Hétfőtől iskolai szünetjük volt a kölyköknek. Mivel nem tudtam senkivel sem beszélni, miután hazaértem, így a szokásos reggel 6:30-kor keltem, hogy nehogy gond legyen belőle. Mint kiderült, nem kellett volna, de azért jól jött: Tamarának fájt a hasa, így ő már fent volt viszonylag korán. Át is mászott a szülei hálószobájából az enyémbe, befeküdt az ágyamba Jóbarátokat nézni. Később csatlakozott hozzá Kayan is, beállítottam nekik egy rajzfilmet, a Road to El Dorado-t, közben csináltam nekik reggelit (amit az én szobámban ehettek meg, ágyban!) meg mostam. Később elmentünk Kayannal az ASDA-ba, mert kellett vennünk pár dolgot, és mivel ő még "kicsi", nem hagyhattam itthon. A délután további része elég eseménytelenül telt: Tamarának diétáznia kellett, közben átjött Freya is, szóval ők elvoltak. Egyébként leginkább szineztünk, Kayan elkezdett csinálni egy képregényt az én tanácsomra a Ninjago figurái főszereplésével, amik most nagy kedvencek nála. Hétfő este azért alig vártam, hogy leléphessek, kicsit sok volt ez így velük egyhuzamban, bár most éppen nem veszekedtek sokat-a szülők annál inkább, este. Igaz, Kayan megint végignyafogta az egész napot, semmi, SEMMI nem volt jó neki, amit mondtam. 

Kedden megint az én ágyamban reggeliztek a mukik, most csak Jóbarátokat néztek, ugyanis 10:10-re időpontunk volt az orvoshoz. Istenem, azt a huzavonát, mire sikerült Kayant rávenni, hogy kezdjen el öltözni és hogy ne nyafogjon! Végül mondtam neki, hogy nem bánom, maradjon akkor itthon egyedül, éppen nem érdekel, és hogy csak hogy tudja, miatta ki is rúghatnak-amit éppen nem bánnék. Erre fogta magát, és csak jött velünk. Az orvosnál várakozás közben és a vizsgálat során nem is volt vele baj, de mikor közöltem vele, hogy jólvan, akkor most el kell mennünk a gyógyszertárba kiváltani Tamara dolgait és be kell szaladnunk a gyógyszertár mellett levő ASDA-ba s, akkor ment a hiszti megint. De ez mind semmi volt ahhoz képest, ahogy délután viselkedett. Az idő fantasztikus volt, gyönyörűen sütött a nap. Tim ráparancsolt, hogy jönnie kell velünk futni, ugyanis egyedül nem maradhat otthon továbbra sem, és választania kellett: vagy kocog velünk, vagy bicajozik mellettünk. A világért sem akart kimozdulni a házból, hiába könyörögtünk Tamarával. Végül eldöntötte, hogy oké, rendben, kimehetünk, de csak ha focizunk. A nagy veszekedés és ordibálás vége az lett, hogy Kayan a titkos kertben focizott, mi Tamarával körbe-körbe rohangáltunk, közben Tamara eszméletlenül sértő és gonosz dolgokat vagdosott Kayan fejéhez, és amikor csak lehetett, keresztbetett neki, pl. elrúgta a labdát, belecsípett, stb. Mégis, szerintem azok, amiket mondott az öccsének, sokkal rosszabbak voltak, mint a "téged senki sem szeret," "nincsenek is barátaid," és az "egyedül fogsz meghalni, mert egy idióta vagy." Elhiszem, hogy a kicsi, szerintem sérült, lelkének hogyan eshettek ezek a szavak, és hiába próbáltam elhallgattatni Tamarát, nem ment.Ebédre palacsinta volt, ugyanis kedden volt a Pancake Day, a Hamvazó Szerda előtti kedd, amikor még szabad ilyen dolgokat enni. Csináltam is a ölyköknek, hadd ünnepeljünk már. Magamnak meg egy egészséges verziót csináltam, teljes kiőrlésű liszttel és zabpehellyel. Nagyon finom volt. Úszásra Frankie nem jött velünk, ergo az anyukája sem vett fel minket és nem is vitte el Kayant, mint ahogy megigérte. Sebaj, legalább úsztam egy jót. Hosszú idő óta először végre volt rajtam úszószemüveg, és egyszerűen csodálatos érzés volt. Imádtam a víz alatt lenni mindig, most külön öröm volt. Úgy éreztem, mintha úsznék a boldogságban, szó szerint, és hirtelen nem érdekelt az a rengeteg feszültség és negativitás, amit tapasztaltam az elmúlt napok, hetek során a családban. Este megfőztem a vacsit, és amint lehetett, léptem le, ugyanis alig értünk haza, a kölykök megint veszekedtek-és ahogy hazaért az apuka, akkor vele is, az anyuka is, megint mindenki mindenkivel. Jó volt bekucorodni a szobámba és nem is gondolkodni ezen.

Szerdán Tamara már jobban volt, de mikor kiderült, hogy mennie kell tenisz táborba, akkor hirtelen megint elkezdett fájni a hasa, csakúgy, mint mikor hazaért az anyukája. Akkor is egyből a halálán volt, előtte meg semmi baja nem volt, sőt..! Egyébként a tábor egy igen szép helyen volt, élvezet volt ott lenni, még csak messzire sem kellett menni. Utána egyből tekertem Timihez, ugyanis 10-1 között barátnős programot csináltunk. Először elmentünk egy régiségkereskedésbe, ahol volt minden. Régi bútoroktól kezdve mindenféle használati tárgyon át a ruhákig minden. Találtunk egy eredeti Dior vintage pulcsit, "csak" 100 fontért és egy férfiaknak való Burberry kabátot. Imádtam mindkettőt, bár ha lehetne választani, akkor inkább ezeket az összegeket bútorokra költeném el. Eszméletlen egy hely! Később mászkáltunk még Kingstonban erre-arra, a Paulban vettem levest, kedvezménnyel, ugyanis Timi velem volt. Ingyen is adták volna, de inkább kifizettem, mert tényleg nem az ingyen kaja miatt járok oda, és Timi egyébként is "szerzett" nekünk teát. A folyóparton üldögéltünk végül kicsit, ott is ettem meg a levest, ami nagyon finom volt, azt hiszem lencse és spenót mix volt. Inkább hasonlít főzelékre, mint levesre, mert nagyon sűrű. Felvettem a kölyköket a táborból, majd mire hazaértünk, már itt is volt Auntie Lulu, Tim öccsének a felesége, a két gyerekkel. Elvitte a kölyköket a parkba, utána meg hozzájuk, szóval nekem velük semmi dolgom nem volt ezek után. Még vacsit is adott nekik. Én közben elmentem futni, feltakarítottam és mostam is, nem tétlenkedtem. Később átmentem Michaelhez, ez azért megint feldoba a kedvem.

Csütörtökön már nem nálam reggeliztek, hanem lent a nappaliban, bár előző reggel is ott ettek. Tim itthonról dolgozott, szóval ő is végighallgatta a reggeli civakodást, rá is szólt a kölykökre. Igaz, előtte ő és a felesége vesztek össze. Mint kiderült, hiába mondtam Timnek, hogy süssön kenyeret, mert abból is egész délutánig nem lett semmi. Én még elkészítettem a gyerekek kolbászos szendvicsét, amit vinniük kellett a táborba, majd indultunk is. Késésben voltunk (szokás szerint és nyilvánvalóan vita miatt). Valentinától kértem pénzt tejre és gyümölcsökre, mert kb. semmi nem volt itthon. Tejre adott, gyümölcsöket meg ő már vett a hétvégére maguknak. Ergo ez már luxuscikk, én nem kapok gyümölcsöt, bár kedden Valentina magának is csináltam palacsintát, és akkor felbontotta az áfonyámat. Amivel nem is lenne gond, ha ők nem számolnának mindent és ha egyébként nem nekik kellene venniük pont az én kajám. De mindegy is. Elmentem az ASDA-ba (törzsvásárló leszek, tényleg), és az 1,5 fonton vettem tejet, banánt és jogurtot, ugyanis a kisboltban kerül ennyibe a tej, amire Valentina pénzt adott, én meg úgy gondoltam, hogy megérdemlem. A délután többi része csak veszekedésből állt, úgy éreztem, hogy kitépem az összes hajszálam, és már ott tartottam, hogy lakásokat és munkákat kerestem, mert annyira úgy érzem most, hogy le akarok lépni. Egyszerűen semmi kedvem nincs olyan emberekkel lenni, akik ennyire nem értékelik egymást, sem egymás munkáját. Nagyon felháborító, szerintem. Vicces volt, hgoy ebédre megettem két darab pici kolbászt, és az apuka végül amolyan: "úristen, mi történt, hova lett a kaja??!" tekintettel nézett rám és kérdezte meg, hogy "ENNYI MARADT...?" Mintha én ettem volna meg az összeset. Mindegy, lényegtelen..pedig úgy éreztem, ha még egyszer felhozza a kaját és hogy mennyit eszek, akkor ki fogok akadni. Nagyon. Szerencsére nem így lett. Azt is megkérdezte, hogy dolgozok-e a hétvégén. Mondtam, hogy persze..
Mire ő: "Nagyon meg vagy fázva már elég régóta. Miért nem maradsz itthon, és fekszed ki..?" 
Ez a kérdés még aranyos is lehetne, kivéve ha nem tudnám, hogy egyébként nem csak dolgozott, hanem mobilozott is elég sokat (még a lánya is látta) és hogy ezzel az erővel éppen ő is felvehetné a klubból a gyerekeit. De gondolom az megfelelőbb, ha én sétálok a szemerkélő esőben. 
A vacsit is elkészítettem, majd bevonultam a szobámba, és itt ettem meg. Nem volt kedvem hallgatni az örökös veszekedésüket, ugyanis a mai az eddigi napokon is kezdett túltenni. Tim észre is vette, hogy különvonultam. Meg is kérdezte, hogy "nem eszek-e velük?" és később, mikor Kayan ordibált valamiért értem, leintette, hogy fejezze be, mert most a szobámban vagyok. Komolyan, olyan ez itt, mint egy kis sziget a háborgó tengeren. Itt a szobámban bár nyugi van, még ha folyamatosan is hallom, ahogy veszekednek egymással a szülők.

Pénteken készültem nagyon, ugyanis reggel mentem dolgozni és ott voltam egészen fél hétig. Jó volt, éppen semmi különös nem történt, de olyan gyorsan elmúlt a nap még úgy is, hogy az 1.5 órás szünetem helyett csak egy órát kaptam, mert nem volt elég ember. Sajnos a Simone-nal megbeszélt pubozást nem mertem bevállalni, mert álmos voltam és megint elkapott a megfázás egy utóhulláma (remélem, hogy utóhullám!) és inkább írtam neki, hogy jöjjön el, ha van kedve. Szerencsére volt, így nyugodtan hajatmoshattam, pakolászhattam, stb. és nem kellett sietnem sehova. Egész 11 utánig maradt, jót beszélgettünk meg teáztunk, mesélt a szülőfalujáról, a barátjáról, a terveikről.. jó volt hallgatni, kis optimista.

Szombaton megint mentem dolgozni 9-re, ott voltam újból fél órával tovább, aminek azért nem éppen örültem, de hát nem volt mit tenni.. nem volt menedzser, aki lezárta volna a kasszám. Vagyis volt, de mivel 15 perccel tovább maradtam egyébként is, így kértem, hogy akkor kerekítsük ki a napomat hét és fél óráról nyolcra. Ezután rohantam Michaelhez, együtt vacsoráztunk, majd átmentem Timihez, akivel megint mentünk bulizni egyet, csak most az ausztrálokkal szándékosan találkoztunk az O'Neills nevű helyen, bár ők is elég későn értek be. Élő zene volt és finom koktél, mi Cosmopolitant ittunk Timivel. Szerencsére jött Mike és Tristan barátnője is, így velük is haverkodtunk. Jade, Tristan barátnője eszméletlenül aranyos és jó fej csaj, eddig is nagyon jó véleménnyel voltam róla, de Abbey.. hát, ő is biztos édes a maga módján, meg ha az ember jobban megismeri, de nem túl barátságos, nyitott természet. 

Vasárnap szerencsére csak 10-re kellett mennem dolgozni a pénteki szünetmegvonás miatt, ami lehet sokkal jobb, mintha 9:30-kor kezdtem volna, fél óra is NAGYON SOKAT tud ám számítani, főleg ha alvásról van szó!
A munka kicsit forgalmas volt, nem sok pihenőnk volt. Ann-Marie, aki általában a felettesünk vasárnap, nem volt dolgozni, ugyanis pénteken volt egy balesete munkán, valahogyan meghúzta a hátát és nem tudott bejönni, így Sabina volt az, akivel dolgoznunk kellett. Nem volt rossz, de vele is úgy vagyok, mint a futással: szeretem, szeretem, de azért néha nyűgnek érzem. Utána megint mentem Michaelhez, megint együtt vacsiztunk. Mondjuk most csak tésztát mindenféle zöldséggel és csirkehusival, a szombati kaja sokkal jobban tetszett: kuszkuszt ettünk kurkumával és husival meg zöldségekkel. Olyan jókat lehet vele főzni!
Itthon még beszéltem pár szót a családdal, kérdeztem, hogy milyen volt a kirándulásuk, mikor értek vissza, stb. Igazából mikor hazaértem, feltűnt, hogy túúúl sok elmosott edény van mindenfelé, de arra a következtetésre jutottam, hogy lehet áthivtak valakiket vacsira.
Sajnos akárhogy is próbálkoztam, egyszerűen ahogy hazaértem, a kedvem hatalmas mértékben elkezdett csökkenni.. egyszerűen nem jó hallgatni a folyamatos vitatkozásukat, nem jó így visszajönni, főleg nem egy olyan házból, ahol lehet, hogy eszméletlenül hideg van, de mindenki iszonyat kedves és vidám.