Hétfőn kb. gyomorideggel mentem be dolgozni, várva arra, hogy mikor követek el egy újabb hibát, amiért Sameera megint lecseszhet. Igyekeztem szinte láthatatlan lenni, ugyanakkor minél többet megjegyezni abból, amiket olvastam, hogy legalább valamiféle eredményt tudjak felmutatni az egy hét semmittevésért. Az irodában mindenki arról beszélt, hogy Hamid másnap fog landolni, és hogy vajon egyből bejön-e dolgozni, vagy vár egészen szerdáig. Mindenki rettegett, mintha senki nem csinált volna eleget és most akarná bepótolni. Én konkrétan rosszul voltam a gondolatra, hogy Sameera mellett ő is egy mini-szörny lesz. Munka után pont ezért jól esett az edzés Rowannel. Mindenféle gyakorlatot csináltatott velem, már edzés után egyből tudtam, hogy másnap ez nagyon fog fájni..

...és igazam is lett. Kedden alig tudtam emelni a karjaim, de éreztem, hogy megérte nagyon. A munkahelyen a szokásos volt, szerencsére Hamid nem toppant be, mint közölte, majd csak szerdán jön. Mindenki megkönnyebbült és arról beszéltek, hogy ez vajon jó-e. Nap közben Jason küldött egy sms-t, amiben szabadkozik a ház állapota miatt (felújítás.. por és piszok az egész) és közölte, hogy bár neki semmi köze az én kapcsolatomhoz, azért tegnap este valaki nagyon éreztette a jelenlétét a házban. Én csak pislogtam, hogy HE? Mégis mi van?? Vicces szitu volt, mert olvastam a sms-t, megértettem, de egyszerűen nem esett le, hogy most mégis mire gondol. Megkérdőjeleztem a saját nyelvtudásom Sameera után és igyekeztem megfejteni a kódot, de nem ment. Kedden végre nem csináltam semmit munka után, hanem csak hazamentem és pihentem - és nagyon jól esett. Jason magyarázata viszont még ennél is jobb volt: hétfő este nem tudott aludni, mert a szomszédos szobában (ami történetesen az enyém), valakik irdatlan hangosan veszekedtek. Na, ez nem az én Michaelem volt, ugyanis ő szépen aludt New Maldenben a saját házukban, hanem mint kiderült, a szomszédok hallatszottak be Jasonhöz. Ikerház, így érthető, viszont nagyon vicces. Annak viszont örülök, hogy legalább aggódik, és hogy szóvá teszi, hogy nem tetszik neki, hogy "Michael" agresszívan beszél velem.

Másnap nehéz volt felkelni, még nehezebb bemenni dolgozni, mikor tudni lehetett, hogy a fő-főnök bármikor betoppanhat az irodába. Szinte rettegtem, hogy számon fogja kérni azokat a dolgokat, amiket Sameera a fejemhez vágott (jogtalanul). Szerencsére nem így volt. Jó kedélyű volt, vidám friss és pihent a pár hetes egyiptomi nyaralás után. Nem is sokat volt bent az irodában, ment intézni a dolgait. 5 után rohantam edzeni egy gyorsat, mert 18:15-kor találkozóm volt Michaellel Wimbledonban. Együtt mentünk Timihez kajáért (ő csak szeret és etet engem. Olyan cuki), majd az én javaslatomra módosítás történt a tervben: nem mentünk el valahova kajálni, hanem zöldséges-tonhalas spagettit főztünk nálam, amit a TV előtt punnyadva ettünk meg. Hihetetlen, milyen kicsi ágyon tudunk elférni ketten, ráadásul kényelmesen, bár Michael szerint ha már nappali, illene hogy legyen bent pár párna is, mert neki törte a nyakát a karfa. Elalvás előtt folyt YouTube-on néztünk vicces állatos videókat, még a könnyem is kicsordult, annyira nevettem.

Reggelire megint kapott félkész kaját, megcsináltam neki a zabkásáját, csak a tejet kellett ráöntenie és betennie a mikróba, sőt, még turmixot is kapott. Sajnos bejutni az irodába nem volt egyszerű- az ajtó megint beragadt. Georgia így megkért, hogy segítsek neki ráncigálni (mindig én vagyok az első amúgy a munkán, olyan vicces), és mivel segítettem, így az én kezemben maradt a kilincs. Kaptam egy mini-sokkot, majd mindketten röhögésben törtünk ki. Georgina is tudja, hogy Sameera engem nem szeret, bár ahogy hallottam, sok ember meg Sameerát nem szereti. A munka maga volt a tökéletes unalom - Hamid nem jött be az irodába, mert mindenhol máshol tárgyalt. Vicces volt, ahogy Georgina nem mondta meg Sameerának, hogy nem ő törte el a kilincset, hanem én, és ameddig ez az info nem derült ki, addig viccelődött és poénkodott, aztán mikor megtudta, hogy mégis éppen ki rántott nagyot az ajtón, mikor megtörtént a baleset, akkor csak rámnézett, az előzőleg mosolygós arca elkomorodott, és ennyit mondott: "többet ilyet ne csinálj." Georgina pedig tényleg édes volt, hogy nem csak hogy nem hibáztatott (ő tudja leginkább, hogy milyen szar az az ajtó), hanem a kedves managerünk előtt még védett is.
Nap közben írt Michelle, hogy ráérek-e babysitterkedni este, én meg elvállaltam. Szóval a betervezett edzés helyett dolgoztam megint. Előtte azért hazamentem és bezabbantottam a spagetti maradékot, ami még másnap is tökéletesen finom volt. Jasonnek vennie kell új kajákat nekem, ugyanis a szőkém kihúzta a frigót a konnektorból, és minden kaja kiengedett a mélyhűtő részben. Mondtam, hogy nem kell és hogy ne aggódjon, de mondta, hogy ő érezné jobban magát. Hát, mit lehet ilyenkor tenni, azon kívül, hogy enged az ember..? A munka egyszerű volt, a kicsik sem ébredtek fel és minden tökéletesen ment. 

Pénteken végre dolgozhattam rendesen. Hamid feladatokat adott, megbeszéltük, hogy mit hogy akar, és én olyan árajánlatot írtam neki, hogy csak..! Mint ahogy Ricky-től visszahallottam (40-45 perccel tovább dolgoztunk, mert be kellett fejeznünk egy szerződést), potenciált lát bennem és ügyesnek tart, szóval juhu! Megkönnyebbülés ez, mert még Hamid is mondta, hogy legyek bátrabb, kérdezzek, tanuljak, stb. és ne csak üljek csöndben az irodában. Őszintén: nem akartam előtte is "hülye" kérdéseket feltenni.. azért ezt a munkát szeretném megtartani. Megint babysitterkedtem Michellléknél, már jó előre készültem: bepakoltam a táskámba a laptopom és a vacsim is, hogy ne kelljen hazamennem munka után. Solomon és Hugo olyan édesek! Főleg az előbbi, egy kis angyal. Bújt, ölelt, jól esett... egész éjjel édesen szundikáltak a mukik, egyikük sem ébredt fel.

Szombaton korán kellett kelnem, mert mentem egy fotózásra.. fura leírni is, annyira nem az én stílusom, de a történet lényege röviden: küldtem 3 képet egy ügynökségnek, akik mindenféle magasságú, korú és alkatú embert keresnek nem csak kifutómodelleknek, hanem statisztáknak, reklámokhoz, akármihez. Na, és az akkori munkakeresős-elkeseredésemben jelentkeztem. A meglepetésem viszont annál nagyobb volt, mikor megtudtam, hogy tetszettem nekik és kaptam időpontot egy fotózáshoz. Az egész annyira szürreális volt. Három összeállítást kellett vinni amiben fotóztak.. A legközelebbi megálló pont az volt, ahol az ominózus metróbalesetet láttam, így kicsit furcsa érzéssel battyogtam a stúdió felé.
A sminkelés fantasztikus élmény volt, rút kiskacsából lettem valami, ami azért nem hattyú, de igencsak közelebb állt ahhoz, mint az előző pattanásos bőrű, szőke szempillavégű egyénhez. A képek pedig.. remélem elég ha csak annyit mondok, hogy már MINDENT ÉRTEK, haha! Mindenkiből lehet modell vagy csak gyönyörű nő, ha profi csapat áll mögötte (ami esetemben egy sminkest és egy fotóst jelentett). A kész fotók valami brutáljók lettek, hála a megvilágításnak és a vakolatnyi máznak az arcomon. A bőröm hófehér lett és teljesen hibátlan, a szemem, hála az ügyeskezű művészlánynak, szinte kéken világított a barnás-rózsaszín-narancsos szemhéjpúder keret közül. Ha másra nem, legalább erre jó volt: kaptam pár tippet a továbbiákban sminkelés terén. Mint később kiderült, sikerült a fotózás, a képeket pedig megvehetem, ha akarom - igen borsos áron. Mivel éppen nincs felesleges párszáz fontom, így csak a fejemben raktároztam el őket egyelőre - ha viszont legközelebb alkalom adódik rá, tuti befizetek egy profi fotózásra,mert igenis jó móka és mindig jó, ha az emberről van pár jól sikerült fotó. 
A fotózás után mászkáltam még a környéken, ahol kézműves kávézók, csokiboltok és mindenféle érdekes élelmiszert lehetett kapni. Élveztem nagyon.

Délután átmentünk az ausztrálokhoz Anzac Day-t ünnepelni. Grillezés volt a kertben és iszogatás, és rengeteg ember. Jason is meg lett invitálva, így csatlakozott hozzánk. Anci is jött, épp ideje volt, hogy meglássa a kis kolóniát New Malden szívében. A délután jelmondata a "kicsi a világ!" is lehetett volna, ugyanis mint kiderült, egy teljesen véletlenül meghívott ausztrál lányt már ismertem korábbról, Mari barátnőm barátnője. Az ő anyukája egyébként vajdasági, épp az előző heteket Pecellón töltötte. S mint ahogy megtudtam, Jason is találkozott már az ausztrál pasibandával karácsonykor. Csakhát hála az ünnepi italoknak, nem sok esett le nekik előzőleg, csak most tudatosult mindenkiben, mikor kollektíven sikerült összegyűjteniük az emlékeket. Az egész buli nagyon jó volt, mindenki beszélgetett, viccelődött, iszogatott és csak egyszerűen jól érezte magát. Később sokan elmentek, amint kezdett sötétedni, többen már csak utána vágtak neki a londoni éjszakának, megint páran otthon maradtunk aludni. 

Másnap reggel egész jó volt felkelni, mivel korán feküdtünk és "addig aludtunk ameddig akartunk" nap volt, így sikerült kipihenni magam. Ráadásul Michael volt annyira édes, hogy ágyba hozta a reggelit, ami tükörtojásból, oliváskenyérből, szalonnából, avokádóból és sült paradicsomból állt. A délelőtt és a kora délután további részében punnyadtunk, majd Timivel elmentünk zabbantani a közeli KFC-be, mert valakinek (nem nekem, áááá dehogy) rántottcsirkére fájt a foga. Olyan nagyon jó volt! Majd Michaellel a buszmegállóban találkoztunk és nekivágtunk Kingstonnak. Mozi volt műsoron, a Bosszúállók második részét néztük meg. Nagyon élveztem, főleg mert közben csokiztunk és még pattogatott kukoricánk is volt (behozatali cucc, nem mozis, az túúúl drága). Ja és cukiskodott, ő fizette a jegyet, én meg vettem a kaját. Vacsit náluk főztünk, majd én visszamásztam a kis fehér szobámba, mert másnap korán kellett kelni a munka miatt. Még a Trónok Harcát sem vártam meg, hogy együtt nézzük.