Hétfőn izgatott és jókedvűen mentem be dolgozni. Annyira rutinszerű már az egész! Micaheltől hazafelé vettem magamnak csomagolt kaját, mert mindenhez volt kedvem, csak főzni nem. Ráadásul sikerült elvinnem reggel, nem felejtettem itthon. Jessica, az új munkatársunk szerencséjére, ugyanis az egyik kaját neki adtam, mert ő nem hozott magával, a cégtől pedig minden bolt távol van. Az egész nap nagyon gyorsan elröppent (igazából az egész hét gyorsan elmúlik mindig..), főleg mert nagyon-nagyon sok mindent kellett csinálnunk és munka után még ráadásul elmentem edzeni is. Szaunáztam, jacuzziban áztattam magam és még gőzfürdőt is vettem, tiszta arany életem van ott, komolyan!

Másnap a szokásos forgatókönyv zajlott le, attól eltekintve, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk bejutni az irodába. Én nem vagyok hajlandó rángatni az ajtót (tanulva a múltkori kilincs-kézbenmarad-esetből), és így minden reggel vagy az épület előtt várunk, vagy a másik iroda előtt, hátha Angela, a recepciós, elég kedves és beenged minket. Általában "passzív-agresszív" ahogy Georgina mondja mindig. Nade sebaj. Sameera egyébként egyre kedvesebb, azt meg különösen szeretem, ha Hamid is bent van az irodában. Könnyebben lehet tőle kérdezni..egyébként meg olyan, mint egy forgószél: jön-megy, rohan, siet és kapkod. Mindent felkezd aztán félbehagy valahol. Munka után megint edzés volt, utána pedig elmentem a Paulba szendvicsért, ami jól is jött a következő pár napban ebédre. Timi tényleg olyan kis cuki!

Szerdán a szokásos műsor ment végbe az irodában, tényleg semmi extra izgalmas vagy emlékezetes dolog nem történik. Egyszerűen csak egész nap a monitor előtt ülök, kivéve mikor kivonszolom magam a teakonyhába csinálni valamilyen forró italt vagy csak kinyújtóztatni dermedt izmaimat. Jess egész rendes nő, 27 éves, de 22-nek látszik. Már van egy iskolás fia. Az attitűdje az élethez viszont nem éppen izgatott, folyamatosan olyan "minden-mindegy" hangulatban van. Este nem mentem edzeni, rohantam haza, hogy kicsit helyrepofozzam a szobám mielőtt Michael jött volna és hogy főzzek valami vacsit. Mint kiderült, ezzel nem kellett bajlódnom, ugyanis Jason megint grillezni akart, meg is hívott mindkettőnket. Én csak a salátát készítettem mellé, krumplisalátát tejföllel, majonézzel, metélőhagymával, hagymával... Ha egy kicsit állt volna fogyasztás előtt, oylan lett volna, mint otthon. Vagyis majdnem, mert hiányzott belőle a közös-családi-sütögetés íz, de még így is nagyon finom volt. Mindenkinek tetszett. Jó volt együtt enni, asztalnál. Michael és Jason is nagyon jól kijönnek, aminek azért örülök, mert bár nem kell szeretniük egymást, de mégis a barátomról és a főbérlőről van szó, azért nem rossz az, ha tudnak beszélgetni és nem utálják egymást. Bár mindkettő nagyon szeretnivaló, csoda lenne, ha bármi probléma fel tudna merülni kettőjük között. Később még punnyadtunk a TV előtt, majd alvás a koránkelés miatt.

Csütörtökön reggelire Michael szendvicset kapott és a szokásos turmixot, én a konyhában reggeliztem. Bár szerintem simán ehetnék emellett az álomszuszék mellett is, akkor sem ébredne fel rá. Mindig olyan mélyen alszik és szusszantgat mikor sminkelek is. A "nagyon-köszönöm-olyan-édes-vagy" üzeneteknek meg külön örülök. Így legalább van ami mosolyt csal az arcomra nap közben is. Ahogy a hétvége felé közeledünk, úgy lesz egyre kevesebb a munka, így megint néha unatkoztam a nap folyamán, bár mindig igyekszem elfoglalni magam valamilyen hasznos dologgal. Hamidnak pl. egyre jobban tetszik a közösségi médiás ötleteim és az új sablonoknak is nagyon örül. Én meg büszke vagyok magamra, mert mégis. Azért ez nagy szó, hogy a főnök elismeri a munkám! Bár hogy őszinte legyek, azért még mindig félek tőle. Mármint mégis ő a főnök, az ő cége. Ha mi hibázunk, akkor ő veszít a pénzéből és ha nem hozunk pénzt a konyhára, sőt az ellenkezője, akkor minek foglalkoztatna minket..? Szóval nagyon igyekszem, hogy mindent a lehető legjobban csináljak. Csütörtökön végre összeszedtem minden bátorságom, és megkérdeztem, hogy hazaenged-e.. merthgoy van jegyem, hónapokkal ezelőttről. És igent mondott, én meg repestem, igazán! Még az edzés is jobban ment ezek után.

Pénteken nagyon furcsa volt belegondolni abba, hogy már másnap hétvége lesz, ráadásul hétfői szabadnappal! Azért igencsak problémákat okozott a nap folyamán, hogy folyamatosan az járt a fejemben, hogy otthon "májusegyet" ünnepelnek. Rostélyos, park, erdő, pihenés..! Azért igen nagy volt az örömöm mikor véget ért a munka. Munka után jött a szokásos edzés - komolyan, szinte unalmas leírnom ezeket, hiszen tényleg semmi extra nem nagyon történik a hétköznapokban. Este már szépen bekuckósodtam és fogmosás utáni elalvásra készültem, amikor Michael írt, hogy mégis találkozzunk már, mert mindenki a barátnőjével van a házban és hogy ő most hiányol engem. Mondtam neki, hogy persze, semmi probléma nincs, csak jöjjön át ő, merthogy nekem kimozdulni semmi kedvem és erőm nincs már, az is tuti. Szóval át is jött aludni. Mert amúgy is már 11 óra volt, meg egyébként is hulla voltam. 

Másnap meg arra kelhettem, hogy mocorog az áldott lélek és nem tud elaludni, mert szerinte nagyon világos a szobám. Szerintem meg pont tökéletes,mert így legalább nem kell minden egyes nap küzdenem azzal, hogy rájöjjek, milyen idő van kint, vagy hogy hány óra lehet éppen. Plusz egyszerűbb felébredni. Jó volt szombaton úgy felkelni, hogy azon kívül hogy megetettem az ausztrálomat, semmi dolgom nem volt igazából. Egész délelőtt pizsiben voltam és csak később mentem be Kingstonba mászkálni és vásárolgatni. Délután meg rohantam haza, csináltam pár szendvicset és mentem Michaelékhez. Szombaton neki kellett volna főznie, de vettem egy egész csirkét, töltöttgombát meg salátát és azt ettük. Olyan nagyon finom volt! Főleg a csirke nagyon tetszett.

Vasárnap végre elmentünk az első közös igazi kirándulásunkra. Egész heteken keresztül tervezgettük, és végül Cambridge helyett Guildfordban kötöttünk ki, ugyanis az időjárás-előrejelzés katasztrofális volt, esőt mondott meg hideget, és nem mertünk belevágni egy hosszabb útba. Így maradt Guildford. Reggelire az előre elkészített szendóimat ettük és rohantunk is ki a vasútállomásra. Az egész annyira angol volt! Borús idő, gyönyörű kisváro, középen egy kastéllyal. Egész nap mászkáltunk, könyvesboltban voltunk, közben a nap is gyönyörűen kisütött. Voltunk a városházán, ami egy igencsak öreg épület volt, érdekes órával az elején. Voltunk a kastélyban is és egy igazi angol pubban ebédeltünk valami brutálfinom steak-et. Ja, uzsonnának megettük a másik szendvicset is, amit még előző nap csináltam. Nagyokat sétáltunk a folyóparton, élveztük a napsütést és a gyönyörű tavaszias időt. Michaellel utazni nagyon jó, mert ő is nagyon kiélvezi azt, ha egy érdekes helyen lehet. A hazaút előtt még ittam egy kávét, ő egy csoki-turmixot és robogtunk is hazafelé. Este filmeztünk csak, de sajnos nem a Trónok Harcát néztük meg, mert egy csomó ausztrál nem volt elérhető közelségben, ők meg megbeszélték, hogy ez amolyan közös baráti program lesz. Pedig épp ráértem volna megnézni, de majd legközelebb. Mindenesetre bizton állíthatom, hogy ez egy igencsak szép nap volt! Nagyon megérte.