A szombati találkozásunk után ezt írta Feri:
"Az emberi életben a legfontosabb pillanatok a TALÁLKOZÁSOK.
Egy ilyen rendkívüli pillanat volt az elmúlt szombat, röpke néhány órája, amikor lányommal megismertünk, itt a világ egy másik szegletében, de ez a találkozás is egy életre szóló élményként íródik be az emlékezés fontos folyamatába.

Kiérdemelted, hogy anyád és apád, kik ilyenné neveltek, amilyen vagy, mélyen a szívembe fogadjalak, és amíg élek, fogadott lányomként, utadon támogassalak....bármikor és bármerre jársz is, rám, mindig számíthatsz.

Kísérjen utadon boldogság, szerencse, egészség...és barátság....

Sáfrány Ferenc, alias Francisco"

Hát, el sem tudom mondani, hogy ezt mennyire jól esett hallani!

Hétfőn nagyon nehezen sikerült kikászálódnom az ágyból. Az egyetlen célom csak az volt, hogy elmenjek futni és az előre látott program főleg álláskeresésből állt. Szerencsére miközben éppen öltöztem át a futócuccomba, hívtak telefonon: a pénteki állásinterjúm sikerült, másnap, vagyis kedden, mehetek aláírni a szerződésemet, mert felvettek!

Örültem egész nap, hiszen ez volt az első állásinterjúm és SIKERÜLT! Ráadásul a hely, ahol dolgoznom kell, kb. 5 perc bicajjal, 15 perc gyalog, szóval egyszerűen remek! Futás előtt már azért nézegettem még pár helyet, most viszont szerencsére egy időre abbahagyhatom a munka-kutatást, és koncentrálhatok arra, hogy:
1. hova és mire jelentkezzek mesterszakra
2. lehet nem ártana felsőfokú angol vizsgát tennem, amíg itt vagyok és ami nagy valószínűség szerint kelleni fog a mester jelentkezéshez
Szerencsére a kölyköket nem kellett délután cipelnem sehova, mert a nagymamájuk elvitte őket karatera és balettre, nekem csak fel kellett vennem őket. Délután semmilyen elektromos kütyüvel nem játszhattak, Tamarának szombaton lesz az utolsó vizsgája, és nagyban megy a felkészülés és a veszekedés. Még vacsit sem kellett csinálnom, mert Valentina vasárnap elkészített még egy adag lasagne-t, és így nekem csak melegítenem kellett.

Kedden már azért a felkelés jobban ment, tudva, hogy elég sűrű napom lesz. Miután elrohantam a kölykökkel suliba, itthon átöltöztem, beszéltem egy picit Domával, majd gyorsan magamra kaptam a futócuccom és elrohantam futni, hogy időben visszaérjek, mert mennem kellett megbeszélni a dolgokat a Wickes-be. Minden alkalmazott nagyon aranyos volt akivel eddig találkoztam, Sabina, aki interjúztatott is pénteken és valószínűleg a főnököm lesz, szintén szimpatikus. Sajnos pont valami ellenőr volt náluk, így vele kellett törődnie, nekem meg egy órát kellett rá várnom a kantinban...ami nem kicsit volt bosszantó és frusztráló. Mielőtt aláírtam volna a szerződést, közöltem velük, hogy karácsonyra haza kell mennem, mert már megvan a jegyem. Először nem vágtak egy "jajdejóóó-örülökneki" fejet, de később belátták, hogy eddig erről nem volt szó és igazából nem is baj, ha nem vagyok ott, mert nem sok időt maradok ki. Az órabérem viszonylag jó, 6.92 font lesz óránként. Ami egyből megváltoztatta a véleményem a várakozással kapcsolatban az az volt, hogy közölték, hogy azért a két óráért, amit ott voltam, már szintén kapok fizetést. Pénteken megyek betanításra és szombaton kezdek. Juhúú! Annyira várom már, ezt érzem az igazi első munkámnak.
Miután vettem még pár dolgot a központban, hazajöttem és miközben csináltam a gyors, de annál finomabb ebédemet (tonhalsaláta és sajtos toast, NYAMM), kaptam SMS-t Michelle-től, hogy akkor csütörtökön várnak babysitterkedni állandó jelleggel. Suli után a kölykökkel rohantunk Mary-hez, onnan haza Tamarával, ő evett, csinált pár tesztet, majd miután összeszedtük Kayan cuccait, felvettük Frankie-t, elmentünk Maryhez, Tamara bement, Kayan kijött, rohantunk úszásra. Úszás után pedig siettünk, hogy felveszük hazafelé Tamarát, de közben szólt Valentina, hogy majd ő intézkedik, így csak ballagtunk vissza szép komótosan, hála a két trécselő kispasinak. Be nem állt a szájuk, de nagyon édesek voltak, szeretem hallgatni, mikor kitárgyalnak valamit. Itthon egyből nekiláttam a vacsikészítésnek, amihez megintcsak nem kellett nagy főzőtudás, ugyanis félkész quiche-t kellett csinálnom brokkolival. Én azért mellé szeleteltem egy adag céklát is, hogy kiadósabb legyen. Meg mert egyébként is nagyon szeretem, hahaha.

 A másnap olyan rosszul kezdődött, ahogy csak lehet. Igazából minden okés volt, egyedül Kayan viselkedése volt szörnyű. Horribilis igazából. Mindenbe belekötött, hisztizett, ennélfogva Tamarával is veszekedtek, alig vártam, hogy végre otthagyjam őket a suliban.Itthon aztán nézegettem a mesterszakokat és elmentem futni. Teljesen meg vagyok elégedve magammal, három nap alatt több, mint 19.5 km-t futottam! Ezután jöhetett a szokásos hajmosás, majd készítettem egy valami sütinek szánt desszertet, ha éppen rámtörne az édesség iránti vágy. Szóval alapnak főztem egy sűrű fahéjas zabkását, ezt beleöntöttem egy edénybe, vágtam rá banánszeletek és a tetejére kevertem epres túrókrémet. Nagyon nyami volt.
Addig tartott a jó nap, amíg el nem kellett mennem a gyerekekért. Tamara megint kihagyta a kórust és a balettet, csak teszteket kellett csinálnia délután, Kayannak meg csak hét órától volt cserkész gyűlése vagy mi. Így sajnos egész délután velem voltak. Kayan folytatta a reggeli modorát, kiabált, hisztizett, már az úton hazafelé összeveszett velem azon, hogy mégis mit képzelek, hogy megkérdezem, hogy mit kér uzsonnára, minek cseszegetem mikor tudom, hogy úgysem tudja, mit akar enni, stb. Itthon grimaszokat vágott, kiabált, nem figyelt, csapdosta a frigó ajtót, nem hallgatott rám (én a hajamat téptem, stb.). Megfogtam a karját, hogy menjen kezetmosni, erre majdnem elkezdett sírni és fenyegetett, hogy megmondja az apjának, hogy én őt bántottam és fájdalmat okoztam neki, stb. Itt már betelt a pohár, nem csak nálam, hanem Tamaránál is, és bár telefonált Timnek, végül Kayan beszélt vele. Én meg miután hallottam, hogy miket mond Kayan a telefonba, odakiabáltam neki, hogy mondja meg azt is, hogy bántottam, mert nem akart kezetmosni! Mikor a szendvicsem csináltam, rájött, hogy ő pont olyat akart enni, mint én. De ez lehetetlen volt, mivel abból a fajta kenyérből csak nekem volt elég, én meg ugyan nem adtam oda neki a saját kajám, inkább csináltam neki egy hasonlót, aminek valamennyire örült. Később lesomfordált, és a labdáját rugdosva közölte, hogy: 
"Ági, tudom, hogy a viselkedésem elfogadhatatlan volt, de csak mert éhes voltam."
Este, mikor mentünk a cserkészekhez, egész jó volt a hangulat. Belémkaroltak, az egyikük jobbról, a másikuk balról volt, és szökdécselve mentünk egész úton, visszafelé pedig Tamarával próbáltunk úgy beszélni, mintha 100 évvel ezelőtt élnénk. Vicces volt.
Itthon, miután hazaértek a szülők, kezdődött az újabb csata, csak most Tim VS Valentina VS Tamara. Mint kiderült, nekem ellenőriznem kellett volna, hogy a kiscsaj milyen teszteket csinált délután (csak éppen senki nem szólt nekem erről), és ő meg a könnyebbeket készítette el, nem pedig azokat, amik előre voltak neki látva. Alig vártam, hogy vége legyen a napnak és behúzódjak a szobámba.

Csütörtökön korábban keltem és reggeliztem, mint a szokásos, mert miután elvittem a kölyköket suliba, mennem kellett egy másik helyre babysitterkedni. Időben sikerült odaérnem, Michelle már az ajtóban várt, mert mennünk kellett az oviba. Megmutatta, hogy mit merre és hogyan kell, majd otthon játékokat pakoltunk, felporszívóztam a konyhában és a játszószobában, majd a szemben levő templomban (ahova egyébként Tamara balettre jár) volt egy zenés óra ilyen mini-gyerekeknek, mint az egy éves Solomon. Otthon alig akart enni, sírt ő is, de csak fáradt volt. Addig amíg ő a babakocsiban szundizott, én elpakolásztam a ruhákat az emeleten. Michelle fagyasztott pizzát csinált nekünk vacsira, szépen tálalva, ruccola salátával. Nagyon jól esett, nem is tudom miért, talán a tálalás, vagy mert éreztem, hogy szívesen adja... Mindenesetre jót ettem. Később felvettük Hugot az oviból, majd egy kis otthoni játszás után elvittem őket a közeli játszótérre. Ez abból állt, hogy legalább 45 percen keresztül lökdöstem őket a hintában (a kezem majdnem letört közben) és egyébként megismerkedtem egy magyar anyukával! 
Miután hazavittem a gyerkőcöket, elmentem a "saját" kölykeimért a suliba. Kayan viselkedése megint minősíthetetlen volt, de annyira elegem volt már belőle, hogy a tétlenségtől (mert ugye csak kiabálni tudok vele, se káromkodni, sem tisztességesen leszidnom nem szabad, arról nem is beszélve, hogy egy pofont sem kaphat). Itt már meglepődtek a gyerekek is, főleg Kayan. Miután elvittük Tamarát a tanárnőjéhez, hazafelé nem is szóltam hozzá, itthon se nagyon. Amint hazaért Tim, vele is közöltem, hogy beszélnünk kell, mert a fia viselkedése nem kicsit kellemetlen és illetlen, főleg az, hogy próbált befeketíteni előttük, amiket remélem, hogy ők sem hisznek el (bár Mari szerint nagyon jól tudják, hogy mi a helyzet), és ha megkérhetem őket, még úgy is, hogy nem sok közöm van hozzá, de ne veszekedjenek a feleségével a gyerekek előtt.
Tim mindenre bólogatott és mondta, hogy mennyire egyetért velem...de van egy olyan érzésem, hogy ez ettől függetlenül nem fog változni. 
Később Tamara bejött a szobámba Jóbarátokat nézni, én meg mondtam neki, hogy akkor birizgálnia kell a hajamat. Szerencsére belement, szóval a jóóóó hosszú, forró tus, a finom vacsi és ez segített abban, hogy jobb kedvem legyen.
A családom meg mintha megérezte volna, hogy rosszabb kedvemben vagyok, mert délután az öcsémmel beszéltem telefonon, este pedig anyuékkal.

Pénteken már kb. sírtam az örömtől, hogy alig kell a gyerekekkel lennem, főleg mert reggel megint összevesztünk. Most konkrétan azon, hogy kérdezés nélkül belémtörölte a szemüvegét, és mikor rászóltam, hogy ezt azért nem kellene, vagy legalábbis nem így, akkor még neki állt feljebb. 9-3 között vásárolgattam, voltam akupunktúrán (hát, a vállamban és a hátamban a csomók szétmaszírozása nem volt egyszerű...) és be kellett mennem a Wickes-be, ahol megint várnom kellett egy csomó ideig, hogy aztán kiderüljön, hogy mégsem tudnak betanítani, mert nem vagyok a rendszerben, de legyek nyugodt, kifizetik azt az időt, amit ott voltam. Itthon még épp csak arra volt időm, hogy gyorsan felporszívózzak és mossak-teregessek, mert aztán mennem kellett Timmel Tamaráért suliba. Én maradtam ott, mert Kayanéknak volt suli-diszkójuk, ahol rengeteg izgatott és túlpörgött gyerek ugrált és érezte jól magát. Zene sem kellett nekik, egy kis nasi után már fel is pattantak és elkezdték a kis szórakozásukat. Sikítoztak, ordibáltak, ha elkapcsolták a villanyt, azért, ha felkapcsolták, akkor meg azért. A fényeknek nagyon örültek, ezért is volt nagy hangzavar, amikor meg One Direction zene szólt, akkor kórusnak ott voltak a kölykök is. Még táncversenyt is rendeztek! Kayan is a döntősök között volt. Érdekes volt látni a hétköznapokban amúgy nagyon egyforma (egyenruha!) gyerekeket, mikor a saját stílusú ruháikban lehettek végre. Annyira, de annyira mások voltak! Egy kis kövér lány egyedül táncolt meg mászkált a teremben, úgy megsajnáltam szegényt. Fiúk közül a táncverseny díjazottja pedig két fekete kisfiú lett..hát, nem hiába, azért a sztereotípiák egy részének van igazságalapja - ergo hogy a ritmusérzékük verhetetlen! Én "pultos" voltam, öntögettem az italokat a gyerkőcöknek. Meglepően sokan kértek vizet! Azt hittem mindegyikük az ízesített cukros löttyöt fogja kérni, hogy nem volt szülői felügyelet, de nem.
Itthon gyorsan főztem vacsit a családnak, majd, mivel bár Tim megmondta, hogy nyugodtan mehetek 7:30-ra babysitterkedni, mert direkt megkérdeztem, késve értek haza, és így ő vitt el autóval. A munka nagyon nyugis volt, amíg a gyerekek aludtak (szerencsére senki nem ébredt fel), én sütöttem muffinokat meg valami kekszet, csak hogy ne aludjak el közben. Az anyuka annyira örült neki, mikor hazaért! Totál édes volt, mert megkérdezte, hogy vehet-e belőle.