Hétfőn, hajnalok hajnalán, amolyan 5 óra felé hívott valaki telefonon. Nem ismertem a számot, azt is láttam, hogy se nem szerbiai, se nem magyar, de még csak angol sem, hiszen +62-es volt. Gondoltam biztos téves, majd teljesen figyelmen kívül hagyva a mobilom rezgésért, visszaaludtam. Mikor újból hívtak, 20 perccel később, akkor már felvettem. Kiderült, hogy anno, amikor jelentkeztem egy indonéziai ösztöndíjprogramra, akkor nem sikerült bekerülnöm első körben a kiválasztottak közé, de mivel éppenhogy lemaradtam, így "megtartottak" második esélyesként. Valaki az első körből lemondta, így felhívtak, hogy lenne-e kedvem menni. 
Kedvem az lett volna, csak éppen nem tudtam hogyan kellene felmondanom a két munkahelyen egy nap és elintézni mindent, hogy másnap már repülhessek is melegebb éghajlatokra, szó szerint. Mindent fizettek volna, a repülőjegytől kezdve a szálláson át egy minimális egészségbiztosításig, mindent. Fájt is a szívem és fáj is, ha belegondolok abba, hogy egy ilyen lehetőségről mondtam le, még akkor is, ha tudom, hogy a lelkiismeretem nem engedte volna, hogy ennyire spontán legyek és csapot-papot itthagyva elmenjek. Szerintem életem végéig bánni fogom egyébként valamilyen szinten. Később elvittem a gyerekeket suliba, majd rohantam a Wickes-be dolgozni. Mindegyik munkatársam szerint el kellett volna mennem... bár abban is biztos vagyok, hogy ezt akkor könnyebb mondani, ha az ember nincs ilyen helyzetben. Nyilván én is ugyanezt a tanácsot adtam volna kívülállóként.
Otthon egész gyorsan elmúlt az idő, "Baka", Valentina anyja akart főzni és ő vitte el Kayant is karatera, amíg én Tamarát balettre. Sokkal egyszerűbb volt így az élet!
Mikor Tim hazaért, valaki felhívta, hogy mit tudnak Tamara eredményéről, melyik suliba vették fel..? Mire nagy izgalom közepette kiderült, hogy a másnapra várt eredmények postán tényleg akkor jutnak el mindenkihez, de egyébként meg online megtekinthetők már hétfőn!
..és igen, Tamarának sikerült bejutnia abba a suliba, ahova csak a legjobbakat veszik fel, ahova 3000 jelentkezőből csak 150-en kerülhetnek be és ami az ország 11. legjobb ilyen fokú oktatási intézménye, és ami ráadásul ingyenes. Én, mikor kiderült az eredmény, majdnem sírtam örömömben, ami leginkább engem lepett meg. Mara fel-alá ugrált és rohangált a házban, és végre valahára szívből mosolygott. Örülök neki, hogy még múlt héten megvettem neki a képeslapot és azt a tollat, amivel majd a Tiffin-es vizsgáit írhatja meg, remélhetőleg hasonló sikerrel. Örült neki, báris én úgy láttam.
Este pezsgőbontás volt, táncikálás és örömködés. Végre nem veszekedést hallgatva kellett elaludni.

Másnap mindenki sokkal jobb passzban kelt fel. Tim otthonról dolgozott, ugyanis az eredményt első kézből akarta megtudni, amit már szerencsére előző nap kézhez kaptak. Egyébként jól is jött ki ez az egész, mert Tamara osztálya csinált egy kis műsort, amiben egy dologról volt szó, amit az év/félév során tanultak, és amin a szülőkön kívül (nem mindenki jött el) minden diák részt vett. Tetszik nagyon ez a dolog egyébként, szerintem hasznos és jópofa lenne, ha arra felénk is alkalmaznák ezt a sulikban.
Később találkoztam Angival és bementünk a Paulba meglátogatni Timit, akinek történetesen éppen szünete volt. Én kinyomtattam még pár papírt és ezzel el is múlt a délelőttöm.
Délután, mint kiderült, Tim adott Tamarának egy mobilt. Nem iPhone volt, mint ahogy azt a drága várta volna, hanem egy Nokia, de ennek is nagyon-nagyon megörült, estére már ezernyi alkalmazást és játékot töltött le és igazán rá volt kattanva. Úszni viszont nem úsztam délután, ugyanis alakítják át az öltözőrészleget és a többinél nem volt olyan szekrény, ami szabad lett volna, így én vigyáztam a két kisfiú ruháira. Úszás után Tim vett fel minket, addig egy játszótéren hülyéskedtünk és hintáztunk. Elmentünk a Nando's-ba kajáért is, de csak a gyerekek kaptak két menüt, amire a drága Prele még 40% kedvezményt is adott. Tim örült a spórolásnak, azt mondta, hogy ha tudta volna, hogy kapunk kedvezményt, akkor tuti rendel többet meg mindenkinek - ezen nem is lepődtem meg. Mivel egész nap éhes voltam, ezért egész nap ettem. Vacsorára szerencsére már egészen sikerült jóllaknom, így csak zellert, répát, paradicsomot és humuszt tömtem magamba. Olyan finom volt!

Szerdán indult a szokásos reggeli civakodás, most ráaádsul még mobil is közrejátszott ugyebár. Véleményem szerint Kayan egész jól tűri, hogy Tamarának van valamije, ami neki nincs - és ezt kivételesen egy pozitív dologra értve, nem pedig büntetésre. Elvittem a kölyköket a suliba és utána egyből mentem is futni. Az idő annyira tökéletesen fantasztikus volt, hogy le kellett vetnem a hosszúujjú felsőmet és csak trikóban folytattam tovább. Itt a tavasz! Később hajatmostam és "randiztam" Timivel, beültünk abba a kis olasz étterembe/reggeliző helyre, amiről már sok jó és szépet hallott. Az ebédünk valamiféle paradicsomszószos kolbászos finomság volt, valószínűleg kakukkfűvel. Nagyon kellemes volt, bár az ára szerintem túl magas volt ahhoz képest, hogy milyen volt az étel és mekkora adagot szolgáltak fel belőle. Később sétáltunk egyet Richmond Parkban, bár addigra a nap elég szépen eltűnt a felhők mögött. 
Délután elmentem Kayanért a suliba, majd jött utána Tamara is, aki már egyedül jár-kel az iskola és az otthonuk között. Adtam nekik enni, de Tim időben hazaért, így nem kellett nekem vinni őket balettre és cserkészkedni, helyette mehettem Michaelhez. Jó volt nála lenni, már a puszta jelenléte is megnyugtat és jobb kedvre derít ha rosszabb passzban vagyok, ha meg éppen jókedvemben talál, akkor meg pláne!

Csütörtök reggel megvolt a szokásos vita a gyerekekkel és elvittem őket suliba is, majd rohantam át Michelle-hez, hogy vigyázzak a kés kis porontyra. Hugo valamiért nagyon morcos kedvében volt, nem is nagyon beszélt hozzám vagy nézett rám, duzzogott a reggel első felében végig. Kérdeztem is később Michelle-t, hogy mégis mi lelte a drágát? Mire mondta, hogy valószínűleg az a baj, hogy ő már a héten dolgozott két napot és nem volt a gyerekekkel, amiért most Hugo neheztel rá. MonkeyMusic óra után nem is kellett főznöm, mert Michelle előző este csinált halrudacskákat és paradisomos babot, amit csak melegítenem kellett. Később nekem kellett volna Hugoval foglalkoznom, amig Michelle lefekteti Solomont, de az idősebbik gyermeknek nem nagyon tetszett ám az, hogy csak a kisöccse kap különálló időt az anyukából, így végül Michelle volt Hugoval, én meg elaltattam a picit. Hazafelé megkóstoltam a kókuszgolyót, amit Michelle készített és ami teljesen liszt és cukormentes. Datolyával van édesítve és nem tudom mikkel van összekeverve. Nagyon-nagyon finom volt! Az első igazi nasim hónapok óta. Végre megtudtam a véreredményem is, minden rendben! Hatalmas megkönnyebbülés volt ez, azért paráztam, hogy valamilyen hormonális eltérés lesz vagy bármi nem lesz olyan, amilyennek lennie kell.
Hazaérve felkaptam a futócuccom és elindultam a parkba, majd visszaérve épp annyi időm volt, hogy letusoljak, átöltözzek és menjek Kayanért. Tamara megint maga jött haza, vagyis egyik barátnőjével. Frankie már itt volt Kayannal, csináltam nekik palacsintát, de arra nem számítottam, hogy összesen négy éhes kölyköt kell jóllakatnom, szóval a nagymamának már csak két palacsintányi tésztacafat jutott (az első kettő palacsinta amit sütöttem, valamiért nem sikerültek). Később a csajokkal elmentünk futni-vagyis ők szaladtak, én meg mentem utánuk bicajjal. Azért mégis, előtte tusoltam, nem volt kedvem leizzadni megint. A legeslegjobb mégis az volt, hogy mikor Frankie-t felvette az anyukája, akkor mondta, hogy "Frankie nagyon szereti a főztöd, mindig azt hallom tőle, hogy Ági palacsintája, Ági pizzája, Ági sütije". Hát, mit ne mondjak, ez azért nagyon tetszett ám és igencsak kellemes volt a lelkemnek!
Este Valentina behívott a konyhába, hogy beszélni szeretne velem. Gondoltam, hogy a munkával kapcsolatban, mert elég komolynak tűnt. Mondta, hogy átgondolta a dolgokat, és nincs szükségük rám-HÉTFŐTŐL, mert itt van a nagymama, Kayan elmegy úgyis kirándulásra pár napra, Tamara mellé meg nem nagyon kell senki, stb. stb. szóval maradjak ameddig akarok náluk, de dolgoznom már nem kell.
Örültem neki, tényleg megkönnyebbülés volt ez nekem, de azért az nem tetszett, ahogy előadta, mintha ő mondott volna fel nekem, olyan stílusban közölte ezt velem, nem pedig mintha nem fordítva történt volna. Ráadásul ahogy én adtam nekik annyi időt, amennyit akarnak, úgy szerintem neki is illett volna mondania azt, hogy még két hétig dolgozzak ott, utána keressek mást. Na, de lényeg a lényeg, hogy megoldódott ez a probléma is, és a végén mindenki boldog.

Pénteken Tamara valamiért korán felkelt, Kayan is, én is, így reggel átjött a kiscsaj és együtt néztük a Jóbarátokat. Én hívtam, mert írt nekem WhatsApp-on, amit előszeretettel használ. Még egy közös csoportban is benne vagyok, ahol a barátnőivel beszélgetnek. Érdekes dolog 11 éves kislányok beszélgetéseit/vitatkozásait végigolvasni, szinte újra gyereknek érzem magam. A suliba a kölykök egyedül mentek, csak Freya, Kayan és Tamara, én pedig rohantam a Wickes-be dolgozni.
Szörnyű egy nap volt, csak Chloé meg én, mert Ann-Marie, bár bejött 11-re, hazament fél óra után. Konkrétan a kasszák környékére nem is jött, egyszerűen kiviharzott. Később mint megtudtam, fel akart mondani. Mondta, hogy nem jön be se vasárnap, se hétfőn, csak kedden, akkor is csak azért, hogy összepakolja a cuccait. Sajnáltam nagyon, szerettem vele dolgozni, nem mint Chloé-val. Istenem, az a nő SZÖRNYŰ, ha munkáról van szó. Semmit nem csinál, és ráadásul a managereket sem tudtam aznap elérni, mert mindenki tett rá magasról valamiért. Szörnyű volt, tényleg, sok-sok elégedetlen vevővel, akik unták a várakozást, mikor épp egy ár-megváltoztató kódra kellett várni. 
Itthon fel akartam porszívózni, de a nagymama már elintézte, szóval csak csináltam Tamarának uzsit mire hazajött és Kayan szendvicsét is előre elkészítettem. A vacsit sem főztem meg, mert Tim csinált valamit, én meg helyette ettem és mentem át Michaelékhez.

Szombaton egész nap a Wickes-ben kellett lennem, annak ellenére, hogy kint hétágra sütött a nap és gyönyörű tavaszi idő volt. Még fél órával tovább is maradtam, mert megint nem számolták össze a pénzem időben, így inkább hozzáadtam még 15 percet, hogy meglegyen a 8 fizetett órám. Hazarohantam, ettem, majd siettem Michelle-hez babysitterkedni. Még a laptopom is elvittem, felkészülve arra, hogy lesz egy laza estém (amikor pl. ezt a bejegyzést is meg akartam írni..), ámde ember tervez, Isten végez. Nyolctól tízig rendben volt minden, majd onnantól kezdve katasztrófa volt. Solomon csak forgolódott, és először minden 5 percben felébredt és sírt, később pedig már nem mehettem el az ágya mellől, végül pedig le se tehettem (sőt, még az ágya fölé sem tarthattam, mert már attól elkezdett sírni) és leülni is alig tudtam, mert a kishercegnek az sem tetszett. Végig ringatnom meg mozognom kellett vele. Azt hittem leszakad a karom a majd' két éves gyerek súlya alatt, de csak kibírtam! Arra azért kíváncsi lennék, hogy azok a szülők, akik ezen minden este végigmennek, hogyan élnek másnap..?

Én egész kellemesen ébredtem, bár azért sajnáltam, hogy nem tarthatok az ausztrálokkal a piknikre, amit Richmond Parkban gondoltak megejteni, de mivel később az idő is elég borús volt, így ők is lemondták és mindenki otthon punnyadt. Munka után elmentem megnézni egy szobát, de sajnos a lakók közül egy, akivel beszéltem és akinek a telefonszáma megvolt, vagy elfelejtette vagy igazából nem tudom az igazi indokot, de nem nyitott ajtót és a telefont sem vette fel-sőt, azóta sem hallottam felőle egy árva szót sem. Pedig megbeszéltük, nem váratlanul állítottam be, és mégis.. sajnáltam az elutazott pénzt és időt, még akkor is, ha nem nagy összegről és távolságról volt szó.
Este Michaeléknál közös filmezés volt, a Theory of Everything-et néztük, bár én a végére gyönyörűen elaludtam sajnos..
..és életemben először, vasárnap nem mentem vissza a házba, hanem csak másnap, hiszen nem kellett dolgoznom.