cigizni, vagy kávézni, vagy csak simán elmászkálni. Az egyik munkatársam, aki 18 éves (egyébként már a sulit befejezte) meg közölte, hogy holnap megy orvoshoz. Mikor rákérdeztem, hogy mégis miért, akkor elmondta, hogy csak azért, mert pénteken kiderült, hogy várandós. Először nem tudtam, hogy hogyan reagáljak erre, szomorú hír-e ez, vagy jó. Megtartja-e vajon...? És kiderült, hogy igen. A barátjával még csak pár hónapja vannak együtt, de a baba marad. Ő továbbra is az anyukájával fog élni, a pasija meg akkor megy meglátogatni őket, amikor akarja. Azért ő elég szépen megússza... Mivel mindenki el volt foglalva minden mással, egy csomó mindent nekem kellett megcsinálni magam. Telefonokra válaszolni, mindenféle visszatérítés és a többi. A hétvégén még azt is tanították, hogy hogyan kell megrendelést felvenni, számlát kiírni és a többi. Szeretem, hogy ilyeneket is tanítanak...legalább használni kell az agyam egy picit. Mikor végeztem, hazarohantam és elindítottam egy gépnyi ruhát, majd felvettem a kölyköket. Gyors snack, teregetés, pakolászás. Szerencsére Tim anyja vitte ma őket órára és ő is ment el értük, így kimostam még egy gépnyi ruhát, teregettem, felporszívóztam és vacsit készítettem. Mondjuk az elég rosszul érintett, hogy holnap is be kell mennem dolgozni, holott szabadnapos lennék... így legalább lenne 6.5 órám picit magamra, pl. futás, mesterszaknézegetés, stb. Tényleg jól esett volna. Mindenesetre elhatároztam, hogy beszélni fogok Sabinával erről, hogy legalább február közepéig ne hívjon be extrának. Vagy legalábbis amíg ki nem találom, hogy hogyan tovább.

A keddi nap is a szokásosan indult-egy sor veszekedés a kölykökkel. Hihetetlenül bosszantó, hogy 2 és 11 évesen nem képesek a saját ágyukban aludni, és hogy éjszakánként átmásznak a szüleikhez.Ráadásul mivel későn fekszenek le aludni, másnap nyűgösek (ilyenkor sajnálom, hogy nem nekem kell aludni küldeni őket) és megesik, hogy az anyjuk öltözteti őket! Néha tényleg elcsodálkozom azon, hogy mennyire nem törődnek az élet ezen részével...Ez olyan, mint az étkezésük: a finom, csökkentett cukortartalmú muffint nem eszik meg, mert süti és cukor és tejóég, de azért a bécsi szelet, amit egy csomószor kellett csinálnom, az már előre elkészített, beforgatott, csak meg kell sütni darab, meg még egyébként is viszonylag sok készételt esznek. Hihetetlen.
Na, de a lényeg, hogy be kellett mennem Wickesbe. Ott, miután átöltöztem, közölték, hogy a busz sztrájk (ami éppen 13-án zajlott) miatt hívtak, de Daisy-nek sikerült beérnie, ergo igazából teljesen feleslegesen mentem be. Maradhatok, dolgozhatok, ha már így alakult, akkor legalább pénzt keressek. Hát.. ebből az lett, hogy két órát pakolásztam az üzletben, ilyen termék-kipakolás és a többi. Majd mikor befejeztem a nagyon káoszos dobozom, észrevettem, hogy a nap fantasztikusan szépen süt, így felmentem és megkérdeztem Jack-et, hogy elmehetek-e haza, ha nincs szükség rám. Mivel ez alapból egy opció volt erre a napra, Jack azonnal igent mondott, és még szerintem örült is neki. Azért hálásak voltak, hogy bementem. Rengetegszer megköszönték. Jaj, ami vicces, egyik munkatársam az Agnes-t úgy rövidíti, hogy Nessy. Vagyis ez az új becenevem nála. Soha nem gondoltam volna erre!
Miután vettem pár dolgot az ASDA-ban, találkoztunk Michaellel (mint az tervben is volt) és sétáltunk egy nagyot a parkban. Hála a fantasztikus angol időjárásnak, legalább háromszor eláztunk. Rajtam gumicsizma volt, így kevésbé zavartak (sőt, még élveztem is) a kis vízfolyások, de Mike nem nagyon volt ehhez öltözve, de még így is szépen lesétálta velem a távot, hogy megnézhessem a tavat a park közepén, ahova már régen el akartam menni. Ott etettünk kacsákat, hattyúkat.. mellesleg azok igen agresszív élőlények, ha kajáról van szó! Közben be nem állt a szánk, szokás szerint. 
Itthon aztán csináltam levest vacsira, megebédeltem, és miután felvettem a kölyköket a suliban, egyből le is adtam Tamarát a nagymamájánál, Kayannal pedig rohantunk hazafelé. Gyors uzsi, majd úszás. Végre én is csobbantam egyet, már hiányzott nagyon! Annyira szeretek csak lebegni és élvezni a víz morajlását meg az uszodának azt a jellegzetes illatát. Mint kiderült, egész életemben rosszul úsztam, és idézve az egyik tanárt, amint a gyerekeknek magyaráz: "így csak a nagymamám úszik! Nem széles mozdulatokkal, nem akarok egyenes kart látni! Ha így úsztok, ne csodálkozzatok azon, ha pár év múlva gerincproblémátok lesz!" és a többi hasonló dolog. Szerencsére Frankie anyukája felvett minket, így nem kellett a két csigusszal hazáig vánszorognom valami eszméletlen lassú tempóban. 

A másnap reggel "fantasztikusan" indult. Mikor a tejet öntöttem a gyerekek reggelijére, az edényen maradt egy kis tejföl-hártya. Azt az ujjammal gyönyörűen levettem,hogy ne csöpögjön végig az asztalon, és lenyaltam. Valentina erre úgy elkezdett fujjogni öt percig, mintha konkrétan a WC-ből előkapart dolgot kezdtem volna el eszegetni kiskanállal. Hihetetlenül irritáló volt! Végül rászóltam, hogy azért abbahagyhatná, mert az egy dolog, hogy nem szereti a tejet, azért mégis.Végül kifutottam magamból a "bánatom". A délelőttöm mosásból, pakolgatásból, semmittevésből és mesterszak-keresésből állt. Szerencsére Kayannak nem volt este cserkész gyűlése, Tamarát pedig az apukája vitte el balettre.

Csütörtökön miután elvittem a suliba a gyerkőcöket, rohantam Michelle-ékhez. Már vártak. Komolyan, annyira fognak hiányozni azok a kis porontyok! Imádom, hogy mikor csak meghallják, hogy kopogok az ajtón,már rohan Hugo és kiabál, hogy "Agie, Agieeee!" Sajnos délutánonként nem lehetek már vele, ugyanis a bölcsi után megy egy magánoviba. Egyébként örülök neki, hogy Solomon baba sokkal jobban van a múlt heit bárányhimlője után. Mivel Michelle nem tudott elmenni a megbeszélt programjára, nem volt szüksége rám. Így csak fél kettőig maradtam, miután Solomon elaludt. Hazaérve gyorsan elmentem futni, majd ebéd és a kölykök összeszedése volt a program. Kayannak kivételesen Maryhez kellett mennie suli után, Tamarának meg valami iskolai klubja volt. Szóval először elvittem Kayant, majd a várakozóban olvasgattam és chateltem anyuval, amíg Tamara végzett. Hazafelé felvettük Kayant is. A délután viszonylag semmilyen nem volt, ugyanis csütörtökönként későn nincsen programjuk. A "fiammal" megcsináltattam az összes háziját, még a szombatit is, sejtve, hogy pénteken amúgy sem lenne ideje rá. Este pedig átjött Anci és filmeztünk és punnyadtunk és jól éreztük magunkat. Nagyon jó volt, hogy végre tudtunk találkozni!
Jaj igen, és végre csütörtökön megkaptam életem első IGAZI fizetését. Igazi alatt azt értem, hogy adóztam belőle és hogy még papírt is kaptam róla, hogy mennyit dolgoztam, hány óra, mennyiért és a többi fontos infó. Sajnos elég sokat levontak belőle adóra, de ahogy Angi felkészített rá, tudtam, hogy ez amolyan "ha véletlen valami nem úgy történne, ahogy számoltuk" adó, ergo vissza lehet igényelni. Sajnos még így is keveselltem, ennélfogva elhatároztam, hogy vasárnap beszélek Sabinával.

A péntek reggel nagyon hülyén indult. Valentina és Tim hihetetlenül összevesztek. Ment az ordibálás, káromkodás, ajtócsapkodás és a többi, amit csak el lehet képzelni. Rossz volt hallgatni, főleg, hogy Tamara előtt történt, Kayan pedig csak az emeletről hallotta. Szerintem még lökdösték is egymást. Én igyekeztem kimaradni belőle, szóval mikor Tim elment Tamarával otthonról vérvételre, akkor én régen Kayannal voltam. A kis kölyök nagyon furcsán viselkedett. Hülye szövegeket mormogott, mikor felértem, készülődés helyett az újságját olvasta, végül arról beszélt, hogy vajon a zokni miért zokni, a piggyback miért az, ami és a foci szavakat is szépen szétboncolgatta, közben pedg úgy tűnt, mintha nem is lenne jelen. Leérve mondtam Valentinának, hogy lehet nem kellene a gyerekek előtt veszekedniük, mert Kayan nagyon nem úgy tűnik, hogy jól viseli, nézze meg. Erre felháborodott hangon közölte, hogy "Ági, tudom, hogy mit csinálok. Senki ne mondja nekem, hogy mikor és hogy viselkedjek." Mondom oké.. és elhúztam a dolgomra. Később azért írtam neki egy sms-t, hogy én nem az ő dolgukba akartam beleszólni, de mivel én vigyázok a gyerekekre, ezért azt hittem, hogy ő is akarja tudni, ha valami nem úgy éri őket vagy máshogy viselkednek, mint ahogy általában. Erre válaszolt is, hogy ne aggódjak, nem az én problémám. Tudja, hogy mostanában nem mentek fényesen a dolgaik, de dolgoznak az ügyön. Ezek után kész felüdülés volt MIchaellel mászkálni erre-arra. Bementünk egy könyvesboltba. Ő is szeret olvasni, úgyhogy legalább fél órát töltöttünk bent, elemezgetve-nézegetve a kínálatot. Ezután a Temze-parton sétáltunk, ettünk valami fura madagaszkári gyümölcsöt, amit a Lidl-ben vettem kíváncsiságból, majd beültünk egy kávéra és benéztünk Timihez is a Paulba. Később mennie kellett felvennie a hugiját a reptérre, aki Angliában fog tanulni egy szemesztert cserediákként. Mielőtt azonban elindulna az egyetemére, itt tölt egy hetet a bátyjával. A délután többi része mosásból, főzésből, takarításból és gyerek leadásból/felvevésből állt. Este megint elmentem a maraédk kajáért Timihez. Rengeteget csomagolt a család legnagyobb örömére. Én is kaptam salátákat (a kecskesajtos tényleg brutálisan finom, de a másik is egyszerűen FANTASZTIKUS volt)  és szenyákat, amiket másnap el is vittem munkára ebédnek.
Szombaton alig akart elmúlni a nap, egész végig kómáztam a Wickesben. Alig vártam az estét, amikor végre a munkatársaimmal mentünk pubozni és iszogatni. Nagyon jó volt a hangulat, ittunk (főleg ők) mindent és sokat, rengeteget nevettem és tényleg jól éreztem magam. Próbáltam azért hazaérni időben, így fél 11-kor már elindultam vissza. Itthon ittam még egy nagy pohár vizet és ettem egy kis darab sajtot.

Vasárnap felkelni nem volt jó, bár egyáltalán nem volt köze az előző estéhez. Szépen letusoltam és mentem dolgozni 9-re. Általában ilyenkor 9:30-kor kezdek, de mivel Jacknek tartania kellett egy tréninget Natalijanak és nekem, így előbb be kellett érnünk. Sajnos erről Natalija elfeledkezett, így fél órát ott voltam és nem csináltam semmit. A nap gyorsan elmúlt, a társaság is jó volt. Ann-Marie, Nicole és Natalija. Szeretek velük dolgozni, mert mindenki übercuki. Sikerült beszélnem Sabinával is a fizetésemről, és egy újbóli átszámolás után kiderült, hogy jelentősen több órám volt, mint amennyit ők számoltak-ennélfogva a fizetésem is sokkal több lesz. Ennek azért örültem. Munka és készülődés után megint Michaellel találkoztunk. Megismertem a tesóját is, aki pár arcvonáson kívül egyáltalán nem hasonlít a bátyjára. Szőke, kék szemű, fehér bőrű-valószínűleg rajta látszik meg a brit nagyszülők genetikája. Nagyon jó kis vasárnap délután volt, sőt, hazafelé elkaptam Michael pulcsiját, mert fáztam. Ez a gesztus azért tényleg édes volt. Majd valamikor vissza kell juttatnom neki a jövő héten.