megelek

Egy nagyon hétfői nap és egy Skype-os házasság története

2014. szeptember 30. 15:33 - megelek

A hétfő úgy indult, mint ahogy az emberek azt "elvárják" a hétfőktől: SZÖRNYEN.
Kayan hazudott arról, hogy megmosta-e a fogát, és csak azután közölte, hogy nem, miután kiléptünk az ajtón és becsuktam és abszolút nem volt idő arra, hogy visszamenjen fogatmosni. Előtte meg vidáman játszadozott, miközben a nővére le-föl rohangált, hogy normálisan elkészüljön. Az iskoláig veszekedtünk kb.

Később két gép ruhát kimostam, elmosogattam, elpakoltam mindent és kiteregettem a ruhákat, majd elmentem futni, hogy lenyugodjak kicsit, nagyon jól esett. Ancival voltunk vásárolni utána, az meg főleg jó volt, még ha magamnak nem is vettem semmit (de szép is spórolni!), de Anginak igen, két gyönyörű ruhát, és csak azért, mert múltkor már kinéztem őket, hahaha! De tényleg szép mindkét darab és jól állnak rajta.

A kiscsaládnál volt egy éjszakát az apuka egyik rokona, aki jelenleg Belgiumban él, de pakisztáni származású. A központból hazafelé összefutottam vele, és beszélgettünk. Mondta, hogy szeptember 7-én volt a lagzija, és mint kiderült, a vőlegénye Kanadában él jelenleg, de ő is tervez Londonban lakni, itt szeretnék kialakítani a saját életüket. Ami a legdurvább: egy éve ismerik egymást egy ismerősükön keresztül, de eddig csak interneten ismerkedtek és tartották a kapcsolatot, majd a lány kiment szeptember 4-én hozzá, hiszen a megelőző hónapokban szervezték az ESKÜVŐJÜKET, úgy, hogy nem is találkoztak, csak az azt megelőző 3. napon! Szinte nem akartam elhinni, hogy két, egyetemet végzett ember így köti össze az életét. Hiába, teljesen más kultúra. Ami viszont a legmeglepőbb volt: nagyon boldognak tűnt, szerintem tényleg szeretik egymást. Mondta is, hogy úgy érezte, mikor először találkoztak, mintha egy régi barátot (!!) látna viszont. Nagyon-nagyon érdekes történet volt, de a lány nagyon kedves és aranyos. Bár többet tudott volna mesélni az ő szokásaikról! Tényleg érdekelt volna.

Életemben először (hiába, hétfő!) a krumplipüre sem úgy sikerült, mint ahogy terveztem, túlságosan krémes lett. Az a TÚÚÚL krémes állapot, de valahogy feljavítottam valamennyire és készítettem mellé zöldséges-szaftos csirkét, nagyon finom lett, a kiscsaládnak is tetszett. Ma megint babysitterkednem kellett, csak Kayan és én. Egész nap haragudott rám, mert nem nyúlhatott technikai dolgokhoz és azt sem nézhette, ahogy Tamara játszik. Estére viszont alkut kötöttünk, és mellém bújva filmeztünk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://megelek.blog.hu/api/trackback/id/tr366745741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása