Hétfőn végre-valahára kimentem futni. Fantasztikus érzés volt az új cipőmben rohangálni, leírhatatlanul más, mint a régi. Pedig mindkettő futócipő, ráadásul márkás és jó minőségű, mégis hatalmas különbség van a kettő között!
Ettől függetlenül nem mondhatom, hogy annyira überkirály volt a teljesítményem, sőt..! Rengeteget romlottam az otthon töltött zabálós-mindent-felevős időszak alatt, de hát ez van. Akkor is megérte! A gyerekeket nagyon nehéz volt kirángatni az ágyból, igazán rászoktak arra, hogy későn fekszenek és viszonylag későn kelnek. Volt is kisebb vita.. Napközben szerencsére volt annyi időm, hogy gyönyörűen kimostam és kivasaltam mindent. Ilyen szempontból nagyon örülök, hogy itt vagyok, legalább senki nem cseszi el a jól bejáratott rendszert és nem lesz egy halomnyi szennyesruha és vasalnivaló mire feleszmélek. Este a szokásos balett és karate volt napirenden. Tamara egész nap fáradt volt, nyafogott is eleget,mire az egyik óráról odaértünk a másikra. Aztán a vacsi sem volt éppen ínyére való. Valentina előző este megcsinálta a padlizsános-darálthúsos alapot, úgyhogy nekem már csak a krumplipürét kellett elkészítenem a juhász pitéhez, ami a menü volt.

Kedden újból lejátszódott a reggeli nem-akarok-felkelni jelenet, és a feszkót megintcsak azzal vezethettem le, hogy elmentem futni. Az idő továbbra is vacak volt, sőt, erre még rásegített az is, hogy izomlázam (!!) volt az előző napi futás miatt. El sem hiszem, nem is emlékszem, hogy mikor éreztem az izmaimat utoljára egy ilyen edzés után. Oké, azért mégis megvan a szokásos 6.7 km-es táv, de akkor is! Egy gyors hajmosás után végre találkoztunk Timivel egy kávéra és egy kis shoppingra. Mire betekertem a központba, úgy néztem ki, mint egy ázott madár, ugyanis az eső éppen arra várt, hogy elinduljak, viszonylag messze legyek itthonról, és nyilvánvalóan elkezdett szakadni. A bevásárlás most nem ruhákra vonatkozott, hanem csak a szokásos fürdőszobai kellékekre, mint pl. tusfürdő, fogkrém, stb. Rohanva ugyan, de visszaértem, hogy felvegyem Kayant és Tamarát a suliból. Szerencsére most iskola után nem kellett menniük Mary-hez, ugyanis beteg volt a tanárnő. Így volt időm normális kaját adni neki, mielőtt elmentünk úszásra. Frankie is jött velünk, Tamarát pedig a nagymamája vette fel innen. Én nem úsztam még, nem akartam kockáztatni egy vizesfejes még jobban megfázást, szóval inkább kihagytam, és a kávézóból figyeltem a gyerekek óráját. Frankie és Kayan már most bizonyítják, hogy a pasik nem túl jók a multitaskingban, ugyanis beszélni és gyorsan sétálni egyszerűen képtelenek! Komolyan, ha ennél lassabban sétálnának, már hátrafelé mennének. Egy örökkévalóságig tartott, mire elkészültek, átöltöztek és hazavonszolták magukat. Útközben még felvettük Tamarát is. Vacsorára megint nem kellett megerőltetnem magam, ugyanis pizzát kaptak a kölykök, én salátát.

Másnap a szokásos reggeli hiszti után végre lepasszoltam őket a suliban, és rohantam dolgozni a Wickesbe. Jaj igen, majd elfelejtettem! Kayannak megint dilije az, hogy a haja nem áll jól, és nekem kell minden reggel megfésülnöm és valami gyerek hajlakk-zselé félével beállítani a frizkóját. Nagyon édes egyébként, bár mondjuk az, hogy azon parázott, hogy jólfésülten hogyan vegye fel az iskolai melegítőjét, már nem annyira. A nap gyorsan elmúlt, Frankie átjött suli után játszani. Mikor mentünk felvenni Tamarát, ment is a könyörgés, hogy de miért nem maradhat?? Muszáj mennie?? és az ehhez hasonló dolgok. Szóval megigértem a két kis cukinak, hogy maradhat a barát, ha az anyuja is igent mond rá. Később szerencsére Liz nem csak hogy igent mondott, de be is hívta őket! Megbeszéltük, hogy 5:30-kor jövök felvenni Kayant, így Tamara is nyugodtan el lehetett otthon a fiúk zsivaja nélkül. Tim valamiért felvette a kölyköket 5:45-kor, még balettre is ő vitte a kiscsajt, sőt, még vacsit sem kellett csinálnom! Így nyugodtan mehettem a dolgomra, ami történetesen egy igazi pub volt, kellemes légkörrel és finom teával. Este 10 előtt kb. már otthon voltam, de mielőtt feljöttem volna a szobámba, még gyorsan elmosogattam a csetrest, amit a szülők hagytak. Utálom, hogy tényleg nem képesek megfogni egy tányért sem!

A reggeli műsor a szokásos volt, de már kevésbé érdekelt. Meglepő módon mégis sikerült elindulnunk  egy normális időben, tehát még csak rohanni sem kellett. Miután elvittem a kölyköket suliba, mentem a szokásos csütörtöki babysitterkedésemre. Mint kiderült, szegény Solomon baba elkapta a bátyjától a bárányhimlőt, úgyhogy nem csak tele volt a kis drága piros pöttyökkel, hanem nem mentünk a MusicMonkey órára, szerencsére. Az eső egész reggel szakadt, annyira, hogy még a vízhatlan kabátom is átázott picit. Ilyen időben külön öröm volt babakocsival rohangálni. Mivel Solomon beteg volt, így annyit alhatott, amennyit gondolt, nekem meg legalább volt időm rendesen elpakolni és megfőzni az ebédet. Gyönyörűen készek lettünk időben, peluscsere is megvolt és minden tökéletesen ment. Mint kiderült, ebéd közben Hugonak volt egy kis pisis balesete, így késtünk otthonról. Hugo már nem csak bölcsibe jár, hanem napközibe is! Mivel még csak egyszer-kétszer volt, Michelle vitte el, addig mi Solomonnal főztünk. Igazából csak előkészítettem Michelle és a férje vacsoráját, csak be kell tennie a sütőbe és voilá!, már kész is. Kecskesajttal töltött, szalonnába tekert csirkemell volt a menü, amit cukkinivel és paradicsommal együtt kellett megsütni. Nagyon gusztusos lett. Michelle altatta most Solomont, ugyanis a kis beteg nem nagyon tűrt meg senki mást maga körül lefekvéskor. Én később még gardróbot költöztettem (minek valakinek 9 pár fehér nadrág??! A többit már meg sem számoltam..).
A suli után a kölyköknek nem volt semmi programjuk, úgyhogy hazaérve volt egy kis szabadidő, amikor azt csinálhattak, amit akartak, majd uzsi, leckeírás és szobapakolás volt napirenden. Meglepően szépen és önállóan takarítottak, szinte nem hittem a szememnek! Addig nekem volt időm port törölgetni. Sajnos az idill nem tartott soká, ugyanis a két gyerek úúúúgy összeveszett, hogy alig tudtam leszedni őket egymásról. Ment a sírás-rívás, a hibáztatás és a hiszti, Én meg úgy voltam vele, hogy mosom kezeimet, majd a szüleikkel megbeszélik és/vagy lenyugszanak. Később már minden rendben volt. Vacsira nagyon finom kókusztejet-brokkolis csirke volt a menü, élvezet volt főzni. A kölykökkel, kivételesen, a nappaliban vacsiztunk a TV előtt, kihasználva, hogy a szülők nem voltak itthon. Tényleg jó volt így punnyadni velük, de alig vártam, hogy feljöhessek a szobámba és a neten kutakodjak pl. mesterszak és angol vizsga, stb. után.

 Pénteken megint mennem kellett dolgozni. Nem volt éppen egy nagyon forgalmas nap a Wickesben, annak ellenére, hogy a környék minden utcájában van legalább egy építkezés, felújítás. Szerencsére ezen a héten még nem volt a kölyköknek semmiféle iskolai klubjuk, így foci sem, a két gyereket egyszerre vettem fel suli után. Itthon aztán próbáltam a lakást minél rendesebb állapotba hozni, ugyanis hiába volt a csütörtöki takarítás, mégis ráfért a házra elég rendesen egy porszívózás és a többi. Érdekes módon Kayan, a bedugult orra miatt, kihagyta az úszásórát, Tamarát pedig Timnek kellett volna felvennie, aki időközben elrohant valahova. Így csak elkészítettem a kaját a családnak, majd mivel időközben Valentina is hazaért, így csak "megetettem" őket. Tamarának sem kellett végül elmennie órára, de csak azért, mert az apja lekéste az előző időpontot valamiről és nem ért vissza időben. Gyorsan hajatmostam és elkészültem, ugyanis Angi bár lemondta a találkozónkat, Michael viszont ráért, így volt tervem estére. Jó kis este volt, sok-sok beszélgetéssel és nevetéssel. Nem maradtam sokáig, mert másnap megint mennem kellett dolgozni és tudtam, hogy a csajokkal utána bulizni is elmegyünk.
A szombati nap alig-alig akart elmúlni, semmi extra nem történt a munkán. Annak azért már örülök, hogy kb. csak akkor van szükségem a menedzserekre, ha éppen a rendszer kéri a kódjukat, egyébként nagyon szépen elboldogulok magam is. Este, mikor hazaértem, már nagyban ment a buli. Itt volt Tamara három barátnője és minden fel volt díszítve. Gondolom ilyen színházas-jazzes-jelmezes valami volt a buli témája, ugyanis ruhák, kalapok, ékszerek, kiegészítők voltak mindenfelé a házban. Ahogy láttam, mindenki nagyon jól érezte magát. Menünek volt minden, zöldségektől kezdve a ropikon át a pizzáig, frissen sült bagelig, minden-minden. Egy pár percre szerettem volna újra 11 lenni.
Gyorsan letusoltam, vacsoráztam, majd siettem a metrora, hogy beérjek a csajokkal a találkozóra.Miután fél órát vártam rájuk, végül csak bementünk a KOKO nevű helyre is. Hatalmas színházat alakítottak át klubbá, minden díszítést meghagytak, a hajdani színpad lehetett a fő tánctér, de több emelet is van, hála a nézőtérnek. Mindenféle zene ment, de egyszerűen annyira jól mixelték, hogy egyáltalán nem hatott idegennek az, hogy rock-electro, stb. szólt egymás után. Nagyon jól éreztem magam, rengeteget táncoltunk a csajokkal, bár sajnos éjfélkor haza kellett indulnom. A többiek is jöttek velem, mert bár ők maradhattak volna, az egyiküknek nem telt annyira jól az estéje, mint ahogy várta, szóval végül mindenki időben otthon volt. Marin keresztül megismertem egy ausztrál lányt, hihetetlenül jó fej és bulis (mint az ausztrálok, akiket eddig ismerek). Ami viszont meglepett, hogy ő is au pairként dolgozik, és hogy a host-családja néha felszippant egy-egy csíkot. Sajnos az, hogy pár hónapja nem viseltem magassarkút, egy kicsit meglátszott, ugyanis bár egész este nem ittam egy korty alkoholt sem, mégis sikerült megcsúsznom a metrolépcsőn és bevernem a sípcsontom. Mondjuk azért annyi lélekjelenlétem volt, hogy elkapjam a korlátot és hogy ne zakózzak lefelé a lépcső felénél.

Másnap a felkelés kicsit nehezen ment, de mivel nem ittam, így egyáltalán nem volt vészes. A munkahelyemen megint nem kellett nagy dolgot csinálni, majd valamikor a jövő héten viszont lesz tréningünk. Amolyan továbbképzés-féle vagy mi. 
Ami meglep az itteni emberekben: most éppen a Wickes sajátmárkás festékjeire olyan akció van, ha egyet vesz valaki, akkor a másik ingyen van. Csomószor előfordult, hogy vettek egy festéket, és mikor felhívtam a figyelmüket arra, hogy egy másikat elvehetik csak úgy, akkor közölték, hogy "Á, nem, köszi, csak ez." Én nagyon nem ehhez szoktam hozzá! Otthon azért ha ingyéé' van, akkó' el kell vinni mentalitás él! Plusz a kisebb festékek, amolyan próba-festékek vagy ha csak javítani kell valamit, most teljesen ingyen vannak. Minden vásáló elvihet fejenként ötöt! És nem élnek vele! El sem hiszem.  Annak örültem, hogy Natalia mellett dolgoztam. Szeretem ezt a kis kolumbiait, olyan jó fej! Utána egyből Michaellel találkoztam, iszogattunk, beszélgettünk, nevettünk. Ja, és az új kedvenc ropimat ettük: zöldségek humusszal. Háromféle humusz volt, a legegyszerűbb, chilli-paprikás és korianderes-citromos. IMÁDOM!
Itthon segítettem pakolni a buli után a szülőknek, de még így is rengeteg minden maradt másnapra. Estére visszakaptam az extra takaróm is, így nem fáztam éjszaka (szombaton elkérték, kellett a pizsipartyra).