Hétfőn miután elvittem a kölyköket a suliba, egyből mentem dolgozni is. Már sokkal magabiztosabbnak éreztem magam, még annak ellenére is, hogy továbbra is sokat kell tanulnom. Vittem szendvicset itthonról, mert azt hittem, hogy nem lesz elég időm kimenni az ASDA-ba venni valamit, de mint kiderült, tévedtem. Nagyon gyorsan elmúlt az a hat óra, amit a Wickesben kellett lennem. Később a gyerekekkel a szokásos program volt, itthon valami harapnivaló, Kayannak karate (Tamarának nem volt balettje kivételesen) és itthonlevés-ami együtt járt a KARÁCSONYFA feldíszítésével. Mivel Valentina hétfőn itthonról dolgozott, így a vacsorával nem kellett törődnöm, volt időm jógázni is. A fa egyébként kicsi, de ízlésesen van feldíszítve. Az természetesen nem is kérdéses, hogy a mi fánk otthon mennyivel szebb, főleg ha az egész ház dekorációját nézem. Mivel Ádvent első vasárnapját úgy "ünnepeltem" meg, hogy moziban voltam, mert teljesen kiment a fejemből, így elhatároztam, hogy a családra is ráfér egy ádventi koszorú, szóval másnap, miközben Kingston központjában mászkáltam, vettem is egyet. Nem egy nagy, szép darab, de örülök neki. Egyébként még sikerült beszereznem a családnak az ajándékokat meg egy-két kisebb apróságot magamnak, plusz vettem egy csomó lisztet, cukrot, stb. ami kellett a mézeskalácshoz, amit szerdán akartam sütni. Délután Tim anyukája vette fel Tamarát a suliból mi Kayannal rohantunk Mary-hez órára, később meg úszásra. Visszafelé mivel elég hideg volt és Kayan is nyafogott, így busszal jöttünk haza. Gyors vacsikészítés, evés, és hopp, haza is értek a szülők.
Teljesen be voltam zsongva az új szerzeményeimtől, mutogattam is Valentinának, hogy miket vettem a gyerekeknek és hogy alig várom a december 6-ot, mert tudom, hogy bár ők nem ünneplik, én mégis meglepem majd a kölyköket egy kis Mikulás-napi édességcsomaggal.
Szerdán megint voltam futni reggel (egyébként ez az új szokásom, hogy egyből a futóruhámba öltözök és amint elvittem a kölyköket suliba, indulok is rohanni), és később a legnagyobb örömmel láttam neki a mézeskalács sütésének. Egyébként az a terv, hogy 1-2 családnak, akiknek többet babysitterkedem, szép díszdobozba rakom a mézeskalácsot, míg mindenki másnak pár darabot celofánba csomagolok és átkötöm egy szép piros masnival. Ez a személyreszóló, nagyon gazdaságos, de ettől függetlenül finom ajándék ötletem. Angi szerencsére átjött munka előtt, így volt kinek lenyugtatnia akkor, mikor már kezdtem kétségbeesni, hogy "de-angi-ez-így-nem-jó-úristen-mit-csináljak??". Mint kiderült, nagyon is jó volt! MINDEN sikerült, a tészta, az íze, a dekoráció (jó, azért ezen még dolgozni kell), és ráadásul a kiscsalád minden tagjának, főleg Kayannak, nagyon ízlett. Tiszta öröm volt az egész! Később elmentem a kölykökért a suliba, ettek, utána rohantunk balettre. Mivel hazajönni felesleges lett volna tizenöt percre, így Kayannal addig a közeli játszótéren ütöttük el az időt. Vagyis ő játszott, én mentem utána és közben igyekeztem nem megfagyni. Otthon összedobtam egy gyors vacsit, brokkolis-tejfölös tésztát, és utána mentünk is a suli templomába a diákok karácsonyi műsorát nézni. Annyira örültem, hogy Michelle megint lemondta a babysitterkedést, és így részt vehettem ezen! Fantasztikus volt az egész, a gyerekek édesek és aranyosak voltak, a dalok szépek és mivel mindenki együtt énekelt pár részt (még szöveget is kaptunk hozzá papíron) az egész olyan meghitt és gyönyörű volt. Tényleg nagyon élveztem.
Csütörtökön már úgy keltem fel, hogy lelkiekben készültem a napra, mert tudtam, hogy nehéz lesz. Kayan és Tamara már reggel összevesztek és gyilkolták egymást. Tamarának egyébként szerintem beindultak a tini-hormonjai, mert elég durva hangulatingadozásai vannak és még velem is kiabál és veszekszik, ami eddig nem volt jellemző. Elég egy utálatos kis teremtmény tud lenni! Ami viszont a sors fintora: pont ilyen voltam szerintem tiniként, szóval lehet még ki kell gondolnom, hogy hogyan kérhetek utólag is bocsánatot a viselkedésemért a szüleimtől, és köszönni meg nekik, hogy kibírták ezt az időszakot. A védelmemre mondva: engem azért szerintem jobban próbáltak fegyelmezni, mint őt.
Mikor odaértem Michelle-ékhez, már készen voltak a picúrok és rohantam velük a bölcsibe. Gyorsan lepakoltuk Hugot, majd hazafelé reménykedtem abban, hogy Solomon megint elalszik, de nem, altatnom kellett itthon. Addig próbáltam elpakolni az összes (megint pár gépnyi) ruhát, majd szaladtunk át a szomszédos templom termébe zeneórára. Tényleg karácsonyi dalok voltak soron, de ettől egy kicsit hangulatosabbra számítottam. Ettől függetlenül jó volt. Otthon megint egyik kezemben gyerekkel, a másikban pedig fakanállal próbáltam főzni ebédet Solomonnak. Amíg evett, addig gyorsan összepakoltam a konyhát, szerencsére van etetőszékük, így amíg "fogságban" van, addig el tudom végezni ezeket a dolgokat. Rohanni (szó szerint) kellett Hugo-ért, mert késésben voltunk. Amint felvettük, indultunk a kb. 20 percnyi sétára levő könyvtárba. A gyerekek nem viselték túl jól az utat, mikor odaértünk, Hugo már sírt, Solomon pityergett, mert fáztak. Bent a könyvtárban rohangáltak, sikítoztak, alig győztem utolérni őket. Mire elkaptam az egyiket, addigra elszaladt a másik, szóval a végén egyiküket fogtam, amíg összegyűjtöttem a maradékot. Mikor végre leültünk olvasni és befejeztük az első könyvet, észrevettem, hogy Hugo bepisilt. Nyilván meglátszott a babzsákfotelen is, amiben ült, szóval rohantam a WC-re egy zacskóval, két gyerekkel és egy banánnal, hogy átöltöztessem a kis pisist. A WC-ben mindent össze-vissza fogdostak, kb. végignyalták a WC deszkát amíg kiszedtem a zacskóból a váltásruhát, szóval úgy éreztem magam, hogy legszívesebben eltűntem volna. Sikerült átcserélni a ruhát, minden rendben volt, mire kiderült, hogy a cipő viszont eltűnt. Azt tudtam, hogy a kisebbik gyerek, Solomon, cipő nélkül volt, de Hugo lábán volt, szóval teljesen le voltam sokkolva, hogy hova is lett. Mint kiderült, Michelle elfelejtett szólni arról, hogy Solomon mindent beledobál a WC-be, ergo a cipőket is. Kaptam egy mini szívinfarktust, mert az egy dolog, hogy az egyik cipő megúszta, de a másik "elúszott", mikor kivettem, öntöttem ki belőle a vizet. Fel is hívtam az anyukát, hogy mi történt, de ő csak nevetett rajta és mondta, hogy igazából a gyerek nyugodtan utazhat a babakocsi-utánfutón egy szál zokniban. Decemberben.
Mindegy, még egy ideig elvoltunk a könyvtárban a vendégek és a dolgozók legnagyobb örömére, mert otthon az anyukának dolgoznia kellett (bár mikor bementem hozzá, akkor éppen filmet nézett). Hazafelé Solomon elaludt, aztán beszéltem még pár szót az anyukával, aki közölte hogy reggel Hugo mondta, csak úgy, magától, hogy szeret engem! Miután olvadoztam egy kicsit, mentem felvenni a két kis ördögfiókámat a suliból.
Hát a helyzet nem javult reggel óta, úgy veszekedtek, hogy még verekedtek is! Volt sírás-rívás, hisztizés, minden. Elegem lett belőlük, nem tudtam igazságot tenni köztük, szóval az egyiket leültettem az egyik kanapéra, a másikat a másikra, hogy 15 percig ülniük kell, és gondolkodjonak azon, hogy viselkedtek, majd bevonultam a konyhába főzni. Közben hallottam, hogy továbbra is ordítoztak, majd 5 perc múlva jöttek megkérdezni, hogy lejárt-e az idejük. Mondtam, hogy nem, majd duzzogva visszamentek. Később a nappali egy csatatérre hasonlított, de ők egészen lenyugodtak. Közöltem velük, hogy ugye tudják, hogy nekik kell kitakarítaniuk? Majd bementem a konyhába, csináltam nekik palacsintát uzsonnára. Mikor felmentem az emeletre szólni nekik, már békességben ültek egymás mellett és néztek valami bugyuta videót. Később Tamarával szineztünk, Kayannal MineCraftoztunk, ők néha összevesztek, majd vacsi és mosogatás után elküldtem őket aludni. Megint összevesztünk, főleg Tamarával, mert 10 percet kaptak arra, hogy fejezzék be a videókat, szóval 5-5 perc iPad-ezés mindkettejüknek. Erre kiderült, hogy igazságtalan vagyok, mert eddig az öccse játszott, szóval mi ez a három óra, plusz 5 perc, neki meg csak 5 perc? Szóval egy kis vita után végre-valahára elmentek lefeküdni aludni. Sikerült őket időben ágybadugni, mert szerda este is 10:30 körül aludt el Tamara, ami szerintem naaaaagyon késő volt neki, azért morgott egész nap. Most meg már 9 előtt lefeküdtek, szóval teljesen büszke voltam magamra.
Másnap nem is keltek fel olyan morcosan, mint előzőleg, szóval teljes siker. Sajnos azért zajlott az élet rendesen, ugyanis elfogyott a tej,még szerencse, hogy előző napról maradt bekevert palacsintatészta, azt sütötem meg. Pluszban még Valentina elvitte az autókulcsot, a pótkulcs meg az autóban volt (nem értem ezt a logikát, tényleg nem..) és Tim nem tudta hogy elvinni Kayant a reggeli úszására, amit az iskola szervez. Szóval elvileg futás volt meg sietés.Én egyből mentem futni, miután elvittem Tamarát az iskolába, majd utána a szokásos pénteki "szépségnapom" volt (ergo hajatmosok szép nyugodtan a fenti fürdőszobában. Ez az én mini-spa élményem, ha azt használhatom). Később egy gyors ebéd után megint Kingston központjában lófráltam. Elvileg Ancival is találkoznom kellett volna, de aludt, mint a bunda, mert későb ért haza.
A délután is elég zűrösre sikeredett, ugyanis a kulcshiány miatt a délutáni órákkal is probléma volt - konkrétan nem tudta Tim elvinni a gyerekeket, és erre kellett kitalálni valami megoldást. Végül úgy volt, hogy nem mennek-de mivel Valentina hazajött előbb, így mégis, szóval a gyerekekkel haza kellett jönnünk a délutáni karácsonyi vásárról, amit a suli szervezett. Egyébként itt kb. mindegyik iskolának, óvodának van ilyen eseménye, ami szerintem fantasztikus! A szülők, akiknek van valamilyen hobbija, pl. kötés, sütikészítés, akármi, az így reklámozhatja magát, plusz minden osztály készített egy kis standot, ahol házi sütiket árultak, vagy különböző "szerencsejátékokat" lehetett játszani. Én vettem két fajta brownie-t (mindkettő fantasztikus volt!) meg egy egészséges nutellát, ami mindenre hasonlít, csak Nutellára nem, ugyanis nincs benne cukor, viszont tele van kókuszolajjal, mézzel és mindenféle turmixolt dióval, mogyoróval, stb. Nekem nagyon tetszett, Valentinának és a gyerekeknek kevésbé, de nem is nekik kell szeretniük.
Miután Valentina előtt is hisztizett Tamara picit, nem kellett elmennie úszásra, hanem ketten visszamentek a vásárra. Ami nekem szerencse, mert mindig akkor takarítok, mikor pénteken nincsenek otthon, hogy rend legyen a hétvégére. Ha előbb megcsinálnám, mint az úszásórájuk, akkor 3 perc alatt úgy nézne ki az egész ház, mintha sosem porszívóztam volna.
Este egy jót punnyadtam, de még alvás előtt azért kikészítettem a gyerekek cipőjét és tettem bele egy csomó cukrot, nyalókát, csokit.. Igaz, hogy ők nem ünneplik a Mikulást, de ettől függetlenül én szeretem.
Erősen gondolkodom azon, hogy Luca-pogácsát is kellene sütni, nem miattuk, hanem mert nekem jó.
