Amikor végre felülhettem a repülőre, nem tudom miért, de nagyon-nagyon rosszul éreztem magam a bőrömben. Féltem, reszkettem, hányingerem volt, és nem azért, mert a repüléstől tartottam, hanem a sorozatos buszlekésést követően rossz helyre mentem a reptéren is (szerencsém, hogy legalább időben elindultam és nem késtem le a gépet), plusz egyszer egy Germanwings-reklám is szembejött velem. A végén már azt sem tudtam, hogy ezek a "nyugi, végül úgy is minden rendben lesz" jelek, vagy a "HÁNYSZOR ÜZENJÜNK MÉG FENTRŐL HOGY NE SZÁLLJ FEL ARRA A k>&@{! GÉPRE MERT MEGHALSZ!" Szóval igazából a tipikus magamnak-bemesélés összes fázisán átmentem, és már azon gondolkodtam, hogy a stewardess-től kérek valami nyugtatót, mert a végén már úgy néztem minden arcra, hogy: "jé, te fogsz mellettem ülni, mikor lezuhan a gép" és azon gondolkodtam, hogy melyik ember hogyan fogja viselni az utolsó perceket, és hogy nekem mi volna a legjobb, amit csinálhatnék. Valamiért arra jutottam, hogy feltépném a legközelebbi kabint ahol alkoholt lehet találni és bemenekülnék a WC fülkébe.

Végül szerencsésen, mindenféle baj nélkül megérkeztünk Budapestre. Anyu és az öcsém jött fel értem a reptérre, és egyszerűen fantasztikusan jó volt látni őket. Mondjuk én az ajtónál várakozó tömeg között kerestem az arcukat, de később láttam egy sms-t, hogy nem tudják biztosan, hogy jó helyen vannak-e, szóval itt és itt keressem őket. Csodák csodájára anyu cigizett, az öcsém meg elment venni valamit magának. Megölelni őket egyszerűen mesésen jó volt, látni a is cuki arcukat, tudni azt, hogy mellettem vannak. Végül pár kitérő után (pl. a szerintem nem megfelelő útvonal használata és egy megálló valamelyik supermarketben) haza is értünk. A drága apukámat is megszeretgettem, később átjött mindenki, mamáék, tatáék, körösztmamimék.. mindenki. Őket látni is boldogság volt, nagyon kényelmesen éreztem magam otthon. Meghitt, biztonságos és boldogságos. Az idő is fantasztikus volt, bár a vendégeskedés miatt nem tudtam napozni (nem bántam), pedig egyből felvettem a bikinim és a rövidgatyóm. Vacsorára májas palacsintát ettem, ami bár elsőre furának tűnhet annak, aki nem kóstolta, mégis nagyon-nagyon szeretem és nagyon ettem volna már ilyesmit. Jó volt otthon aludni.

Másnap nagyon bal lábbal keltem, ugyanis én mindenféleképpen el szerettem volna menni szabadkára a kedvenc kávézómba, mászkálni kicsit, stb. és szerintem a csütörtök lett volna a legtökéletesebb alkalom erre. Hát ehelyett fél 10-kor keltem nagyon kipihenten, pont annyira voltam jó állapotban, hogy kellemesen végigzsörtölődtem anyu délelőttjét (gondolom gonosz módon lelkiismeretfurdalást is sikerült okoznom, amiért itt is bocsánatot kérek), de aztán egész gyorsan összeszedtem magam, és csináltam magamnak más programot. Elmentem a mamámékhoz, ahol ebédeltem velük és beszélgettünk is egy csomót. Majd hazamentem, EBÉDELTEM (húslevest csinált az én tündéri anyukám, csak miattam <3 ), és találkoztam az unokatesómékkal. Jó volt látni a kölyköket, hiányoztak már. A legkisebb unokaöcsém még nagyon kis csöppség volt, mikor elmentem, és most meg már együtt szaladgált az idősebb tesójaival! El sem hittem, mennyit számít ez a pár hónap. Voltam lovagolni is, jó volt egy olyan helyen lenni, ahol ennyi állat él: kutyák, lovak, kacsák, mangalicák... Már régóta mentem volna egy farmra látogatóba, Michaellel terveztük is. Később a csajokkal fagyiztunk és sokat beszélgettünk, és nagyon jól éreztük magunkat. Tényleg jó volt, nagyon... Este pedig a szüleimmel filmeztünk, ami szintén nagyon jó volt (igazából szerintem otthon MINDEN nagyon jó volt).

Pénteken végre-végre elmentünk anyuval csajos-programot csinálni magunknak, voltunk Szabadkán! Hát, szerintem amire ránéztem, anyu mindent megvett volna nekem, ha kérem.. Ilyenben is rég volt részem, hogy valaki ennyire törődjön velem és ennyire a kedvemben akarjon járni, még akkor is, ha ezt csak azzal érdemeltem ki, hogy hazamentem... Mennék én gyakrabban, ha tehetném! Bár nem az anyagi dolgok miatt, hanem csak azért a szeretetért, amit otthon lehet érezni. Gyönyörű időt töltöttünk el anyuval... reggelire burekot ettem, mászkáltunk a piacon, később a központban. Voltunk megnézni valami kirakodóvásárt a szökőkútnál, kaptam mákosbejglit, bementünk a "legeslegkedvencebb" kávézómba, a Bossba. Ettem tintahalat valami csípőskés csilis valamivel és ittunk egy szokásos, legeslegjobb Jegeskávét is. Tökéletes volt minden és tökéletesen tele is voltam. Itthon készülődés volt, ugyanis este átjöttek a barátnőjeim, hogy előünnepeljük a szülinapom és hogy kicsit együtt legyünk. Bóléztunk, pizzáztunk, még süti is volt. Végül átmentünk Jailbe és hajnalig ott táncoltunk. Nagyon hiányzott már ez!

Szombaton, még ha előző este 5 felé is feküdtem le, kimentem anyuval a piacra. Vettünk túrót, zöldségeket, stb. Ez is amolyan hagyomány, ha éppen nincs jobb dolgom, vagy ha nem vagyok hulla, akkor általában vele tartok és segítek cipekedni, dönteni, hogy miket vegyen - vagyis általában kuncsorgok mindenértt, ami éppen elérhető. Vettünk túrót és kaprot, amit aztán elvittünk a mamához, aki csinált nekem belőle istenifinom túróslepényt, meg a maradék piskótából valamilyen csigát. A nagybátyáméknál ebédeltünk, kinti kemencében/sütőben valamiben készült bab volt. Este a csajokkal kávéztunk és mászkáltunk a Tiszán, ami megintcsak nagyon jó volt. Úgy szeretek ott lenni! Mindig olyan szép és nyugis az egész. A naplemente pedig még szebbé varázsolta az egészet. Este nem mentem sehova bulizni, nem voltam jól, fájt a hasam az egész napos zabálásoktól vélhetően, és inkább otthon filmeztem a családdal.

Vasárnap egész nap a Tiszán voltunk, rostélyozás, bográcsozás, mindenféle finomság és napsütés meg pihenés. Nagyon-nagyon élveztem, tavaly nyáron is végig a víz mellett voltunk, igaz, akkor főleg kártyáztunk, kávéztunk és úsztunk. Imádtam! Ezt már előre hiányolom ebből a nyárból. Találkoztam megint az unokatesómékkal és azokkal is, akiket eddig nem láttam, majd a csajokkal összeültünk egy kis kávézásra, bár én a végén már cede vitát ittam, mert ugyebár azt sem tudok itt venni.

Másnap reggelire császármorzsát csinált nekem anyu, majd elmentem a mamáékhoz elköszönni és aztán egy finom ebéd és pakolászás meg minden után indultunk szegedre a vonatra. Nagyon-nagyon rossz volt megint elmenni otthonról, de annak örültem, hogy anyu meg az öcsém vittek ki az állomásra, bár azt nagyon sajnáltam, hogy apu nem jöhetett velünk, mert dolgoznia kellett. Mondjuk az tompított picit az utazás előtti szomorkodáson, hogy nem egyből jöttem vissza Londonba, hanem előtte Domával és Vicával tölthettem egy fantasztikus estét Budapesten. Iszogattunk (szigorúan fröccsöt!), beszélgettünk, sétáltunk, gyrosoztunk és nagyon-nagyon jó volt. Egész este nem feküdtem le aludni, egyből mentem a reptérre olyan 5 körül, és aztán csak ott vártam, hogy felszálljon a gépem, és visszahozzon Londonba.

Ami jó, tényleg nagyon jó...de nem otthon van.