Ez a hét elég szokványos volt, mosás, főzés, takarítás, gyerekvigyázás, vasalás és a többi. Igazi háziasszony/pótanyuka leszek még itt a végén!
Ami jó: a főztömet szeretik, megdicsérik és minden-minden elfogy. Mondjuk az utóbbi lehet, hogy csak azért igaz, mert alapból nem sok dologból készítenek dolgokat és egy-egy étkezés alkalmával sem sokat esznek egyszerre, a maradékot meg nem szeretik...szóval minden elfogy.

Ma reggel viszont a gyerekek már alapból bal lábbal keltek fel, és ez a nap folyamán még inkább kiéleződött. Kayantól már megkaptam a héten, hogy "te egyáltalán nem vagy olyan, mint Maria!!!" (és ezt sajnos nem bóknak szánta..) mikor többszöri rászólás és "stop it! STOP IT!!" után sem volt hajlandó abbahagyni a nővére rugdosását, és rászóltam, hogy meg fogom engedni Tamarának, hogy visszaadja. Erre nyilván megsértődött, és jött a Marias hasonlattal, én meg közöltem vele, hogy remek, akkor hívjuk fel Mariat és kérdezzük meg, hogy ő megengedte-e az ilyen viselkedést. Erre nyilván nem tudott mit szólni.

De ma..! Azt hittem, hogy vagy kiugrok az ablakon, vagy őket fogom kidobni. Egész nap veszekedtek, civakodtak, Tamara folyamatosan hangosan és direkt macskahangon énekelt, Kayan pedig ordított. Nem sírt, nem veszekedett, csak kiabált és ordított. Mindezt házi feladat írás közben. Ja igen, és pukkadozott, ha rájuk szóltam. Egyszerűen nem tudtam már mit csinálni velük, sem a kérlelés, sem az enyhébb szidás nem használt (káromkodni, csunyán beszélni és megütni meg nyilván nem szabad őket). Végül Tamara értett az egészből, és megpróbálta fegyelmezni az öccsét, aki erre még jobban ordított és még ráadásul ők is elkezdtek veszekedni.
Tamara: Annyira idióta vagy!
Kayan: Te vagy az!
Én: Nem, Kayan, most te VISELKEDSZ úgy, mint egy idióta, mert nem hagyod abba a kiabálást.
Kayan: Megmondalak apunak! Nem beszélhettek így velem! Mindkettőtöket megmondalak, és ki leszel rúgva!
Én: Akkor azt is mondd meg neki, hogy miért mondtam ezt és meséld el, hogy hogy viselkedtél. (magamban itt már erősen fohászkodtam egy nem családnál élős dologért, és gyereket meg úgy éreztem, hogy a következő 1 évben látni se akarok, és a felmondást kb. áldásként könyveltem volna el. De nyilván semmi rosszat nem csináltam én sem).
Tamar: Kayan, fejezd be! (Itt megint elkezdett énekelni.)
Kayan: STOP! Elég!! Megmondom apunak (sírás-féle durci)

És ez ment EGÉSZ ÁLLÓ NAP. Megfájdult a fejem tőlük, de szó szerint. Szerencsére nem káromkodtam, nem ütöttem meg senkit, viszont továbbra is jegesen szóltam hozzájuk és szerintem/szerintük gonoszan. De ezen még sajnos nem sikerült változtatnom, pedig ha tudnák, hogy mennyire könnyen megúszták, hogy enyhén szólva felforrt az agyvizem tőlük..! Ennél azért hangosabb és durvább vagyok, ha veszekszek valakivel.

Miután hazaértünk a sok veszekedés és kiabálás után Tamara különórájáról, kötöttem egy alkut a gyerekekkel. Nem fogom elmondani a szüleiknek, hogy ma simán beleillettek volna a hét csapás közé, ha legközelebb jók lesznek. Ők sem árulkodhatnak egymásra és nem veszekedhetnek többet (legalább ma nem). Naná, hogy fél óra múlva már zengett a ház. Figyelmeztettem őket az alkunkra, erre beültek a számítógép elé, megcsináltam a helyüket, hogy kényelmesen üljenek, betakartam őket... Később vacsiztunk, megették, amit kiszedtem nekik, plusz még kértek is (éljen a Nando's féle Peri Peri szószos csirke!) és megegyeztünk abban, ha felszaladnak felvenni a pizsijüket és elpakolják a cuccaikat, meg persze szépen végigvárják a vacsorát, akkor kapnak fagyit.

 Mikor végre hazajött az apuka, akkor nyugisan, kényelmesen ültek egymás mellett, a fagyiból már csak a pálcika maradt. Hülyéskedtünk, ugráltak rám, a nyakamba másztak, a hátamon lógtak. Szerintem olyan izmos leszek egy év múlva, hogy csak..! Timnek mondtam, hogy a gyerekek ma angyalok voltak, ők helyeseltek és mivel elvileg nem nagyon lenne szabad fagyit enniük (ezt nem tudtam...), közölték, hogy csak a viselkedésük miatt kaptak. Én vittem fel őket fogatmosni, a két kölyköt egyszerre, és utána még egy emeletnyit, hogy végre ágyba kerüljenek. Jóéjtpuszik és jóéjtölelések után az apjukkal magukra hagytam őket és VÉÉÉGRE SZABAD vagyok! Leírhatatlanul jó érzés.

PS: Írtam Marinak mikor kiakadtam rájuk, vacsi előtt felhívott. Olyan jó olyannal beszélni, aki átélte már ezt! Imádom.