A pénteki nap olyan régen volt, hogy szinte nem is emlékszem rá, vagy csak az aznap este emlékei elnyomják azt, ami napközben történt. Kayant nem kellett úszásra vinnem, az apukája megtette "helyettem", én pedig Tamarával maradtam itthon, tanultunk (vagyis ő, én felügyeltem), hülyéskedtünk, tornáztunk... mire a kis majom megfogta az oldalam,majd vágott egy furcsa fintort és közölte, hogy hájas/kövér vagyok. Mindezzel nem is lett volna akkora baj, ha Kayan előző este nem beszél le a fagyiról oly módon, hogy "szerintem nem kellene enned, így is hájas vagy," illetve hogy a kiscsaj ma megint megfogta a belsőcombom, és azt is hasonló jelzőkkel illette. Egy kicsit kezd elegem lenni a kölyköknek ezekből a kijelentéseiből, ugyanis nem tudom mire vélni a dolgot. Két opció van:
1. mindenki más hazudik és egyedül ők mondják meg őszintén, hogy hogy nézek ki
2. nagyon durván sérült a látásmódjuk a kövérséget illetően, plusz nyilván nem illedelmes valakit lekövérezni, még ha ismerik is az illetőt, főleg ha senki nem kérdezte a véleményüket.
De igazából mindegy is, mert kaptam a családtól még pénteken egy LILA esőkabátot, ami teljesen vízálló és elvileg nagyon jó szél ellen is, amire gondolom szükségem lesz a későbbiekben. A lila nagyon nem az én színem, de hihetetlenül megörültem ennek a kis kedvességnek, és valamiért még a kabát is tetszik. Szóval szerintem életemben először várom, hogy szakadjon az eső, hogy felvehessem a zöld gumicsizmám és az új esőkabátom.
Bulizni is vééégre valahára sikerült eljutnunk, Angival nekivágtunk Richmondnak és a melegbárnak. Angival azonban előtte még benéztünk egy cocktail bárba, ahol a bartenderek helyesek, a csaj, aki felvette a rendelésünket meg übercuki volt, tipikusan az a fajta pultos, akinek egy lazább estén az ember elmesélné gondját-baját, ő pedig nagyon jó tanácsot adna. Ezek után elmentünk Nandosba, beszéltünk mindenkivel, majd elindultunk végre. James is jött velünk, annak ellenére, hogy heteró. Ami meglepő volt: rengeteg ember volt ott, mindenféle szexuális beállítottságú, nemzetiségű, pl. a security montenegróból jött, jól el is csevegtünk, mielőtt beengedett volna minket. A hangulat nagyon kellemes volt, mindenki bulizott, nem néztek meg senkit sem azért, hogy hogy néz ki, sem azért, hogy hogy táncol, vagy hogy éppen kivel próbál közelebbi kapcsolatba kerülni, ismerkedni. Jól éreztem magam, a zene is jó volt, a jagerbomb még jobb és a társaság szintén fantasztikus. Ami viszont meglepett az estében: beszélgettem egy először nagyon forrónak tűnő emberkével, ugyanis előtte egy másik pasival táncolt, szóval a feltételezésemet eléggé megalapozottnak tekintettem ebből kiindulva, viszont később elkérte a számom, és Angi kérdésére kiderült, hogy barátnője van. Itt igazából már nagyon nem tudtam őt hova sorolni, teljesen elvesztettem a fonalat, de egyébként is indultunk haza. A buszra, sajnos, legalább egy órát kellett várni, hajnalban. Még jó, hogy hárman voltunk, különben vagy megfagytam volna, vagy simán eluntam volna magam a megállóban. Komolyan, minden nap végén rájövök arra, hogy ez a hatalmas "felhőágy" mennyire kényelmes és meleg, főleg ha előtte átfagy az ember...
Szombaton a napom sokkal lassabban indult, mint terveztem. Fáradt voltam, meg nyilván nem kellett volna kevernem a cocktailt a jagerbombbal... Ennek ellenére délután mégis nekivágtam Londonnak, bár tudtam, hogy alig egy órám lesz nézelődni, mielőtt vissza kell indulnom. Még a múlt szombaton kinéztem magamnak egy útvonalat, ami igencsak csábítónak tűnt, úgyanis a megálló neve Westminster volt, ebből gondoltam, hogy nyilván az Abbey az. Ahogy kiléptem a metroaluljáróból, egyből elém tárult az a látvány, amit eddig csak filmekben vagy mesékben láttam, és amit annyiszor elképzeltem már. Akkor tudatosult bennem, hogy ÚRISTEN, ÉN TÉÉNYLEG LONDONBAN VAGYOK! (igaz, három hét után éppen ideje volt..). Ott volt előttem a Parlament és a Big Ben (ami nem a torony, hanem az abban levő legnagyobb harang neve). Teljesen elszédültem a látványtól és hagytam, hogy az emberáradat arrébb sodorjon, így végül pár méterrel a lépcsőtől eszméltem rá, hogy egy hídon vagyok, és egyből megláttam a London Eye-t. Hatalmas nagy építmény, de nekem nem ér fel azzal a látvánnyal, mint a parlament. Tele volt turistákkal a környék, mindenféle nemzet és kultúra képviselője, ezernyi stílus, bőrszín, nyelv. Mindenki fotókat készít és élvezi London lüktetését. Végül egyáltalán nem nehezen eltaláltam az Abbey-hoz is, pazar egy épület, nem sejtettem, hogy ennyire letaglóz majd a látvány, és bent még nem is voltam! Itt mindenki mosolyog, az emberek sokkal kedvesebbek, pl. a buszsofőrök is nagyon aranyosan köszönnek akármikor felszállok a buszra, nem pedig világfájdalmas arccal tekintenek bele a világba és gyűlölnek mindenkit, aki nem buszsöfőr, vagy sokszor talán még azokat is.
Miután eltébláboltam az időt, nem siettem vissza, hanem egy teljesen más útvonalon, Richmond felé mentem haza, mert sokkal érdekesebbnek tűnt, mint az előző útvonal, ahol már jártam. A metroban szerintem picit el is bóbiskoltam, de mivel végállomásig mentem, nem nagyon izgatott a dolog. Viszont nagyon le kellene szoknom arról, hogy mozgó járműben elalszok... Este Angival mászkáltunk Kingstonban, végre ettem sültkrumplit, amit annyira, de annyira szeretek, itt viszont szerintem túl egészségtelennek minősül, szóval a kiscsalád nem él ilyennel itthon. Mondjuk annyira nem bánom, mert helyette van mindenféle más, sokkal egészségesebb finomság, max. ha majd nagyon ráéhezek (pl. mint szombaton), akkor elmegyek, és veszek magamnak.
A vasárnap délelőtt megint hasonló intenzitással kezdődött, mint az előző nap, élveztem, hogy addig punnyadhatok az ágyban, ameddig akarok és hogy nem kell mindenkitől előbb fent lennem, reggelit vagy ebédet készítenem, vagy éppen mosnom. Természetesen ettől függetlenül mindig segítek Valentinának, amiben csak lehet, szóval azért próbálok hasznos lenni, de nyilvánvalóan ők sem várják el tőlem ezeket és az időmmel is szabadon rendelkezhetek. Most éppen hajat akartam mosni már nagyon, de mivel a környéken egész szombaton nem volt akkora nyomás, amivel ez véghezvihető lett volna, vártam vasárnapig. Amikor meg kiderült, hogy abban a fürdőszobában, amit használni szoktam, elromlott a melegvíz csap... így csak ebéd után sikerült nagyszabású tervemet véghezvinnem, de azt is rohamtempóban, ugyanis a család férfitagjaival mentünk városnézésre, amíg a hölgyek itthon voltak és tanultak Tamara közelgő vizsgájára.
Elmentünk a Natural History Museumba, valami Science Museumba és később autóval mentünk erre-arra a központban, hogy tudjam melyik szobor merre van. Láttam az összes fontos híresebb helyet, a Buckhingam palotától kezdve a Tower Bridge-n át a Trafalgar Square-ig, mindent-mindent. Nyilván több nap nem elég ezeknek a bejárásához, főleg a két múzeum nagyon időigényes, tökéletes esős napos program.
Elég későn értünk haza, ők előtte kajáltak a mekiben, nekem nem volt hangulatom sem a hamburgerhez, sem a sültkrumplihoz, főleg, hogy előző este teleettem magam vele) meg úgy egyébként is, lelkiismeretfurdalásom lett volna, ha ennyi hasonló ételt ettem volna, szóval én csak itthon ettem valami tökös-kókuszolajas-spenótos tésztát, aminek a receptjét el KELL kérnem Valentinától! Nagyon kellemes és szokatlan íze volt, egyáltalán nem ettem szerintem még ehhez hasonlót, és amennyire furcsának tűnt az első falat, annyira habzsoltam az utolsó falatokat.
Egyszer majdcsak sikerülni fog, hogy korán menjek ágyba, ahogy eltervezem minden reggel, mikor megbánom minden bűnömet, hogy korán kell kelnem. Jó, igazából a 6:45 egyáltalán nincs korán, sőt, ha beleszámolom a kötelező lustálkodós perceimet, akkor sokkal inkább 7:15 az...Mostanában viszont egyre inkább érzem, hogy az ágy önálló gravitációs térrel rendelkezik, ugyanis még nehezebben megy a kikászálódás belőle, talán azért, mert kívül sokkal hidegebb van, mint a takaró alatt, és még belegondolni is szörnyű, hogy csak szeptember van, nem is november vagy december!
UI: a tudományos múzeumban volt egy hely, ahol a gyerekek és a kísérletező kedvű felnőttek kipróbálhattak különböző dolgokat, amelyek szemléltetnek bizonyos dolgokat, mint pl. a hang, a mágnesesség, elektromosság... sokkal többet lehet az ilyenekből tanulni, mint olvasással, az biztos! Érdekes és látványos.
UUI: a tudományos múzeumban (megintcsak) volt egy rész, ahol különböző művégtagok voltak, gyerekeknek. Mint kiderült, ez a Thalomid nevű reggeli rosszullétek elleni gyógyszer mellékhatásának volt "köszönhető", ugyanis ezt a gyógyszert használó várandósok közül később rendkívül sokan hoztak világra fejlődési rendellenességgel született gyerekeket. Általában valamilyen végtagjuk hiányzott.
UUUI: a múzeumok közül mégis a Natural History tetszett legjobban. Ezen kívül alig várom már, hogy elmehessek a British Museumba!
UUUUI: London CSODÁLATOS! Remélem minél előbb sikerül felfedeznem minden kicsi részletét a belvárosnak legalább, és hogy minél előbb eljutok a Fabian által ajánlott Camden Town-ba.
UUUUUI: mikor elhaladtunk a szociális lakások előtt, akkor Kayan megkérdezte, hogy olyan szegény emberek laknak ott, mint ők?? Azt hittem kiesek az autóból.
