Bár péntek este éjjel egy után feküdtem le, alig vártam, hogy másnap kezdhessek a Wickesben, mint customer service assistant. Már majdnem elkészültem, mikor szóltak, hogy ne 9-re menjek, hanem 11-re.
Gondoltam, hogy oké, ez még jó is, mert így legalább volt időm elmenni futni egyet. Sajnos miután beértem az új munkahelyemre, akkor derült ki, hogy a jelszó, amit kaptam, még mindig érvénytelen. Hiába próbálkozott a manager mindennel, előző nap is ugyanez volt a probléma. Akkor telefonon hallottam, hogy igérték neki, hogy másnapra, tehát 22. szombatra megjavítják. Hát... nem így lett. Így ott voltam kb. egy és fél órát, majd átmentem a szemben levő supermarketbe venni 1-2 dolgot. Mivel Tamarának szombaton volt az utolsó vizsgája, úgy voltam vele, hogy meglepem egy kisebb tortával, szóval vettem is egy finomnak tűnő cheesecake-t. Itthon még sütöttem muffinokat (nem tudom egyébként, hogy honnan jön ez a megrögzött sütési és főzési kényszer mostanában!) majd pihentem egyet a TV előtt, mert egész délután nem volt otthon senki.
Később találkoztam Evivel és Évivel, mászkáltunk Kingstonban, csináltunk pár képet Eviről, aki jelentkezett egy ügynökséghez. Már a délutáni pihenőm után éreztem, hogy valami nem okés a gyomrommal, de a sétánk után ez még inkább bebizonyosodott. Fájt a hasam és picit hányingerem volt, vacsira is már csak egy szelet pirítós volt, de sajnos ez nem segített azon, hogy később ne adjam vissza a természetnek, amit az előző pár órában ettem.
És még a túrótortához hozzá sem nyúlt senki! Túl későn értek haza, voltak valami operában.
Alig vártam, hogy lefeküdjek aludni, és nagyon vegyes érzésekkel keltem reggel, mert
1. a hasam még mindig nem volt a legjobb
2. szerettem volna dolgozni, de azért nem lenne menő első nap hányni a vásárlók előtt
3. ha szabad napom van, akkor mászkálhatnék picit Centre Londonban!
Szóval kilenc körül felhívtam a Wickes-t, hogy sikerült-e már elintézni, hogy kitölthessem a tesztet, de a válaszuk még mindig nemleges volt, ennélfogva egész déltől kb. kettőig aludtam egy picit. Nem is tudom, mikor volt utoljára olyan, hogy napközben pihentem egyet!
Később találkoztunk Marival, elmentünk mozizni egyet. A Maze runnert néztük: nagyon jó film volt, de ha tudtam volna, hogy folytatásos, akkor nem ülök be rá, az tuti! Mindenesetre megérte, mert legalább a hasfájásom elmúlt miközben ittam a kis coca colámat (hogy mikor vettem utoljára magamnak colát... meg sem tudom mondani az idejét) és ettem a sóspálcámat. Elvileg a kettő kombója nagyon jó mindenféle hányás-hasfájós dologra, nálam eddig mindig bevált. Utána még Mari rábeszélésére elmentünk abba a templom jellegű valamibe is fél órára.
Itthon meg amint lehetett, húztam aludni, mert a család megint előadta a szokásos esti melodrámát, és semmi kedvem nem volt hallgatni.

Azért nagyon fura belegondolni, hogy elvileg jó ideig ez volt az utolsó "szabad" hétvégém...